A következő címkéjű bejegyzések mutatása: KTCC. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: KTCC. Összes bejegyzés megjelenítése

szerda, január 08, 2020

Az erbili repülőtér és a nemzetközi misszió

Mikor először raktam fel az erbili repülőtérről ezt a térképet, kaptam utána fejemre, hogy ez így veszélyes (kb. 2015-ben lehetett). A tegnapi iráni rakétatámadás után keresgélni kezdtem, de nem találátam a blogon, úgyhogy felrakom mégegyszer.
A reptér és a bázis már rég tovább bővült, Iszlám Állam már nincs, és ha az iráni titkosszolgálat az én térképemet használná egy következő támadáshoz, az régen rossz lenne. Ezért teszem fel nyugodt lelkismerettel a térképet megint.
Ha akar, Irán tud sebészi pontossággal kilőni rakéták. Ezt már bizonyította legalább kétszer. Ha mellé talált most, az nem volt véletlen (nagy valószínűséggel).

szerda, október 18, 2017

A nemzetközi kiképző kontingens (KTCC) és a kurd visszavonulás mögötti belpolitikai játék

Egyelőre csak kicsit tisztább a kép, hogy mi folyik Kurdisztánban.

Az biztos, hogy a olasz és a magyar kontingens folytatja a kiképzési munkát, azaz a német kontingensről kapott hír egyedinek tűnik. Persze van még másik négy nemzet a kiképző misszióban, de csak az olaszokat kérdeztem meg, és a HM sajtót. Ők szó szerint azt írták: "A magyar kontingens továbbra is részt vesz a kiképzésben." Amit így többedszerre is végigolvasva, persze magyarázhatnék úgy is, hogy a "kiképzésben részt vevés" általános tevékenysége mellett lehet éppen, hogy azért felfüggesztették épp a kiképzést. De miért ne mondanák meg, ha még is leálltak volna?

Amint azt mindig a lelkemre kötötték a kiképző misszióban (az az a Kurdistan Training Coordination Centre), ez nem egy valódi misszió, itt csak a résztvevő országok jönnek össze és közösen képeznek. Az olasz KTCC parancsnok (vagy a német) érdemben nem parancsnol egyik résztvevő nemzetnek sem, mindenki bilateriális alapon van jelen, az aktuális parancsnok csak koordinál, max az együttműködés irányítja. Nincs közös szóvivő sem, minden kontingensnek saját PAO (Public Affairs Officer) je van. Fordulhattam volna a magyar PAO-hoz, is ha tudnál, hogy ki az, és ha nem lennék benne biztos (sajnos, a régi tapasztalatok), hogy semmit nem merne mondani magától.

Hétfőhöz képest, annyi már világos, hogy a kurd peshmergák az egész "frontvonalon" visszavonultak, nem csak Kirkuknál. Amit 2014-ben elfoglaltak azt most kiürítik. Az is látszik, hogy Kirkuk és déli "frontvonal" tekintetében, ami a PUK kurd párt ellenőrzése alatt állt, megegyezés született a PUK, az iraki hadsereg és a síita milicíák között. Hogy mit kap a PUK cserébe az még nem világos, elvileg Szulejmanija (a város a PUK fővárosa) repterét cserébe megnyitotta Bagdad, és az ottani állami tisztviselők fizetését is máris folyósítani kezdte. Állítóag később Kirkuk kurdok lakta negyedeiben is a PUK lehet jelen.

Mielőtt még a PUK árulását kiáltanánk (sokan teszik), azt is kell látni, hogy a rivális KDP is kiüríti a területeit. A keresztények lakta Bashikát, a jezidiek lakta Szindzsárt, és Makhmur és Gwer városokat. Úgy tűnik mindkét kurd párt visszavonul a kurd autonómia régi határai mögé.
Hosszútávon most a KDP vs PUK viszony lesz érdekes. Ők a két fő erő katonailag Kurdisztánban, szeretik és utálják egymást. Barzani elnök a KDP vezetője, a PUK élén vezető válság van, a korábbi elnök meghalt. A megegyezést fiai hozták tető alá, akik szemben állnak a PUK öreg bölényeivel.
November elsején elvileg választások lesznek, de lehet, hogy ezek után nem tartják meg. A KDP jogosan hibáztathatja a PUKt az árulásért, míg a PUK jogosan hibáztathatja a KDPt és Barzanit, amiért elsiették a függetlenségi népszavazást.

hétfő, február 01, 2016

Lövészet Panzerfaust 3-val Kurdisztánban

Ezeket a fotókat a KTCC (mi ez?) készítette, úgyohgy ha bárki leveszi innen írja a képre vagy alá, hogy ©KurdistanTrainingCoordinationCenter2015. A képeken úgy látom csak kurdok látszanak, de az első képen egy német is látszik. A helyszín az a lőtér, amit az előző blogposztban, a második helyszínként írtam le (Tiger valley)

Német fegyvereket akkor ígért a német kormány, amikor a magyar, Moszul 2014 nyári eleste után. Úgy emlékszem első körben 10.000 kurd harcos felfegyverzését vállalta Berlin, majd újabb 10.000 katonányi flszerelést küldött. Nincs pontos listám, de ez a szám leginkább a kézifegyverekre vonatkozott, azaz G-3 és G-36-os gépkarabélyokra. Ezek mellett még 8.000 pisztoly, több száz Panzerfaust 3 és MILAN páncéltörő rakéta (mi a hivatalos neve?) is átadtak néhány Unimog sebesültszállítóval együtt. Egyszer láttam egy pontos listát, de már elhagytam a net rengetegében. 

De milyen jó is, ha az ember blogot ír, itt írtam korábban a német segély részleteiről és ha valaki nagyon tuti kíváncsi a részletekre, akkor itt a lista a Bundeswehr oldaláról (jobbra fent, PDF-ben). Látok köztük kesztyűt, kézigránátot, meg egyéb felszerelést is.

A képek azt hiszem magukért beszélnek. A lista szerint 200 Panzerfaust 3-t kaptak a kurdok 2400 éleslőszerrel és 800 gyakorló lőszerrel. nem tudom még mennyi lehet belőle :)






szerda, június 17, 2015

Iraki misszió szélesebb földrajzi határokon, szélesebb feladatrendszerrel

Korom tábornokkal van egy rövid interjú a honvedelem.hu-n, benne a készülő iraki misszióról is. Számomra három olyan újdonság van a szövegben, amit leírva még nem láttam. Hallani már hallottam, és Erbilben elég nyilvánvaló is volt, de mondom leírva most először látom.

Az egyik, hogy nem csak Erbilben, hanem az egész kurdisztáni régióban jelen lehetnek majd a katonák (a parlamenti határozt nekem kicsit kétérételmű, de a hivatalos megnyilatkozások mindig csak Erbilt említették),  a másik pedig, hogy középtávon nem csak force protection feladatokkal számol a HM, hanem a kiképzési feladatok átvállalásával is.
Ez a gyakorlatban a kurd területeken a kiképzést támogató erők biztonsági felügyeletét jelenti. Magában foglalja az objektumok és a kiképző erők védelmét, de adott esetben – ha szükséges – a kiképzésben is részt tudnak venni.

Lehet ezt persze belemagyarázásnak is mondani, de szerintem Korom tábornok arról beszél, amit terveznek.

A harmadik újdonság, inkább csak információ, az előző posztban felvetett gondolathozkapcsolódik, azaz hogy a magyar kontingens kitelepüléséhez valószínűleg fel kell építeni egy tábort, saját magunknak kell megoldani az elhelyezést. Nekem erre utalnak a tábornok szavai:
Mikor indul ki az első kontingens?
Majd akkor, ha úgy látjuk, hogy minden olyan feltételt biztosítottunk a magyar katonáknak, amelyek segítségével probléma nélkül el tudják látni feladatukat. 
Ergo, még semmi sincs kész, de folyik a munka.

Iraki misszió, 2015.06.15.
http://www.honvedelem.hu/cikk/51530_iraki_misszio

kedd, június 09, 2015

Missziós költségek - Erbil, KTCC

Ebben a a mai rövidhírben, ha jó vagyok hájogkovácsolásban, akkor a 17 milliárdos összeg az érdekes. Eredetileg arról volt szó, hogy max 20 milliárd forintba fog kerülni a misszió, ami azért ilyen magas, mert az indítás beszerzésekkel is jár. Aztán szó volt róla, hogy az USA-val tárgyalások folynak, hogy miben tudna minket a szövetségesünk segíteni.

Ha mégis 17 milliárdba kerül a misszió elindítása, akkor az azt jelenti, hogy - valószínűleg - a saját tábor felépítése, konténerek beszerzése, esetleg járművek bérlése/beszerzése is benne lesz költségekben. Nem biztos, talán.

A tervek szerint kedden szavaz az Országgyűlés az idei költségvetés módosításáról, így például az észak-iraki magyar katonai szerepvállalás fedezetének megteremtéséről is.

Az Egyesült Államok felkérésére a magyar Országgyűlés április 14-én hagyta jóvá a Magyar Honvédség részvételét az Iszlám Állam terrorszervezet elleni harcban. A magyar katonák Erbilben egy kiképzőbázis védelmét látják majd el. A 116 fős magyar katonai kontingens első egysége május végén utazott ki Irakba, a Külügyi és Külgazdasági Minisztérium közleménye szerint a teljes kitelepülés várhatóan július végén fejeződik be.

A Parlamentben Hende Csaba honvédelmi miniszter a nemzetbiztonsági bizottság előtt képviselői kérdésre reagálva elmondta: az észak-iraki bevetés mintegy 17 milliárd forintos kiadást jelent majd.

"Az iraki misszió mintegy 150 fős létszáma várhatóan nyár végétől fog a helyszínen folyamatos kitelepüléssel szolgálatot teljesíteni" - fogalmazott Hende Csaba. 

Benkő Tibor vezérezredes, a Magyar Honvédség Vezérkari főnöke az InfoRádiónak adott interjúban korábban hangsúlyozta: a magyar katonák kizárólag védelmi feladatokat látnak majd el észak-Irakban.

"Egy közepesen veszélyeztetett területnek lehet nevezni ezt a térséget, ahol a katonáink szolgálatot látnak majd el. A jelenlegi feladatellátás tekintetében nehézfegyverzetet nem igényel ez a feladatellátás, tehát páncélozott harcjárművekre nincs szükség, feladataikat elsősorban most kézi fegyverekkel hivatottak ellátni" - mondta Benkő Tibor. 

Az Országgyűlés döntése értelmében az észak-iraki misszióban egy váltásban 150 magyar katona vehet részt: 116-an Erbilben állomásoznak majd, 34-en pedig Magyarországon lesznek tartalékban. Egy váltás várhatóan hat hónapot tölt Észak-Irakban. 

http://inforadio.hu/hir/kulfold/hir-732612

kedd, június 02, 2015

Erbili repülőtér - a magyar kontingens otthona

Az előző hónapokban már írtam párszor Erbilből és a készülődő magyar szerepvállalásról. Ezek voltak az első ötleteim, itt azzal foglalkoztam, hogy milyen már országok fognak részt venni a misszióban és ki mit fog csinálni. 
A második erbili utam áprilisban nagyon tanulságos volt, előbb vagy utóbb valahova megírom az ott látottakat. A mai blogposzt az erbili repülőtérrel fog foglalkozni, ahol a magyar katonák is elszállásolásra kerülnek majd.
Amikor az egyik légitársaság gépével Erbil fölé értünk és már mindenki becsatolta magát, hirtelen eszembe villant, hogy biztos lehet majd látni a repteret. A gép már a kezemben volt, mert fotóztam a felhőket és egy minket előző Iberia gépet de rossz oldalon ültem. Gyors kicsatolás, a stewardess gyilkos pillantása, és átvetettem magam a túloldalra. 
A képek kicsit fakók lettek. Ez életem első alkalma, hogy belenyúltam a képbe, hogy egy kicsit kontrasztosabb legyen. Nem tudtam mi van alattam, csak csináltam néhány képet. 
Érdekes, hogy bár néha azt hisszük ma már minden fent van a neten, van ami még sincs. (Gyorsan megnéztem a PRT afganisztáni táborát, az pl fent van, arról majd legközelebb). Utólag megnéztem a a google térképet és látatlanul megveregettem a vállam, hogy megcsináltam a fenti képet. A google ugyanis a repteret a régi állapotában ábrázolja

Ezen látjuk a kifutópályát, egy csomó helikopter állást (vagy oda parkolták a gépeket?) Nem vagyok katonai reptér szakértő, de ez inkább katonai repülőtérnek tűnt. Erbil 1991 óta "független" azaz nem nagyon használta sem katonai légierő, sem civil légitársaság egészen sokáig. A felvétel szerintem még a Szaddam Huszein korabeli állapotokat mutathatja.
Igazából sok kiszolgáló létesítménynek sincs nyoma, illetve néhánynak azért csak a nyoma van meg. Megint megnéztem közelebbről, ezek a kis kockák, mégis inkább helikopterleszállóhelynek tűnnek.  
Érdemes még észrevenni a képen a reptértől balra található városrészt, Ankawa-t. Ez a keresztények lakta rész, ami régen inkább egy falu volt, amit magához ölelt Erbil. Ha valaki kinagyítja a google maps-en a térképet, látni fogja, hogy Ankawa nem is igazán része a szervesen fejlődött városnak, amely inkább körkörösen tágult a Citadella körüli területekről kiindulva.
Ez a keresztények lakta negyed az a hely, ahol az érkezésem előtt robbant egy bomba (ítt írtam róla ls az első helyi élményekről), a hírek szerint az amerikai konzulátust célozva (az is ott van) a valóságban inkább az egyik közeli utcában robbanva.
Szóval mi van a régi repülőtér helyén? Az alábbi fotót amennyire tudtam kidekoráltam. A régi futópálya és gurulóút mellett épült egy terminál. A helikopterhelyeket elgyalulálták. 
Valamikor aztán épült egy teljesen új futópálya, gurulóút és egy terminál is. Jelenleg ezeken van a forgalom. A KTCC kiképzőmisszió irodái a régi terminálba költöztek be (akkor mégis tévedtem
1991 után építették) és "parkolóhelyeket" (mi erre a magyar szó? közben megnéztem: apron=forgalmi előtér) pedig a kurd rendőrség helikopterei és az idetelepült amerikai különleges műveleti erők V-22 Osprey-jei foglalják le. Berajzoltam egy C-17-st és egy C-130-st, ezek is a koalíciós erőkhöz tartoznak. Amikor a hazaútra vártam, látta felszállni egy PC-12 Pilatus-t is, a net szerint használnak ilyet az amerikaiak hírszerzési feladatokra.
Pirossal becsíkoztam körbe, hogy hol van a külső védelmi vonal a reptér körül, őrtornyokkal megerősítve. Őszintén van benne kétség, hogy ez rendesen őrizve van-e vagy csak régről marad itt. Itt egy közelibb kép az egyikről.
Igazából kerítést sem látok, ez inkább csak valami járőr út. Lehet, hogy van valahol egy kerítés, csak az nem látszik? Ami fontos, hogy a repteret a reptér saját biztonsága szolgálata őrzi. A fénykép jobb szélén van egy nyíl, hogy még arrébb van a fő ellenőrző pont. Két kurdisztáni tartózkodásom alatt ez volt az egyetlen hely, ahol alaposan átvizsgáltak. Pedig voltam a parlamentben is, meg a kormányzói épületnél, ahol robbantottak tavaly. Itt rendesen  benéznek az autó alá, ki kell szállni a kocsiból, motozás, stb.
Amíg meg nem nyílt a KTCC bázisa, addig ha ezen a fő csekkponton átjutott az ember, egészen a utasterminálig hajthatott. Az új rendszer - még nagyobb óvatosság - hogy a csekkpont után kb 50-100 méterrel szétválik az út. A civil forgalom az "átrakónak" jelzett  épülethez megy. Ott mindenki kiszáll, be az épületbe, és onnan kisbuszok hordják az utasokat a terminálhoz. Rokonok, ismerősök a átrakóik mehetnek, és várakozhatnak. Ennek megfelelően a reptér meglehetősen kihalt.

csütörtök, május 28, 2015

Elsőrendű érdek: Az Iszlám Állam elleni harc és Magyarország, Magyar Narancs cikk

Több mint egy hónappal ezelőtt írtam egy cikket a Magyar Narancsba Irakról és a készülő magyar szerepvállalásról. Mivel a cikk csak regisztrációval érhető el, most felrakom ide is. A következő posztban megpróbálom értelmezhető formába összerakni és kidekorálni az "évtized légifotóját", amit az erbili repülőtér felett készítettem.

Magyar Narancs 2015/17, http://magyarnarancs.hu/kulpol/elsorendu-erdek-94633#
Wagner Péter
Elsőrendű érdek
Az Iszlám Állam elleni harc és Magyarország

A múlt szombat délután Erbilben hatalmas detonáció tépte szét az Ainkawa Road nyugalmát. A kurdisztáni régió fővárosának ebben a negyedében jobbára keresztények laknak; főutcája a nyugatiak kedvelt találkozóhelye, s itt működik az amerikai főkonzulátus is – az lehetett a támadó célpontja.
Hogy a robbanóanyaggal megrakott autó nem jutott el odáig, csak a biztonságiakon múlott, akik időben kiszúrták a közeledő járművet, és tüzet nyitottak rá. Az ő szerencséjük lett a Nelly kávézó vendégeinek végzete, akik közül ketten meghaltak, nyolcan megsebesültek. A támadást később egy Twitter-üzenetben magára vállalta az Iszlám Állam. 

A három részre szakadt ország

Dacára az elmúlt hónapok bombázásainak és szárazföldi veszteségeinek, egyelőre semmi jele annak, hogy az Iszlám Állam meggyengült volna. A terrorszervezet tavaly nyáron foglalta el egyik pillanatról a másikra Irak szunnita arabok lakta vidékének, azaz az ország északnyugati részének nagy részét. Nem előre megtervezett, mesteri offenzíva volt ez: pusztán az iraki biztonsági erők váratlan összeomlása tette lehetővé, hogy néhány ezer fegyveres birtokba vegyen több tízezer négyzetkilométert. Amikor 2014. június 6-án hajnalban pár száz harcos Szíria felől megközelítette Moszult, Irak második legnagyobb városát, csak annyi volt a céljuk, hogy szétzilálják a rendőrség és a hadsereg néhány állását, esetleg túszokat szedjenek, akiket később látványosan lefejezhetnek. A helyi erők azonban pánikba estek, és sorra adták fel állásaikat. A dzsihadisták másnap ezerfős erősítést küldtek a városba, akikhez helyi szunnita felkelőcsoportok csatlakoztak. A várost és környékét őrző két iraki hadosztály menekülőre fogta – és ezzel kitört a pánik is. A terrorszervezet pár nap alatt több száz kilométert haladt előre. A hírük még náluk is gyorsabb volt. A pszichológiai hadviselés sikere – amelyben minden bizonnyal szerepet játszottak a lefejezéseket bemutató videók is – kézzelfogható volt, egész falvak vágtak neki a biztonságot jelentő Kurdisztánnak.

Az Iszlám Állam gyors térnyerésével Irak területe végleg három részre szakadt: a dzsihadisták a kormány irányítása alatt álló déli és az északi, kurdisztáni területek közé ékelődtek be, nyugatról és északról is Bagdad határánál álltak meg. Az iraki hadsereg negyede szétfutott, elképesztő mennyiségű fegyvert hagyva az ellenségnek.

Különböző elvárások

A kritikus helyzetben két legfontosabb partnere sietett Bagdad segítségére: Irán és az Egyesült Államok. Ízlelgessük egy kicsit ezt, és megértjük a helyzet abszurditását. Miközben Washington az iráni nukleáris fegyverkezés miatt mindeddig súlyos szankciókkal büntette Teheránt, miközben a két fél szemben áll egymással a szíriai polgárháborúban, és a két ország között 1979 óta súlyos konfliktusok sora bontakozott ki, most egy oldalon harcolnak. Szó szerint. Az iraki légteret precízen vigyázzák, nehogy az amerikai gépek az iráni forradalmi gárdistákat bombázzák. Amikor az elmúlt hetekben Tikritben a síita milíciák és iráni támogatóik kudarcot vallottak, az ameri­kaiak csak e félkatonai csoportok és kiképzőik visszavonulása után kezdték támadni a terroristák állásait.

Az Egyesült Államok transzatlanti szövetségeseire és arab partnereire támaszkodva széles nemzetközi koalíciót épített, miközben Irán önkéntesekkel, kiképzőkkel és iraki színekre festett bombázógépeivel támogatja Bagdadot. Ma sem tudjuk, hogy a 2014 áprilisában harmadszor is újjáválasztott Núri al-Maliki iraki miniszterelnök augusztusi eltávolításában melyik félnek volt nagyobb szerepe – mindenesetre az Iszlám Állam sikere sok tekintetben Maliki hibás politikájának tudható be. A mindinkább autoriter jegyeket mutató kormányfő elidegenítette a szunnita lakosságot (nem véletlen, hogy a moszuliak az Iszlám Állam támadásakor az együttműködést választották az ellenállás helyett), másrészt szétzüllesztette a hadsereget és a rendőrséget. A történelem fintora, hogy ugyanazt művelte, mint Szaddám Huszein: parancsnokoknak lojális, de botcsinálta tábornokokat nevezett ki a kompetens (és gyakran szunnita) tisztek helyett, illetve a régi Köztársasági Gárdához hasonlóan saját pretoriánus alakulatokat hozott létre. Ezek végezték el a piszkos munkát is, jelesül a terrorizmussal vádolt, főként szunnita civilek kínzását, jogtalan fogva tartását. Maliki legnagyobb bűnének mégis a mindent elborító korrupciót róják fel, amely az iraki állam védelmi képességeit lenullázta. A parancsnokok kenőpénzt fizettek a posztjukért, amit aztán meg kellett keresniük. Nem csak a rájuk bízott árukészlettel, üzemanyaggal és az élelmiszerekkel csencseltek, de egyszerűen hazaküldték a katonákat, hogy a zsoldjukat zsebre tehessék. A Moszul védelmére kijelölt, csúfosan megfutó két hadosztály így csak papíron számlált 30 ezer főt, valójában alig voltak pár ezren. A Malikit belső puccsal felváltó Hajdar al-Abadinak 2014 augusztusa óta egyszerre kellene a nyugati és az iráni elvárásoknak is megfelelnie.

Az amerikai katonai és diplomáciai gőzhenger az első pillanattól beindult. Tavaly szeptembertől több mint 60 ország, köztük Magyarország is csatlakozott a nemzetközi koalícióhoz. A bombázások – 10 ország részvételével – már a nyár végén megkezdődtek, s a cselekvési terv része volt a menekülteknek nyújtott humanitárius segély és a fegyveres erőknek nyújtott katonai támogatás is. Magyarország már ezekből is kivette a részét, a külügy 70 ezer eurós segélyt folyósított, a Magyar Honvédség mintegy 220 tonna lőszert adott át amerikai közvetítéssel a kurd milíciának, a pesmergáknak, de a Mol, az evangélikus egyház és az Ökumenikus Segélyszervezet is küldött pénzt és szakembereket. E lépéseket nyilvánvalóan az a kormányzati szándék is motiválta, amely a fagyos magyar–amerikai kapcsolatokba próbált életet lehelni; de fontos elem lehetett a magyar olajvállalat kurdisztáni tevékenységéhez kapcsolódó gazdasági érdek is.

A nemzetközi erőfeszítés következő lépcsője a kiképzési központok felállítása volt. A kilenc iraki és három kurd pesmerga dandár katonai felkészítését célzó misszióban a legtöbb nyugati NATO-tagország részt vesz: az amerikai stratégiák úgy számoltak, ekkora erőre lesz szükség Moszul visszafoglalásához a nyáron. Ebben ma már senki sem lehet biztos – úgy tűnik, az Abadi-kormány hathatós iráni befolyásra más stratégiát követne, s először a főváros környékéről szorítaná ki az Iszlám Államot, csak utána vonulna Moszul ellen.

Egyértelmű kép

Az Iszlám Állam nemcsak Iránt és az Egyesült Államokat hozta közel egymáshoz, de a magyar kormányt és az ellenzékét is. A kiképző misszió nem a NATO keretében zajlik, ezért a magyar hozzájárulás jóváhagyásához kétharmados többségre volt szükség. Az ellenzéket – leszámítva az egyébként is minden­féle beavatkozásellenes Jobbikot – érzékenyen érintette a helyzet. Ha nemmel szavaznak, a szövetséges Egyesült Államok kérésére mondanak nemet, ha igennel, a kormánnyal vállalnak közösséget. Az Együtt, a DK, Fodor Gábor és Kész Zoltán végül a kormány javaslata mellett szavazott, az LMP és a hírek szerint erősen megosztott, a nemmel valódi meglepetést okozó MSZP ellene. (Arra hivatkoztak, hogy a lakosság arányában túl nagy lenne a szerepvállalás.)

A parlamenti jóváhagyás után 150 katona küldhető Erbilbe, a Kurdisztáni Kiképzési Koor­dinációs Központba (KTCC). A tervek szerint egy század, azaz 110 fő települ az iraki kurdok fővárosába, mellettük mintegy tíz fő a különböző parancsokságokon felderítéssel foglalkozik majd, 27 fő pedig Magyarországon várakozik. A kormányzat állítása szerint a katonák elsősorban őrzési-védelmi feladatokat látnak majd el, de a „partnerképesség építésébe” az is belefér, hogy később kiképzőként is tevékenykedjenek. Az erbili repülőtérre települő tábort olaszok és németek vezetik, mellettük hollandok, norvégok, britek, franciák és amerikaiak működnek majd. Erbil – a szombati robbantás ellenére is – biztonságos város, a német és holland kiképzők egyelőre szállodában laknak. Valószínű, hogy a magyar kontingensnek saját tábort kell majd építenie, ami nem kis feladat lesz, de az elmúlt évtized koszovói és afganisztáni tapasztalatai után katonai értelemben csekély kihívást jelenthetnek az őrzési-védelmi, kísérési vagy akár kiképzési feladatok.

Mint a NATO-csatlakozás óta számtalanszor, a magyar–amerikai kapcsolatokban ezúttal is a katonák hozhatnak javulást. Ám Magyarországnak nem csak ezért kell részt vennie e misszióban. A külső katonai beavatkozások eredményessége vegyes képet mutat, az elmúlt két évtized sikert is, kudarcot is hozott. Most viszont egyértelmű a kép. A Nyugatnak elsőrendű politikai érdeke az Iszlám Állam megállítása – nem is csak a humanitárius krízis, a menekültek vagy az Iszlám Állam elképesztő brutalitása miatt, hanem az ideológiai fenyegetés, a nyugati államokból elinduló és oda visszatérő radikálisok okán is. Mint Afganisztán esetében, Magyarországot az aktív katonai részvétel miatt nem fenyegeti közvetlen veszély, és úgy vélem, nem is fogja. A kérdés tehát újfent az: vajon szövetségeseink és partnereink szempontjai érnek-e annyit, hogy némi szolidaritást mutatva részt vegyünk a közös teher viselésében? A válasz egyértelmű igen.