Segélyszervezetek és "zsoldoscégek" Afganisztánban

A Katpolon van egy poszt, ami röviden számba veszik, hogy milyen jövő előtt állnak az Afganisztánban működő NGO-k a romló biztonsági helyzet miatt. Mindezt annak apropóján teszi, hogy Kabulban létrejött az Afghan Public Protection Force, amely a jövőben az NGO-k védelmét fogja ellátni. A Katpol végig általánosságban beszél a segélyszervezetről, és a fenti hírből kiindulva négy lehetőséget sorol fel a jövőre nézve:

•A segélyszervezeteket a szövetséges csapatok veszik védelmükbe. Ha az egyébként is túlterhelt, létszámcsökkentés előtt álló ISAF képes és/vagy hajlandó lenne erre, valószínűleg eleve nem is lett volna szükség a magán biztonsági cégek igénybevételére.
•A segélyszervezeteket a már említett Afgán Közvédelmi Erő ill. az afgán hadsereg és rendőrség fogja megvédeni. Ezt persze én sem gondoltam komolyan, de valami logikai sorrendet tartani kell.
•A segélyszervezetek lepaktálnak a helyi hadurakkal és kiskirályokkal. A gyakorlatban sokszor már eddig is ez történt, de ettől fogva általánossá válhat, ami azt jelenti, hogy az adakozó kedvű nyugatiak segély (és adó) filléreinek tekintélyes része a Karzai-rokonság, afgán hadurak, ne adj’Isten egyenesen a tálibok zsebeibe vándorol.
•A segélyszervezetek megunják, hogy rendre kifosztják és megzsarolják őket, összepakolnak és hazamennek, lásd pl. Szomália. Ez pedig hosszú távon igen kellemetlen következményekkel járhat, a humanitárius megfontolásokról nem is beszélve, lásd megint csak Szomália.

Szerintem a KATPOL abból a hibás premisszából indult ki, hogy a segélyszervezeteknek feltétlenül fegyveres védelemre van szükségük. De ez nem feltételül vagy így, és lesz egy ötödik opció is. A segélyszervezetek úgy működnek tovább mint eddig, fegyveres védelem nélkül egyenlő távolságtartással (vagy közelséggel) a hatalomhoz, a hadurakhoz és a ellenállókhoz.

Ha igazat akarok adni a KATPOLnak, akkor az mondom, hogy igaz az Afganisztánban foglalkozó szervezetek egy részére amit írnak. Egy másikra, a többségre viszont nem . Szét kell választani NGO-t és NGO-t. A USAID által a legnagyobb prokjektekhez használt vállalkozók nem NGO-k, hanem for profit cégek. Tipikusan ők azok, akik használnak fegyveres védelmet (igaz többnyire Dél- és Kelet-Afganisztánban dolgoznak).

Az európai NGO-k, azok a szervezetek, amiket a közbeszédben mi civil szervezettel, vagy segélyszervezettel asszociálunk tipikusan nem használnak fegyveres őrő védő cégeket Afganisztánban (talán máshol sem, de arról nem tudok nyilatkozni). Vagy fegyvertelenül működnek vagy sehogy. A működésüket az egyenlő távolságtartás jellemzi. Ezt nem értette a NATO és a honvédség a kezdet kezdetén, mikor azt gondolták, hogy a ISAF és NGO közösség egy oldalon áll, és akkor lehet közösen tevékenykedni. De nem, mert az az NGo bizotnságának a rovására mehet.

Egyszer ezt a különbséget, illetve az USAID működési sajátosságait már összefoglaltam ebben a posztban (USAID és a segélyezés I.). Példának a USAID és Louis Berger Group, Halliburton, vagy a Bechtelt hoztam fel (ők húzták le az amerikai államot a iraki újjáépítés kapcsán).

Most rákattintottam az hírre, amit behivatkozott a KATPOL, és milyen neveket látok? USAID és az alvállalkozóik, pl Louis Berger Group. Igen, a leendő Afghan Public Protection Force főleg a USAID afgán PMC-it fogja egyesíteni kormányzati erő alatt. Ezeknek a kontraktoroknak valóban a KATPOL által adott opcióik lesznek, de ők egyébként is elhúznak majd innen, ha az USA kormányzati érdeklődése csökkenni fog.

A segélyszervezetek többsége (a valódii segélyszervezetek, mert Louis Berger Group nem az) maradni fog a biztonsági helyzet egy bizonyos romlásáig, de még bőven a katonák távozása után is. Aztán majd ha "Szomália jön", akkor ők is elmennek.

Hogyan működne az átfogó megközelítés Magyarországon

Teljesen véletlenül értesültem egy konferenciáról, amely a válságkezelésekben alkalmazott/alkalmazandó "átfogó megközelítésről" szól. Attól átfogó, hogy manapság már nem csak katonák, hanem rendőrök, NGO-k, kormányzati emberek (, diplomaták, bíró, ügyész, minisztériumi tanácsadó) is részt vehetnek a buliban. Az "átfogó megközelítés" ezért valami nagyon divatos dolog manapság, amelynek így a jelentése (szerintem) az, hogy egy adott probléma kezelése akkor a leghatékonyabb, ha abban minden érdekelt együtt vesz részt. Ideális esetben.

Egyértelműnek tűnik? Nem az.

Mert a rosszul előkészített átfogó megközelítés egy válságkezelésben (itt most az egy nemzeten belüli szereplőkről beszélek csak) csak rivalizálásról, egymás melletti elbeszélésről, koordinálatlanságról szól, amely nem növeli, hanem csökkenti a hatékonyságot.

A "átfogó megközelítés" kapcsán szokták emlegetni a 3D megközelítést: defense, diplomacy, development. Ez talán még jobban kifejezheti a dolgok összetettségét. A 3Dnek megvannak ugyanis a maga mesterei: katonák diplomaták, NGO-k.

A 3D megközelítés azt jelenti, hogy ezek együttműködnek, ez szinergiát szabadít fel, és a háromszor egy több lesz, mint egy megy egy megy egy.

Magyarországon ez klasszikusan gyengén működik. Nem, hogy a kormányzat-NGO, de még a kormányközi együttműködés is. Pénz, hatalom, befolyás, presztízs vagy egyszerűen csak mindenki parancsoláshoz szokott (különösen az erőszakszervezeteknél, ahol nagyobb arányban fordulnak elő az autoriter személyiségjegyű emberek), és nehéz két parancsoló embernek együttműködni. Még nem láttam elemzést a gyengeség okairól. Persze hivatalosan általában csak az öndicséret megy :(

Afganisztán és benne a PRT remek esettanulmány lenne, erre még visszatérek.

Szóval látom, hogy egy ezt a kérdést feszegető konferencia volt a a HM Védelmi Hivatal szervezésében: „A tervezett és koordinált együttműködés a hatékonyság forrása”

Nekem, önző módon mindig azt jut az először az eszemben, hogy miért nem hívtak meg, persze csak hallgatónak. De most nem ez a lényeg.

Az alábbi részt a résztvevők szempontjából érdemes végigolvasni:
A konferencia előadói különböző nézőpontokból közelítették meg az együttműködés lehetőségeit: Lázár Péter, a HM Védelempolitikai Főosztály osztályvezetője előadásában az átfogó megközelítés előtérbe kerüléséről, hátteréről tartott előadást. Gyila Péter, a brüsszeli Állandó NATO Képviselet védelempolitikai szakdiplomatája az átfogó megközelítésnek a NATO szervezetében történő alkalmazásáról, míg Tóth László ezredes, az Európai Unió mellett működő MH Katonai Képviselet vezető-helyettese az EU-ban alkalmazott módszerekről tartott előadást. Rózsa Tibor ezredes, az MH Összhaderőnemi Parancsnokság Civil-katonai Kapcsolatok főnöke főleg gyakorlati tapasztalatok alapján mutatta be az katonai műveletek civil képességekkel való támogatását. Civil oldalról dr. Medveczky Mihály, a Nemzetgazdasági Minisztérium szakmai főtanácsadója az ország védelmének nemzetgazdasági eszközökkel történő támogatásáról tartott előadást, míg dr. Radnóti Gábor, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium képviseletében a civil és katonai egészségügy együttműködését elemezte a válságkezelésekben. Dr. Tóth Ferenc polgári védelmi ezredes, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság polgári védelmi főfelügyelője "Civil és katonai képességek együttes, koordinált alkalmazása a katasztrófák elleni védekezés során" címmel tartott előadást. Nahalkó József rendőr alezredes, a Terrorelhárítási Központ főosztályvezetője a katonai és rendvédelmi szervek együttműködését elemezte a terrorizmus elleni küzdelemben.

Ige, igen. Aki figyelmesen végigolvasta, annak feltűnt, hogy két csoport, közösség nem volt jelen a konferencián. Az egyik a Külügyminisztérium, a másik pedig az NGO-k. Az átfogó megközelítésről konferenciáztak egy napot úgy, hogy a háromból két szereplő nem volt ott. A civil előadók előadáscímeiből nekem az jön le, hogy a szervezők mást értenek a átfogó megközelítésen, mint a szakirodalom, vagy valamilyen általam elképzelhetetlen oknál fogva nem találtak külügyest, és NGO-t. Ez utóbbi opciót a további elemzés kedvéért kizárom.

Ez a konferencia arra is világít rá (bocs ha tévedek, csak az elolvasott dolgokból varázsolok), hogy a szervezők mi értenek civileken. Nekik mindenki civil, aki nem katona. Szerintem ez hibás megközelítés, és amíg nem értik meg a katonák ezt, addig elfognak beszélni egymás mellett a civilekkel.

Kik a civilek szerintem (és a civilek szerint)? Mindenki aki nem-kormányzati.

Mert aki kormányzati ember, az teljesen másképp gondolkodik, mint aki nem-kormányzati ember. Egyszer szívesen elmagyarázom részletesebben.

Ezt a félreértést 2007 óta követem a magyar Afganisztán politikában. Nem értjük egymást, pedig mindenki magyarul beszél.

Vissza. OK lehet, hogy ez csak az első konferencia volt, és majd lesz még több, ahol már a másokat is meghívnak? Biztos nem tudok mindent és lehet, hogy vannak racionális okok, a kimaradt szereplők hiányára.

Ha nincsenek, akkor ez a konferencia rávilágít egyrészt az itthoni "átfogó megközelítés" hiányára is.

Az "átfogó megközelítés" legnagyobb problémája - talán ezt elmondtam volna ott is, - hogy alapvetően senkinek sem az érdeke. Ez nem működik magától. Ebben senki sem érdekelt. Nem csak Magyarországon, külföldön sem. Egy adott válságkezeléskor ugyanis, minden szereplő (személy vagy intézmény) a válságkezelés során a saját érdekeit is képviseli, védi.

A PRT hiába a kormány vállalása, az a kezdetektől fogva szétbomlott a HM érdekeire, a KÜM érdekeire, a rendőrök érdekeire, a NGO-k érdekeire, az oktatási tárca, az egészségügyi tárca érdekeire stb. Ennek megfelelően nem is volt komoly együttműködés, szinergia. A kormány érdeke pedig elbukott.

Talán ez a fő tanúsága egy jövőbeni hasonló missziónak. Ide egy miniszterelnöki megbízott kell (de olyan, akit érdekel a feladat), aki hajlandó megtörni ezeket az szervezeti érdekeket és rákényszeríteni a szereplőket a közös játékra.

Láttam már olyat, hogy valaki a magyar PRT-t mint a magyar 3D megközelítés példáját mutatta be, de szerintem nem az. Attól nem lesz az, hogy benne van a Hm, a Küm, a minisztériumok és az NGO-k.

Idézem Jan Bertelinget, akivel egy pár éve csináltunk interjút, a holland szakembernek konkrét tapasztalatai voltak a holland PRT-ról és egy kevés a magyarról: Azok közül, akikkel eddig beszéltem [a magyar Külügyminisztériumban - wp], mindenki helyesen felelt a kérdésekre (a külügyben), tudták a jó válaszokat. Azt mondták, tisztában vannak a katonai és a civil tevékenységek összeillesztésének nehézségeivel. Hollandiában is ugyanezt állították a miniszterek 2002-ben, pedig valójában nem ez volt a helyzet. Kezdetben nem volt felhőtlen a kapcsolat a külügyminisztériumon belül a fejlesztési és a biztonságpolitikai szakemberek között, idővel azonban megindult egyfajta párbeszéd és együttműködés a két részleg között.Véleménykülönbségek ugyan továbbra is fennálltak közöttük, ez azonban teljesen természetes. Szerintem hangot kell adni az eltérő álláspontoknak, és el kell fogadni a különbségeket. Éppen azt látom Magyarországon, hogy az emberek egyelőre nem beszélnek a véleménykülönbségekről, inkább mindenki követi a saját elképzelését. Amikor a holland a külügyminisztériumban dolgoztam, sokkal nehezebb volt meggyőznünk egyes kérdésekről a védelmi minisztérium civil részlegét, mint a katonait. A katonák ugyanis tudják, hogy mit nem tudnak, és elfogadják a különbségeket.

Tanulság? Nem megy magától. Sem minisztériumokon belül, sem minisztériumok között, sem kormányzati és nem-kormányzati vonalon. Mindenhol érdekek, pénzek és ego-k vannak.

A gyakorlatban azért nehéz az együttműködés, mert a minisztériumoknak számukra idegen civilekkel (azaz NGO-kal) kellene megbeszélni a dolgaikat, a bizalmas kérdéseket, a titkosított iratokat). Nem bíznak bennük, mert akkor ők is megtudják, kipletykálják.

A civilek tartanak a minisztériumi bürokratákról. Vaskalaposak, nem értenek a szakmai kérdésekhez, négy évente lecserélik őket, meg akarják úszni a munkát, elfoglaltak miközben semmit sem csinálnak.

Mindkét társaságnak megvannak a félelmei a másiktól, amelyek a sztereotípiákból táplálkoznak. Az "átfogó megközelítéshez" ezek le kell bontani, meg kell ismerni egymást. Már persze ha hatékonyság a szempont. De mint említettem, ez ritkán szempont.

És ki tenné meg az első lépést? Csak a kormányzati oldal lehet, mert náluk a döntési jogkör.

A helyzet siralmas ebben a kérdésben, de itt végre megdicsérhetem a katonákat. Amit én az elmúlt években láttam tőlük a CIMIC központban és debreceni dandárnál (a többinél nincs tapasztalatom), a kezdeményezést, a nyitást a civil (azaz nem-kormányzati szereplők) felé több szinten is, az jó irány. Mondjuk a PRT kényszerítette rá őket, de éltek a lehetőséggel.

Vissza ismét. Az ilyen konferenciák (amiről a cikk szólt) ebből a szempontból keveset érnek (más szempontból érnek természetesen igen. Biztos itt is hasznos volt az info csere, egymás megismerése, saját bemutatásunk, de a átfogó megközelítés tekintetében, hháááát...). Ha meghívnának civileket (és külügyeseket) az már jó irány lenne, de a hatékonyság tekintetében még az is csak gyenge harmat.

Az én megközelítésem az "átfogó megközelítés" hatékonyságának növeléséhez, hogy többet kell együtt lenni. Akcióban, gyakorlaton, egyeztetésen, konferencián. Infot kell cseréni, sokat. Egymás cigijét kell szívni, egymás sörét inni, egymás lábszagát szagolni. Akkor majd leépülnek a korlátok, a sztereotípiák és az átfogó megközelítés és a 3D működni fog.

ANSO Report 2009-ről

Az ANSO az a szervezet, amely a NGO biztonságát igyekszik segíteni tanácsokkal, adatgyűjtéssel, koordinációval. Príma kis táblázatokat csinálnak negyedévente. Most elkészült az előző évet értékelő jelentésük. Bár az NGO- fenyegetettsége más jellegű mint a fegyveres szervezeteké, azért az itt levő statisztikák indikatívak az ország biztonsági helyzetét tekintve. Persze érdekesebb ennél, hogy 2009-ben kevesebb halált szenvedtek az NGO-l munkatársai mint 2008-ban, ami ugye a civilek, vagy az ellenállók, vagy a nemzetközi erők adatait figyelve (mindenhol növekedés) elég érdekes. A írásnak is az a véleménye és én is egyetértek vele, hogy Afganisztánban a NGO-k-nak még mindig megvan az elismertségük az ellenállók között, akik respektálják általában a civil szervezetek semlegességét. Ennek Magyarország számára is vannak tanulságai. Ahelyett, hogy csökkentenénk a civileknek adott pénzeket, ahelyett inkább erősíteni, növelni kellene az általuk végrehajtott projekteket. És olyan kellene projekteket csinálni, ahol az ellenség van jelen.

ANSO 2009 első negyedéves jelentés

Nos, nyaralásból megjöttem, Balkánt beutaztam, magyar katonákkal és rendőrökkel beszélgettem (Koszovóban), tengerben fürödtem, sok tanulmányt kell írnom, úgyhogy még egy ideig ritkán fogok írni.

Amíg teljes terjedelmemben visszatérek a blogra, megpróbálok röviden írni, inkább ajánló jelleggel. Először itt az Afghan NGO Safety Office féléves jelentése (valamiért negyedévesnek hívják?), amiben szinte midnen tartományra lebontva vannak rövid biztosági leírások a NGO szempontjai szerint. Ez utóbbi nagyon fontos, mert a szervezet és a statisztikái csak az NGO-kat ért eseményekkel foglalkozik. De most nézem ebben a riportban nem ezek vannak, hanem egy általános és csak regionális szintre lebontott elemzés a biztonsági kockázatokról, minden féle táblázatokkal az események típusaira,az aáldozatok számáról és területi megoszlásáról, és a választások előtti, a választással összefüggő megnövekedett biztosnsági eseményekről (tipikusan képviselőjelöltek felrpobbantása, megölése, elrablása).

Egri konferencia

Tegnap voltam egy konferencián Egerben, az Eszterházy Károly Főiskolán. Az esemény címe: „Nem-kormányzati szervezetek szerepe a modern diplomáciában” volt. Itt van a résztvevők névsora:

Erdős André: Az ENSZ szerepe a modern diplomáciában

Gyarmati István: Az ICDT szerepe és munkája

Majtényi Balázs: A nem-kormányzati szervezetek szerepvállalásának Nemzetközi jogi vonatkozásai

Szörényi András: A nem-kormányzati szervezetek szerepének megváltozása a

diplomáciában

Wagner Péter: NGO-k Afganisztánban: Tapasztalatok a magyar PRT felelősségi területén.


Jó volt, mindenki eleget beszélhetett, én is. Nem csak ezért említem, hanem azért is mert a blog nem várt népszerűsítést kapott Ráczné Dr. Horváth Ágnes, a szervező politológia tanszék vezetőjétől. Éppen Washingtonban volt, s onna köszöntötte a hallgatókat (tényleg sokan voltak) és az előadókat. Hozzám érve nagy

nyilvánosság előtt érdekesnek nevezte és olvasójának vallotta magát, amitől kellően zavarba jöttem. Mivel a főhajtás kicsit archaikusnak tűnne eben a szövegkörnyezetben, azt mondom innen biccentek Horváth Ágnes felé J. Köszönöm.

Ja még egy dolog. Politológia mint tudomány szerintem érdemtelenül keveset foglalkozik itthon a külvilággal. Tanítanak egy kevés összehasonlító politlógiát, persze EU-t és transzatlanit kapcsolatokat, hogy de hogy mi van a világ többi részén, hogy mi van a nemzetközi szervezetekkel, az NGO-kkal, nos ezeket a témákat teljesen ráhagyják a nemzetközi kapcsolatot oktató tanszékekre, egyetememi intézetekre. nekem mint végzett politológusnak ez fáj. Aggódom a saját tudományterületemért. Ez is egy plusz volt ebben a konferenciában, hogy a politológia tanszéknek jutott eszébe.


A Duna TV is eljött az alkalomra, aminek szerintem mindenki nagyon örült. Sajnos a riporternek nem nagyon sikerült megragadni a lényeget. Vagy azt sikerült, csak rosszul fogalmazta meg, mikor azt írta, hogy „Afganisztánban állomásozó magyar segélyszervezetek” vagy „békefenntartóként dolgozó nem-kormányzati szervezetek”. Utóbbiak egyenlőre nem léteznek, a civilek meg nem állomásoznak. De a felkonffal egyetértek, azaz hogy a segélyszervezetek munkájalegalább annyira fontos mint az állami szerveké. ez külföldön egyértelmű, itthon egyelőre elsikkad.

Kicsit elmaradtam

The Aims and Impacts of Aid in Afghanistan címmel most került fel egy anyag a netre, amely elsősorban a tálib időpszak alatt segélyezési fejlesztési politikával foglalkozik. Különösen a katonáknak ajánlanám, azoknak akik abban a megyőződésben vannak, hogy az NGO-k csak a katonák nyomában jönnek és nem nagyon tudnak önállóan, saját biztonságukra figyelve dolgozni konfliktusos terepen. Talán ebben van egy kis információ arról, hogy a nyugati civil/NGO jelenlét nem 2001 után kezdődött el Afganisztánban :)

Civil katonai kapcsolatokhoz nagyszerű lehet ez a tanulmány, ha lenne hozzáférésem. A holland tapasztalatokat foglalja össze Baglán tartományban, a kapcsolatrendszerét PRT elemzi külső szereplőkön keresztül. Talán a Zrínyire jár a folyóirat, valaki utánajárhatna és letölthetné. Sebastiaan J. H. Rietjens: Managing Civil-Military Cooperation A rezümé egy része: By means of multiple case study research, the article applies the model to eight partnerships between the Dutch Provincial Reconstruction Team and civilian actors (nongovernmental organizations, district governors, local constructors) in Baghlan, Afghanistan.
Akkor ez egy kötelező olvasmány a a magyar PRT, katonai, minisztériumi, és civil munkatársai számára.

Ez itt egy 122 oldalas tanulmány a békemissziók koordinációja kapcsán szerzett tapasztalatokról Libéria és Afganisztán kapcsán. Nem is elsősorban a katonai feladatokról szól, hanem a nemzetközi együttműködés koordinációjáról, amely óhatatlanul szükséges a hatékonyság érdekében, amennyiben többszereplőssé válik a játék.

USAID és segélyezés II.

Az előző ezzel foglalkozó posztban azt igyekeztem bemutatni, hogy a milyen módon működik a USAID Afganisztánban, miért nem tekinthető egy normális NGO-nak. Az alábbi poszt a túloldalról, az NGO-k oldaláról mutat egy kis képet. E két példa két NGO esete, amelyek délen működnek és amelyek így vagy úgy kapcsolatba kerültek, kapcsolatban voltak a USAID-vel.

És most két történet a túloldalról, a személyes szempontok. Az első hosszú írás, Holly Barnes Higginstől, aki USAID/Chemonics megbízásból ment Lashkar Gahba (Helmand), hogy: As the public information specialist for the project, implemented by Chemonics International, Inc. (a for-profit contractor of USAID), I was responsible for creating and implementing a public education campaign to inspire local citizens to commit themselves to economic progress (and in the process repudiate the poppy).

Ambíciózus nem? A hölgy őszintén leírja, a terv hiábavalóságát, a kényszert, hogy a USAID vagy a saját végük felé micsoda sikertörténeteket kellett írniuk, milyen lehetetlen volt a biztonsági környezet, de legfőkébb , hogy micsoda lelkileg deprimáló volt a környezet és ez hogy morzsolta fel az embereket. Volt, hogy valaki elfelejtett visszatérni a szabadságáról, az expat személyzet egyre antiszociálisabb lett, a afgán munaktársak egy re kevésbé merték vállalni a munkát a a külföldiekkel. A Chemonics egy helyi narko-hadúrtól bérelte a palotát, amiben az emberek el voltak szállásolva. A IED veszély állandó volt, korábban a cég 11 emberét vesztette el egy támadásban, akik egy helyi alternatív megélhetési projekten dolgoztak.

Két finom példa arra, hogy mennyire szabad bízni a helyi hatalmasságok terveiben: Every so often, a bright spot reinvigorated me and sometimes even the team as a whole. Not long after the danger pay increase, the project successfully undertook some innovative work involving several Bolivian engineers and laborers. Inspired by a similar licit-livelihoods project in Bolivia, we introduced the ancient and artful technology of cobblestone road-building to Helmand. The provincial governor and other local leaders had insisted on paved asphalt as part of infrastructure development, but they agreed to a one-kilometer demonstration project. Project leaders calculated that, given the capital/labor ratios available, stone roads were much cheaper than asphalt and more durable. Bolivian experts, protected by a cadre of Afghan and Nepalese security guards, taught 46 Afghan men (paid $4 per day) how to quarry and build the road. Despite not having a language in common, the project worked well and it was a beautiful thing to behold: the partnership and each new extension of the road itself. The one-kilometer experiment was completed in approximately two months, and we held a ceremony at a well-fortified site following a heavily guarded tour with U.S. Ambassador Ronald Neumann and other U.S. and Afghan officials. The Afghans were clearly proud of their achievement. Another seven-kilometer stretch was soon approved, bringing the road all the way into Lashkar Gah.

A másik: Not long before I left Helmand, I was asked to staff a major Counter-Narcotics Shura, or council of elders. While initiated by U.S. officials after a meeting with British counter-narcotics and communications consultants, we framed the shura as an idea of Helmand’s newest governor, Engineer Daoud, as he was called in the local vernacular. Hosszú készűlődés, a különböző afgán notabilitások beszédének előkészítése, adatok előbányászása, a beszéd felépítése stb után: The men in the room had been told to leave the front row for the Westerners. Awkwardly, we suggested that Afghans sit in the front, but soon realized that they saw themselves as hosts—we were their guests. So we sat. Afghan state media—radio and television—were present, and despite knowing several of them from my contacts made over the year, they clearly did not want to associate with me. In this setting, they were not willing to risk appearing friendly to any foreigners, especially a Western woman.

During the series of banal speeches by the governor and two Afghan ministers that followed, the crowd grew audibly restless. These speeches failed to use any of the data we supplied; all the folders we worked around the clock to prepare, with talking points and statistics, remained unopened on the tables in front of them. The attendees were then invited to participate after the welcoming speeches, and Governor Daoud called on them one by one. The seemingly disengaged crowd suddenly agitated to attention. Applause grew vigorous as a succession of comments were shouted: “But there are still no alternatives to poppies” and, for the thousandth time, “Why not just raise the price of cotton?” The governor and his ministers took notes, sweating profusely about the head and neck. I watched the translator jot down the questions and ineffectual answers being tossed about, and felt dismayed.

The growing agitation in the room convinced me to grab my backpack and head outside to where our force protection was waiting. Before leaving, I asked the governor’s security detail where the Engineer’s British consultant was, the handpicked Pashto-fluent strategist who was supposed to help the governor manage the province in the face of growing instability. Apparently, this man had chosen to stay safely ensconced in the governor’s office down the street. At that moment, out of the meeting doors burst the governor and the Afghan ministers, followed by Western officials. We had no choice but to follow our hosts into the obligatory luncheon, where thirty people ate in virtual silence, criminals and spies undoubtedly among us.

And so we finished yet another pro forma meeting, the importance of which lay not in what it accomplished, but in the fact that it was held at all. Here in Helmand, appearances and honor—even false honor—were more important than progress. Could it be that this syndrome had seeped into the psyche of Americans and British as well? Whatever the answer, I was now ready to leave Afghanistan.

Nem egy optimista kép ugye? Arra itt van egy másik személyes történet Kandahárból, ahol egy francia vagy kanadai hölgy, sok évi újságíráskodás után, úgy döntött, hogy ott marad és megpróbál segíteni a helyieken. A természetes alapanyag okból készülő testápoló szer gyártó üzement próbálnak csinálni és egyenlőre működik a cég. Az elnevezésű - talán - termelőszövetkezet honlapját érdemes megnézni és még érdeksebb azokat a beszámolókat elolvasni, amiket évente egyszer kétszer Sarah Chayes ír. Ezek egyrészt bepillantás engednek a hétköznapokba, másrészt azt a meglepő képet mutatják, mintha Sarahnak nem is a biztonság okozná a legnagyobb problémát. Ami a segélyezés szempontjából érdekel minket az az 2006 júniusi írásában van (notes from the field). Néhány dolgot kiemelek, csak hogy képet kapjunk a jelenségről: August of last year ... Arghand won a contract from the lavishly funded (by USAID) "Alternative Livelihoods Program," implemented by one of these Beltway Bandits, called Chemonics. Just to give you an idea. Each of its employees makes $100,000-$190,000 plus 35% hazard pay, plus 35% "post differential," plus 20% for working on Saturdays. And Chemonics charges USAID $600,000 per person per year. In other words, is clearing more than 100% in profit.
Although Arghand represents one of the few truly sustainable alternative livelihoods initiatives in the Afghan south, we were denied funding during the first year of operations. The reasons given were that ALP/South would be funding large-scale operations of a "proven business model," ALP/S was focusing on Helmand, not Kandahar Province (then why the huge staffed, vehicled, gardened office in Kandahar?)...

Elég arcpirító

Some days later, I received the surprise visit of two gentlemen, one a Chemonics vice president, the other the new head of Business Development Services, tailed by an entire vehicle of bullet-proof-vested, gun-toting "security" -- an accoutrement I had repeatedly told ALP/S was unacceptable in the current climate...
A fegyveresek akikről beszéltem. Nem részletezem tovább mert el kell olvasni az szerző összes bejegyezését. Sok mindenre rávilágit, s az ilyen írások visznek a legközelebb (a személyes élményeken kívül), ha meg akarjuk ismerni, hogy hogyan is él, dolgozik gondolkodik az afgánok egy kis része, és hogy egy működő projektnek is milyen problémákkal kell szembenéznie.

Fejlesztések Baglanban és általában

Szekeres és Horváth Ágnes vizitje. Érdemes először hosszan idézni Füzes Oszkár tegnap reggeli Baghlan segítése marad a magyarok fő feladata c. cikkét: Egyre több médiumban, közvetlen falugyűlésen és a helyi tekintélyes személyiségek bevonásával is tudatosítják: a HUN PRT - amely kezd a helyi nyelvben fogalommá válni - valóban biztonságot nyújtani, és a fejlődést segíteni jött. Az utóbbira évi félmilliárd forint jut, most Horváth Ágnes éppen egy járási szakrendelő ünnepélyes alapkőletételére érkezett. Szekeres Imre hivatalos tárgyalásai mellett egy iskolai könyvtárat adott át Muhammed Izaquzei tartományi kormányzónak.

Mikor interjút készítettem a EüM-ben megpróbáltam felhívni a figyelmet, hogy ne az Eü miniszter adja majd át szakrendelőt (tegye le az alapkövet), mert ez rosszul jön ki szerintem. Ez ugyanis olyan, mintha egy miniszter egy megyei főtisztviselővel közösen lenne jelen valahol. Nincsenek egy rangban. Rossz üzenetet küld, fölöslegesen felértékel eseményeket, embereket. Ide tipikusan max. egy államtitkár, vagy szakállamtitkár kellett volna.

Szekeres iskolát adott át a kormányzónak (akinek egyébként rosszul van leírva neve). Miért? Miért a kormányzónak? Az övé lesz? Minden konferencián, workshoppon, tanulmányban azt írják, tanítják, (még a USAID képviselői is nyomatékosan felhívták a figyelmet rá, többször), hogy a fejlesztés során ne magunkat toljuk előtérbe, hanem a kormány képviselőit. Ebben az értelmezésben a szakrendelőt az afgán Eü minisztérium helyi vezetője (magyarul sokszor miniszternek nevezik őket - egy újabb ámokfutás az újságírók és más források részéről) kellett volna letegyes a magyar miniszter (államtitkár jelenlétében). Az iskolát a kormányzónak kellett volna átadni az afgán gyerekeknek, tanároknak a mosolygó magyar miniszter jelenlétében.

A ráció ebben az, hogy ha az emberek a kormány képviselőitől kapnak valamit, talán idővel, lépésről lépésre barátságosabb engedelmesebbek lesznek. Kérdem én, nem a könyvtár felrobbantása lesz az első célpontja a kormányzó ellenségeinek? Egyszerre beintenek a kormányzónak is, meg a magyaroknak is. Az afgánok meg nem érzik magukénak, az egyik fejes adta a másiknak. De gondoljuk végig, életszerű lenne itthon ha egy miniszter egy másik tisztviselőnek adna át egy iskolát?

E szerint a koncepció szerint az afgánoknak nem azt kell érezniük, hogy a magyaroktól (német, angol stb) kapnak valamit, hanem a saját kormányuktól, akit szemmel láthatóan segít a külföldi katona (igen ezt jól láthatóvá kell tenni, hogy kivel vagyunk).

Mi a katonák rációja. Mindent mi adjunk át, mert akkor az afgánok rájönnek, hogy ha elüldöznek minket, akkor még ennyit sem kapnak. Ez is igaz, de így túlzás. Legyenek CIMIC projektek, segítsünk ebben abban, de ne a PRT adjon mindent. Felmerül a kérdés: na de hát ez a mi 500 milliónk? Még csak a nevünket sem adhatjuk hozzá? Pontosan. Önzetlennek kell lenni, van amit mi fizetünk, de kormányzó adja a kormány nevében a helyieknek és a táblára csak annyi lesz felírva, a magyar kormány (esetleg PRT) támogatásával.

Sokan abból indulnak ki, hogy az afgánok hülyék. Még akkor is ha nem vallják be. Ez nem magyar betegség, a külföldiek gyakran így járnak, amikor ide jönnek. Mert amit látnak az koszos, beteg, büdös, alkudozó, túlszámlázó, rossz munkát végző emberek csoportja. Általánosítnak. Nem veszik tudomásul, hogy velük csak egy kis kiválasztott csoport kerül kapcsolatba (vállalkozók). Nem veszik tudomásul, hogy ha valaki dzsuvás, még nem gazember. Nem veszik tudomásul, hogy 2x év polgárháborút túlélni az teljesítmény. A kint levő katonák a többsége csak lenyomni akarja a hat hónapot, és nem akarja meg is érteni, meg is ismerni a szitut, az embereket (teszem hozzá egyenruhában nehéz is). Megértek őket. Itt számítana, hogy mennyire nyitott társadalom vagyunk általában, mennyire toleránsak, mennyire nyitottak a világra. Csupa olyan dolog, amiben szerintem Europában az utolsó helyeken kullogunk.

Visszatérve az afgánokra. Ezek ünnepélyes átadások engem arra emlékeztetnek, hogy mind a két fél bolondot csinál a másikból. Az oké, hogy mi tudjuk, hogy nem vesszük komolyra az afgánokat (mert ha igen, pl akkor a kormányzóval a népnek adattuk volna a könyvtárat és nem egy miniszter tesz le egy századrangú rendelőt, ami két év alatt szétrohad. Egy nagykórházat esetleg oké, de egy vidéki rendelőt???).

Csak nekünk ne szálljon el az agyunk és nem higgyük, hogy ők komolyan vesznek minket. Pont annyira vesznek minket komolyan mint őket. A hadurak a markukba röhögnek a katonai erőnk láttán, a politikusok és helyi adminisztrátorok meg már annyi idegent, főleg katonát láttak idejönni, ünnepélyesen szalagot átvágni, hazamenni, hogy csak a ők is mosolyognak magukban. Mert legtöbbször (hiszen vannak kivételek és jó példák) azt látták, hogy az idegen úgy jött segíteni, hogy nem igazán érdekelték a körülmények. Hogy fontosabb volt neki, hogy legyen fénykép, legyen felhúzva valami, legyen kézfogás. Aztán egy fél év, év múlva, két év múlva, öt év múlva hazament és nem érdekelte többé, hogy mi marad utána.

Most persze katonák felháborodnak, hogy ez nem így van, mert ők legjobb szándékaik szerint csinálják és szigorúan el kell számolni a pénzekkel és keményen alkudnak az afgánokkal és visszajárnak megnézni a projekteket. Sőt még az afgnánok véleményét is kikérik, akik persze ekkor mindenből a legdrágábbat akarják, vagy hűtőt áram mentes helyre stb.

Tudom. Tudom. Nem csak elmondták nekem a katonák, hanem amennyire láttam tényleg így is csinálják. Nem róluk van szó. Hanem akik, az utasítást adják, akik egész folyamatot kitalálták, vagy inkább hagyták pörögni, akik nem gondolják át ezeket a dolgokat, hogy milyen üzenete van, ha egy miniszter ad át egy könyvtárat egy kormányzónak? (nagyon kiakadtam ezen a két miniszteri átadáson mi?).

És még csak nem is hibáztatok senkit (a minisztereket sem, meg a tanácsadóikat sem, akik nem hallgatták meg pl a USAID tanácsait, akik nem olvasnak tanulmányokat), mert nulla tapasztalattal a hátunk mögött nekünk is el kell követni azokat a hibákat, amelyek ilyenkor várnak ránk.

Hát akkor hajrá

USAID és segélyezés I.

Az jutott eszembe, hogy a múltkor írtam, hogy a magyar katonáknak csak a magyar NGO-kal van dolguk, ami félrevezetheti őket abban, hogy milyen általában egy NGO. Aztán eszembe jutott, hogy ott van a USAID is egy állandó képviselővel a PRT-ben, akinek megismerve tevékenységét újabb infokat is szerezhetnek az NGO-k működéséről. De aztán rájöttem, hogy a USAID nem NGO, hanem kormányzati szerv, amely ráadásul a a fejlesztést nem feltétlenül csak NGO-kon keresztül végzi.

Volt Szolnokon egyszer egy előadás, amit a USAID afganisztáni képviselői tartottak. Nem arra akarok kitérni, hogy mennyi pénzt és milyen projekteket csináltak, hanem arra, hogy hogyan. Az USAIDnek volt/van két contractora, Afganisztánt felosztották két részre, az egyik az északi részért felelős, a másik a déli részért. Ez a két cég for profit cég, amelyek hatalmas páncélozott terepjárókkal, fegyveres védelemmel közlekednek, és akinek munkatársai óriási fizetéseket kapnak veszélyességi pótlékkal stb. Ha jól értettem, a két cég feladata, hogy a USAID által meghatározott projekteket végrehajtassa a helyi cégekkel, vállalkozókkal. A USAIDnek vannak azonnali hatású projektjei (Quick Impact Project) és nemzeti szintű projektek, amelyek jelen vannak szinte minden tartományban. Pl. országos magasfeszültségű hálózat építése, a ring road építése. Ezeket nem is egészében a USAID finanszírozásúak, hanem itt a szervezet mint szervező, implementing partner jelenik meg. Azaz a USAID gondoskodik arról, szervezi, hogy a magasfeszültségű hálózat egyes szakaszaira legyenek nemzetközi donorok. Miután biztosított a finanszírozás, a contractorain keresztül neki láthat a megvalósításnak.

A USAID afganisztáni jelenlété tekintve itt van néhány weboldal. Általános infokkal szolgál a fő weboldal, számos tanulmány az egyes projektek végrehajtásához. Itt hozzá kell tegyem az legtöbb anyag készítője a Louis Berger Group, amely az ilyen nagy haszonnal és alacsony hatásfokkal dolgozó contractorok egyik mintapéldánya. Személyesen persze még nem volt lehetőségem meggyőződni róla, de Amerikában és az NGO közösség részéről már rengeted kritika érte őket. Ez itt egy kicsit elavul weboldal, még csak nem is kritikus, de röviden összefoglalja az afgán újjáépítésben játszott szerepét. A LBG egy kategória a Halliburtonnal vagy a Bechtellel, amelyek a legcsúnyábban húzták le az amerikai államot a iraki újjáépítés kapcsán.

Kicsit nézegetek a neten és mit látok: Itt egy cikk egy amerikai Private Military Companyről, a USPI-ről. Az írás azt mondja, hogy ez a szervezet a felelős a USAID egyes projekteinek a védelméért, és most őket is vizsgálják, hogy nem számláztak e túl az amerikai kormánynak. Aztán a cikk végén nagy vita kerekedik a hozzászólók között és van egy érdekes megjegyzés: Facts are wrong! USPI is not nor has ever worked or trained anyone in Iraq. USPI does not have a multi-million contract with USAID, USPI is a sub-contractor for The Louis Berger Group, Inc, who is the prime contractor for these projects. Why isn't USAID looking at all the other sub-contractors?

Szóval erről is a LBG gondoskodik. A USPI-vel egyébként már volt korábban is probléma, az esetekről és a mostanában történt kabuli eseményekről (a PMC betiltásáráól) itt és itt ír B.R. Rubin. A USPI Jurat tábornokkal és embereivel dolgozik együtt, elég egy keresés a google-on és kijön, hogy Jurat régi hadúr, 2001 egyik visszatérője, ha jól emlékszem tádzsik a Dzsamiat volt korábban. Lehet még valami hivatalos belügyi állása is van.

Ha valaki elolvassa az amerikai Számvevőszék 2004-es értékelését a USAID tevékenységéről, bepillantást nyerhet a pénz elköltésének folyamatába. A USAID különböző (gondolom megversenyeztetett cégeken keresztül látott hozzá az afgán fejlesztési tevékenység felgyorsításához. Minden szektorban kiválaszott egy többnyire for-profit céget, amelyre rábízta a feladatot, s aztán az adta ki alvállakozóknak, NGO-nak a munkát. Ilyen cégnevekkel találkozunk a 23 és 40 oldal között: Chemonics International Inc. (mezőgazdaság), Bearing Point Inc. (gazdaságpolitikai és intézményi reform támogatás), Creative Associates International Inc. (oktatás), a már említett LBG (lefordíthatatlan: Rehabilitation of Economic Facilities and Services). Mindegyik rajta van a neten, lehet keresgélni.

Ezek egyike sem NGO, non-profik szervezet, hanem olyan cég, amely profitot akar, versenyképes fizetést nyújt és fegyveresekkel őrizeti magát, és az emberei csak akkor mennek Afganisztánba ha muszály. És a GAO meg van lepődve, hogy mennyi gond velük, az általuk elvégzett, elvégeztetett projektekkel. A számvevőszék meg is rótta keményen a USAID-et.

Nem tudom, hogy a védelmükben vagy inkább a kép árnyalása érdekében, de hozzá kell tegyem, lehet hogy Afganisztán déli részén csak ilyen cégek tudnak működni. Ott annyira rossz a biztonsági helyzet, hogy nyugati NGO-k szinte nem is működnek. Ha valamit csinálni kell, az csak fegyveres védelem mellett lehet csinálni. Ám úgy sejtem az ország relatíve biztonságosabb részein ís így dolgoznak, ott ahol már az NGO-k teljesen civilként mernek működni.

Az NGO "normális" esetben el tudnak működni konfliktusos, háborús környezetben is úgy emlékszem a tálibok idején is működött néhány nyugati NGO az országban). Afganisztán és Irak esete azért más, mert ott az egyik oldal az NGO-kat is a nyugattal, a kormánnyal azonosítja (ez részben igaz), és mindkét ellenzék retorikájába meghatározó szerepet kap az iszlám, a dzsihád, hitetlenek elleni harc (persze ettől még a muszlim bangladeshi NGO munkatársait is megölik). Szudánban, Afrikában, Timorban, a 90 es években iraki Kurdisztánban az NGO tudnak/tudtak működni, mert mindenki előtt ismert volt, hogy semlegesek a konfliktusban, nincs fegyverük, és bárkin segítenek.

Nővérek vagy bábák?

Most hallgatom a Kossuth rádiót. A tálibok meghosszabították a határidőt az elrabolt francia túsz ügyében. A rádió valamiért vendégmunkásról beszélt. Hálló, HÁLLÓ francia vendégmunkás Afganisztánban??? Nem birizgálja valami a szerkesztők fejét, gondolkodását. Hogy lehet valakit vendégmunkásnak nevezni Afganisztánban a kínai prostituáltakon kívül???????? A Kossuthra még visszatérek.

Kezdjük azzal, hogy már haza is tér Afganisztánból Szekeres Imre, aki úgy látom népes sajtó delegáció kíséretében tett villámlátogatást Baglanban. Valamelyik Blikkből elcsíptem, hogy most ment ki Bocskor és Palik, kíváncsi leszek a beszámolójukra.

A Fejlesztés és Segély blog képzeletét szintén meglódította a kérdés, hogy a a fejlesztésben mi számít civilnek és mi nem. Én március 24-én reagáltam először arra, hogy Szekeres a hosszabítás mellett lobbizik, de azzal az érvvel, hogy a fejlesztéseket kell biztosítani. Ugyanezzel foglalkozik most a F&S blog, csak kicsit részletesebben, sőt megtalálta a NATO CIMIC dokrtináját is.

Ja és van még egy post. Mintha kis vita alakulna ki. Azt az apróságot próbáljuk tisztázni hogy kit avattak fel néhány hete Baglanban: Nővéreket, bábákat, vagy valaki mást.

A HM beszámolt arról hogy nővérek kaptak diplomát. A HM szerzője a nővéreket a bábákkal azonosítja: a nővérképzést – vagy más néven bábaképzést.

Ezt kritizálta meg Fejlesztés és Segély azzal, bába képzés nincs, tehát diplomát sem adhattak nekik, mert csak az MRCA nevű NGO csinál ilyet. Ők viszont csak 2006 novemberben indultak képzéssel weboldaluk szerint és csak 2008 márciusában lesz vége.

Erre az én blogom kapott egy kommentet: miszerint a HM cikk összecserélte a nővért és a bábát, de valóban az MRCA indított nővér képzést.

Erre most F&S blog a saját oldalán reagált: (az MRCA) arról tájékoztattak, hogy az eseményen ők a bábaképző programjuk ünnepélyes megnyitóját tartották, és a képzésben részt vevő nők ennek keretében kaptak egy-egy plakettet.... Arra is kíváncsi vagyok, hogy a nővérképzést ki csinálta.

Most pedig én is hozzá szólok: (F&S-hez) Nem azt mondta a komment, hogy a nővérképzést is az MRCA csinálta? És az MRCA csinálja a bábaképzést is, tehát egyszerre két képzése fut párhuzamosan. Most a nővérképzés végét ünnnepelték, a bábképzőnek meg az elindítását.

KüM, TKB pénzek fejlesztésre + görög szerepvállalás

Akiket váratlanul ért, hogy a Külügy afganisztáni pályázatát egyetlen szervezet nyerte meg, most megnyugodhatnak, itt a következő pályázat. Szerény címe: Munkahelyteremtési és oktatási projekt megvalósítása az egészségügy területén az afganisztáni Baghlan tartományban a magyar vezetésű Tartományi Újjáépítési Csoport keretében

A kiírt összeg 70 millió, hogy honnan van nem tudom, de erre még visszatérek. Az önrész 15 százalék, 2007 júniusában kell kezdeni a programot és max 18 hónap alatt kell befejezni. Az következő év december ha jól számolom. A PRT elvileg szeptember 30-ig marad. Akár hosszabítunk, akár nem, nem gáz ha a projekt továbbfut. AZ NGO-k a PRT-tól függetlenül működnek. Ez segíthet (mármint a túlfutás), amíg beindul az új ország fejlesztés projektje. A hollandok is így csinálták, persze nem tudom szándékosan vagy csak nem ment gyorsabban.

Csak új programot lehet indítani az eü területén. Ez a veszély - márminthogy meglevő programot akar finanszíroztatni - nem tudom kit fenyeget a MÖSZ-ön kívül, de biztos formailag bele kellett írni :?

Az előző pályázathoz képest kivették (ha jól látom), hogy Afganisztánban bejegyzetnek vagy bejegyzés alatt állónak kell lennie a szervezetnek. Ez most nincs, ami azt jelentette, hogy szélesedhet a potenciális pályázók száma. Ez nagyon macerás, több hónapos macera, harc a kabuli minisztériumokkal, ahol senki sem tudja, pontosan mi a dolgok menete, hány pecsét és jóváhagyás kell és azokat milyen sorrendben lehet megszerezni a főosztályoktól. Jó most egy kicsit túloztam, de tényleg rettentő lassú és körülményes a processzus.

Térjünk vissza a pénzre, a 70 millióra. Kezemben tartom a 2052/2007-es (III.26.) kormányhatározatot (annak fénymásolatát :), amely az első kormányhatározat (2115/2006 (VI.29)) módosításáról szól. Nem csinálok úgy mintha érteném, hogy pontosan mi is van rajta. Életem első kormányhatározata a tavalyi volt, szóval nem vagyok járatos.

A határozat két helyen módosul (pillanat elő kell keressem az eredetit), mindkettő arra vonatkozik, hogy beszúrták a Külügyminisztérium nevét. Idáig abban a hitben voltam, hogy az irányítással megbízott Tárcaközi Bizottság (TKB) az atyaúristen minden PRT-t érintő, és döntést igénylő kérdésben (nem gondolok persze arra, hogy a katonák, merre és hogyan járőrözzenek stb.) Idáig sem vettem észre, de akkor most már beidézem, ami árnyalja ezt a tévedésem: A TKB tevékenysége a Magyar Honvédség irányításával és vezetésével kapcsolatos jogköröket, illetve a külügyminiszternek a nemzetközi fejlesztési együttműködés koordinálásával kapcsolatos jogkörét nem érinti (kiemelés tőlem). Most elolvastam megint, most mégis jól gondoltam? Igen, mégis a TKB a vezérlő tűzoszlop, az idézet másra vonatkozik.

Na mindegy, ellocsogtam itt a karaktereket, mert a lényeg, az újdonság, az érdekesség, hogy a korm. hat. mellékletében benne van, hogy hogy lesz elköltve az 500 millió (valamiért csak 475 van beírva). Lássuk ki mennyit kapott:
ÖTM: 25 milla
FVM: 45 milla
HM: 75 milla
IRM: 20 milla + 120 milla
GKM: 15 milla
KüM: 150 milla
EM: 25 milla
(Azt nem értem, hogy miért két táblázatban van az egész megismételve, hiába nem vagyok tisztában az államháztartás működésével. És persze most átsikkadtam olyan apróságok felett, mint hogy az egyes tételek összegek, van amit dologi, van amit személyi juttatásra, van amit munkadókat terhelő járulékra adtak. A legtöbbet egyéb működési célú támogatára adták. De tényleg, érdekel ez még valakit ennyire részletesen? Valaki jelezzen, elvileg átlag 30-an olvassák ezt a blogot naponta. Feedbacket kérek)

Szóval a Küm 150 milliót kapott, amit 30 millióval még megtoldott, így jött a 180 millió. De most megint előugrott 70 millió, amit idáig nem sejtett senki, nem számolt vele senki. Felmerült egyes források szerint, hogy az előző postban említett görög támogatás, hozzájárulás egésze, vagy része lehet ez a 70 millió, amít a görögök íly módon fordítanának Baglan fejlesztérére. Nem tudom lehet, de egyszerű ésszel nehéz elhinnem, hogy:
1. a görög NGO-k ilyen könnyen lemondanak ennyi pénzről (ők is gondolom annyira keményen lobbiznak az államnál, mint a magyar NGO-k) és nem csinálnak botrányt
2. A Görög kormány elkölt ennyi pénzt és közben lemond arról, hogy jól hirdethetően ne legyen nyoma sem a NATO-ban, sem az EU-ban, sem Afganisztánban annak, hogy ők ennyi pénzt belefeccöltek.

És megint tévedtem!!! Itt egy új blog és hogy beletalált a lényegbe. At mondja a Fejlesztés és Segélyezés című blog:
Erről a megállapodásról Magyarország és Görögország között természetesen sehol nem lehetett hallani, holott erről még Evripidisz Sztilianidisz, a Görög külügyminiszter-helyettes is beszélt az ITDH szervezte görög-magyar üzleti fórumon Budapesten, március 30.-án. Az ITDH nem eresztette túl bőre az erről szóló tájékoztatást, a Görög Köztársaság washingtoni nagykövetsége azonban lehozta Sztilianidisz teljes beszédét. Ebből derült ki, hogy Görögország és Magyarország közösen finanszíroznak a fent említett területeken fejlesztési programokat. (Érdekes a diplomata megjegyzése: "This effort is being undertaken in the framework of the Provincial Reconstruction Team (PRT) of Afghanistan, led currently by Hungary.")

A megállapodás szerint Görögország 500 000 Euróval, azaz körülbelül 123 millió forinttal kíván hozzájárulni Baghlan fejlesztéséhez, a PRT-n keresztül. Azt nem tudni, hogy a teljes összeg felett a magyar KÜM diszponál-e, más minisztériumok is kaptak-e az összegből, vagy mi csak egy részét kaptuk meg a pénznek. Ahogyan az sem világos, hogy az új pályázati kiírásban szereplő 70 millió forint már görög pénz-e, vagy még magyar. Ha valaki tudja, örömmel venném, ha megjegyzésként tájékoztatna erről.

A görög pénzek érkezéséről azért is furcsa az itthoni hallgatás, mert ez részét képzi Görögország teljes hozzájárulásának Afganisztán újjáépítéséhez. Az afganisztáni görög jelenlét a következőkből áll:

1. 120 fős műszaki zászlóalj, amelyet a jövőben kiegészít néhány tiszt, akik az ISAF személyzetét erősítik,
2. 6 hónappal meghosszabbított, 45 fős kórházi csapat, akik a KAIA-n (Kabul International Airport) dolgoznak,
3. 300 000 Eurós támogatás az ENSZ drogellenes alapjába,
4. 500 000 Eurós támogatás a baghlani fejlesztésekhez
5. 10-13 M60 A3 tank adományozása az afgán hadsereg számára.

Hoppá micsoda info! És ezt miért hallgatják agyon? Miért nemkeltjük jóhírét szegény görögöknek, ha már ennyi pénzt adnak nekünk!