hétfő, március 17, 2014

Egy svédországi helikopterbeszerzés tapasztalatai



Olvastam Zord Gábor blogján egy posztot egy svédországibázison történt látogatásáról. Ott „ötlött” a szemembe egy mondat, amely arról szólt, hogy a Svédország másfél év alatt beszerzett egy amerikai helikoptertípust (UH-60), mivel kellett Afganisztánba valami, és ami tervezve volt (NH-90) azt nem sikerült rendszerbe állítani (vagy még le sem szállították őket?)

Érdekes gondoltam magamban és mindenképpen tanulsággal szolgál a magyar viszonylatban is. Miért? Egyrészt megmutatja, hogy egy adott típusból, adott mennyiség nagyságrendileg mennyibe kerülhetne, másrészt megmutatja, hogy politikai döntés után mennyivel idővel lehet harcra kész (biztos nem így mondják katonanyelven) helikoptereket beszerezni. Értem ez alatt azt, hogy ennyi idő alatt „úgy” beszerezték ezeket a gépeket, hogy be is vetették őket mindjárt Afganisztánban, egy háborús környezetben.

Ez a másfél év olyan kevésnek tűnik, ha nem olvasom ezeket a híreket, nem is nagyon tudtam volna elképzelni (jó, nem vagyok szakértője ennek, ez is tény). Mert ennyi idő alatt a gépeket le kellett gyártani, a pilótákat át kellett képezni, jártasságot kellett szerezniük, a műszakiaknak meg kellett tanulniuk szerelni a gépeket és aztán mindezt Afganisztánban egyből élesben csinálni (bár az is lehet, hogy a gyártó végzi a szervizelést?)

Most elolvastam a híreket és kiderült, hogy mégsem ment olyan gyorsan. Svédország 15 gépre adott le rendelést 2010 júliusában ezeket 16 hónap alatt szállították le, 2012 januárjára. Majd egy évvel később 2013 áprilisában telepítettek négy gépet MEDEVAC feladatokra Mazar-i Sharifba. 

Szóval otthon még elvoltak egy több mint évet, mielőtt nekivágtak volna Afganisztánnak. Így is szép volt.

Mi ebből a tanulság (nekem)? Magyarország szállítóhelikopter képessége romokban hever, egy és kettő között változik a repülni képes darabok száma, amennyire ezt meg lehet állapítani. Tervek, négypárti egyeztetés, stb minden van, de hogy mennyi pénzt szánnak rá, milyen feladatokra, azt talán titok fogja övezni (végül is miért ne, gondolhatják a döntéshozók). Jó, igazából ez a része nem is érdekel, csak az, hogy bármi kifogás is lesz, Svédország arra lesz példa, hogy szándék és pénz esetén ennyi idő alatt lehet rendszeresíteni egy új típust.

szerda, február 12, 2014

Koszovói bővítés és tömegoszlató képek

Mikor kint voltam nyáron Koszovóban (is), megint meglátogattam a magyar századot. Immel-ámmal már írtam róluk, itt van még birtokomban egy szuperjó interjú az első váltás egyik tisztjétől, aki megvilágította a combat Riot and Crowd Control (CRC) mibenlétét, ami annyiban különbözik csak a "hagyományos" tömegoszlatástól, hogy közben lőhetnek is az emberre (esetleg kövek, Molotov koktél)

Az első váltáson azt értem, amikor Pec-ből hazatért a nagy dírrel-durral korábban belengetett manőver zászlóalj maradványa és helyére Pristinába a KFOR parancsnok közvetlen parancsoksága alatt működő zászlóaljban küldünk egy századot.

Ennek a századnak az első váltását (talán a másodikat is) nagy meglepetések érték kint. Semmi igazi erőszakra nem készültek, Koszovó már a béke szigete volt, aztán Észak-Mitrovicában az arcukba kapták a szerb tiltakozásokat, útzárakat és alkalmazhatták azt, amire itthon nem igazán voltak felkészítve, felkészülve. Majd egyszer megírom a nagy narratívát a koszovói szerepvállalásról (érdekes, hol vannak a katonatörténészek?)., de nem itt a blogon

Most azért vettem elő megint a témát, mert a magyar szerepvállalás szempontjából ismét aktuális. Már nyáron kiderült, hogy a HM keresi a helyét a katonáknak, hogy az 1000 fős misszió létszám nem csökkenjen le nagyon az afganisztáni csökkenések után. A koszovói lehetőségekről - némi szkepticizmussal - írtam a nyári út után. De tévedtem. A honvédség mintegy 180 katonával fogja/tudja növelni a létszámot: részképességekkel és egy manőver századdal. (Benkő Tibor: az afganisztáni létszámcsökkentéssel párhuzamosan több katonát küldünk Koszovóba) komoly szám.

A kérdés leginkább az, hogy hova fog menni az a manőverszázad. Jelenleg három zászlóaljnyi erő van Koszovóban, egy keleti és egy nyugati felelősségi körzettel és a fővárosban a tartalék. Ebben a két századból az egyiket adták a magyarok (a másik portugál volt, portugál vezetés mellett).

Jó lenne tudni azt is, hogy ki csökkentett, hogy mi ennyivel többen leehetünk. Modnjuk ez ki fog derülni a KFOR placemat-járól (itt a legfrissebb 2013.10.), amit remélem hamarosan frissítenek. Azt hallottam, hogy a franciák és a marokkóiakk terveztek távozni, előbbiek nyílván a megnövekedett afrikai igények miatt (közben odaégett a vadasom)

A végére itt néhány fénykép, amiket Papp Béla főhadnagy készített abból a váltásból. Egy pár fotó ezek közöl már megjelent később, azt láttam. Első körben arra gondoltam felrakok néhány képet, hogy milyen erős tömegoszlató vízsugárral dolgozik a KFOR. A játék kedvéért, egyelőre csak az eszköz hatását szemléltetem Papp Béla fotóival. Aki tudja a típust, írhatja :)







kedd, január 28, 2014

Látogatás Mogadishuban

Marsai Viktor barátom Nemzeti Közszolgálati Egyetemen tanít és fő kutatási területe Szomália. Nemrég jelent meg Hettyei András kollégámmal közösen írt könyvük: Szomália címmel. Két fiatal kutatóról van szó, akik nagy alapossággal évek óta foglalkoznak fekete Afrikával, és a térséghez kapcsolódó biztonságpolitikai kérdésekkel (ja a könyvet meg lehet venni a boltokban)

Ha jól tudom már mindketten voltak kint a térségben, András biztosan tudom, hogy volt Kenyában interjúzni. Gondolom mindenki előtt világos, hogy elég nehéz Magyarországon elfogadtatni, hogy miért lenne fontos ez a térség.

Pontosan nem tudom, hogy mi történt, de mintha Viktor pályázati forrásokból összehozott volna egy utat szintén Kenyába, és valahogy talált alkalmat arról, hogy megvalósítsa (gondolom) régi álmát és a saját szemével is megnézze Mogadishut (ismerem ezt az érzést, mikor elmentem először Afganisztánba, már hat éve olvastam, írtam róla, mikor először beleszagolhattam). Remélem majd elmeséli, hogy ez hogy jött össze.

A lehetőségek korlátozottak voltak, egy civilnek még mindig nem annyira biztonságos. Blogbejegyezéseiből úgy tűnt a landolás után bement a fővárosba egy szállodába, majd pár nap után visszament Kenyába. A lényeg, hogy csinált néhány képet, ami saját bevallása szerint nem több néhány hangulat fotónál, de szerintem élvezhetőek.

Mogadishui repülőtér

Szomáli kormányerők a reptérhez vezető úton

Az AMISOM páncélozott járművei őrjárat közbe

Mogadishu a Jazeera tetejéről

Ugandai katonák a reptér bejáratánál


 Viktor blogja itt olvasható vagy így: http://nemzetikivalosag.hu/web/marsaiviktor/

Remélem a jövőben még rá tudom venni néhány blogposzt írására is :)


szerda, január 15, 2014

Új és régi afrikai missziók

Először is, ha nem jeleztem volna még máskor, írtam egy recenziót Besenyp János Afrikai magyar békefenntartókról szóló könyvéről. Nem tudom hol lehet kapni, de érdekes olvasmány. A recenzió - amely magamhoz kpest úgy érzen nagyon jól sikerült -  nem csak a könnyvel foglalkozik, hanem azzal is, hogy még is Magyarországon miért nem szeretik a katonák (és mások) megírni az emlékirataikat. Egyfelől megy a siránkozás, de hogy minekt nem becsül senki (a politikai sem!) más felől az eredményekről nem nem akarnak mesélni. Itt a recenzió: Wagner Péter: Recenzió Besenyő János alezredes „Magyar békefenntartók 
Afrikában” c. könyvéről 

Most találtam meg egy 2013. decemberi hírt a magyar missziók jövőjéről (Külföldi katonai missziók meghosszabbításáról döntött a kormány). Ami meglepett, hogy a szomáliai misszió létszámát úgy látom megemelték 10 főre a korábbi kettő vagy három helyett. Itt jobb híján nem tudok másra gondolni, csak hogy megtörtént az, amiről egyszer itt írtam valahol 2013 elején, hogy a Honvédségnek keresnie kell a missziós ambíciószint megtartását az afgán levonulás után. Onnan sokszáz ember ki, akiket valahova be kell majd gyűrni. Ez itt egy kis lépés. (Afganisztánban csak a különleges műveletiek és MI-17es képzők a maradnak a kivonulásig)

A másik totális meglepetés az, hogy 2015 márciusáig meghosszabbították az EUTM Szomália missziót. Ilyet még nem láttam, hogy több mint egy évre, bátran előrenézve vállaljunk ilyet. Teljesen normális lenne egyébként, és bárkivel beszéltem idáig a bürokráciából azt mondta, hogy az éves hosszabbítások megújítása mindig rengeted és időt rabló papírmunkával jár, járt. Képzeljük el, hogy egyrészt a politikai kimondta, hogy Afganisztánból együtt be, együtt ki, de a PRT-t évente majd félévente hosszabbítgattuk? Mi értelme volt? Senki sem merte mondani a miniszternek, hogy uram, legyen már két év? Mondjuk 2010 után annyiban érthető volt, hogy volt komoly para a két katona augusztusi halála után, szerintem ott akkor utána komolyan felmerült a kivonulás ötlete, csak aztán a realitásokkal szembesült a HM vezetés és maradtak. 

De eltértem. A másik afrikai misszió hír már kicsit szakállas, bár itthon még sehol sem láttam. Most hogy beleolvasgattam a Közép-Afrikai Köztársaságban folyó vérengzésekbe láttam azt a hírt, hogy az EU misszió kiküldését tervezi. Ez ma már azt is jelenti, hogy nagy esellyel Maygarország is ott lesz a misszióban, elég csak a malii helyeztre emlékeztetni. Majd ez elkövetkező hetekben kiderül, hogy tévedtem-e, de annyi biztos, hogy a hírek szerint egy zászlalj erejű erővel tervez az EU és ha jól olvasom ez NEM KIKÉPZŐ misszió lesz, azaz rendes lövöldözés is beleférhet majd a mandátumba. Persze a magyar katonák szerintem továbbra is valami "szerényebb" feladatot kapnak majd a már már szokásos repertorárból: egészségügy, jogi/személyügyi/logisztikai tiszt, statikus őrzés védelem. De reméljük a legjobbakat :)

csütörtök, december 19, 2013

A külföldi fegyveresek jelentette fenyegetés Szíriában


A külföldi fegyveresek (foreign fighters) lassan egy új kategória lesz a szakirodalomban. A pontosabb vizsgálatuk és motivációik megértése miatt külön kell őket választani egy sor már társaságtól, elsőssorban a zsoldosoktól. Csak ennyi közös bennük, hogy külföldön harcolnak, de hogy miért, milyen elszántsággal, meddig az teljesen más. A témáról írtam egy rövidebb tanulmányt 2011-ben Európaés az al-Káida címmel a Külügyi Intézetnek, amiben összefoglaltam a különbségeket. Most nézem, a kezdő mondataim majdnem szó szerint egyezik :)

Miért lényeges külföldi fegyveresek (foreign fighters) mint kifejezés? Mert a Szíriával foglalkozó sajtó és szakirodalom is ezt használja. Jó, ez  nem annyira érdekes. Ami érdekes, és amiért pörgés van az az Európából érkező fegyveresek hatalmas mennyisége.

A felkelők oldalán harcoló "nemzetközi brigád" létszámát 10-12.000 főre becsülik, ebből, olyan 1000-1700 ra az európából érkezőket. Itt egy friss tegnapi elemzés: Up to 11,000 Foreign Fighters in Syria; Steep Rise AmongWestern Europeans, táblázatokkal az egyes EU és nem EU országokból.

A nyugatot különösen az európaiak aggasztják (ok Kanadából is kb. százan vannak). Ugyanis nem csak elmennek, de vissza is jönnek. A már említett 2011-es tanulmányomban leírtam, hogy az Af-Pak régióban általában mi volt a sorsa az európai önkénteseknek és mennyien voltak. Oda kevesen jutottak el, főként öngyilkos merénylőknek képezték őket, és még kevesebben tértek vissza.

 Két év múlva, Szíriában már minden más, mennek és visszajönnek, nincs ez a specializálódás.

Ráadásnak még néhány friss elemzés a szíriai helyzetről. A szíriai katonai ellenzék a kormányzati katonai sikerekre reagálva elindult valamiféle szövetség építési úton. Van állítólag 1000-1200 kisebb csoport és pár tucatnyi nagyobb. Most jelenleg egy konzervatív iszlamista pólus és egy dzsihdista pólus felé haladnak a folyamatok (a kurdokat nem számolva).

 Magyarul erről Manyasz Robert blogposztja: Iszlamista átrendeződések -Szíria.
Angolul hosszabban: FRAGMENTED SYRIA: THE BALANCE OF FORCES AS OF LATE 2013
A konzervatív iszlamista szegmensről és vezetőiről: The New Power On The Ground In Syria,
A dzsihadista csoportokról: Jihadi Discourse in the Wake of the Arab Spring, 116 oldalas tanulmány, az egész Közel-Keletről, de a végén 10 oldal Szíriáról.

Bónusznak egy tanulmány a szíriai rezsim lépéseiről, ami kiváltotta a folyamatokat: The Syrian Regime's Military Solution to the War, Szlankó Bálint értelmes poszta a kurdok hatékonyságáról a legmenőbb Szíria blogról és egy térkép  a http://www.polgeonow.com-ról
Map of fighting and territorial control in Syria's Civil War (Free Syrian Army rebels, Kurdish groups, Al-Nusra Front, ISIS/ISIL and others), updated for December 2013. Includes recent locations of conflict and territorial control changes, Al-Safira, Khanaser, Maaloula, Qara, Nabek, and .

kedd, december 03, 2013

A szíriai felkelés kriminalizálódása

Igazából nem is értem, miért nem írtam még a szíriai polgárháborúról.

A másik, hogy sajnos a Facebookon kiéli az ember az írási hajlamát, és ez megöli a blogolást. De én szeretek blogolni, úgyhogy megpróbálom visszafogni magam. Onnan jutott csak eszembe, hogy az alábbi cikket az előbb osztottam meg és utána gondolta, hogy kellene ide is írni róla.

Szóval megjelent egy cikk Syria dispatch: from band of brothers to princes of war címmel. Egy észak-szíria példa kapcsán arról ír az újságíró, hogy van egy új jelenség a polgárháborúban, miszerint a felkelők egy része (nem akarok általánosítani, és ezért a cím is pontatlan) számára, de főleg a parancsnokok számára, üzlet a háború. Az egyik példa szerint a felkelők megostromoltak egy bázist. Az akció elhúzódott, bevenni nem tudták, hát blokád alá vették. A művelet sikere érdekében jött a pénz és a fegyver a külföldi támogatóktól. Ezért már megérte, elhúzni a dolgot. De ami ennél is keményebb, az az volt, hogy eközben a parancsnokok a szír hadseregtől is elfogadtak vesztegetést, hogy a bent levőknek szánt utánpótlás eljusson. Ez volt a igazi biznisz. A vége meg az lett, hogy a szíriai hadsereg végük felmentette a bázist.

A cikk csupa olyan példát hoz (persze ez a témája), ahol tehát rezsim megdöntésének a célját átvette az üzletelés. A harcosok nem a harccal foglalkoznak, hanem kőolaj-, cigaretta- csempészettel, emberrablással, túszejtéssel(ugyanaz?)

Ilyen körülmények között talán részben ez a magyarázat, hogy miért a dzsihádista szervezetek a sikeresebbek a harcokban. Csak feltételezem. Mert őket ideológiailag sokkal fűtöttebbek, radikálisabbak. Nem mondom, hogy nem lennének korruptak, lehet majd ha lesz saját államuk, akkor ők is olyanok lesznek. De egyelőre ők valami olyanért küzdenek, ami még nem volt nekik.

A szíriai polgárháború felkelőket érintő részének rengeted párhuzama van az 1980-as évek afgán felkelésével. A cikkben van egy mondat, hogy az Öbölből érkező támogatások miatt felaprózódnak a nagyobb felkelő egységek, mert mindenki az önállósodásban érdekelt, hogy közvetlenül ő kapja a pénzt és a fegyvert.
Ez a probléma is létezett Afganisztánban, amit végül az Zia ul Hakk tábornok, (az akkor államfő) úgy oldott meg, hogy ő kijelölte, hogy ki az a hét párt, akiket elismert és csak rajtuk keresztül lehetett fegyverhez, kiképzéshez jutni, így megtörtént az egységesítés kezelhető mértékig.

ez itt persze nem, lehet, mert a felkelőknek nem az országhatáron kívül van a bázisuk és nincs aki rákényszerítse őket. Jelenleg rivalizálás van a támogatóik között (török-katari-szaúdi), pedig ha a külső források nem fognak össze, még annyi esélyük sem lesz a győzelemre mint eddig.



vasárnap, november 17, 2013

Hány Tomahawk kellett a jugoszláv védelmi minisztérium pusztításhoz?

A nyáronk kint voltam Belgrádban és a városon való többszöri átutazások során mindig érdekes látvány volt a lebombázott jugoszláv hadügyminisztérium épülete. Az egyik alkalommal a kocsiból csináltam néhány fotót. Egyszeer egy kicsiti keresgéltem a neten, hogy hátha van valami részlet a támadásról, de a szokásos dolgokon túl (háborús kontextus, időpont, és az eszköz), azt nem találtam meg, hogy hány darab Tomahawk-ot is lőttek ki pontosan a minisztérium két szárnyára.






Az út másik oldalán ( ez van a baloldalon) volt a minisztérium másik szárnya, az is meg van bombázva. Meghagyták mementónak állítólag.
Olvastam valahol, hogy a két épület alakja (?) és a közöttük húzódó út, a Sutjeska völgy azon részét szimbolizálja, ahol a partizánok fő aktivitása volt (gondolom nagy lépétékben árbárolja). A főút a Sutjeska folyót szombolizálja.

Ha véletlenül valalki tudja, hogy hány rakétát lőttek ki a épületre, azt megköszönném.

csütörtök, november 14, 2013

A PRT-k stratégiai problémája

Olvasok egy nagyon jó tanulmányt, a címe Beyond Clear-Hold-Build: Rethinking Local-Level Counterinsurgency after Afghanistan, David H. Ucko írta. Sok érdekes gondolat van benne, de van néhány amely magyarázatot ad a PRT sikertelenségére is. Nem úgy értem, hogy a PRT-k nem értek el semmit, mert ez nem igaz, de gyakran nem a probléma gyökeréhez nyúltak hozzá. Ez már csak azért is fontos, mert a magyar PRT tevékenysége (amely már valamennyire ismert itthon) is példa erre.

Szóval a PRT sok mindent tettek a biztonság terén, de tevékenységük mégiscsak  fejlesztési feladatokra volt kihegyezve. Mennyi értek ezzel célt stratégiai szinten? (stratégiai szinten azt értem, ami az alapfeladatuk volt: az az afgán kormány legitimitásának erősítése, növelése).

Jöjjön két idézet a műből: Not only is there a critical difference between creating a structure and ensuring that it is relevant and can be used but – more fundamentally – it is also the political significance of such projects that should be the primary concern.

.. targeting poverty as a way of combating violence will only work if the political grievances underlying that violence are also addressed. It serves little to no purpose building a school or creating jobs if the cause of conflict is the corrupt, predatory, or repressive ways of the local government. The dynamic is captured well by an Afghan community leader in Paktia province:
Paktia has lots of problems, but the issue of lack of clinics, schools and roads are not the problem. The main problem is we don’t have a good government. Without a clean government, millions of dollars are stolen. If you increase the amount of money it will also be useless because the government will simply steal more.71

Szerintem ezek világosan kifejezik, hogy hiába építettünk hidakat, iskolákat és minden mást, kicsi vagy nagy mennyiségben, az afgán embereket alapvetően nem ez érdekelte, nem ez volt a problémájuk.

Az egész nemzetközi haderő célja végül is az erőszak csökkentése és a PRT-on keresztül a állam legitimitásának növelése lett volna. Sem az erőszak nem csökkent, sem a legitimitás nem javult. Persze ebben hibás az afgán kormány is (jócskán), de ez nem menti fel a NATO-t, és Baghlanban Magyarországot (szándékosan nem honvédséget írok, mert nem csak az ő reszortjuk volt) a kudarc alól.

Azzal, hogy a honvédség (vagy a Bundeswehr) úgy ment oda, olyan mandátummal, hogy meg sem próbált olyan problémákba beavatkozni, ami a helyi lakosságot a leginkább zavarta, az már egy nagyobb probléma.

Fel tehetjük a kérdést: miért azok a nemzetek akik beavatkoztak, ott jobb lett a helyzet? Nem, ott sem lett jobb.

Viszont tovább kell gondolnom, hogy mi is kellett volna a beavatkozás tárgya? Csak a fegyveres ellenzék? Nem. Az afgán lakosság legnagyobb (vagy a második legnagyobb) problémája saját kormányzatának korrupt mivolta. Ehhez kellett volna hozzányúlni, ebbe kellett volna beavatkozni.

Igen ám, de ez a katonák feladata lett volna, még ha kapnak is rá mandátumot? Nem, csak jobb híján akiket ilyen helyekre (missziókba) oda lehet küldeni.

vasárnap, október 27, 2013

A magyar különleges műveleti szerepvállalás Afganisztánban novembertől

Valamikor jó múltkor három részletben megemlékeztem arról, hogy mit is csinálnak a magyar különleges műveleti katonáink Afganisztánban. A lényeget úgy foglalhatná össze, hogy amerikai irányítás/ellátás mellett, Kelet-Afganisztánban, hasonlóan más kelet-európai országok egységeihez ,alapvetően az adott tartomány különleges rendőri erőit, a Provicial Response Company-ket (PRC) mentorálják. Egy 12 fős csoport  egy tartományi PRC.

Összesen, e 2012-es cikk szerint , 20 PRC működik, csak a miheztartás végett. A PRC képzése az ISAF-en keresztül történik. Az ISAF-nek van egy Különleges Műveleti Parancsnoksága, amiben csupa nem-amerikai ország vesz részt saját SOF erőivel, persze az amerikaiak is. A lényeg ebbe az esetben, hogy ez egy NATO művelet részeként folyik, elsősorban képzéssel/mentorálással foglalkozik, nem kill or capture jellegű feladatokkal. Elsősorban. Hogy másodsorban még mivel, arról csak pletykák vannak. Az idézet cikk szerint a 20 PRC képzésének (és így a 20 különleges műveleti csoport?) irányítója a Combined Special Operations Task Force 10. A cikkben is említik, hogy magyarok, románok, szlovákok is dolgoznak velük.  
Emellett az amerikaiaknak van saját különleges műveleti tevékenysége az OEF misszió keretében, az ellenség darálása főleg annak keretében folyik.

2012 végén a szerepvállalásunk növeléseként, az addigi egy csoportot (és a néhány fős törzselemet) a még egy csoport (és talán további törzselem) egészítette ki. Így le az addig Különleges Műveleti Csoportból (KMCS) Különleges Műveleti Kontingens  (KMK). A két csoport egyben azt is jelentette, hogy az újabb csoport egy másik tartományban kezdte meg működését, szintén valahol Kelet Afganisztánban.

Nem tudom pontosan mikor, de legkésőbb mire létrejött a KMK, a magyar különleges műveleti katonák elhagyták Wardakot és két másik tartományba mentek át. Hogy hova, az egyesek szerint hadititok, mások szerint nem. Én nyugodt vagyok, mert már elhangzott nyilvános eseményen is, de ennek ellenére nem írom le, hogy hol vannak a HM kérésére.. Egyébként más indirekt bizonyítékot is kínál a honvedelem.hu fotósorozata, ill. annak képaláírása: Sándor Tamás ezredes, a Magyar Honvédség Különleges Műveleti Kontingensének (MH KMK) parancsnoka figyel egy felszálló amerikai katonai helikoptert a Kelet-Afganisztánban lévő bázison, közel a pakisztáni határhoz, 2013. február 28-án.
Nekem speciel nem tetszett, hogy a sok képaláíráshoz semmitmondó szöveg került (gyakran ugyanaz), de mindegy, a lényeg, hogy ha valaki ránéz egy Afganisztán térképre a válasz világos lesz

Összefoglalva, most novemberig tehát lesz egy KMK, két 12 fős csoportunk Kelet-Afganisztánba, plusz egy törzselem (talán Kabulban?). Mi jön most, hogy végre a lényegre térjek?
Most jön a Különleges Műveleti Osztag, a harmadik verzió. Ebben lesz egy 12 fős csoport, és egy megerősített törzselem. A kormány.hu hozta a sajtóanyagot: a jelenleg két csoportból és egy törzsből álló Különleges Műveleti Kontingens helyett Különleges Műveleti Osztag áll fel, amelyben a Magyar Honvédségtől egy csoport és egy kibővített törzs fog ellátni feladatokat 2013 novembere és 2014 májusa között. Az osztagban a magyarokon kívül amerikai, észt és szlovén katonák szolgálnak majd magyar parancsnokság alatt.

A HM kiadott egy sajtóanyagot is, amit most nem találok a levelesládámban, mindjárt megüt a guta. Amíg elküldetem újra, addig fentebb van, amit a Honvédelmi és Rendészeti Bizottságban Hende miniszter a nyilvános részen elmondott a különleges műveleti erőkkel kapcsolatban. A zárt részén a képen és a korábbi képriportban is látható Sándor Tamás ezredes,a szolnoki Bercsényi Különleges Műveleti Zászlóalj parancsnoka tartott előadást (gondolom). Sándor volt az első KMK-nak a parancsnoka kint, és ez alatt az idő alatt (valamikor 2013 elejétől) kinevezték a TF10 törzsfőnök helyettesi beosztásába. Bevallom ez nem mond semmit nekem, de csak mert nem láttam még törzsfőnököt munka közben. Az kiderül, hogy a cikkből, hogy hét tartományért felelős a TF 10.
Tanulság? A legfelső cikk rosszul tudta. Vagy valamelyik másik? A TF 10 nem az összes PRC-ért, hanem csak hétért felel. Ennek persze van ami szinténellentmond: CSOTF-10 is a multinational task force with special operations advisors from Croatia, Estonia, Hungary, Romania, Slovakia and the United States. The task force is responsible for advising Afghan National Security Forces that are executing high risk law enforcement operations in Regional Command-East and Kabul in support of the Afghan Ministry of Interior.

Na most az RC-Eastben nem hét tartomány van utolsó emlékeim szerint, hanem vagy 14 plusz Kabul.

Szóval, akkor nem derül ki, hogy hány tartományért felel a TF-10. Így azt sem tudjuk, hogy pontosan minek lesz a vezetője a leendő magyar paracsnok és pontosan minek a részeként fognak az irányítása alatt szolgálni amerikai (!), észt és szlovák katonák. Ha a TF-10 alá 14 tartomány tartozik és románok is szolgálnak benne, viszont Sándor ezredes korábban valaminek volt a törzsfőnök helyettese, amiben csak hét tartomány volt, most meg olyan szervezet fogunk vezetni amiben nincsenek románok felsorolva, akkor csak annyi világos, hogy minden külföldi és hazai forrás pontatlanul fogalmazott és csak azok tudják pontosan mi a helyzet, akik kint voltak, meg akik itthonról vezetik őket Szolnokon, Székesfehérváron, és Budapesten.
Itt most befejezem, mert összezavarodott a poszt, a téma további kutatást igényel J

p.s. Szerintem komoly jelentősége van, hogy egy 12 fős csoporttal és egy törzselemmel mi fogunk vezetni valamit, amiben még legalább másik három nemzet (feltételezem, minimum másik három 12 csoport lesz), de ez valahogy nem jön át a sajtóanyagból.

kedd, október 22, 2013

Helikopter kiképzés Afganisztánban

Annyi mindenről lehetne írni, hogy szinte fáj. Talán múlt héten láttam, hogy haza tért az kabuli őrző védő zászlóalj. E héten Hende miniszter úr volt a parlamentben a Honvédelmi bizottságban, néhány friss adatot ismertetett a afganisztáni szerepvállalásról (és sajnos engem meg összekevert az újságírókkal), és most látom, hogy megvan a végleges 2012-es költségvetés, amiből láthatjuk, hogy az akkori a tervekből mi lett megvalósítva. Itt a HM fejezet. Tegnap és ma volt Brüsszelben a NATO védelmi minisztereinek találkozója, ahol a téma Afganisztán volt, van.

De ezekről majd máskor, mert most arról a két cikkről szeretnék írni, amit az elmúlt egy héten olvastam.

Az Afganisztánban tevékenykedő MI-17-es magyar helikopterkiképző pilóták tevékenységéről nem sokat lehet tudni. Persze nem arra gondolok, hogy milyen Afganisztán, milyennek látják, meg milyenek a munkakörülmények, mert ezek nagyrészt belőhetőek, ha valakit érdekel a katonáskodás és/vagy érdekli napjaink afganisztáni missziói. Nyilván, amit hiányolok, azok az a műveletek leírása, bemutatása, tapasztalat feldolgozása, amikben részt vettek.

Emlékszem (remélem jól) az elején, egyszer megkérdeztem a magyar Mi-35-ös pilótákat, hogy részt vettek e harci cselekményben, combat mission-ökben, egyáltalán szabad nekik ilyenben részt venni az itthoni nemzeti megkötések miatt. Az elején inkább homlokráncolás, krákogás és egy határozott nem volt a válasz, miszerint csak kiképzési feladatokat szabad végeznie a magyar pilótának. Aztán hónapokkal, váltásokkal (?) később már láttam leírva, hogy az afgán Mi-35-ösök, magyar mentorokkal a fedélzeten már Kunarba, vagy valami szomszédos veszélyes tartományba repültek Mi-17-esek kísérve+biztosítva. Talán az is le volt írva, hogy éles helyzet is voltak?  A lényeg, amit mondani akartam ezzel, hogy a Mi-35-ös magyar mentorok biztos láttak sok éles helyzetet kint, de ezek feldolgozása, megírása még várat magára (illetve, lehet egymás között feldolgozták).

A Mi-17-es mentorok életét bevallom sokkal kevésbé gondoltam izgalmasnak, nincsenek ismerőseim köztük, nem nagyon olvasom a szakirodalmukat stb. A semmitmondó itthoni hírek és PR mellett nem volt időm ezzel foglalkozni, bár egyszer megpróbáltam. Egy barátom összehozott egy pilótával, aki éppen kint volt. Aztán ennek a pilótának valami újságíró ismerőse írt valami cikket itthon, ami a pilótának rosszul esett, és legközelebbi levelében közölte velem, hogy akkor most befejezné a levelezést, mert rossz tapasztalatokat szerzett egy újságíróval. Ő is összekevert az újságírókkal, mint Hende miniszter úr, csak most jövök rá. Vicces.

Szóval egészen a múlt hétig nem is figyeltem, amikor is Marton Peti barátom  (egy másik nem-újságíró kutató, aki blogol is) talált egy kis hírt, amiben azt olvastam, hogy a tálibok IED-val megrobbantottak egy helikoptert, amint az gyakorolta a leszállást.

Hogy lehet ez? IED-t tenni így egy heli alá? A hírekben nem voltak pontos részletek, de arra, hogy Herát mellett volt, és hogy egy afgán és egy amerikai pilóta sérült meg, mindjárt felkaptam a fejem. Nahát akkor ez az egység lesz, ahol a magyarok is szolgálnak. Lehet, hogy ott voltak a mentésnél is? Végre valami bizonyíték, hogy az életük nem csak kaland és napsütés (fagyás).

Az eset leírása a Marton Peti általi verzión túl, megtalálható a 438 Air Expeditionary Wing honlapján is, a mentés leírásával együtt . Magáról a balesetről kevés szó van, úgy szerepel, hogy: Thomas "Andy" Miller and Afghan Air Force Lt. Massoud Islamkhil's MD530 helicopter landed on an improvised explosive device during a routine training mission. The detonation threw shrapnel and debris in all directions, blew one of the aircraft skids and pieces of rotor down the side of the hill and started the aircraft on fire.

Tehát landoltak egy IED-nél. A Péter által hivatkozott újságcikkben nekem hitelesebb a történet, ott úgy van, hogy a tálibok kifigyelték, hogy mindig (gyakran) a kiképző repülések során ugyanazon a dombon szálltak le a gépek, és beástak oda egy IED. Ha ez utóbbi igaz, az bűnös hanyagság és az ellenállás képességeinek lebecsülése. (Írnám, hogy a magyar pilóták biztos tudják, csak nem tudom elmondják-e).

Tegnap egy újabb hírt olvastam. Tech. Sgt. James Juniper Bíbor Szív érdemrendet kapott. Két Mi-17-es helikopter afgán kommandó egységeket rakott ki Uruzgán tartományban egy művelet során, amikor a felszállás után több oldalról is tüzet kaptak, RPG-ket is, Juniper meg nyaklövést.

Ebben a hírben az volt az érdekes, hogy megint a kiképzők és megint a Mi-17-esek. Ami furcsa volt, hogy Uruzgán tartományban történt, azaz a kiképző pilóták itt inkább valami mentor szerepben voltak és nem Herát tartományban, Shindandon.

Egyre érdekesebb? Magyar mentorok is repülhetnek ilyet? Hiszen a végén már a Mi-35-ös pilóták sem csak Kabul környékén repkedhettek? Ilyen műveleteken is áteshettek a Mi-17-es mentorok? Egyáltalán mi a felépítése a 438 Air Expeditionary Wing-nek, hol vannak benne a magyarok, melyik alegységben? A hírekből az sejlik fel, hogy ennek az egyik egysége 838th Air Expeditionary Advisory Group Shindandon, ami három alegységből áll, amiből talán a 444th Air Expeditionary Advisory Squadron foglalkozik a pilóták kiképzésével és ebben vannak ám magyarok. Mindjárt lecsekkolom magyarul. És tényleg, a honvedelem.hu 2012-ből kiderül, hogy a 444 Légi Expedíciós Tanácsadó Század része vagyunk. 

Konklúzió? Nem tudom, mi lehetne. Már belátom, hogy kevés az olyan szervezet, amely magától kommunikál. Nem mernek. Saját belső érdekeik, logikájuk alapján a PR-ban és a vakításban érdekeltek. Ezen az sem változtat, hogy minél lejjebb ereszkedünk a hierarchiában, annál nagyobb az igény, a frusztáltság az érdemek elismerésére (vagy annak hiányára). Biztos a pilóták szívesen mesélnének élményeikről, ha mernének vagy kérdezné őket valaki. Ez az önálló újságírók (azaz nem honvédelem.hu-s) feladata lenne vagy a kutatóké, de főleg az előbbieké. Nekik kellene utánamenni, kijárni az engedélyt, és interjúzni. Lehet ilyet, csak akarni kell, lásd Szlankó Bálint könyvét. De az újságírók nagy többsége (nem csak a HM-ről van szó, hanem más minisztériumokról, nem csak most, hanem az előző adminisztrációk alatt is), a minisztériumoktól várja az őszinte választ. + Van még néhány újságíró, aki nagyon elkötelezett a téma iránt (nem a minisztériumok iránt), és sok mindent tud, de inkább nem írja meg őket, csak azt ami tényleg súlyos.  

Slusszpoénnak, itt egy hír a honvédelem.hu-ról, amit most találtam a tegnapi vagy azelőtti Mi-17-es váltás visszafogadó ünnepségről. A szokásos köszöntések és elismerések mellet ezt találtam: 

"Amerikai zászlóval és egy díszoklevéllel köszönték meg szövetségeseink az MH Mi–17 Légi Tanácsadó Csoport (Air Advisory Team – AAT) hatodik váltása tagjainak bátor helytállását, a magyar katonák bajtársiasságát, amellyel hozzájárultak egy sérült helikopter személyzetének a megmentéséhez.

A nemzetközi elismerést kiváltott esemény részleteit Szolnokon, a kontingens visszafogadó ünnepségén ismertette Sáfár tábornok (hosszú idézet következik): „szeptember 7-én, a Légi Tanácsadó Csoport Mi-17-es kötelékrepülésre kapott feladatot, mely szerint egy amerikai személyzetű vezérgép kísérőjeként, teljes magyar személyzettel, a 100 kilométerre fekvő Herat repülőtérre kellett átrepülni. A gurulási engedély kiadását követően azonban új feladat érkezett: egy improvizált robbanótest miatt sérülést elszenvedett helikopter megsegítésére kapott utasítást a magyar hajózók. A bajba jutott gép fedélzetén egy koalíciós erőkhöz tartozó amerikai és egy általa mentorállt afgán katona tartózkodott.

A feladat vételét követően alig húsz perccel a magyar személyzetű kísérőgép már a sérült roncs fölött biztosította a helyszínt és a mentésben résztvevőket egészen a sérültek elszállításáig."


Balla Tibor őrnagy, a kontingens parancsnoka, aki maga is részt vett a mentésben, a hivatalos jelentés mellett egy magánlevelet is írt a történtekről az MH Összhaderőnemi Parancsnokság missziós iránytisztjének: „Nekünk, az a sok elismerés, amit azóta kapunk, nagyon sokat jelent. Az az igazi elismerés, amikor a szakmabeliek könnyeikkel küszködve jönnek, megölelnek bennünket és megköszönik a segítségünket. Pedig mi csak legjobb tudásunk szerint tettük, amire otthon kiképeztek bennünket. Tettük, amit bárki megtett volna, ha a bajtársa bajba kerül…”

Ennek örülök. Bár első pillantásra ellentmondásosnak tűnik a tény, mindazzal amit fentebb leírtam (a bürokrácia nem kommunikál kényelmetlen, bizonytalan megítélésű dolgokat) nekem két magyarázatom is van rám. Egyrészt a katonák akarnak beszélni az élményeikről, és most, hogy volt valami, végre megtehették. A másik, - szerintem ez erősebb érv – az, hogy amerikai (a lényeg, hogy külföldi) elismerést kaptak, amiről meg lehet emlékezni, amire nyilvánvalóak büszkék, és aminek kapcsán mégis csak el kell mondani, hogy miért is kapták. Érdemes aláhúzni, hogy ebben a történetben semmi titkos nincsen önmagában, csak a HM-ben az a korszellem uralkodik, hogy magyar katonák harci cselekményeiről ne beszéljünk a nyilvánosság előtt. (Ez megérne egy alaposabb végig gondolást, mert a nézet (magyar katonák harci cselekményeiről ne beszéljünk a nyilvánosság előtt) kormányfüggetlen, szocik vagy FIDESZ, mindig ez volt, van. Na majd egyszer máskor).

Ugyanez volt, amikor a magyar különleges műveleti katonákat tüntettek ki Szolnokon. Megismertünk egy komoly harcérintkezést, amiben a magyar katonák amerikai társaik segítségérem siettek. Ez titok maradt volna itthon, ha nincs az amerikai kitüntetés. De volt kitüntetés, mondani kellett valamit, és így okosabb lettünk, és van okunk azért büszkére lenni katonákra, amiért a dolgukat csinálták, harcoltak (nem pedig kóbor kutyákat menekítünk haza, meg jótékonykodnak). Az előbbire nem szabad büszkének lenni, így marad az utóbbi.

szombat, október 12, 2013

Mali országismertető – tudományos tevékenység a honvédségben

Az elmúlt hetekben ismét végigkeresgéltem a honvédség tudományos folyóiratait. Májusban volt egy konferencia a PRT-król, ahol én is előadtam. Az előadások valahol meg fognak jelenni, mondták utána, nekem is meg kellett szerkesztenem a saját előadásomat, amit a MH volt olyan kedves és legépelt (nagy könnyebbség). Csak sajnos nem találom sem az embert akivel leveleztem, és úgy látszik idáig egyik katonai folyóiratban sem jelentek meg az előadások.

De ha már átlapoztam őket  (Seregszemle, Honvédségi Szemle)., megint meg kellett lepődjek, hogy milyen színvonalasak. Persze van ingadozás egy-egy számon belül, jó néhány témához nem is értek (hogy megállapítsam a színvonalát), de azoknál, ahol konyítok valamit, ott egészen korrekt, valódi szellemei munkát feltételező írások is vannak, rendesen meghivatkozva, ahogy kell.

E keresgélés közben két meglepetés ért. Egyrészt rátaláltam a neten a Felderítő Szemlére, annak is a április számára, ami öröm volt, mert a két szervezet egyesítése után, a lapot levették a netről. Ezek szerint visszakerült, ez jó hír.  Sajnos a folyóiratnál még mindig nem alapkövetelmény a hivatkozás, ez sokszor vezetett oda, hogy furcsa dolgok jelentek meg a lapban. Most nem néztem át az egész anyagot, de egy iraki elemzés kapcsán, talán megértettem, hogy ez miért lehet.  Az első tanulmány VENICZ LÁSZLÓ mk alezredes, NÉMETH MIKLÓS őrnagy: AZ IRAK ELLENI HADMŰVELET VÉGREHAJTÁSÁNAK ELGONDOLÁS-VÁLTOZATAI címet viseli (azért csupa nagybetű, mert kimásoltam). Az volt benne a furcsa, hogy minden jelen időben van. Ebből arra következtettem, hogy még 2003-ban írták, most telt el 10 év, nyilvánosságra hozták. Azaz a Felderítő Szemle ilyen célt is szolgálhat. Ez jó, hogy egyrészt publikálnak régi anyagokat, és hogy lehet látni, hogy hol tartottak adott témákban.

Ami rossz, hogy nincsenek benne hivatkozások, így sok érdekes megállapítás esetén nem tudom, hogy honnan vették. Gondolhatnám, hogy felderítették J de sajnos a végén van irodalomjegyzék, ami elég lelombozó, mert szinte  csak (pl az iraki hadseregre vonatkozó adatok) a globasecurity.org van megadva. Csak remélni tudom, hogy nem csak ezt az egy oldalt hazsnálták. Az mindenképpen negatív, hogy arab források nincsenek, de még a Military Balance vagy néhány más print anyag, vagy akár think thankek anyagai. Épp ma költöztettem régi könyveimet régi munkahelyemről és én 2003 ig igen jó tanulmányokat, elemzéseket gyűjtöttem össze, mint a háborús tervekről, mind az iraki hadseregről. Szóval ez negatív. (közben valamiért beleolvastam egy másik számba, ahol meg bőven vannak hivatkozások. Úgy látom az lehet a policy, hogy aki akar hivatkozik, aki nem akar, nem)

A Felderítő Szemle mellett szintén szembe jött az új Mali országismertető  . A korábbi Líbiai országismertetőről írtam külön, azt Besenyő János és Marsai Viktor írta. Most visszanéztem és akkor nem is vettem észre, hogy kollégám N. Rózsa Erzsébet és Szilágyi Péter lektorálták. Két jó szakértő, az csak emelte a minőséget.

A Mali anyagot ismét Besenyő és Miletics Viktor Péter (bocs, elnézést, tudom milyen fájdalmas mikor elírják az ember nevét) írta (őt nem ismerem), az egyik ismert magyar afrikanista, Búr Gábor lektorálta az anyagot, a kiadó most az MH Geoinformációs Szolgálat. Az anyag 200 oldalas és brutálisan hivatkozott. Oldalanként 5-6 hivatkozás, benne néhány több forrás. A végén 866 hivatkozás összesen, ez több oldalanként, mint az én doktorimban volt, pedig és is alapos voltam. 26 oldalas irodalomjegyzék. Régóta mondom, hogy a sok hivatkozás szinte tévedhetetlenné teszi az szerzőt, mert hiszen az adatokat nem ő találta ki, hanem más. Viszont a következtetései egy adott konfliktusnál annál jobbak lehetnek, minél több adatot, forrást ismert meg.  És ez látszik ezen az anyagon.

Végre eljutott oda a honvédség, hogy tudományos megalapozott, szakmailag alapos (csak szakmai érvekkel vitatható) anyagokat tesz közzé. Ez óriási fejlődés ahhoz képest, hogy a régi CIMIC kézikönyvekben mik voltak leírva, vagy, ami az egyik első országismertető köyvben az Afganisztánról szól munkában volt.

Ott – szerencsére a szerzők nevét elfelejtettem már – a szerzők plagizáltak. Talán nem tudatosan tették, de emlékszem, hogy az anyag összerakását úgy oldották meg, hogy, a fejezetcím mögé tettek egy lábjegyzetet, amiben megjelölték a forrást (pl egy História cikket Surányi Róberttől az angol-afgán háborúkról, vagy tőlem valamelyik tanulmányomat, amiben asszem a tálibok politikai struktúráját írtam le) majd a folyószövegbe egy az egybe be/kimásolták az eredeti szöveget. Nem jelölték dőlt betűvel, nem jelölték idézőjellel az átemelt részt, ahogy az kötelező. A megoldás amit választottak azt sugallta, mintha az adott anyagot (amit lehivatkoztak) összefoglalták volna a saját szavaikkal. Lehet, hogy volt ilyen is a könyvben, meg olyan is amit teljesen saját kútfőből írtak, de bizonyos részek esetében a legkönnyebb utat választották. Mindegy, túl vagyunk már rajta.

Visszatérve Besenyő és Miletics anyagához, lenne néhány szerkesztői javaslatom a könyvhöz, de ezt majd csak akkor osztom meg, ha én leszek az ilyen kiadványok (egyik) szerkesztője e GEOSZ-nál. Annyit elmondhatok, hogy egyrészt – ezt talán a líbiai anyagnál is elmondtam – a természetföldrajzi túl hosszú és túl szakmai. Nem tudom ki a célközönség, de az ilyen mondatokat én sem értem: Az államtér geológiai értelemben két nagyszerkezeti egységre osztható: a nyugaton az ún. nyugat-afrikai kraton,17 délkeleten pedig az ún. Tuareg-pajzs,18 amely formációk a prekambrium időszakának végén, mintegy 600 millió éve keletkeztek. A varratzóna az Iforas-hegység nyugati részéig húzódik (11. oldal) Kraton, varratzóna. Bár magyarázzák a szerzők a lábjegyzetben (ami nagyon helyes, hogy legalább fogalma legyen az olvasónak), azért ezeket túlzásnak érzem.

A másik, hogy itt is találtam időben már meghaladott dolgokat. Pl. hogy a februárban indítandó EUTM misszió (173. o.) Bár elismerem azt is, hogy egy 2013 októberében megjelent kéziratnak lehet egyéves átfutása, és a szerzők ezt a részt, még február előtt írták. Bocs, a végére értem, a szerzők valóban még az EUTM indítása előtt befejezik az anyagot, úgyhogy jogos a jövő idő.

kedd, október 08, 2013

COIN Irakban 1961-1974

A legjobban erős felindultságból lehet blogposztot írni. Besenyő János barátom tegnap átküldött egy linket és egy hozzá tartozó 508 oldalas tanulmányt a RAND Corporation-től, aminek a címe: Paths to Victory Detailed Insurgency Case Studies. 71 esettanulmány van benne. Már láttam korábban is a kiadványt, de nem volt erőm belenézni. Most megtettem, mert egyébként is pont egy COIN-nal foglalkozó doktori kéziratát is megkaptam, és utána kell olvassak a témának.

Átnéztem a tartalomjegyzéket és egzotikusabbnál egzotikusabb helyekkel és konfliktusokkal találkoztam (a RAND anyagban, nem a doktoriban). A munkának négy szerzője van, egyiket se ismerem, de hát nem is foglalkozom rendszeresen COIN-nal. Viszont foglalkozom pl. Irakkal, így amikor megláttam, hogy szerzők a 71 esettanulmány közé vették az Irak vs. kurdok 1963-1974 időszakot nagyon meglepődtem.

Az volt első gondolatom, hogy ezek a szerzők, most minden hidegháborús létező konfliktust beleszuszakoltak a felkelés ellenes tevékenység értelmezési keretébe. Ez lehet egy magyarázó szempont, csak éppen – esetleg – a történelem hibás olvasásával jár, ami hibás következtetések levonásához vezet. És tekintve hogy ez a kiadvány a Pentagon döntéshozóinak íróasztalára kerülhetett, az eredmény nem mindegy.

De meggyőzhető vagyok, így álltam neki az olvasásnak. Annyit kell tudnia a kedves olvasónak, hogy kb. 1998 és 2003 között elég sok mindent elolvastam az iraki történelemről, írtam is belőle néhány tanulmányt meg egy fél könyvet. Az Irakkal foglalkozó szakirodalom – gondoljunk több tucat, a világ élvonalát képviselő szerzőre – sosem említették COIN-t, sosem magyarázták ebben a kontextusban. A fő magyarázat az volt, hogy a kurdok autonómiát akartak, az iraki kormányok meg nem. A kurdok szerencséjére, 1958 és 1974 között legalább 3 kormányváltás volt Bagdadban, ami mindig azzal járt, hogy az új kormány először tárgyalt a kurd vezetéssel és csak utána ütött. A kurdok vesztét végül az okozta –a több tucatnyi kutató narratívája szerint – hogy végül Irán és az USA kiszállt a kurdok mögül. Ez betette a kaput, Szaddam levarrta őket DE, DE, DE eközben olyan példátlan autonómiát és jogokat adott nekik, amelyet egyetlen más kurd kisebbség (Iránban, Szíriában, Töröko-ban) nem kapott, sőt általában semmilyen más kisebbség az arab tengerben. Tömeges amnesztia is járt emellé, meg újjáépítés. Az is igaz persze, hogy nem azok között a földrajzi határok között jött létre az autonómia, amit a kurdok elképzeltek.

Mit állít ezzel szemben ez a tanulmány? Először is, hogy az iraki hadsereg COIN-t, felkelés ellenes műveleteket hajtott végre a kurdok ellen. Erről sosem olvastam korábban. Csak azt, hogy az iraki hadserek mindig konvencionális hadviselést folytatott a kurdok ellen. A szerzők állításuk alátámasztására egyetlen szerző vonultatnak fel, annak is a szakdolgozatát. Michael G. Lortz, Willing to Face Death: A History of Kurdish Military Forces—the Peshmerga—from the Ottoman Empire to Present-Day Iraq, thesis, Tallahassee, Fla.: Florida State University, 2005; Gratulálok

A kurdok 1960-as éveiben történt tetteit egyetlen felkelésnek ábrázolja, amellyel szemben iraki kormányok Már bocsánat, hoMár így úgy küszködtek. Azt leírják, hogy 63-ban és 69-ben az iraki kormányok tárgyalásokat kezdtek, de – itt jön a történelem félreolvasása szerintem – a RAND szerint azért, mert kifáradtak. Szerintem és a szakirodalom szerint azért mert puccsok voltak az országban, és az új katonatisztek első dolga ilyenkor a hátországaik rendezése, a fegyelmezés, az ellenpuccsisták kiszorítása a célja.

Azt csak mellékszálként jegyzem meg, hogy az iraki hadsereg alacsony hatékonyságának az is oka volt, hogy Irakban, azaz Bagdadban amikor nem volt puccs, akkor belpolitikai krízis volt, vagy készültek a puccsra. Az iraki arab katonatisztek számára sokkal fontosabb volt, hogy ki az igazi nasszerista vagy baaszista, és hogy az mikor győz az igazi arab nacionalizmus, és aki hatalmon van az miért „elhajló”, mint a kurdok alacsony intenzitású felkelése. A szerzők teljesen elfelejtenek utalni az iraki belpolitikának az iraki hadseregre gyakorolt hatásáról és úgy tesznek, mintha, lett volna egy stabil államrendszer Bagdadban, amely a kurdokkal szemben felkelés ellenes műveleteket tervez, hajt végre.

Az egész kurd felkelés beleerőszakolása ebbe a COIN témakörbe még két helyen válik fájdalmassá. Egyrészt 1970 után, amit itt valami sikersztoriként ír le a RAND, holott az történt, hogy miután Szaddam Huszein és nagybátyja 1968-ban megszerezték a hatalmat, mind korábbinál jelentősebb autonómiát ajánlott a kurdoknak. Erről ment a tárgyalás négy évig, miközben kölcsönösen egymás életére törtek, majd Szaddam 1974-ben elúnta a dolgot és ultimátumot adott a kurdoknak: vagy elfogadják vagy rájuk kényszeríti. A RAND itt arra hivatkozik, hogy a kurd erők átmentek konvencionális hadviselésbe és ez lett a vesztük. Amit hivatkozásnak megadnak, az nem ezt modnja, hanem szó szerint ezt: His (Mullah Musztafa Barzani) were trained for concentional war but he was short of heavy weapons. (McDowell: 337 o.) Nem ugyanaz.

Azt leírják, hogy az iraki hadsereg hatalmas erőket vetett be és télre is ott maradtak. Magyarázatuk szerint itt egy iraki ellentámadás történt válaszul Barzani konvencionális támadására (RAND 221. o.) De ez csak az ő következtetésük, nem hivatkoznak hozzá.

 Az tény, hogy most először az iraki hadsereg télre is ott maradt, másrészt hatalmas erőket vetett be. A RAND csak érintőlegesen említi, hogy 1972 óta a SZU-val Irak kapcsolata javult, de itt is hibás az elemzés arányai, mert megint nem veszi figyelembe a politikai kontextust.

Mi történt az iraki hadsereggel a Baasz párt1968-as hatalom átvétele után. A rezsim mint veszélyforrásra tekintett a tisztikarra, hiszen 1958 óta minden puccsban benne voltak, ráadásul a pártnak nem volt híve a seregen belül. Ezért Szaddam egyrészt tisztogatást csinált (ez mindenhol ismert) másrészt megpróbálta lekenyerezni a tisztikart. Mivel? A fegyverek modernizációjával, lakásprogram, autó, oktatási kiváltságok, külföldi tanulás, karrier lehetőség. Ezt ráadásul sikerült gyorsan végrehajtani (nem 10 éves tervben), mert egyrészt a 1972-es Szu-val kötött örök béke és barátság egyezmény után megindult a fegyversegély, másrészt az 1973-as olajárrobbanás után a pénz is dőlt.

Tehát 1974-ben olyan hadsereg állt rendelkezése, amilyen korábban még nem volt. Otthon belpolitikai stabilitás, mindenki tud a munkájára figyelni. A hadsereg jól felszerelt, tele vannak a gyomrok, jók a bakancsok, modernek a fegyverek, alig várják, hogy bosszút állhassanak a kurdokon a több évtizedes pattogásért.

Az 1974-es offenzíva beteszi a kaput a kurdoknak, majd 1975 márciusában Szaddam és az iráni Sah aláírja az algíri egyezményt, és ezzel megszűnik a kurdok külső támogatása. Ezt jól látták a szerzők. De amit kifelejtenek megint a bukás okai közül (csak tovább kellett volna olvasniuk McDowell könyvét), hogy 1. Musztafa Barzani haldoklik, rákos, nem legjobb hír ez egy felkelésnek, amelyet egyedül vezetett 1958 óta. 2. A Szaddam rezsimnek sikerült megosztania a kurd vezetését, azaz le tudja választani a Barzani mögött elit egy részét. Na ez igaz COIN húzás, de kimaradt a RAND elemzésből.

Ami még zavaró, hogy ebben az egész iraki történetben Szaddam Huszein főszerepet játszott, de szerintem mivel csak két forrás használtak, az említett szakdolgozatot és McDowell alapmunkáját (de azt is csak szelektíven), ezért ez nekik valahogy kiesett. Más magyarázatot nem találok arra, hogy miért nem említették.

Az esettanulmányok végén még utoljára tanúbizonyságot tesznek  tájékozatlanságukról, amikor ezt írják, hogy a kurdok bukásának elfogadott magyarázat ez: The conventional explanation for Iraq’s success in crushing the Kurdish rebellion is that Barzani made critical errors in attempting to launch a conventional assault on the Iraqi forces and in predicating his campaign on Iranian backing. Hivatkozásnak egy ilyen forrást adnak meg egy: Heraclides, Alexis, “Secessionist Minorities and External Involvement,” Megnyugtatok mindenkit, Alexis Heraclides nem munkássága nem köthető ehhez a témakörhöz, a tanulmánya sem főleg erről szól a címe szerint.

Ebben tévednek a szerzők. A bukásnak összetett okai voltak, de főszerepet Irán támogatásának kiesése és az iraki hadsereg/belpolitika stabilizálódása volt, szerintem. Kurd offenzíva nem volt 1974-ben, legalábbis egészen addig ezt kell hinnem, amíg még legalább két forrás (nem szakdolgozatok) ennek az ellenkezőjét nem fogják állítani.

Nem tudom milyen a RAND másik 70 esettanulmánya. Mondhatnám, hogy remélem nem ilyenek, de ha ugyanennyire nem értenek a szerzők a többi harmadik világbeli kis háborúkhoz, amelyekben nem vett részt az USA, ha ugyanennyire kevés szakirodalmat használtak fel a többi esettanulmányhoz (ráadásul a témában nem alapnak számító szerzőkkel) akkor kérdéses, hogy mennyire relevánsak a megállapításaik, ítéleteik a többi esetben. Arról nem is beszélve, hogy mennyire kétségessé válik a COIN visszavetítése azokra az időkre, amikor a legtöbb fejlődő ország (de pl a szovjetek is Afganisztánban egy ideig) mennyire esetszerűen, kapkodva próbált kitalálni valamit, hogy vissza tudj szorítani a felkelőit szedett-vedett hadseregeikkel. Mert azt azért nem nevezném felkelés ellenes fellépésnek, doktrínának, stratégiának vagy akárminek.

hétfő, szeptember 23, 2013

Missziós létszámok Afganisztán előtt és lehetőségek utána

A  koszovói poszthoz Plaszeb megkérdezte, hogy: Vajon mi lehet a balkánra való csoportosítás, amire Hende utal?

Ez egy tágabb kérdés része igazán, azaz, hogy mit csináljunk a katonáinkkal 2014 után.

Nincsenek pontos, számaim de jelenleg olyan  900 fő katona lehet missziókban, ebből ha kivonom az EU-s és ENSZ-es missziókat akkor marad kb 700.

Ebből év végéig kijön a kabuli őrző-védő kontingens ( kb 220 fő) + egyéb asszem két kisebb kiképző misszió (az egyik a Mi-17-es helikopter, ha jól emlékszem). Az MTI összefoglalja a lényeget.
Ismét a hasamra ütve ez mínusz 250 fő, azaz 2013 végére a missziós létszám 650 fő körül lesz, ebből 500 alatt lesz a NATO vállalás.

Ha ehhez hozzáteszem, hogy a boszniai EU műveletben a kb 120 fős magyar kontingens hat havonta stratégia (over the horizon) tartalékba megy át, akkor valamikor 2014 elejére  - igaz időlegesen - 550 fő köré csökken a missziós létszám.

Most hogy eljátszottam a számokkal, a kérdés, hogy miért fontos ez?

Nem tudom. Korábban a hivatalos kommunikáció az volt, hogy a magyar honvédség a NATO belül az elsők között van a "telepíthető" erők tekintetében (azaz a haderő létszámához mérten a misszióba küldött katonák száma). Ez azt jelentette, hogy bár haderőnk a NATO érdemi katonai képességeihez alig tud hozzájárulni (lásd víztisztító, CIMIC, eü) és honvédelmi ráfordításaink mélyen az átlag alatt van, de ezzel az arányaiban nagy létszámú missziós kontingenssel (és néhány komolyabb feladat felvállalásával: lásd: PRT, OMLT, KMCS, helikopterkiképzők), a kritikáknak elejét tudtuk venni.

E logika szerint ha 1. a HM költségvetése nem nő, 2. a missziós létszám viszont csökken, (az ambíciós színt majd feleződik), akkor az rossz hír.

A HM-ben hozzáteszik (szerintem jogosan), hogy ma már a 2 százalékot nem veszik komolyan, mert a gazdasági világválság miatt mindenhol spórolnak, és valóban az EU NATO tagok között talán hárman tartják a 2 százalékot. Szóval ebben a kérdésben relatíve javítottunk a helyzetünkön hála a válságnak.

Olyan véleményt is hallottam, hogy a NATO-ban nagyon elégedettek a magyar szerepvállalással. Egy pontos ezt már annyira erősen állították, hogy fel is merült bennem, hogy javasoljam, hogy akkor fagyasszuk is be a költségvetést a mostani szinten, hiszen a logikát folytatva, ha ennyi pénzből is ekkora elismerést értünk el, és egyébként is minden siker, akkor itt minek a több pénz. Persze nem mondtam.

Valami nem lehet OK, mert azért a HM-ben is érzik, hogy ez az 600-700 fő nem lesz rendben. Így megörültem, amikor megtaláltam a Magyar Közlöny egyik mellékletét 2013 márciusában, ahol a 2047-ik oldalon, A honvédelmi szervezetek 2013. évi fő feladatai: cím alatt ezeket találtam:
27. az afganisztáni műveleti területről felszabaduló erőforrások figyelembevételével javaslatok kidolgozása a magyar szerepvállalás esetleges növelésére a balkáni mûveletekben,
28. az ENSZ műveleteiben való hangsúlyosabb magyar részvétel lehetőségeinek vizsgálata

És itt jutunk el az első mondathoz. Mi lesz ebből a Balkánon?

Elvileg nem látszik érdemi csökkentés lehetősége. A KFOR létszámának csökkentése különböző feltételek teljesülése esetén lépcsőzetesen csökkenne, jelenleg Deterrence Presence-ban vagyunk, azon belül is a Gate 2-ben, azaz 2010 óta (amióta a DP elkezdődött) a második lépcsőben vagyunk. Nem értem pontosan mi micsoda itt, de úgy képzelem, hogy a DP Gate 1-ben történt meg a mostani létszámra történő csökkenés (5000 fő) a vezetési struktúra átalakítása.

Most itt tartunk: Future decisions on further reducing KFOR’s footprint in Kosovo will continue to need the approval of the NAC in the light of both military and political considerations, with no automaticity in the move to a deterrent presence Gate 3.

Tehát elvileg csökkentés nem várható. De. A helyszíni beszámolók szerint 1. az amerikaik kivonják erőiket, vagy 2. bezárják a fő bázisukat (Camp Bondsteel). Nem tudom mi lesz, de az amerikai erők létszáma kb. 750 fő, szóval az durva érvágás lenne, + ellentmond annak, hogy nem lesz csökkentés a KFOR létszámban. Ha nincs csökkentés, akkor az van, hogy a kivonuló erőket kell majd pótolni. Tekintve, hogy a bázist is bezárják, ez nem lehet olyan egyszerű (utána kellene néznem, hogy mit adnak az amerikaiak a KFOR-ban ezzel a létszámmal.

Magyar lehetőségek? Csak akkor, ha ez az amerikai létszám pótlásra kerül. Meg kellene kérdezni az amerikai követséget :)

Létszám? Szerintem az USA nem fogja kivonni az összes erőt, a fennmaradó helyre nem csak a magyarok fognak rárepülni (ha ez fog történni), hanem sokan mások, mert a honvédség indokai (politikai érdek, közeli hadszíntér, missziós létszám magasan tartása) több más európai ország esetében is relevánsak. Ha valaki megnézi a KFOR létszámadatait, meg fog lepődni azon a diszkrepancián, ami a megnyilatkozások (nekünk fontos Koszovó/Balkán) és a misszió mérete között van. Mert különben hogy lehet, hogy Portugália vagy Marokkó kontingense ugyanakkora, Ausztria vagy Szlovénia kontingense egyharmaddal nagyobb. Direkt M.o. hasonló országokat választottam.


csütörtök, szeptember 12, 2013

Magyar járőr Mitrovicában, Koszovóban

Az előző posztban említettem, hogy meglátogattam a KFOR-ban levő magyar kontingest. Hirtelen ötlettől vezérelve és kapva a invitáláson, időlegesen csatlakozhattam (legyszerűsítve) az egyik Mitroviczába tartó járőrhöz. Az ilyen utaknak, legyenek azok Baghlánban, Cipruson vagy itt Koszovóban, mindig az a meglepő tapasztalata számomra, hogy vannak a világnak valószínűtlen távoli de kicsin helyei, amelyet a magyar katonák valószínűtlenül alaposan ismernek. A hangsúly nem a "magyar"-on van, hanem azon, hogy egy ország katonái idegen városokban, völgyekben, falvakban olyan helyismeretet szednek össze, 6-12-18 hónap alatt, amire egyébként soha az életben többet nem lesz szükségük. Ott Mitrovicában is láthatatlan határokról, erővonalakról, vegyesen lakott negyedekről hallok. Amott a festő háza, rajta hagyományos albán motívumokkal, itt a stadion fontos szereppel egy veszélyhelyzet esetén, stb. stb. Ás akkor amit még el sem meséltek. Az alábbi néhány képet a telefonommal készítettem, több a semminél, de nem sokkal.

Ez itt az Ibar folyó, az egyik híd, amely nincs lezárva


A járőr az egyik megfigyelési poszton. Körbenéz, elszívok egy cigit, megyünk tovább.

 Ugyanaz, ugyanott

 Van Mitrovica északi, Ibaron túli részén (ahol főként szerbek laknak) három magas ház. Pontházak mondaná talán Juci néni, az egykori magytudású de kérlelhetetlen földrajztanárnőm. Nem tudok pontosan visszaemlékezni, mintha a szerbek mintha a szerbek itt működtettek volna valamit. És mintha Budapestnek, vagy Budapest vonalnak, vagy Budapest házaknak hívták volna a katonák, de már nem tudom miért

 
Ez itt a szerb oldalon egy tempolon, de nem ezt akartam fényképezni, hanem ami mögötte van, a várost. De az okostelefonommal nem lehetett zoomolni, úgyhogy marad a gyönyörködés a templomban.

kedd, szeptember 10, 2013

Magyar kontingens Koszovóban és a tömegoszlatás tudománya

A nyári szünet véget ért. Továbbra is rengeteg téma van, amiről lehetne írni (a nyáron is hasonló volt a helyzet), ott van mindjárt Szíria. Az a baj, hogy a témában már annyit nyilatkoztam, és már annyi eszmét cseréltem a a Facebookon ismerősökkel, hogy a végén már nem nagyon marad mit mondania az embernek a saját blogján. Most sem fogok mondani.

Amiről most akarok írni röviden, az inkább Koszovó, benne a KFOR-ral és a magyar kontingenssel. Kint voltam a hétvégén Koszovóban, és meglátogattam a magyar katonákat, persze a megfelelő engedélyek beszerzése után. Készítettem is néhány képet, mert elvittek Észak- Mitrovicába, és kaptam is néhány képet, amelyek a saját kinti zárógyakorlatukon készültek. Nagyon jó sorozat lett, még itt ott megkérdem, hogy lehet-e publikálni őket, bár civil ésszel semmi olyan nincs a képeken, ami gáz lenne (most be akartam linkelni egy másik sorozatot, de csak a facebook oldalt találtam hozzá, a Bocskai dandár oldalán nem leltem, ennyire modernek már a dolgok)

Mi érdekelt a koszovói misszióban? 2011 óta van kint a jelenleg feladattal egy század a Harcászati Tartalék Zászlóalj részeként (KFOR TACRES Battalion) a KFOR parancnsok közvetlen alárendeltségében. Az első félév-év igazi, és nem várt izgalmakkal telt, akkor a magyar és portugál századok folyamatos bevetésen voltak Észak-Koszovóban, ahol az igen szofisztikáltan felkészült és felkészített szerb civil lakossággal, és az őket irányító mindenféle hátterű emberekkel álltak szembe.

Több beszélgető partner is megerősítette az elmúlt három évben, hogy ennek az új missziónak nagyon fontos és pozitív hozadéka lett az, hogy a honvédség új ismereteket szerzett a tömegoszlatás tudományában, különösen annak harctéri (combat riot control, a CRC) változatában. Ez csak részben a gyakorlatban való tanulásnak volt köszönhető. Hasonlóan nagy szerepet játszott benne, ha nem nagyobbat, hogy a portugál partnerek - bármilyen meglepőnek hangozzék - sokkal komolyabb szinten művelik ezt a szakmát. Valamiért náluk ennek megvan a folyamatosan fennálló és működő affél eszakmai kiképző csoportja, központja a portugál hadseregen belül. Tőlük a magyar katonák sokat tanultak a közös kiképzések során. Az első váltásoknak állítólag komoly lecke volt, amikor az itthoni felkészüléshez képest (nem akarom azt puhánynak nevezni, mert nem voltam ott, és biztos volt aki rendesen csinálta), a portugálok igen komolyan vették a zárógyakorlatot, amelyben ők játszották az ellenerőt, és bizony voltak is sérülülések (súlyosak is) az egyes váltások kinti felkészülési (beillesztési) zárgyakorlatai során magyar részről (lehet volt a portugál oldalon is, de arról nem meséltek itthon)

Mindenki akivel beszéltem most és régebben elmondta, hogy bizony ebben tényleg fejlődött a honvédség, amit lehetett átvettek, eltanultak a portugáloktól, és ma már az itthoni felkészülések is élethűbbek. (nem biztos, hogy jól emlékszem, úgyhogy az alábbi sztorit fenntartással kell kezelni, a kommentekben meg lehet cáfolni. Szóval, amíg nem volt ez a misszió, addig is volt felkészülés tömegoszlatásra, de az itthoni szabályozók miatt tilos volt a katonákkal gyakorolni azt amikor molotov koktélt dobnak alájuk. Ez elég fontos dolog, és csak növelte a balesetveszléty, hogy éles helyzetben csak kint találkoztak ezzel először a katonák.)

Az úgynevezett fire phobia, vagy pyrophobia lényege, hogy - mint oly gyakran más helyzetekben is -  a katona nem csinálhatja azt, amit az ösztönei diktálnának, hanem kiképzéssel és gyakorlással, ralkodnia kell tudnia a reakcióin saját maga és társai érdekében. Ráadásul mindezt úgy kell tennie, hogy rajta van több kilónyi felszerelés, kezében pajzsot tart és egy botot. Ha valaki rákeres a CRC fire phobia kifejezésre - micsoda véletlen - KFOR-os videokat fog találni, ahol a portugálok taníthgatják a többi nemzetet a dolog lényegéren (itt egy cikk)

Sok érdekes példát hallottam most is múltkor is, ami egészen érdekessé teszi ezt harci tömegoszlatást. Hogyan és milyen technikákkal vonultak ki a magyarok a szerbek ellen. Milyen típusú úttorlaszok milyen fellépést kívánnak meg? A tömegoszlatás során milyen fizikai és pszichikai nehézségek érik a katonákat. Az erőszak alkalmazása csak az egyik oldal ezeknek, a másik az önuralom, amikor ellent kell állj a provokációnak, hogy a lábadra vizelnek, vagy hurkapálcával pöcögtetik a sisakodat negyedórán keresztül negyven fokban. Mint említtem már, a szerbek nagyon felkészültek az erőszakmentes és az erőszakos ellenállásból. Szervezettek, gyorsan tudnak reagálni, adaptívak. Olyan technikákról meséltek a katonák (gondolom ez persze nem a szerbek okosságán múlik, hanem minden felkészült tüntető - vagy azt írányító ember - birtokában lehet az ilyen ismereteknek.) Most én sem írok példákat, majd esetleg egy hosszú és unalmas tanulmányomba, amit harminc-negyven embernél többen úgy sem fognak elolvasni :) hehe.

Szóval ma már a tömegoszlatás "tudományában" jobbak a katonáink. Ez is egy szakma lett a maga apró fogásaival (annak is megvannak a maga apró szakmai fogásai, hogy mit csináljon egy katona a pajzzsal és bottal, ha ég alatt a talaj, mert ugye eldobni a cuccot nem lehet és formációt sem lehet megbontani)

Visszatérve a látogatásomra, igazából arra voltam kíváncsi, hogy az első nehéz tanulóév után (megjegyzem erről nem számolt be itthon senki, a HM főleg nem, szerény utalásos kísérleteket tettem a blogon)

Kiderült, ami az általános hírekből is nagyrészt nyilvánvaló. Sokkal nagyobb a nyugalom, különösen mióta Szerbia is nyugalomra inti/próbálja kényszeríteni saját szerbjeit. Ennek megfelelően a katonák dolga felerészben a készenlét, fele részben a többi nemzet képzése, önképzés, járőr és őrszolgálat a kapuban (biztos nem soroltam fel mindent). Akciók, napokig, hetekig tartó kintlétek sincsenek, úgyhogy így most nem tudnak tanulni.

Nem értettem pontosan, de vagy a magyar századé, vagy a magyar-portugál zászlóaljé Mitrovica város egyik fele, ahol állandó jelenlét fenntartó járőrök vannak (a másik fele az olasz csendőri egységé, az MSU-é). Észak-Koszovó egyébként az amerikai erők felelősségi körzetébe tartozik.

Persze még bármi lehet, Koszovóban novemberben választások lesznek, amikor elvileg feltörhetnek az indulatok. Akárkivel beszéltem, nem csak magyarokkal, hanem helyiekkel is, a puskaporos hordó, és a szunnyadó indulatok kifejezések visszatérőek voltak.

szerda, július 24, 2013

Érdekességek a ciprusi ENSZ misszióról

Most hogy leadtam a kéziratot az ciprusi ENSZ misszióról és magyar szerepevállalásról illetve a nyári szünet beköszöntével alig van időm írni, gondoltam még néhány gondolatot megosztok a misszióról. Olyanokat, amik nekem voltak érdekesek a kutatás során és olyanokat, amiket nem írtam meg a 2013 februári vagy márciusi Földgömb cikkben.

Az UNFICYP történetének megrajzolása során az első meglepetés (bár ez még korábban történt) az volt nekem, hogy nem volt mindig ütköző zóna. Ezt már ábrázoltam egy térképpel az előző posztban is. Az első 10 évben a kb 6500 fős misszió az országban szétszórva, az egyes ciprusi közigazgatási egységek szerint volt felállítva. Csak az invázió után alakult ki a mostani állapot, miszerint a kéksisakosok csak a zónában tevékenykednek.

Sokáig nem értettem, hogy mit kerestek a szigeten görög és török reguláris katonai egységek. Erre az alapítás idején megkötött szerződések (London-Zürich Treaties) egyike volt a válasz, amely biztosította, hogy 950 görög és 650 török katona állomásozzon a szigeten, kiképzendő az kétnemzeti Ciprusi Nemzeti Gárdát (azaz a hadsereget). Ezt a hadsereget érdemben 1963-ban, három évvel a sziget függetlensége után kezdték el felállítani és mindjárt feszültségekhez vezetett, mert a török kisebbség mint a későbbi erőszak eszközét látta benne.

A görög kontingens rövidítése ELDYK (volt?), és az első években 12000-20000 főre nőtt a létszámuk, a görögök ennyi katonát csempésztek be a szigetre. A török egység létszáma is meghaladta a 650 főt, de nem ennyire brutális mértékben. Elvileg a két kontingensnek egymás mellett, két barakban kellett volna állomásoznia Nicosiában, ám az első problámákat követően, 1964-ben a török kontingens elhagyta az állomáshelyét és a fővárost Kyrene kikötővárossal összekötő főútvonal stratégia pontján (egy szűk hágó egy magas hegyen) rendezkedett be. 10 év múlva meg is lett az értelme ennek a lépésnek.

Az ENSZ erők feladata az első 10 évben a két közösség közötti feszültségek oldása, a megelőzés volt. Itt egy kis video, (akár oktató anyag is lehetne, egy nyugdíjas békefenntartó csinálta, külön elismerés, hogy ennyire jól megcsinálta)) egy ilyen akcióról. Az egyik faluból eltűnik egy asszony és kecskéje, a gyanú a szomszédos falura esik, az ENSZ felvonul és nem katonaként viselkedve, diplomataként és rendőrként viselkedve, a konfliktus óvatos eszkalásával végül békésen "visszaszerzik" az öregasszonyt. Mondom oktatni való


Az UNFICYP misszió összetétele stabil volt. Valamiért azt gondoltam, hogy a negyven év alatt ki be járkáltak a nemzetek. Manapság a britek az egyedüliek akik még mindig vannak. Az 1964-es kezdők közül letovább (a briteken kívül) az osztrákok voltak, akik 2001-ben mentek haza. Mi magyarok ugye az osztrák kontingensen keresztül jöttünk be az UNFICYPbe. Az argentinok 1996-ban jöttek. A britek és a osztrákok után egyelőre a csúcstartók még a kanadaiak (1964-93) és a dánok (1964-1992). Így utólag érdekes a északiak (svéd, dán, finn) adták a nemzetek majd felét. És a semleges országok (ír, svéd, finn, osztrák) magas száma.

Több katonai is jelezte értetlenségét az beszélgetések során, hogy miért nem vette át Magyarország 2001-ben az akkor négyes szektor vezetését, lehetőségünk lett volna rá, hiszem ott voltunk már 1995 óta, a 3 százasból az egyiket mi adtuk. Ehelyett Szlovákia vette át a szektor vezetését és biztosította a több erőt. Megnéztem a számokat, a szlovák kontingens 270 fővel jött be a misszióba, azaz MH-nak plusz 170 katonát kellett volna kitolnia Ciprusra. Volt azonban egy fontos különbség, mi már NATO tagok voltunk, Szlovákia meg nem. Szerintem nehézséget okozott a misszió felöltése (még sok volt a sorozott katona), és majd egyharmadát vitte volna el az 1000 fős ambíciószintnek egy ENSZ misszió, miközben nekünk a NATO és a EU volt a prioritás.

A jelenlegi ütköző zónának három szektora, 1,2, 4. Nem értettem, de azt minden kint szolgáló tudja, hogy az átszervezésekkor a 3.ik kanadai szektort kettéosztották, így az eltűnt és maradt a második (brit) és negyedik (osztrák). Az anyagok egy kicsit bonyolultabbá teszik a dolgot. Nem sikerült pontosan rekonstruálni. 1990-ben volt az 1. szektor dán, 2. szektor brit, 3. szektor kanadai és 4. szektor osztrák zászlóalj (két lövészszázad + törzsszázad)

Amikor kimentek a dánok, a britek átvették a szektorukat, amikor pedig kimentek a kanadaiak, a teljes zónát két részre osztotta a parancsnok (brit és osztrák zónákra). Ez az állapot egy fél évig tartott mert aztán jöttek az argentínok. Akkor alakultak ki a mai határok. Nem derül ki sehonnan, hogy hl voltak a négy zónás határok. A fentiek alapján annyira nem logikus, hogy ha egyszer volt olyan, hogy csak két zóna volt, akkor utána miért így számozták vissza a három db zónát.

Finanszírozás: gyakorlatilag 1964től kezdve problémát jelentett. A jelenlegi állapot szerint, szinte mindent az ENSZ fizet a katonákat küldő országoknak (főleg a napidíj, szállás, gépjárművek stb). Ezért éri meg, mondták a katonák. De ez csak 1993 óta van így. Előtte a küldő országok fizették + az ENSZ tagok egyéni felajánlásai egészítették ki (ez egészen nevetségesen szerény volt), ami ma már eléggé érthetetlen és még inkább nagyvonalúvá teszi ezen országok hozzájárulását (Abban az időben az országok egy egy lövészzászlóaljjal (300 fő) vettek részt. Mondom a finanszírozás mindig probléma volt, azért is csökkent a misszió kezdeti kb 6500 fős létszáma néhány év alatt 2000 főre.

Miután már csak az britek és az osztrákok maradtak, sürgősen megoldást kellett találni, akkor alakult ki a mai rendszer (a többi misszió már akkor is így működött), azaz a ENSZ rendes költségvetéséből fedezték a missziót + egyéni felajánlásokból. Ekkortól Ciprus állja a költségek egyharmadát és Görögország kb 10 százalékot. Bizonytalan voltam, hogy ez mikortól volt így, de eszembe jutott, hogy valahol olvastam, hogy az 1960 években Ciprus - bár kötelezték rá - nem nagyon foglalkozott a finanszírozással.

Újabb érdekesség volt, hogy amíg az 1990-es évek a világban az enyhülés évei voltak, addig a szigeten nőttek a feszültségek. A csúcs 1996-os dheriniai incidens volt, két görög civil áldozattal. Mindkét oldal hibás volt, de tény hogy a török oldal lőtt és lincselt. Nagy média visszhangja lett a világban, tévéfelvétel fent van a neten, amint fejbe lövik az egyik áldozatot. Mindkét eset az ütközőzónában történt, ahol elvileg csak az ENSZesek lehetnek. Ekkor is a kéksapkások a fizikai jelenlétükkel próbálták elválasztani a két oldalt, sokan közülük is megsebesültek. Köztük Takács főhadnagy, aki ha minden igaz még ma is aktív. Egyszer majd meginterjúvolom személyesen. Úgy beszélek róla a két írásomban, mint az egyetlen magyarról, aki akció közben sérült meg. Egyelőre nem cáfolt senki.