péntek, december 12, 2014

Új orosz politika Putyin személyén keresztül

Trautmann Balázs ismét egy jó konferencián járt Washingtonban. Viszonylagos közmegeyezés van nyugaton, hogy a szankciók milyen súlyos hatással vannak az orosz gazdaságra, ennek már számos jele van. De a végső kérdés mégiscsak az, hogy mindezek képesek lesznek-e moderálásra bírni Putyin elnököt? És ha nem, akkor hol lesz a történet vége?

Balázs a beszámolóját egy viccel zárta, de én inkább ezt előre teszem, utána pedig jöhetnek a komoly dolgok.

Vlagyimir Putyin, az euro és egy hordó kőolaj találkozik a Vörös téren. Mi bennük a közös?
.
Mindannyian nemrég érték el a hatvanat.

-------

A Woodrow Wilson Center két izgalmas előadóval és egy remek beszélgetéssel járta körbe: beszélhetünk-e Oroszország és irányvonaláról vagy csak a már megszokott irány kapott új színeket?  A két beszélgetőtárs, Nyikolaj Zlobin és Szergej Alekszasenko meglehetősen erős képet vázolt fel a mai, putyini Oroszországról, elsősorban Vlagyimir Putyin orosz elnök személyére építve a másfél órás rendezvényt.

Saját magának konstruált világkép, abban a végletekig hívő, egyszemélyi vezető, aki az orosz történelemben mindig is meglévő "erős ember" iránti népigényt is kielégíti. Stratégia, hosszú távú gondolkodás nincs, pillanatnyi döntésről döntésre haladó, az ellenvéleményeket vagy párbeszédeket teljesen kizáró elnök van. Ami nem fér bele Vlagyimir Putyin vízióiba, az nincs is, legyen szó akár hazai, akár külföldi hangokról vagy akár alapvető közgazdasági tényekről. A Nyugat nem tehet mást, mint elfogadja: Putyint megváltoztatni nem lehet, így meg kell tanulni együtt élni az orosz elnökkel, legalább 2024-ig. 

Szergej Alekszasenko, az orosz központi bank volt elnökhelyettese, volt pénzügyminiszter-helyettes éppen a stratégiai tervezés, gondolkodás teljes hiányát tartja az orosz elnök legnagyobb hibájának. Véleménye szerint Putyin nem szereti a tervezést, a bonyolult összefüggések vizsgálatát: dönteni szeret, nem előre gondolkodni. Éppen ezért gyakran mennek szembe egymással saját döntései. Putyin a legerősebb politikusnak tartja magát az egész világon, senki más (ellen)véleménye, javaslata nem érdekli.  

Igaz, döntéseivel 15 év alatt megváltoztatta Oroszországot. Azt az országot, mely mindig is az erős kezű vezetőket szerette és Putyin a jelcini, a demokrácia felé forduló és araszolgató, de gazdasági, kül- és biztonságpolitikai szempontból kudarcból kudarcba bukdácsoló Oroszországot ennek megfelelően alakította át. Ma már minden az elnöktől és az elnöki hivataltól függ, a demokratikus intézményrendszer maradéka is az elnök akaratának végrehajtó eszköze csupán.

Alekszasenko az egyik legfontosabb elemként kiemelte: Putyin nem nyúlt hozzá a piacgazdaság alapvető működéséhez, így az árszabályozást sem vezette be. Ironikus módon az előadás után alig egy nappal lebegtette meg éves beszédében az orosz elnök az élelmiszerek, a gyógyszerek és más, alapvető fontosságú árucikkek hatósági árszabályzásának "gond nélküli" bevezetéséről beszélt
Pedig Alekszasenko szerint éppen az alapom érintetlenül hagyása miatt volt képes az orosz gazdaság eddig működni. 

Az orosz nép elfogadta Putyin országlását, s nem csak az erős kéz miatt, hanem a hétköznapokban tapasztalt, évről évre érezhető jövedelembővülés miatt. Hogy ez nem az orosz gazdaság modernizálódásának, a gazdaság fejlődésének, a világpiaci kapcsolatok javulásának köszönhető, hanem az olajárnak, nem számít: Putyin adta.

Szergej Alekszasenko szerint Putyin, mint minden orosz elnök, hatalomra jutása után nagyon és őszintén Amerika-barát volt, de később ez pont ellenkezőjére fordult. Mindig is egyenlő partnerségre vágyott, s nem véletlen, hogy 9/11 után ő volt az első külföldi vezető, aki felhívta Washingtont és teljes együttműködését ajánlotta fel. A változást a 2007-es müncheni beszéde  hozta: nem lehetek a klub tagja, akkor alakítsunk ki partneri viszonyt. Az ukrán területek ellen indított orosz hadművelet viszont már azt üzeni: nem érdekel a partneri viszony sem. Ha akartok valamit, akkor tárgyaljunk a játékszabályokról. Ha nem akartok tárgyalni, azt csinálok, amit akarok. 

Alekszasenko szerint Putyin mára már zéró összegű játszmaként fogja fel a világot. Csak a nyers erőt, a győzelmet fogadja el, a win-win helyzetnek még a lehetőségét sem. Ennek megfelelően nem várható az ukrajnai visszavonulás, Kelet-Ukrajnát befolyásgyakorló eszközként fogja fel és használja. Putyin nem érdekelt Ukrajna modernizációjában, s egyáltalán, az Oroszországgal szomszédos államok sikerében sem. Ukrajnát egyértelműen büntetni, destabilizálni akarja. Putyin egyszemélyi döntéseivel Oroszország egyre távolabb kerül a nemzetközi szervezetektől, radikális változás nem várható.

Nyikolaj Zlobin történész, politológus, újságíró érdekes háttérinfóval indított. A tavalyi, nagy vihart kavart "hidegháborús" Putyin-beszéd tulajdonképpen visszafogott, finomított megszólalás volt, ahhoz képest, amit közvetlenül előtte az elnök közvetlen környezetében személyesen hallott és tapasztalt. A tanácsadók, keményebben, ellenségesebben, Nyugat-ellenesebben  beszéltek, mint maga az elnök. Ő is Putyin tipikus orosz vezetői szerepét emelte ki: az oroszoknak nemzeti vezér kell, nem egy amerikai mintájú, kompromisszumokra épülő politikai rendszer. "Russia trusts leaders!"

Putyin véleménye szerint a vezérségnek megfelelően ideológiai, vallási vezetői szerepet is pótol, így valóban sokkal nagyobb erővel rendelkezik, mint bármelyik demokratikusan megválasztott vezető. Ennek megfelelően csak akkor tud megsérülni a helye, szerepe, ha vezetői képességeit kívülről  kérdőjelezik meg - Putyin jelenleg éppen ezért sérülékeny. 

Zlobin szerint Vagyimir Putyin nem politikus, soha nem is volt az, s ezt saját maga is többször elmondta neki beszélgetéseikkor. "Véletlenül lettem elnök", mondta maga Putyin, akit még Borisz Jelcin emelt ki a posztra. "Ne ítélj meg politikai szempontok alapján!"
Putyinnak ekkor se politikai hátországa, se oligarchái, se támogatása nem volt. MA már más a helyzet és ezért elismerés jár neki, tette hozzá a politológus. Értékelése szerint a gyenge, nyugati típusú demokráciából Putyin egy erős, orosz típusú demokráciát épít ki, ahol maga a demokratikus rendszer is csak az elnök kiszolgálását végzi. Putyin politikai sprinter, döntésről döntésre ugrál, taktikázásban kiváló.

Vlagyimir Zlobin szerint 2003-04-ben változott meg drasztikusan az addig Amerika-barát orosz elnök véleménye. Ezzel együtt eddig igazán Amerika-ellenes dolgot nem tett, sem a 2007-es müncheni beszéd, sem a 2008-as grúziai háború nem az USA ellen irányult: ez utóbbit Zlobin a jaltai rendszer végeként értékeli. 

2003-ig Putyin meghallgatta mások véleményét is, akár hazai, akár külföldi véleményről volt szó. Saját maga is nagyon szívesen mesélte el, vagy inkább mesélte volna el, hogyan működik Oroszország. A nyugati politikai vezetők azonban erre nem voltak kíváncsiak, így Putyin "bezárt", onnantól fogva csak kinyilatkoztat, nem érdekli senki más véleménye. Felépítette a saját világát, amibe még a tények sem illenek be, ha nem ezt támasztanák alá. A személyes világképe mára már saját realitásává nőtte i magát, amiben az őt körülvevőknek is hinnie kell. 

A jelenleg kialakult ukrajnai helyzetet főleg az amerikai külpolitika taktikai hibáinak sorozata tette lehetővé. Vlagyimir Putyin felismerte: Amerikai meggyengült, az USA-Európa egység már nem szoros, s úgy gondolta, szabad kezet kapott. Zlobin szerint Oroszország ma a régi hidegháborús Egyesült Államok szerepét akarja magára venni, ehhez helyet keres, mint amilyen a BRIC-csoport. Putyin úgy gondolja, hogy az erő többet ér, mint a törvény, ha megvan az előbbi, nem érdekel az utóbbi. Ennek támogatására komoly haderőfejlesztést folytat Oroszország már évek óta. Ennek megfelelően Putyin már a "soft power" országok közé sorolja az Egyesült Államokat, míg 

Oroszország a katonai erejét bátran alkalmazó "hard power" lett. Végül Zlobin értékelése szerint az orosz elnök teljesen feladta az Amerikával kiépített kapcsolatok normalizálását. Ma már csak az érdekli, hol tud betartani és ennek fontos eszköze az európai országok közötti ellentétek kiaknázása, az ékek szorgalmas beverése. Így kívánnak egy olyan világrendet kialakítani, ahol Oroszország erős szereplő lehet.

Vlagymir Zlobin szerint az Egyesült Államok hibát követ el akkor, amikor egy olyan Oroszországról beszél, amelyet saját maga elképzel, de valójában nem létezik. Ennek megfelelően viszont Amerika nem fogadja el azt az Oroszországot, ami a valóságban létezik. Ha valakinek nincsenek stratégiai tervei, elképzelései, akkor nem is tudod őt azok megváltoztatására kényszeríteni, utalt Putyinra a politológus.

Igaz, a valóság és az elképzelések különbsége nem csak az Egyesült Államokra, hanem Oroszországra is érvényes. Szemmel látható megdöbbenéssel mesélte el Zlobin, hogy az előadás előtti napon egy orosz politikus hívta fel telefonon, tanácsot kérve tőle. A politikus problémája az volt, hogy nem érti: ha a Nyugat örült a Szovjetunió felbomlásának, akkor most miért nem fogadja el Ukrajna felosztását?

csütörtök, december 04, 2014

Magyar segélyek Irakban mint a külpolitika eszközei

Ritkán van lehetőség, hogy a magyar kulpolitika eszkozei ilyen latvanyosan mutassanak egy iranyba mint Irak esetében. A hirek es reszletek eléggé szét voltak aprózva, ezert nem art egy osszefoglalast tenni rola az utokor es a magunk emlékezetének számára.

A magyar-iraki kapcsolatok a hidegháború óta elég mélyrepülésben vannak, aminek egyik részről a Szaddam rezsim szalonképtelenné válása volt az oka a hidegháború végével, a másik oka pedig a magyar kulpolitika teljes elfordulása a közel-keleti (és más minden más nem transzatlanti) térségtől. Nekem ez nyilván fáj, de nem hibáztatok érte senkit, az uj országnak ez volt a legfontosabb a politikai és gazdasági túlélés szempontjából (mondjuk az fájó, hogy legalább az EU csatlakozás után sem találtak ki valami új irányt).
Az iraki kapcsolatok rövid időre megélénkültek, amikor az amerikai invázió során (2003) M.o. kiállt az amerikiai külpolitika mellett. Ennek jól ismert részei a magyar szálltózászlóalj kiküldése 2003 és 2004-ben, nagykövetségünk újranyitása 2003-ban (a Szaddam rezsim alatt végig működött, de jó lenne tudni, hogy minek, ha egyszer nem volt semmi aktivitás), a katonai segély az iraki hadsereg részére (főleg a T-72-esek, amelyek körülményei ma is csak a pletykák szintjén élnek), valamint az iraki ellenállók kiképzésének támogatása  a taszári bázis átadásával az USA-nak ( ez utóbbi teljes kudarc lett, mert 100 iraki ellenálló sem akadt önként a programba).

Aztán a katonai misszió lecsengett, a nagykövetséget bezártuk, miután a külügy nem igazán akart költeni a biztonságára. Az újjáépitésből a Toi Toi-on kvül egyetlne magyar cég sem profitált (ez is egy beetetés, vagy a naivitás része volt a politikusok részéről, akik ezzel akartak támogatást szerezni 2003-ban a katonai missziónak), Irak megnyitotta nálunk a nagykövetségét.
A pangás éveihez (évtizedéhez) képest az elmúlt években jelentős pörgés indult el. Mondanám, hogy a keleti nyitás külpolitikája volt az oka, de emlékeim szerint ez sokkal inkább a MOL kurdisztáni kutatásainak és koncesszióinak az eredménye inkább.

Először is megnyitottuk az új nagykövetségünket, ami egyelőre még egy egszemélyes követség, de fontos, állandó jelenlétet biztost. Aztán Idén összel megnyitottuk az erbili konzulásust, amelynek költségének egy részét – valahol mintha ezt  olvastam volna - a MOL állja.

Annak idején elolvastam az konzulátunyitásról szóló cikkeket és kommenteket, és majdnem mindenhol csak a rövidlátást, a nyafogást, szokásos magyar károgást, élcelődést láttam. Ok, külpolitikai elemzést már nem nagyok várok a magyar sajtótol, de ezt amit itt leirok, az nagyrészt tudható, vagy elmondtam volna (vagy más szakértő), ha kérdezte volna valami újságiró.
Na mindegy, kb ez volt a kontextusa annak az (engem meglepő) magyar aktivitásnak, ami a Iszlám Állam késő nyári előretörését kisérte. Mivel az események jelentős részben érintették Kurdisztánt is, azon nem lepődtem meg, hogy a MOL is akzv volt, és adott pénzt humanitárius segélyre (Magyar Ökumenikus Segélyszervezet, meg helyi szervezetek), de az meglepett, hogy a magyar kormány is milyen aktiv volt, mind a humanitárius segély, mind a katonai segély területén.

A felajánlásunk igen szerteágazó volt, a lényegi elemek impresszivek voltak, de azért volt egy két vicces tétel is, amit nem igazán értek, hogyan jutott eszébe az illetékesnek feltenni a listára.

1. 4 095 000 db 7,62x39 mm 43M normál, valamint fényjelzős töltény

2. 1 698 000 db 7,62x54R mm 39M páncéltörő-gyújtó, fényjelzős, valamint belövő-gyújtó töltény

3. 15 427 db 82 mm 37M világító aknalőszer

4. 30 000 db 14,5 mm páncéltörő-gyújtó és páncéltörő-gyújtó-fényjelzős töltény

5. 5000 db PG-7V kumulatív páncéltörő lőszer

6. 31 db122 mm tarack lőszer (különféle) + 723 db lövedék

7. 34 db 152 mm D-20 rádiózavaró lőszer CST

8. 36 db 82 mm 37M av. repesz aknalőszer (gyújtó nélkül)

9. 3780 db 82 mm 37M aknagránát inert (hajító töltet nélkül)

10. 138 db 82 mm 2K21 aut. av. repesz-kumulatív aknalőszer (gyújtó nélkül)

11. 57 db 82 mm 2K21 aut. av. aknalőszer + M-6 gyújtó

12. 190 db 81 mm repesz-kumulatív aknalőszer (gyújtó nélkül)

13. 4 db 125 mm hk. ágyú lőszer (gyújtó nélkül)

14. 2 db 125 mm hk. ágyú rep. romb. lőszer + V-429E gyújtó

15. 3 db 125 mm hk. ágyú rep. romb. lőszer + VSZ-5 gyújtó

Szerintem nem kellett volna felajánlani 2-3-5-57 stb darab lőszert mert ez komolytalan. De a legjobban a 34 db. D-20-as rádiózavaró lőszer keltette fel a figyelmemet, amely elég régi darabnak túnik, és azon gondolkodtam, hogy ez miként lenne képe zavarni napjaink mobil, műholdas telefonjait, bár esetleg a walki talkie-kat igen (gondolom ezeket használják az Iszlám Állam tagjai). OK, ezen túl, a 4 millió normál lőszer és a 1,7 millió páncéltörő lőszer, az komoly ajánlat.
A felajánlott mennyiségből végül az iraki fél (vagy az amerikai?) ezeket vitte el: 

7,62 mm-es 39M pct. gy. l.t.(páncéltörő gyújtó) B-32     1.609.960 db     

7,62 mm-es 39M bgy. lőv.t. (belövő gyújtó) PZ                                                88.000 db      

14,5 mm-es pct. gy. fj. löv. t. BZT( páncéltörő gyújtó fényjelző)    924 db.

Ja most látom, hogy ez az ODC volt. Az itteni amerikai követség mellett működő azon szervezet, amely a katonai együttműködésen dolgozik.

A teljes felajánlott mennyiség 220 tonna volt, ebből végül 50 tonnát tett ki a felsorolt 3 tétel, amelyet az USA szálltott ki Irakba, ezt mar Siklósi Péter a HM védelempolitikáért felelős helyettes államtitkára nyilatkozta az MTI-nek.

Apró, lényegtelen részlet, de ellentmondás látok abban, hogy ki szállitotta ki az 50 tonnát. Idézem:

Ezeknek elszállításáról a Pápán állomásozó HAW Nehéz Légiszállítási Ezred gondoskodott.

vagy

Az Amerikai Egyesült Államok együttműködésével megérkeztek Irakba a Magyarország által az iraki biztonsági erőknek felajánlott hadfelszerelési anyagok. A Honvédelmi Minisztérium által összeállított lőszerszállítmányt az amerikai légierő C17-es szállítógépekkel juttatta el az MH Pápa Bázisrepülőtérről az iraki célállomásra.

Akkor most HAW vagy USAF?

A teljesség kedvéért még beidézem a teljes HM kommüniké szövegét (a félreértések elkerülése végett, ez nem mostani, friss kommüniké, hanem talán egy hónapos, vagy hasonló):

Az Amerikai Egyesült Államok által közvetített igénylista alapján összeállított küldeményt Magyarország térítésmentesen adta át az iraki kormánynak, ezzel is hozzájárulva az Iszlám Állam terrorszervezet elleni harchoz. A felajánlott lőszerek valós támogatást jelentenek a terroristák elleni küzdelemben, az adomány pedig nem befolyásolja a Magyar Honvédség harckészültségét.

Az Iszlám Állam terrorszervezet térnyerése Irakban már a keresztény közösségeket és más kisebbségek létét fenyegeti. A szélsőséges szervezet előretörése aláássa a teljes régió biztonságát. A NATO és az EU tagállamai ezért segítséget nyújtanak Irak kormányának, valamint a Kurd Autonóm Régiónak Irak egységének, szuverenitásának és területi integritásának helyreállítása érdekében.

Ez a kommüniké homályban hagyta, hogy kinek is adjuk a lőszereket. Normális esetben ez hülyeség lenne, de mivel Irakban a kurdok az iraki kormánnyal is fasirtban vannak, ezért elvileg nem mindegy hova megy a magyar lőszer, van jelentősége. A kurdok anyagilag már megerősödtek az olaj révén, most területileg is gyarapodtak, mert bevonultak Kirkukba, a vágyott önálló Kurdisztán megálmodott jövőbeni fővárosába. Most még az Iszlám Állam elleni harc kapcsán fegyvereket is kapnak? Meg kiképzőket? Mi less ennek a vége kérdezik magukban páran Bagdadban.

Siklósi fenti jelzett nyilatkozatából kiderül, hogy ez a lőszer bizony a kurd peshmergáknak ment. MIndjárt rá is kérdezett az egyik ismerősöm, hogy nem gáz, hogy mi nem az iraki államot támogatjuk, hanem egy non-state aktort, akinek távlati céljai miattt esetleg az ország további fembolásához is hozzájárulhatunk?
Egy normális országban ez releváns kérdés lenne, ami értelmes vitát váltana ki, amiben az újságrók, a szakértők és a politikusok a megfelelő kontextus megismerése és kibontása után nyugodtan hátradőlhetnének egy határozott “nem” után. Nem gáz. Szerintem.

Egyrészt mások is ezt csinálják. A művelt nyugat és a művelt kelet is. A kurdok minden honnan kapnak fegyvert, sokkal komolyabbakat.
Másrészt az iraki reguláris hadseregen nagyon segiteni nem tudunk, mert emlékeim szerint amerikai fegyvereketr használ (tudom vannak orosz helikopterek is) és a mi Kalasnyikov lőszereink cask a kurdoknak jó. Adhattunk volna még a 2003 után átadott  T-72-esekhez valamit, de arra szerintem nem volt szüksége az irakiaknak, nem is tudom megvan e még nekik.

Harmadrészt a jelenlegi iraki hadsereg leginkább egy iraki siita miliciák konglomerátuma, némi iráni befolyással leöntve. A hadsereg vezetése felelős talán elsősorban az ország egységének megbomlásához, azon már nem igazán mi fogunk hozzátenni.
A katonai segély és a már emlitett 70000 euros humanitárius segély azt kell mondjam a magyar kulpolitika egy koherens es sikeres lepese volt.Tudom ilyet nem szabad mostansag leirni.

Miért volt sikeres (tunik annak)? Egyrészt a nagyon feszult magyar-amerikai kapcsolatokban (ahol egyebkent a katonai vonal regota a hálás kivételel, amelyre mindig lehet hivatkozni, hogy mi működik jól) ismét sikerült egy pontot találni, amikor egy oldalon vagyunk, amikor közösen  segithetünk (ez az amerikai mentalitásban szerintem sokat számit). A magyar kormány viszonylag gyorsan reagált, talán magától (mert sokszor van vonakodás is) és ezt megint értékelendő.
Másrészt sajátos hátrányunk (csak orosz fegyverrebdszereink vannak) előnyünkre vált azáltal, hogy a katonai segélyt pont Kurdisztánnak tudtuk igy küldeni, amely a MOL helyi pozcioja – ez ezen keresztul a magyar kurd – szempontjabol kiemeleten fontos.

Harmadrészt a yezidi és keresztény kisebbség üldözetetés a keresztény értékeket szem előtt tartó kormányzat számára ismét jó alkalom volt a megnyilvánulásra (meg is történt) ráadásul ezek a közösségek ismét csak a kurd területeken voltak, vagy oda menekültek. Igy támogatásuk indirekt modon ismét csak a kurd-MOL-magyar kapcsolatokat fejlesztette.

Ehhez a folyamathoz kell számitsuk Mikola államtitkár látogatását Bagdadban és Erbilben, amely nem csak fentiek miatt fontos, hanem azért is, mert magyar állami vezető szerintem a logisztikai zászlóalj állomásozása óta nem járt Irakban (tévedjek).
Harcoló katonák Irakban?

Mi még azt is? Horkannak fel szerintem sokan. Igen, szerintem ez még beleférne, ha a politika be merné vállalni. A Különleges Műveleti Zászlóalj katonái képesek rá. Több opció is van, nem kell mindjárt az SAS-re gondolni, akik sajtóhrek szerint napi átlag 8 terroristával végeznek rajtaütésekben. Az ilyen jellegű feladatra a KMZ csak úgy lenne képes, mint Afganisztánba, az amerikai különleges erőkkel együttműködve, az ő logisztikájukon élve, az ő helikotereikkel repülve, stb. Nem lehetetlen, de ez lenne a csúcs rész a szerepvállalásnak.

Ami reálisabb lenne, és amivel az itteni szakmai berkekben bizotsan eljátszottak, az a kiképzési feladatok és a támogató feladatok. Megintcsak lehetne választani az iraki és a kurd erők képzése között (esetleg egy csapatot ide, egy csapatot oda), de peshmergák képzése kézreállóbb lenne: kisebb kockázat (halottak, kormányzati krizis, ellenzék), kurd-MOL kapcsolatok támogatása.

De nem esz ebből most semmi szerintem (még ha politikai bátorság lett volna is), még pedig azért mert már azt hallottam, hogy az afganisztáni szerepvállalásun 130 fő körül, a korábbi 100 helyett. Ennek az egyik magját továbbra is a KMZ fogja adni, és szerintem egyébként sem maradna kapacitása arra, hogy még egy missziót kiadjon váltásokban valahol máshol

szombat, november 01, 2014

Győzelem egy bonyolult világban: az amerikai fegyveres erők új műveleti koncepciójáról

Amíg próbálok magamhoz térni a ország és kultúraváltásból, Tratumann Balázs barátom ismét kisegített egy konferencia előadás bemutatásával Washingtonból. Érzésem szerint a felkelés ellenes műveletek (COIN) korszaka lejáróban van az USA-ban. 10-12 ig erről szólt minden, ez volt sláger téma. Irak és afganisztáni misszió lezárásával most a NATO-ban is új hangsúlyok vannak és az amerikai vezetés is megpróbálja figyelmét a csendes óceáni térség felé fordítani (azért írom, hogy próbálja, mert bár meghirdették, de a szíriai és ukrajnai események nem nagyon teszik lehetővé). Ez az ázsia és Kína felé fordulás (Pivot to Asia volt az elnevezése a hivatalos amerikai dokumentmokban), amit Balázs is emleget az előadás során.

Nem írja konkrétan, hogy mi az új műveleti koncepció neve  (hacsak nem értettem félre és az ULO lesz az), de mivel említi az előzőt (AirLand Battle), amit az szovjet páncélos rohamok megállítására dolgoztak ki a fuldai szorosban/szűkületben (Fulda Gap) a hidegháború idején, úgy szerintem a mostani a AirSee Battle lehet, amely a kínai haditengerészeti képességek korlátozását és Tajvan/dél-kínai tenger megvédést célozza.

Nem szaporítom tovább a szót, jöjjön Balázs konferencia összefoglalója:

„The Future Army: Win in a Complex World” címmel tartott remek előadást David G. Perkins vezérezredes, az amerikai hadsereg kiképzési és doktrinális parancsnokságának (TRADOC) parancsnoka Washington DC-ben. A rendezvény célja az amerikai hadsereg vadonatúj műveleti elképzelésének (Operational Concept) bemutatása volt, melyet természetesen le is lehet tölteni az internetről.

A tábornok harckocsizó, ez időnként meg is látszott az előadásában. Igaz, van mire magabiztosnak lenni: 2003-ban a 3. gyalogos hadosztály 2. ezredének élén elsőként lépte át egységével az iraki határt és Bagdadban is elsőként az ő Abramsei tettek ismerkedő látogatást – Silver Star járt érte.

Ideje volt egy új működési elképzelés kidolgozásának, hiszen az előző még az 1986-os AirLand Battle doktrínára épült, s azóta nagyot változott a világ. Sőt, változik folyamatosan, így nem megjósolni kell a jövőt, hanem csak leírni, milyen lehet. Úgysem fogjuk pontosan tudni, mi történik 2040-ig, így nem lehet elvárni, hogy a hidegháborúhoz hasonlóan aránylag pontosan le lehessen írni, milyen szovjet műveletre hogyan lehet és kell válaszolni, kezdte az előadását a tábornok. Az elmúlt több mint egy évtized háború után viszont új doktrínára van szükség, hiszen az amerikai hadsereg Irak és Afganisztán után inkább már a hagyományos, állami szereplők elleni hadviselésre készül. Ez persze nem azt jelenti, hogy nincs szükség a felkelés ellenes hadviselés (counterinsurgency) kézikönyveinek megújítására, a tapasztaltak fényében – ez is zajlik.

A tábornok szerint a kisebb problémákra, kérdésekre mindig is voltak ötletei, de az ő dolga a nagy kérdések feltevése és megválaszolása. „Milyen háborúba fogsz menni és ehhez milyen hadseregre van szükséged?” Szerinte ez az a fő kérdés, ami mindent meg kell, hogy határozzon.

Ehhez szükség van a jövő lehetőségeinek, környezeteinek felmérésére, leírására, de ezek nem jóslatok, hanem csak lehetőségek lesznek, hiszen nem tudjuk, mi fog bekövetkezni. Itt kényelmes volt a hidegháború: jól ismert ellenség, jól ismert képességek és környezet. Túlerő ellen kell harcolni? A kérdés ismert volt, a válasz is: M1 Abrams. Túl sok támadó gépesített hadosztály jön Keletről? AH-64 Apache.

Ahhoz, hogy egy haderőt megfelelően fel lehessen szerelni, ki lehessen képezni (doktrínák megalkotása, OPFOR alkalmazása pl.), ahhoz tudni kell, hogy a jövőben milyen kihívások, harcok várnak a hadseregre.

Most viszont nem tudni, mikor, hol, milyen koalícióban, kik ellen kell majd háborút vívni? Milyen struktúrával, fegyverzettel, eljárásokkal, kommunikációval rendelkeznek majd a szövetségesek?

A friss, nemrég kiadott „Unified Land Operations: Win in a Complex World” (továbbiakban ULO) műveleti elképzelés alapja a nem tudom pontosan: a tábornok többször is hangsúlyozott megfogalmazása szerint „unknown, unknowable and constantly changing” világ vár az amerikai hadseregre. Ma már nem az egyes változók, képességek pontos ismerete és leírása számít, mint a „régi szép” hidegháborús időkben (Perkins vezérezredes érezhető nosztalgiával utalt vissza), hanem az egyes változók egymáshoz viszonyított összefüggéseit kell felismerni, tanulmányozni, követni. Nem a pontos értékek, hanem a kapcsolatok a fontosak.

Erre tesz kísérletet az ULO mindhárom (műveleti , taktikai, stratégiai) szinten. A tábornok hangsúlyozta: csak akkor nem kell háborúba menned és ott harcolni is, ha mindenki, így az ellenfél is pontosan tudja: ha harcolni kezdesz, egészen biztosan győzni is fogsz. Azaz ha olyan hadsereget akarsz, amely harc nélkül győzhet, akkor olyan hadseregre van szükséged, ami mindig biztosan győzni fogsz, szólt az üzenet a washingtoni éjszakában. A hadsereg lényege az elrettentés képessége: az ellenséget elrettentse magától a harc megkezdésétől is. Ez viszont olcsó, költséghatékony hadsereggel nem működik. (Ehhez képest most már 420 ezer főre visszavágásról is szó van, ami 100 ezer fő mínuszt jelentene nagyjából)

Ugyanakkor később hozzátette, a költségvetési megszorítások segítenek a hadseregnek abban, hogy megtalálja a jövőképét, a prioritásokat. Mint megjegyezte, ha sok pénzed van, nehéz fókuszálni…
 
Az ULO alapja az, amiben a tábornok szerint az Egyesült Államok világelső: az összhaderőnemi művelet. Ez nem csak az amerikai haderőnemeket érinti, hanem a polgári szervezeteket, ügynökségeket, az ENSZ-t és a szövetséges haderőket, azok polgári szervezeteit is.

A tábornok szerint a lényeg az tűzerő szinkronizálása: de ez nem a légitámogatások és a tüzérségi tűz egyeztetését jelenti, hanem a nemzeti ütőerőnek nevezett képességek helyes használatát. A katonai erő mellett legalább ilyen fontos a „soft power”, a diplomácia, a gazdaság, a kultúra is – s szintén hangsúlyozta a szövetséges államok szerepét és együttműködésének fontosságát. A szinkronizálás azt is jelenti, hogy egyszerre kell a földi, a légi, a tengeri, a cyber és az űr hadszíntereken tevékenykedni

A szinkronizálás azt is jelenti, hogy minden taktikai műveletnek illeszkednie kell a stratégiai műveletbe is. Saját maga sem tudta ezt még megoldani 2003-ban, így ma visszatekintve számos olyan taktikai műveletet hajtott végre ezredével, amit ma már nem tenne. Egyszerű példák: nem rombolom le a hidat, a trafóállomást, a gázelosztó központot, ha tudom, hosszabb ideig maradok a hadszíntéren, a városban: úgyis nekem kell újraépítenem majd, ha felrobbantom. Ráadásul a taktikai előnyök sem biztos, hogy jelentkeznek: ha néhány irányított bombával megszüntetem a város áramellátását, az saját erők éjjellátó képessége ma már nem okvetlenül előny, hiszen számítanom kell arra, hogy az ellenségnek is vannak ilyen eszközei, főleg, ha nem a jelenlegi Irakról hanem az esetlegesen leendő, államok és hadseregek közötti összecsapásokról beszélünk.

A hadsereg feladata a nemzeti ütőerő helyes alkalmazásával a politikai célok elérése – pontosított a tábornok. Ehhez azonban azt is tudni kell(ene), mi a győzelem? Mit látunk mi, a politikai vezetés és a világ győzelemnek? Erre sincsen ma már egzakt válasz, itt is minden változik. A szövetségesek, a politikai vezetés, a közvélemény…

A táborok szerint az alapvető kérdés az: fenntartható-e az elért eredmény? Nem rövid-, hanem hosszútávon! Itt is saját iraki példáját hozta fel tapasztalatként: nem azt várta a század- és zászlóaljparancsnokaitól, hogy ők oldják meg a problémát, hanem azt, hogy abban segítsenek: a helyiek tudják megoldani azokat. Ugyanis az ezred elmegy, Irak meg ott marad. (Ott is maradt, az eredmény ismeretes.)

Az ULO elkészítését 6-8 éves kutatás, párbeszédek, fókuszcsoportos beszélgetések előzték meg. Lementek az egycsillagos tábornokokig, minden hadsereg, hadosztály parancsnokságát többször is felkeresték. Külön munkacsoportok voltak századosoknak is, nem csak a felsővezetés véleményét kérdezte a TRADOC. Természetes volt, hogy a többi fegyvernem műveleti elképzelését is átnyálazták, szakembereikkel beszélgettek. Alapkérdés volt: minél nagyobb pontosság vagy átláthatóság? A tábornok kiemelte: komoly veszély, hogy ha az stratégiai szintű elképzeléseknél túlságosan aprólékos a problémafelvetés és hasonlóan aprólékosan „mondjuk meg”, mikor mit kell tenni, pontosan mire hogyan és milyen eszközökkel, eljárásokkal kell válaszolni, akkor taktikai elemeket emelünk stratégiai szintre. Nem azt kell pontosan leírni, _hogyan_ kell győzni, hanem azt, hogy _mire kell figyelni_. Ugyanakkor arra is figyelni kell, hogy az átláthatóság ne csapjon át túlzott leegyszerűsítésbe sem. Az ULO egy alapdokumentum, melyre számos hadgyakorlat és újabb dokumentumok fognak ráépülni és természetesen nagyon fontosnak tartják a visszajelzéseket, azok beépítését is.

Szintén alapkoncepció, hogy azzal kell számolni: az ellenségnek minden olyan eszköz, képesség a rendelkezésére áll, ami a saját erőknek is. Távolról irányított repülőgépek, éjjellátó eszközök, robotok, informatikai hadviselés – ma már a világon szinte bárhol előfordulhat, elérhető. Ma már az a kérdés: hogyan tudod ezeket a mindenki számára elérhető eszközöket jobban használni, mint az ellenfél?

Az ellenséges erők ismerni fogják az erősségeinket, s elkerülik azokat. Senki nem fog Abrams-eket támadni a sivatagban, be kell menni a városba harcolni. Itt van nagy szerepe a megfelelő hadgyakorlatoknak, ahol az ilyen aszimmetrikus helyzetekre is fel lehet készülni, de arra is, hogy mit tegyek egy hozzám hasonló képességű és felszereltségű ellenséges erő ellen? Hogyan kerülhetem el, hogy célpont legyek és hogyan akadályozhatom meg az ellenséges erő térnyerését?  „A katona a mi intelligens fegyverrendszerünk”, nyomatékosította a tábornok. Megfelelő kiképzéssel nagyon sok, előre megismerhetetlen helyzetre is fel lehet készíteni.

A kérdés-felelek szekcióban kitértek persze a csendes-óceáni stratégiai hangsúlyáthelyezésre (pivot) és a hadsereg itt betöltendő szerepére is. Szerintem haditengerész volt a kérdező, de a tábornok emlékeztette: már a pivot előtt is 60 ezer katona állomásozott a térségben, többek között a logisztika, az egészségügy és az informatika derékhadát nyújtva a többi haderőnem számára. Az ULO összhaderőnemi szemlélete ráhúzható egyrészt a pivot-re, másrészt az összhaderőnemi jelenlétre is. S persze finoman emlékeztette mind a kérdezőt, mind a jelenlévőket, hogy a haditengerészet és a légierő az bizony nagyon drága dolog ám.

Az ULO hangsúlyozottan nem egy Bagdad II. forgatókönyv: ennek ellenére ott is igaz, hogy minden változik. A tábornok szerint, amikor 2003 után 2008-ban ismét Irakban találta magát, az ország azonos volt, csak éppen a világ, ami várta, már nem („same country, different world”). Más fegyverek (különlegesen formázott páncéltörő robbanótestek), más módszerek (IED-k, VBIED-k, öngyilkos merénylők) várták, mint 2003-ban. Nem történt más, mint itt is alkalmazkodtak az amerikai hadsereg erősségeihez, azokat elkerülve más módszereket választottak a támadáshoz.

Az iraki tapasztalatait és az abból levonható tanulságokat firtató kérdésre válaszolva a „megértés, elképzelés, leírás” módszer mellett kiemelte: már az ezredszintű parancsnokságokon is jobban kellett volna figyelni arra, hogy a végrehajtott műveletek a hosszútávú stratégiához illeszkedjenek, azokat támogassák. Ehhez azonban az is kell, hogy a parancsnok és a törzs jobban értse a stratégiai összefüggéseket, hiszen egy-egy taktikai szinten jónak tűnő művelet problémát okozhat a stratégiai szinten."

csütörtök, október 02, 2014

Bombák és határozatok az Iszlám Állam ellen


Trautmann Balázs barátom az elkövetkező időkben gykran fog járni a legmenőbb washingtoni kutatóintézetekbe előadásokat hallgatni, és ha már így esett, arra kértem néha írjon ide a blogra kis összefoglalókat. Az ilyen rendezvények nekem mindig zuhanyszerű élményt okoznak, hogy mennyire más szinten folyik a gondolkodás globális problémákról. Nem feltétlenül okosabban, de mindenképpen szabadabban és más (amerikai - nagyhatalmi) perspektívából. Jöjjön Balázs:

Mi a nehezebb: az ISIS ellen támadó amerikai haditengerészeti vadászbombázó repülőgépek célpontjait kijelölni, vagy a támadás jogi alapjainak meglétét bebizonyítani vagy éppen elvetni?

„The Legal Basis for Military Action against ISIS” címmel hirdette meg rendezvényét a Heritage Foundation, három neves jogi szakértővel (Steven G. Bradbury, Robert M. Chesney és Steven Vladeck) a pódiumon. A téma aktualitása megkérdőjelezhetetlen, ellentétben magával a katonai akcióval: vajon Barack Obama elnök az amerikai joggal, a nemzetközi joggal és a Kongresszus már meglévő felhatalmazásával összhangban indított katonai akciót az ISIS és az eddig nem túl ismert Khorasan (magyarul Horászán) csoport ellen? Több mint másfél órányi vita után a résztvevők arra az megállapításra jutottak: igen, de komoly, nehezen feloldható problémák vannak a kérdéssel kapcsolatban. Az alábbi problémák kristályosodtak ki:

- Kötelező lenne-e a hadüzenet, egyfajta „rendes háború” az ISIS és a Khorasan ellen? Erre a résztvevők egyértelműen nemmel feleltek, hiszen az Egyesült Államok történetének során sokkal több esetben vezényeltek az elnökök amerikai fegyveres erőket különböző konfliktusokba, mint ahány esetben hadüzenetet intéztek és így indítottak háborút egy másik ország ellen. A hadüzenet az amerikai alkotmány (Article I, Section 8, Clause 11) szerint a Kongresszus jogköre és eddig összesen öt esetben (1812 Anglia, 1846 Mexikó, 1898 Spanyolország, első és második világháború) volt példa a hadüzenetre. Ennél jóval több esetben került sor amerikai csapatok bevetésére a Kongresszus felhatalmazása és az elnök parancsa alapján, ilyen például a mai napig lezáratlan afganisztáni és iraki misszió is, melyek leginkább a „warlike armed conflict” kifejezéssel illethetőek.

- Van-e jogi alapja az Egyesült Államok beavatkozásának Szíria és Irak területén az ISIS és a Khorasan-cssoport ellen? Nos, itt kezdődtek az érdekesebb jogi fejtegetések, melynek során Steven Vladeck álláspontja volt a legóvatosabb. Abban ugyan mindenki egyetértett, hogy az Egyesült Államoknak joga van a fegyveres önvédelemhez, állampolgárainak védelméhez. Abban viszont már különböztek a vélemények, hogy a jelenleg is érvényes, a 2001 szeptember 9-e után kiadott kongresszusi felhatalmazás (Authorization for Use of Military Force, AUMF)  érvényes-e ezekre a katonai akciókra?

Itt Steven G. Bradbury és Robert M. Chesney egyértelmű igennel felelt, véleményük szerint a 2001-es és a 2002-ben Irakra vonatkozóan kiadott újabb kongresszusi felhatalmazás hatálya alá esnek a mostani műveletek is. Steve Vladeck viszont arra hívta fel a figyelmet, hogy először talán tisztázni illene: mi a fenyegetés természete, ki ellen, mit és miért vet be az Egyesült Államok? Bár a 2001-es AUMF véleménye szerint is elegendő alap lehet a mostani támadások jogi hátterének megteremtéséhez, de felhívta a figyelmet: ez mára már elavult, túlságosan széleskörű (2013-ban már egyenesen szűkíteni tervezett) felhatalmazásokat adott az elnök kezébe, sajnos nincs meghatározott célja és ezzel együtt nincs megfogalmazva a befejezés sem a határozatban. Véleménye szerint ideje lenne a ma már 13 éves AUMF helyett újat megfogalmaznia és elfogadnia a Kongresszusnak. Erre azonban a részben a közelgő kongresszusi választások, részben Barack Obama elnök és a Kongresszus republikánus képviselői, szenátorai közötti viszony miatt sincsen sok esély – ebben is egyetértettek a meghívottak.

- Ki tartozik és ki nem az Al-Kaidához? A Khorasan-csoport esetében sok vita nem volt: Szíriában tevékenykedő Al-Kaidás csoportnak tekintették, vezetője, Muhsin al-Fadhli ismerten a terrorszervezethez köthető személy, aki sokáig Iránból intézte a szervezet logisztikai ügyeit, majd Pakisztánba utazott. Innen az amerikai hírszerzési infók szerint az Al-Kaida vezetésnek direkt utasítására tért vissza Szíriába, átvéve egy helyi, klasszikus Al-Kaidás sejt vezetését. Van kapcsolata a

Fogósabb kérdés az ISIS megítélése. Itt a vita során a „leghéjább” nézetet valló Steven G. Bradbury szerint egyértelműen igen a válasz: az ISIS elleni fellépés a terrorizmus elleni háború egy lépése, így Barack Obama jól gondolja, hogy az ISIS is „belefér” a 2001-es AUMF hatálya alá. Felhívta a figyelmet, hogy a csoportot 1999-ben megalakító Abu Muszad al-Zarkávi 2006 júniusi kilövése is ez alapján történt meg. Véleménye szerint az ISIS nem más, mint az Al-Kaida virulensebb, nagyobb potenciállal rendelkező, sikeresebb változata, mely a terrorszervezet új arcának és egyben utódjának is tekinthető. Robert M. Chesney szerint viszont fontos látni, hogy az Al-Kaida és az ISIS szakítottak, s kiemelte a 2013 áprilisi ISIS-al-Nuszra ellentétet is, mint annak bizonyítékát, hogy az ISIS nem tartozik az Al-Kaida jelentette fenyegetések közé, így a 2001-es AUMF hatálya is kérdéses. Véleménye szerint az ISIS és az Al-Kaida egyenesen a globális jihad vezető szerepéért verseng. Ezzel együtt jelezte: az elnök véleménye számít, mi vonható be az AUMF hatálya alá.
Steven Vladeck egyrészt felhívta a figyelmet a 2001-es AUMF tartalmának széles értelmezhetőségére, a földrajzi, időbeli korlátok hiányára, másrészt rámutatott: ennek alapján bárki lehet az Al-Kaida része vagy támogatója, akit annak nevezünk, akár a Boko Haram vagy az IRA is. „Ez nem jó módja a dolgok intézésének”, tette hozzá, sürgetve egy új AUMF elfogadását, mely széleskörű kongresszusi konszenzus alapján születhetne meg, hiszen a Kongresszus alkotmányos kötelessége az elnök ellenőrzése.

hétfő, szeptember 15, 2014

Egyiptom országismertető

Nemrég felhívták a figyelmemet, hogy elkészült a Honvéd Vezérkar tudományos kutatóhelyének Egyiptomról szóló országismertető második kiadása Besenyő János és Miletics Péter tollából (mindketten katonák). Líbia kapcsán már írtam egy hasonló kiadványról, és akkor azt is leírtam, hogy mekkora szükség van az ilyen anyagokra, illetve, hogy a katonáknál (hiszen honvédségi kiadványról van szó) mennyire ritka, hogy kül- és biztonságpolitikai elemzéseket ennyire adatolva írjanak meg (legalábbis remélem, hogy ezt írtam, mert nem olvastam el még egyszer, hogy mit írtam akkor).

Az elsőre látszik az egyiptomi anyagon, hogy dizájnban, szerkesztésben sokat fejlődött a kiadvány, és ennek is, miként az előzőnek van szakmai lektora, aki - honvédségi vonalon ritka - nem belsős, hanem külsős szakembert választottak. Ez mindig egy kicsivel több garancia.

Számomra az elemzés legérdekesebb része, a fegyveres erőkről szóló rész. Ennek jó része a már szárazföld és egyéb haderőnemek alárendeltségébe tartozó eszközök felsorolása, amit bevallom, én mindig öncélúnak érzek, mert ismerve a kelet-európai tapasztalatokat, a papír mindent elbír és a valóságban a hadrafogható elemek, eszközök száma alacsonyabb annál, mint ami papíron van. Én ízért írtam volna valamit erről a felsorolás végére, hogy az olvasó nehogy felsóhajtson a  felsorolás végén, hogy bezzeg az egyiptomi hadseregnek ... Ha jól sejtem a szerzők is tapasztaltak ezen a téren, láttak afrikai vagy afganisztáni katonai erőket  és tudják, hogy a papír és a valóság az arrafelé még jobban eltávolodik :)

Csak hogy egy konkrét példát mondjak, az iraki hadsereg legutóbbi teljesítménye, amikor egy vagy két hadosztály (20-30000 fő) egyszerűen elfutott a néhány ezres terrorszervezet elől (legalábbis ekkora erőkkel támadták Moszult.

Vissza az egyiptomi hadsereghez. Ennek a fejezetnek a legjobb része, az utolsó két-három oldal (87. o. környéke), ahol a szerzők egy kis elemzést is nyújtanak a hadsereg állapotához. Szívem szerint ezt hosszabbra írtam volna (ha én írok), mert itt sok olyan kérdéssel lehetett volna foglalkozni, amelyek egy arab hadsereg valódi értékét és hadrafoghatóságát mutatják (pl korrupció szerepe, nepotizmus, tisztikar belső kohéziója)

Az elemzés legizgalmasabb része az elmúlt évek eseményeivel foglalkozó fejezet. Itt a szerzők átfogóan tekintik át nemcsak Egyiptom, de a szélesebb térség főbb erővonalait, érdekelt feleit, benne nemcsak az USAval és Oroszországgal, hanem pl. Törökországgal is.

Különösen érdeklődve olvastam az iszlamisták bukásának gazdasági hátteréről szóló fejezetet, mert a Kül-Világ folyóiratban nemrég jelent meg egy hasonló témájú anyag. Ami tény, hogy a Morsi kormány alatt a gazdasági teljesítmény esett, a tartalékok vészesen csökkentek. Az okokat általában többféleképpen magyarázzák. Az is tény, hogy az gazdasági csökkenés, már a forradalom óta tartott, mégis a kommentárok jó része, hajlamos az egészet az iszlamista kormány nyakába varrni

A szerzők úgy látom eltérő következtetésre jutottak. Az Kül-Világ tanulmány azt mondja, hogy a gazdasági összeomlás oka Morsi iszlamista elnök alatt 3 okra volt visszavezethető: turizmus csökkenése, gázexport csökkenés Izraelbe és a harmadikra nem emlékszem. Morsziék érdemben nem nyúltak hozzá a gazdasági szakembergárdához, a jegybank elnök maradt, nem államosítottak stb.

Hasonlóan ott, az országtanulmányban is a szerzők a Morsi kormány egy éves fennállása alatt olyan reformokat vártak a kormánytól, amelyeket az előző Mubarak vezetése évtizedeken át sem csinált meg, de lett volna hozzá ereje, hogy leverje azokat, akiknek nem tetszene. Bár alaposan összeszedték a szerzők a gazdaság leépülését, én kicsit hadsereg pártinak érzem a konklúziójukat. Én azt olvastam ki a szövegükből, mintha a gazdasági problémák okozta társadalmi elégedetlenség vezetett volna a hadsereg beavatkozásához. Ez szerintem nem igaz, max érvként használta fel a hadsereg a gazdasági problémákat, az tény persze, hogy így könnyebb eladni a lakosság torkán a puccsot és az is tény, a nehézségek ellenére jelentősen is csökkent 2013-ra az iszlamisták támogatása. Az is érdekes, hogy amint megtörtént a hatalomátvétel, mindjárt jelentős mennyiségű hitelt kapott az ország az Öbölből, ahonnan korábban alig csepegett.

Jó lenne megnézni, hogy most jobban megy-e az egyiptomi gazdaság, mint egy évvel ezelőtt, mert ez lenne a fenti elképzelés lakmusz papír próbája, hogy tényleg a gazdaságról szólt-e minden.

Az országismertetés utolsó oldalai az utolsó hónapokat mutatják, ahogy haladunk 2014 februárjához, a kézirat lezárásához, úgy lesz egyre részletesebb az anyag, különösen a hadsereg hatalomátvételének időszakától. Végeredményében ez az anyag is, főleg így hogy elérhető az interneten, jól használható forrás lesz mindenkinek, aki Egyiptom közelmúltjára lesz kíváncsi. Mint a líbiás anyagnak, ennek is külön értéke, hogy alaposan hivatkozva van. Ez nekem, aki sokszor hiányolja a forrásokat az ilyen munkákból, külön öröm.

kedd, augusztus 12, 2014

Polgáháború mellett belháború - kormányfőváltás Bagdadban

Irakban válság van, ez senkinek sem új. Az Iszlám Állam nevű terrorszervezet kegyetlenkedései betölti a híradókat. Bár ez a leglátványosabb, ez alatt, e mellett még legalább két hasonló, strukturális mélységű probléma van Irakban. Az egyik a kurd régió sorsának jövője, itt az újdonság nem tűnik annyira újdonságnak. Róluk minden felületes írás elsütötte kötelezően, szinte Irak létezése óta, hogy függetlenséget akarnak és az a cél. Mondjuk ez sokat elárult ezekről az írásokról, hogy hatvan, hetven éve leírják mindig, de még sose jött el. Egyszer majd eljön. Most azért más a helyzet a kurd függetlenség kérdésében, mert 1. gyakorlatilag az iraki állam hullott ki fejük fölül, és ezt nem jósolta soha senki. 2. Törökország kurdokhoz fűzött politikája gyökeresen megváltozott az elmúlt években. Persze a sajtó hírek még mindig évszázados (vagy évtizedes) ellentétekről, háborúról, nem tom miről beszélnek, de ez már nincs így.

Szóval ha a közeljövőben nem is lesz független Kurdisztán, a mostani események sokat lendítettek abba az irányba, hogy a fegionális és nagyhatalmak mégis eljátszanak a gondolattal, hogy de mi legyen az álláspontjuk, ha mégis.

De nem erről, hanem a másik problémáról akarok írni. Ez az iraki belpolitikai válság, a síita eliten belüli konfliktus.

Máliki kormányfő - aki jelenleg csak ügyvezetői minőségben van - annyira félrekormányozta az országot az elmúlt négy évet, hogy nemcsak a szunnita kisebbséget idegenítette el, hanem a kurdokat és saját siita szövetségeseit is.

Az hogy most polgárháború van az észak-iraki terüleken nem (csak) azért van, mert az Iszlám Állam olyan király és jó, hanem mert az egykori szunnita felkelők - akiket az USA egyszer már összebékített Málikivel (mint látjuk ez nem volt tartós) - ismét fegyvert fogtak és együttműködnek velük, együtt harcolnak. Hogy miért nem hallunk róluk, csak az IÁ-ról, az egy érdekes történet, erről majd máskor. Meg arról is, hogy meddig tarthat az együttműködés a felkelők és a terroristák között.

Amire fókuszálni akarok, az Máliki és annak veszélye, hogy miközben szemeinket a jazidi és keresztény menekültekre vetjük, kitör egy kisebb polgárháború Bagdadban Máliki és a tőle elpártolt síita vezetők között.

Málik koalíciója megnyerte a választást tavasszal, papíron ő alakíthatna kormányt. Moszul elvesztése és az iraki hadsereg összeomlása - és az ország szétszakadása - azonban az ő sara. Most jött el a pillanat, hogy az új iraki államfőnek meg kell neveznie, hogy ki alakítson kormányt. A helyzet annyira feszült és bizonytalan, hogy az államfő nem Málikit nevezte meg, hanem Haider al-Abadi-t egy másik síita politikust, aki ott van a sűrűjében szintén a dolgoknak, nem exponálta magát a kormányban idáig (ha jól értem a híreket).

Ha valakinek feltűnt tegnap az az érdekes hír, hogy Bagdadot stratégiai pontjait elfoglalták az iraki különleges erők és a hadsereg egy két alakulata, akkor az azért volt, mert Máliki így látja biztosítani azt, hogy nehogy már Abadi alakítosn kormányt. Máliki saját koalíciója is úgy tűnik repedezik, és már a képviselők sem olyan biztosak, hogy saját min. eln. jelöltjüket valóban szeretnék, hogy kormányt alakítson.

Sőt ha jól olvasom a legfrissebb híreket, már ott tartunk, hogy Abadit már meg is választotta a parlament az új kormányfőnek, az USA már gratulált is, és most tehát a nagy kérdés az lesz, hogy ezt hogyan nyomják le Máliki torkán.

Két dolog biztos. A hadseregnek az része, amelyik még intakt és harcképes, Máliki személyes irányítása alatt áll évek óta. Kb két dandár + a különleges műveleti erők (az is egy dandár asszem).

Az új kormány igazából csak a síita milíciák egy részét tudja mozgósítani, azok is jó sokan vannak és június óta együtt harcolnak sok helyen az megmaradt iraki hadsereg alakulataival. Most jön el az, hogy ebben az iraki demokratizálódásban mindenki igyekszik mozgósítani a saját erejét.

A miliciák terén Máliki nem áll olyan jól (ő mindig tudott a hadseregre támaszkodni). Döntő lehet még ebben a politikai ütközetben, hogy megszólal-e az síita vallási vezetés Nedzsefben, Ali Szisztáni mardzsával az élen. Mintha már olvastam volna egy hírt, hogy igen, és Máliki ellenében)

A másik, meg hogy Irán mit fog reagálni, kinek az oldalára áll. Szerintem nekik mindegy, mert minden opció Irán barát politika folytatását ígéri, és az iraki kormány így is úgy is rá van szorulva forradalmi gárda támogatására.

Irak jövője és a polgárháború szempontjából nem mindegy ki lesz a kormányfő. Málikivel a szunnita kisebbség már nem hajlandó együttműködni, ő 2010 óta tendenciózusan darálta le a közösséget és politikai vezetőit.

Abadival, vagy bárki mással csak annyival jobb az esély, hogy egy minimális bizalom lehet, de csak akkor, ha az új iraki kormány visszaugrik 2008-ba és egy inkluzívabb, az együttműködésre és a bizalomépítésre épülő politikát kezd azonnal, ahol a szunnitákat nem ellenségnek, hanem iraki állampolgárnak tekintik.
(gyakorlatilag a síita elit abból a mentális alapállásból politizál 2003 óta, még ha még mindig ők lennének a kisemmizett és elnyomott többség az országban)

A dzsihádistákat csak úgy tudja legyőzni Irak és a kormány, ha ebben segít nekik a szunnita közösség. Ez volt az egyik tanulsága 2004-2008 idején ment felkelésnek, amit az amcsik is csak politikai és katonai eszközökkel együtt tudtak megoldani.  

hétfő, július 14, 2014

Nagy Richárd posztumusz hadnagy haláláról készült első jegyzőkönyv



Az előző posztban írtam Nagy Richárd poszt. hadnagy halálának tizedik évfordulója kapcsán arról, hogy hogyan is állunk a hősi halált halt katonáinkról történő emlékezéssel és az iraki misszióról szóló dokumentumok sorsáról. Most jön a jegyzőkönyv. A bemásolás során a blogspot megőrizte az eredeti formázásokat, úgyhogy kb. ugyanígy néz ki a word dokumentum is a birtokomban. A nevek esetében kezdőbetűre rövidítettem mindenkit, mert így érzem helyesnek (nem tudom mit mondanak jogszabályok). A szereplők kiléte nem titkos, ha valakit annyira érdekel, maga is utána járhat a megmaradt hivatalos dokumentumokban vagy készíthet interjúkat a még aktív vagy más nyugdíjas egykori résztvevőkkel. Ezért nem töröltem ki teljesen a neveket. Ha valaki kíváncsi rájuk, akkor írjon egy emailt

MAGYAR HONVÉDSÉG                                                                                               sz. példány

SZÁLLÍTÓ ZÁSZLÓALJ

Nyt. szám: 85/200/2004/Pvü.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

halálos terrortámadásról

            Készült: 2004. 06. 17-én a MH SZZ pk. hivatalos helyiségében 21.00-kor

Jelen vannak:  E. Z. alezredes ZPK H
B. Gy. alezredes, z. TÖF
Dr. N. Cs. őrnagy, hadijogász tiszt
                                   Dr. Sz. S. o. alezredes, Eü. kp. parancsnok
                                   V. K. hadnagy, szállító szd., 2. sz. pk.
                                   Sz.-K. G. zászlós, rádióállomás pk.
           

2004.június 17-én 09.30-kor a 46/06 menetparancsban kijelölt állomány Al Hillah-As Suwayrah- Al Hillah menetvonalon kijelölt szállítási feladatot elkezdte. 2004. június 16-n 19.25-kor V. K. hadnagy a menetparancsban kijelölt oszlopparancsnok, szállító szd. feladatra kijelölt állományának eligazítást tartott, a másnapi feladat végrehajtásával kapcsolatban. Az esti eligazítás alkalmával, pontosításra került az útvonal, a szállítási cél, a parancsnoki értekezleten elhangzott felderítő tájékoztató alapján a hadműveleti területre vonatkozó veszélyforrások, az egyes szakfeladat ellátásával kapcsolatos ismeretek felelevenítése- biztosítás, követési távolság betartása, szállítmány rögzítése, menetfegyelem betartása, stb.- , személyes felszerelés összekészletezése és másnap reggeli készenlét ideje. Az eligazítás alkalmával a felkészítendő állomány részéről nyitott kérdés nem maradt.

2004. június 17-n 08.30-kor Camp Charlie tábor PX parkolójában, a szállító század állományából a gépjárművezetők megjelentek, előkészítették a járműveiket. 08.45-kor a szállító szd. feladatra kijelölt teljes állománya a besorolást megkezdte a menetrendnek megfelelően. 09.00-kor a menetparancsot Végh Krisztián hdgy. ismertette az állománnyal, majd MEDEVAC, MP háló és a konvoj vészhelyzeti hálójának megívásának visszaigazolása került végrehajtásra. Ezen ellenőrzéseket Sz.-K. G. zls. hajtotta végre 58/58/2004 nyt. számú rádióforgalmi napló, 48. oldal, 08.32-s bejegyzése tartalmaz. Ezt követően felderítő tájékoztató lett ismertetve, a legfrissebb információk alapján, majd konvoj áldása került végrehajtásra. Az eligazítás megtörténtét követően V. K. hdgy. utasítást adott a töltő-ürítő helyen a fegyverek szabályos töltésére, amelynek végrehajtását a rádióforgalmi háló ellenőrzésekor az oszlopparancsnoknak jelentettek. 09.25-kor V. K. hdgy. parancsára az oszlop elkezdte a feladat végrehajtását.09.30-kor a konvoj utolsó gépjárműve is elhagyta a tábort.10.25-kor a konvoj elérte a TAMPA-FONTANA útkereszteződést, melyen esemény mentesen áthaladt. A FONTANA úton kb. 3-4 km-re az útkereszteződéstől (Koordináta: 38452827K, 3627949É) az oszlop összezárt, követési távolság a menetparancsnak megfelelő volt, a menetsebesség 60 km/óra volt. Az út normál, kétsávos, leállósáv nélküli volt.  H10035 BTR80/A harcjármű mögött 10-20 méterre és a KBR-080 CHV Pick Up előtt kb. 5-8 méterre az útszélén elhelyezett robbanóeszköz lépett működésbe. Az ukrán felderítőktől kapott információk alapján valószínűleg 2 db. 125 mm-es harckocsi gránát volt a felrobbantott robbanószerkezet. Az oszlop első 3 gépjárműve, az oszlopparancsnok parancsára gyorsított és a tűzzónát elhagyta, majd 150-200 méterre az úttesten megálltak, gép és harcjárműről szálltak és körkörös biztosítással biztosították a területet. Ezzel egy időben a konvoj 4. gépjárművétől az összes gép és harcjármű megállt, tűzzónán kívül maradt és ekkor V. K. hdgy. rádión keresztül a konvoj egészségügyi biztosítását végrehajtó állománynak parancsot adott a H10035 BTR80/A harcjárműhöz történő előrevonására és egy időben a mentő szállítmány kísérők általi biztosítására. Az egészségügyi szakszemélyzet Dr. Sz. S. o. alezredes vezetésével a sérült harcjárműhöz ment és Nagy Richárd sz. tizedest, aki a robbanásban megsérült szakszerűen kiemelték a járműből, és az úttestre fektették.  Dr. Sz. S. o. alezredes látva a sérülés súlyosságát azonnal kérte, hogy az oszlopparancsnok hívjon légi (MEDEVAC) mentést. V. K. hadnagy parancsot adott az R-142-es rádióállomásnak, hogy azonnal jöjjön a sérülés helyszínére és készüljön fel MEDEVAC kérésére. Ezzel párhuzamosan parancsot adott az oszlop zárására. Az R-142-es rádióállomás megérkezésekor a kilenc pontos MEDEVAC segélyhívó formula alapján az oszlopparancsnok megkérte a légi MEDEVAC mentést. 10.40-kor a R-142-es rádióállomás útján a  MEDEVAC légi segítségkérés megtörtént, amelyet a WHITE EAGLE 7300 forgalmi frekvencián 10.46-kor visszaigazolta.  Sz.-K. G. zls. ezt követően az oszlopparancsnok parancsára az MKK-t értesítette, majd 10.58-kor ismételten MEDEVAC hívás lett kezdeményezve ugyancsak a 7300-s frekvencián, amelyet 11.05-kor a WHITE EAGLE visszaigazolt. Mivel a légi mentés nem érkezett 11.08-kor a 6884.5 WHITE EAGLE DUSSTOFF, valamint WIESEN DUSSTOFF , illetve CHEATER NORTH állomások meghívásra kerültek, amelyek azonban nem jelentkeztek. 11.14-kor a 7300 frekvencián ismét MEDEVAC hívás lett kezdeményezve, amikor azon magyar nyelven jelentkeztek be, és ismét kérték a koordinátákat. 11.19-kor visszaigazoltak és közölték, hogy 10-11 perc múlva fog érkezni a helikopter és füstjelzést kérnek a leszálláshoz. 11.23-kor Sz.-K. G. zászlós a tábor felé jelezte, hogy a helikopter megérkezett. Időközben Dr. Sz. S. alezredes megkezdte a sérült légzésének és keringésének mesterséges fenntartását, az újraélesztési szabályok szerint. Ezt a tevékenységet a MEDEVAC megérkezéséig folytatta. A MEDEVAC megérkezését követően az amerikai felcser felmérte a sérült állapotát. Nagy Richárd sz. tizedes légzését fenntartva, az eü. szakszemélyzete a sérültet behelyezte a helikopterbe.

Időközben az oszlop parancsnoka a helyettesével megszervezte a konvoj közel biztosítását, a terep közel és távolabbi felderítését. 11.32-kor Nagy Richárd sz. tizedest az első MEDEVAC helikopter a bagdadi 31. számú katonai kórházba szállította. 11.34-kor egy feltételezett fegyveres személyre a mesterlövész figyelmeztető lövést adott le. Időközben az oszlop parancsnoka észre vette, hogy Tesényi Attila szakaszvezető jobb szeme és jobb válla megsérült, amelyet az első MEDEVAC helikopter felszállását követően Dr. Sz. S. o. alezredesnek megmutatott. Aki értékelve a sérülés fokát azt tanácsolta az oszlopparancsnoknak, hogy a második MEDEVAC helikopterrel Tesényi szakaszvezetőt is küldje el a tábori kórházba.

11.34-kor az MKK azt az utasítást adta az oszlop számára, hogy várják meg az első amerikai ellenőrző-áteresztő pontról az amerikai escort megérkezését. 11.49-kor az MKK utasítására az oszlopparancsnok megindította az oszlopot az ukrán escort irányába és az előzőleg pontosított találkozási helyen 12.10-kor csatlakozott az ukrán kísérethez. Az ukrán escort az oszlopba besorolt és 12.35-kor a konvoj megérkezett Camp Zulu táborba.

Jegyzőkönyv lezárva: 23.00-kor

       (Sz.-K. G. zászlós)                                                                   (V. K. hadnagy)
            rádióállomás pk                                                            szállító szd., 2. sz. pk.


(Dr. Sz. S. o. alezredes)                                                        (Dr. N. Cs. őrnagy)
        Eü. kp. parancsnok                                                              hadijogász tiszt


             (B. Gy. alezredes)                                                          (E. Z. alezredes)
              z. TÖF                                                                                   z. PK. H.


Készült: 1 példányban

Egy példány: 3 lap
Itsz: 0505
Ügyintéző ((): Dr. N. Cs. őrnagy ( 02-73-1183)
Kapják:           1. sz. példány: Irattár