Nem tudom magam türtőztetni ilyenkor. Ezt szeretem az USA-ban, hogy miután elszúrnak valamit, elkezdik elemezni, hogy miért. Belátom, nem mindig fogadják meg ők sem saját tapasztalataikat, de legalább nekünk kutatóknak adnak munkát. Ja, mert örök mániám: nem szégyellik a hibáikat és amit lehet nyilvánosságra is hozznak.
Itt ülök a PDF-ben 508 oldalas (a tördelt szövegben 591 oldalt is láttam!) ‘Hard Lessons: The Iraq Reconstruction Experience’ című tanulmány előtt, amelyet a New York Times tett fel a weboldalára. Egyszer majd elolvasom, de hátha valakinek most lesz kedve hozzá. Addig is itt van a újság cikke, ők biztosa alaposan beleolvastak. Tőlük szemezek néhányat.
- Egyszer a USAID vezetőjének néhány órát adtak, hogy eldöntse hány km utat kell építeni Irakban és hányat felújítani.
- 2008 közepéig 107 milliárd dollárt költöttek el újjáépítésre
Többet nem találtam hirtelen. A írás fő megállapítása miszerint a háború utáni szakasz nem volt megtervezve persze nem új. Ezt már 2003-2004-ben tudni lehetett, sőt sokan már akkor biztosak voltak ebben, amikor a külügy helyett a Pentagon kapta meg a háború levezénylését. Volt egy Future of Iraq nevű projekt a külügyben ami 2001-től kezdve dolgozott, 13 kötetnyi (kötetenként egy szakpolitika) anyagot állított össze a poszt-háborús időszakra iraki kutatók, szakemberek, expatok bevonásával. Rumsfeld még a háború előtt félresöpörte az egészet.
Aki kíváncsi erre a projektre, az eredeti kormányzati dokumentumokat talál róla. Mikor, kik mennyi pénzből, hogyan láttak hozzá a munkacsoportok összeállításához. Ők már akkor leszűrtek tapasztalatokat, amelyeket nem fogadtak meg Bremerék 2003-ban.
For example, according to a summary of the Transitional Justice Working Group's first meeting from July 9-10, 2002 in Washington, which included ten Iraqi jurists and four international experts (names redacted), "one Iraqi intellectual stated the question of the Ba'ath Party is at the heart of the transition," and that "it is not possible to equate party membership with criminalization." In their final report, the Democratic Principles Working Group would warn against a policy of total de-Ba'athification without the reintegration of former Ba'athists into society. Additionally, after the first session of this working group from September 4-5, 2002, with 30 Iraqis present, "Many participants sent the message that the USG needs to prepare for a stay of five to ten years."
Ugye, az egyik legnagyobb hiba,az egykori állampárt minden tagjának kriminalizálása. Mintha nálunk a rendszerváltáskor minden MSZMP tagot egyformán bűnősnek nyilvánítottak volna az elmúlt negyven évért. Amit az amerikai megszállók elkövethettek, és ezt az irakiak már előre megmondták, ahogy azt is, hogy a kormánynak 5-10 évre kell felkészülnie. Lássuk csak. Most vannak ott ötödik éve és még három évig biztos ott lesznek. Okos emberek az irakiak, okosak.
Alkalomszerű kommentálás és elemzés a terrorizmus, háborúk és biztonságpolitika témakörében. A posztok nagy része már a https://www.facebook.com/wagnerpeterofficial/ megy, mert oda egyszerűbb képeket, videokat és híreket megosztani.
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: neokon. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: neokon. Összes bejegyzés megjelenítése
vasárnap, december 14, 2008
szombat, július 21, 2007
Iráni emberekről és gazdaságról
Az Economist mostani számában van egy Irán melléklet. Mint lenni szokott az anyag most is nagyon alapos és ki is derül miért. Az anyag végén ott van az olvasott források jegyzéke és ezek mind akadémiai, komoly anyagok. Ezeken bárki elindulhat, aki okosodni akar Iránról.
Összesen kilenc írás készült, mind különböző témákról. Én csak azokat említem hosszabban, amelyekről ritkán hallunk a hírekben. Így az iráni-amerikai kapcsolatok aktualitásai, egy interjú, a egy megelőző amerikai támadás boncolgatása most épp csak említésre kerül.
A The revolution strikes back c. elsősorban mint publicisztika kiváló. Arról, hogy hogyan beszél el egymás mellett az amerikai és iráni vezetés.
A Khomeini's Children arról a generációról szól, amely most válik fiatallá és akiket egyre kevéssé érdekel a forradalmi ideológia és fanatizmus. A lakosság 1979 óta megduplázódott, egyharmada 30 év alatti, 25 és 29 év között a munkanélküliség 50 százalékos. Felmérések szerint - részben emiatt is - az emberek többségének nem a nyugattal való konfliktus, hanem az anyagi jólét, a gazdaság helyzete a legfontosabb.
A The verdict of Qom talán a legjobb írás. Az a kutatói körökben jól ismert kép köszön vissza, miszerint Qom-ban, a síita iszlám iráni teológiai központjában a vélemények iszonyatos sokszínűségét találni a síita iszlámról, az egyház politikai szerepvállásáról, ill. hogy a mollák között is sokan vannak akik ellenzik a jelenlwgi politikai rendszert. Arra is kitér, hogy hatalmas kutatóközpotnok működnek itt és mindenkinek van internet elérése. A cikk persze sokkal jobb annál, ahogy én ezt összefoglalom.

A másik nagyon értékes cikk az iráni gazdaságról szól. Hogyan lehet, hogy a világ második legnagyobb olajtartalékaival rendelkező ország gazdasága a példátlanul magas nyersanyag árak mellett is súlyos válságban van? A gazdasági növekedés évente 5 százalék, ami simán elvisz az infláció, a munkanélküliség. Ez hivatalos források szerint 10, nem hivatalos források szerint 20 százalék körül van (olvastam már magasabbról is). A közvetlen külföldi befektetés gyakorlatilag minimális. Az export bevételek 80 százaléka olajeladásból van, miközben az ország a forradalom (1979) előtti termelés 2/3-át képes csak teljesíteni (lásd külföldi befektetések hiánya). A büdzsé 25 százalékát költik alap élelmiszerek és termékek ártámogatatására, és mikor megemelték 25 százalékkal egy hónapja a benzin árát, még mindíg csak 20 forint körül volt egy liter ára (s ezzel a legolcsóbb a világon). Emiatt évente 10 százalékkal nő a fogyasztás és 40 százalék a benzin import aránya.
Az új kormány alatt óvatos privatizáció kezdődött, ám az állam továbbra 25 százalékos tulajdont a fog megtartani a vállalatokban. Az állami alapítáványok, a bonyádok óriási ipari konglomerátumok, amelyk közvetlenül a politikai elit ellenőrzése alatt állnak és adómentesek.
A bajokhoz a rossz menedzsment is hozzájárul, mint ez az állami vállalatoknál szokás. Ezt nem kell hosszan magyarázni, talán még sokaknak vannak emlékei az előző rendszerből Magyarországon. Ahmadinedzsád még tudott ezen rontani, amikor a gazdasági irányításért felelős néhány technokratát is kirúgta, helyükre idelológiailag megbízható neokonzervatívokat ültetve.
Mindezek ellenére a cikk szerint a nyugat (USA) által felvetett gazdasági szankciók hatástalanok lennének, mert a gazdaság viszonylag zárt és az iráni hagyományokból adódóan (sokan és sokszor akarta a nyugat irányítani, beleszólni a büszek nemzet életébe), csak erősíteni a szembenállást. Irak példája azt is mutatja, hogy a hatalomnak nem lesz rosszabb, viszont a lakosság súlyosan megszenvedi. Talán ha drasztikusan csökkenne az olaj ára, vagy az olajexportot lehetne szankciók alá vetni. (ez nem működött Iraknál és nem is tudom megoldható lenne-e az iráni olaj eltünése a piacról).
Van még egy cikk a jelenlegi elitről, a neokonzervatívokról.
Zárás képpen még egy cikk egy másik, általában megbízható websiteról. Arról szól, hogy Írán támogatja az afgán ellenállókat, a tálibokat. Két példát hoz fel a cikk eleljén, ott kiakadtam és nem olvastam tovább.
Az egyik, hogy iráni beludzsokat fogtak el Afganisztánban. Nos ezek az emberek szunniták, szemben a síita perzsa/azeri elittel és Iránban is súlyos problémáik vannak a rezsimmel. A másik, hogy iráni feliratokat találtak robbanószereken. Irán 1979 és 2001 között több ezer tonna hadianyagot szállított Afganisztánba különböző szervezeteket támogatva. Csak annyi a kérdésem: violt gyártási évszám is azon a cuccon? Hülye egy cikk. Jó most látom, hátrébb ő is leírta ezeket. Akkor meg minek írtam róla.
Összesen kilenc írás készült, mind különböző témákról. Én csak azokat említem hosszabban, amelyekről ritkán hallunk a hírekben. Így az iráni-amerikai kapcsolatok aktualitásai, egy interjú, a egy megelőző amerikai támadás boncolgatása most épp csak említésre kerül.
A The revolution strikes back c. elsősorban mint publicisztika kiváló. Arról, hogy hogyan beszél el egymás mellett az amerikai és iráni vezetés.
A Khomeini's Children arról a generációról szól, amely most válik fiatallá és akiket egyre kevéssé érdekel a forradalmi ideológia és fanatizmus. A lakosság 1979 óta megduplázódott, egyharmada 30 év alatti, 25 és 29 év között a munkanélküliség 50 százalékos. Felmérések szerint - részben emiatt is - az emberek többségének nem a nyugattal való konfliktus, hanem az anyagi jólét, a gazdaság helyzete a legfontosabb.
A The verdict of Qom talán a legjobb írás. Az a kutatói körökben jól ismert kép köszön vissza, miszerint Qom-ban, a síita iszlám iráni teológiai központjában a vélemények iszonyatos sokszínűségét találni a síita iszlámról, az egyház politikai szerepvállásáról, ill. hogy a mollák között is sokan vannak akik ellenzik a jelenlwgi politikai rendszert. Arra is kitér, hogy hatalmas kutatóközpotnok működnek itt és mindenkinek van internet elérése. A cikk persze sokkal jobb annál, ahogy én ezt összefoglalom.

A másik nagyon értékes cikk az iráni gazdaságról szól. Hogyan lehet, hogy a világ második legnagyobb olajtartalékaival rendelkező ország gazdasága a példátlanul magas nyersanyag árak mellett is súlyos válságban van? A gazdasági növekedés évente 5 százalék, ami simán elvisz az infláció, a munkanélküliség. Ez hivatalos források szerint 10, nem hivatalos források szerint 20 százalék körül van (olvastam már magasabbról is). A közvetlen külföldi befektetés gyakorlatilag minimális. Az export bevételek 80 százaléka olajeladásból van, miközben az ország a forradalom (1979) előtti termelés 2/3-át képes csak teljesíteni (lásd külföldi befektetések hiánya). A büdzsé 25 százalékát költik alap élelmiszerek és termékek ártámogatatására, és mikor megemelték 25 százalékkal egy hónapja a benzin árát, még mindíg csak 20 forint körül volt egy liter ára (s ezzel a legolcsóbb a világon). Emiatt évente 10 százalékkal nő a fogyasztás és 40 százalék a benzin import aránya.
Az új kormány alatt óvatos privatizáció kezdődött, ám az állam továbbra 25 százalékos tulajdont a fog megtartani a vállalatokban. Az állami alapítáványok, a bonyádok óriási ipari konglomerátumok, amelyk közvetlenül a politikai elit ellenőrzése alatt állnak és adómentesek.
A bajokhoz a rossz menedzsment is hozzájárul, mint ez az állami vállalatoknál szokás. Ezt nem kell hosszan magyarázni, talán még sokaknak vannak emlékei az előző rendszerből Magyarországon. Ahmadinedzsád még tudott ezen rontani, amikor a gazdasági irányításért felelős néhány technokratát is kirúgta, helyükre idelológiailag megbízható neokonzervatívokat ültetve.
Mindezek ellenére a cikk szerint a nyugat (USA) által felvetett gazdasági szankciók hatástalanok lennének, mert a gazdaság viszonylag zárt és az iráni hagyományokból adódóan (sokan és sokszor akarta a nyugat irányítani, beleszólni a büszek nemzet életébe), csak erősíteni a szembenállást. Irak példája azt is mutatja, hogy a hatalomnak nem lesz rosszabb, viszont a lakosság súlyosan megszenvedi. Talán ha drasztikusan csökkenne az olaj ára, vagy az olajexportot lehetne szankciók alá vetni. (ez nem működött Iraknál és nem is tudom megoldható lenne-e az iráni olaj eltünése a piacról).
Van még egy cikk a jelenlegi elitről, a neokonzervatívokról.
Zárás képpen még egy cikk egy másik, általában megbízható websiteról. Arról szól, hogy Írán támogatja az afgán ellenállókat, a tálibokat. Két példát hoz fel a cikk eleljén, ott kiakadtam és nem olvastam tovább.
Az egyik, hogy iráni beludzsokat fogtak el Afganisztánban. Nos ezek az emberek szunniták, szemben a síita perzsa/azeri elittel és Iránban is súlyos problémáik vannak a rezsimmel. A másik, hogy iráni feliratokat találtak robbanószereken. Irán 1979 és 2001 között több ezer tonna hadianyagot szállított Afganisztánba különböző szervezeteket támogatva. Csak annyi a kérdésem: violt gyártási évszám is azon a cuccon? Hülye egy cikk. Jó most látom, hátrébb ő is leírta ezeket. Akkor meg minek írtam róla.
kedd, február 06, 2007
Arab vagy iszlám harcmodor?
Na érdekes dolgok derülnek ki. Amikor néhány évvel korábban Irakkal foglalkoztam és az iraki hadseregről próbáltam mindenféle infót találni, többek között szembe jött egy cikk Norvell B de Atkine, Why Arabs Lose Wars Middle East Quarterly, (1999. december, Vol. 6, No. 4.) címmel. Amit a szerző, részben saját tapasztalatai alapján állított, az teljesen hihető volt, más források, egyéb tanulmáynok is megerősítették. A Middle East Quarterly-ről azt kell tudni, hogy a főszerkesztője, Daniel Pipes, erősen arab és iszlám ellenes és Izrael támogató. A folyóirat tanulmányait ennek alapján sokan egyből elvetik, mondván elfogult, rossz indulatú, ám ez így nem igaz. Vannak köztük ilyenek, de vannak közöttük nagyon jó forrásmunkák, tanulmányok.
Itt van példának Michael Rubin, aki egy igazi neokon. Pipes munkatársa, szerkesztő a folyóiratnál, az American Enterprise Institute (ez a Bush párt neokonzervatívok egyik fellegvára) kutatója. Ha jól emlékszem dolgozott Bremer alatt a CPA-ban (a Szaddam rezsim bukását követően felállított, Irakot 2004 tavaszáig kormányzó amerikai hatóság), kiveszi részét az amerikai politikai adok-kapokban, a nukleáris Iránt a legfenyegetőbb veszélynek tartja stb. De mégis 2000 szeptemberében olyan cikket írt a Middle East Quarterly-be, amilyhez hasonlót csak nagyítóval találtunk a világon abban az időben.
Amerikai létére a tálibok minden további nélkül beengedték Afganisztánba. A dárit beszélve, tolmács és kíséret nélkül utazgatott és a benyomásait írta meg Afghanistan: As Bad as Its Reputation? cikkében. És nem nagyon érződik benne részrehajlás. Az írást igen sokat segit mindenkinek, aki valójában meg akarja érteni, hogy a tálibok milyen "alaposak", "szervezettek" voltak és az átlag afgán mit értékelt bennük. Mert persze szeptember 11 után elkezdődött a démonizálás (jó már előtte is elkezdődött 96 tájékán, csak nem a nagyközönségnek), sokan úgy gondoltak erre a csoportra mint egy nagy adag elvetelmült fanatikus őrültre, akik kegyetlen diktatúrát építettek ki. Hát nem egészen.
De elkanyarodtunk. Szóval itt van Atkien és a cikke, arról hogy szerinte az arabok miért veszítik el a háborúikat. Most megtaláltam magyarul itt. Sajnos nem derül ki, hogy ki fordította és nem is ellenőriztem el a fordítás minőségét. Mert magán a weboldalon úgy látom tematikusan vannak válogatva és LEFORDÍTVA a nagíyvilág cikki. De ez a tanulmány olvasásra érdemes.
Átfutottam Kiss Álmos Péter írását A hadviselés szabályai és a nemzetközi terrorizmus címmel. A szerző ha jól emlékszem egy Amerikából hazatért katonatiszt, most talán tanácsadó a HM-ben (a google most nem adott ki ilyet, de mintha olvastam volna korábban valahol) és rendszeresen publikál.
Szerintem a cikk néhány okfejtését tekintve elég erős:
- iszlám harcmodor
- a radikális iszlám a világot két részre osztja
- az új iszlám harcmodor alapelemeit közel 40 évvel ezelőtt kitűnően összefoglalta egy figyelemre méltó filmművészeti alkotás, „Az algiri csata”
Ez csak három meredek gondolat néhány bekezdésen belül. Úgy látom Kiss Álmos Péter mint az egy milliárd muszlimra (vagy annak egy százalékára, ahogy becsüli) vagy inkább az iszlám világban működő terrorcsoportokra ugyanazt a zubbonyt akarja ráhúzni, amelyet az al-Kaidára varrtak annak idején (vagy bin Ladenék varrták magukra).
De igazából nem is akarom nagyon bántani a szerzőt, mert ő azon kevés magyar katonai szakember közé tartozik, aki amikor ír, sokat és nemzetközi szakirodalmat hivatkozik. Ez a jó szokása maradjon megy. Ha meg egyszer véletlenül találkozunk majd biztos el tudunk elvitatkozunk értelmes emberek módjára.
Itt van példának Michael Rubin, aki egy igazi neokon. Pipes munkatársa, szerkesztő a folyóiratnál, az American Enterprise Institute (ez a Bush párt neokonzervatívok egyik fellegvára) kutatója. Ha jól emlékszem dolgozott Bremer alatt a CPA-ban (a Szaddam rezsim bukását követően felállított, Irakot 2004 tavaszáig kormányzó amerikai hatóság), kiveszi részét az amerikai politikai adok-kapokban, a nukleáris Iránt a legfenyegetőbb veszélynek tartja stb. De mégis 2000 szeptemberében olyan cikket írt a Middle East Quarterly-be, amilyhez hasonlót csak nagyítóval találtunk a világon abban az időben.
Amerikai létére a tálibok minden további nélkül beengedték Afganisztánba. A dárit beszélve, tolmács és kíséret nélkül utazgatott és a benyomásait írta meg Afghanistan: As Bad as Its Reputation? cikkében. És nem nagyon érződik benne részrehajlás. Az írást igen sokat segit mindenkinek, aki valójában meg akarja érteni, hogy a tálibok milyen "alaposak", "szervezettek" voltak és az átlag afgán mit értékelt bennük. Mert persze szeptember 11 után elkezdődött a démonizálás (jó már előtte is elkezdődött 96 tájékán, csak nem a nagyközönségnek), sokan úgy gondoltak erre a csoportra mint egy nagy adag elvetelmült fanatikus őrültre, akik kegyetlen diktatúrát építettek ki. Hát nem egészen.
De elkanyarodtunk. Szóval itt van Atkien és a cikke, arról hogy szerinte az arabok miért veszítik el a háborúikat. Most megtaláltam magyarul itt. Sajnos nem derül ki, hogy ki fordította és nem is ellenőriztem el a fordítás minőségét. Mert magán a weboldalon úgy látom tematikusan vannak válogatva és LEFORDÍTVA a nagíyvilág cikki. De ez a tanulmány olvasásra érdemes.
Átfutottam Kiss Álmos Péter írását A hadviselés szabályai és a nemzetközi terrorizmus címmel. A szerző ha jól emlékszem egy Amerikából hazatért katonatiszt, most talán tanácsadó a HM-ben (a google most nem adott ki ilyet, de mintha olvastam volna korábban valahol) és rendszeresen publikál.
Szerintem a cikk néhány okfejtését tekintve elég erős:
- iszlám harcmodor
- a radikális iszlám a világot két részre osztja
- az új iszlám harcmodor alapelemeit közel 40 évvel ezelőtt kitűnően összefoglalta egy figyelemre méltó filmművészeti alkotás, „Az algiri csata”
Ez csak három meredek gondolat néhány bekezdésen belül. Úgy látom Kiss Álmos Péter mint az egy milliárd muszlimra (vagy annak egy százalékára, ahogy becsüli) vagy inkább az iszlám világban működő terrorcsoportokra ugyanazt a zubbonyt akarja ráhúzni, amelyet az al-Kaidára varrtak annak idején (vagy bin Ladenék varrták magukra).
De igazából nem is akarom nagyon bántani a szerzőt, mert ő azon kevés magyar katonai szakember közé tartozik, aki amikor ír, sokat és nemzetközi szakirodalmat hivatkozik. Ez a jó szokása maradjon megy. Ha meg egyszer véletlenül találkozunk majd biztos el tudunk elvitatkozunk értelmes emberek módjára.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)