szerda, április 15, 2015

Az Országgyűlés bizottságainak lehetőségei az iraki misszió kapcsán

A címe elég semmit mondó megint, de nehéz is megragadni egy mondatban, amiről írni akarok.

2006 óta követem kívülállóként a Parlament külügyi és honvédelmi bizottságának munkáját. Jó nem teljesen kívülállóként, mert az elmúlt években volt szerencsém a jegyzőkönyvek olvasása mellett részt venni nyilvános üléseken, sőt az a megtiszteltetés ért (talán többször), hogy meghívott szakértőként, HM-es, külügyes és KFH-s arcokkal együtt kommentálhattam afganisztáni folyamatokat. Írtam egy-egy szakértői anyagot az évek során.

Az évek során az a meglátás alakult ki bennem, hogy ez a két parlamenti bizottság (lehet a többi, de azokat nem ismerem), messze nem él azokkal a lehetőségeivel, amelyekkel élhetne a nyilvánosság biztosítása tekintetében.

Politológiát tanultam és tanultunk a parlament egyik szerepéről, mint a politikai nyilvánosság biztosításának eszközéről. Ezek a fejezetek általában arra vannak kihegyezve, hogy a parlamentnek ellenőriznie kell. Persze, igen, de tudjuk mi van akkor, ha az egyik oldal vizsgálni akar, vagy ellenőrizni: a másik oldal szabotálni fogja.

Ami nekem hiányzik a tankönyvek leírásából és a gyakorlatból, az az funkció, amelynek révén a bizottságok információkat kérhetnek ki a kormánytól adott szakpolitikai döntés előkészítése kapcsán: Nem azért, hogy rajtakapják valami mulasztáson, hanem azért, mert hozzájuk képviselőkhöz másképp viszonyul a bürokrácia, mintha egy mezei ember kérdez.

Itt a konkrét példa, hogy lehessen érteni, miről is magyarázok.
Dánia tavaly szeptemberben, Magyarország tegnap döntött arról, hogy katonákat küld Irakba. Mindkét esetben a kormánynak a parlament jóváhagyását kellett kérni a döntéshez, s a javaslat a szabályoknak megfelelően átfutott a honvédelmi bizottságon keresztül.

A dokumentum itt található, az indoklás rést 3/4 oldal, hat bekezdés, kb 2400 karakter. Elvileg ennyiből tudnak tájékozódni a bizottság tagjai, ha nem hallgatják meg a zárt ülésen a minisztert, a hírszerzést, TEK-et, stb. A lényeg, hogy ennyi marad a nyilvánosságnak is. Szerintem (ezt tényleg nem tudom) a bizottság kérhetné, hogy alaposabb indoklást fűzzenek az határozati javaslat mellé. Mit tartalmaz az anyag?

Mindössze 8 sor (egy bekezdés) a helyzet leírása Irakban. Ennyi, és ennyi elég a képviselőknek. Ha én lennék parlamenti képviselő, ezer kérdésem lenne. Utána egy bekezdés a jogi megalapozásról, egy bekezdés, hogy mire kaptunk felkérést és egy bekezdés, hogy mire kér a kormány felhatalmazását.

Nézzük meg a dán parlament honvédelmi bizottságához benyújtott anyagot. Ismétlem, ez nyilvános, fent van a neten. Dánul van a cucc természetesen, úgyhogy google fordítót használok angolra, az egész megbízható.

Az indoklás 2,5 oldal, kis betűkkel, 16.000 karakter, a magyar indoklás 6-7 szerese. Mit lehet ennyit írni? először is, majd egy oldal hosszan leírja az eseményeket, amelyek 2014 szeptemberéhez (a döntés ideje) vezettek, mi az Iszlám Állam, mennyi hallott és menekült, az iraki kormány először mit bénázott, majd hogyan váltott irányt, új miniszterelnök, segítségkérés, stb.
Végül ezek fontos részletek lehetnek azoknak a döntéshozóknak, akik a katonáikat, a harcmezőre küldik, nem?

A III-as pont megint egy jó oldalon keresztül részletezi, hogy mit küldenek, hányat, milyen feladatra, például::
The military contribution consists of three components: an F-16 fighter aircraft, which will include up to approximately 140 people. A staff consisting of up to about 20 people. And finally a capacity-building contributions, incl. logistics contributions expected to include up to approximately 120 people. The Danish contingent will consist of four operational F-16 combat aircraft and up to three F-16 fighter aircraft in logistical reserve. The contribution will include include liaison and staff officers at relevant headquarters. F-16 contribution will cover up to a total of about 140 people, with the exact number including will depend on on the specific location and command structure. In addition, will be in establishing the troop on an air base in the region be a need for temporary secondment of additional people to unpack, setup, creation of communications and workshops, etc. The Danish aircraft will be deployed in the full spectrum of air operations within Iraqi territory, which could involve participation in both the information gathering as offensive air operations.

Vannak még további érdekes pontok, de nekem nyilvánvalóan ez kedvencem, amikor a dán katonai hírszerzés ebben ismétlem nyilvános dokumentumban rövid értékelést ad a biztonsági helyzetről. Ha nálunk kinyitja a száját a katonai hírszerző egy bizottsági meghallgatáson, akkor 10 évre titkosítják az ülés jegyzőkönyvét minimum. Nekem csak kevés személyes élményem van, hogy mi hangzik el ilyenkor, de ezek alapján elmondhatom, hogy az info 90 százalékát én is tudtam, 5 százaléka pedig olyan kvantitativ adat volt, amelyet csak azért nem tudtam, mert nem állt rendelkezésemre elemzői, humán és technikai, kapacitás.
De miért ne adhatna egy ennyire általános - de mégiscsak valamilyen - értékelést egy hírszerző szervezet nyilvánosan (mindjárt  bemásolom)? Azt hiszem itt a rossz magyar (kelet-európai) beidegződés, és a politikai elit felé meglevő bizalmatlanság lehetnek az okok (de minden egyéb tippet várok), amiért ennyire általánosságokat mondanak a hírszerző szervek egy nyilvános meghallgatáson.

(Ok, ez így nem igaz. Nagyon sok mindent mondtak, amikor hallottam, top quality elemzések voltak, csak nekem nem tartalmaztak sok újdonságot Afganisztánról. Ez egyrészt jó, mert azt jelenti, hogy ők is azt gondolják, amit a világ szakértői krémje, másrészt az is igaz, hogy nem mentünk bele Baghlan tartomány faluvezéreinek, tálib sub-commanderjeinek az CV-jébe, amiről ők sokkal többet tudtak, mint én).

Nézzük tehát a dán katonai hírszerzés értékelését:
VII. Defence Intelligence Service (FE) have provided the following threat assessment for coalition forces: Generally speaking, the security situation locally change very fast throughout Iraq. The threat of ISIL against coalition forces in regions and cities, which is controlled by ISIL is VERY HIGH. The threat of fire from helicopters and planes, located near combat operations throughout Iraq, HIGH below 5,000 feet (AGL). The threat of shelling of all aircraft flying in Iraqi airspace are generally AVERAGE below 5,000 feet (AGL). FE further assesses that the threat of shelling of aircraft flying over 5,000 meters (AGL) throughout Iraq, is LOW. The threat of indirect and direct fire in Iraq is HIGH in areas of combat. In areas where there is direct combat, including Baghdad city, the threat from indirect and direct shelling MEANS. In areas that are not threatened by ISIL, the threat from indirect and direct fire LOW. The threat of terrorism in Iraq, including the threat of detention, kidnappings and IEDs, is HIGH. The threat of civil unrest Iraq is MEDIUM. The threat of attacks with improvised chemical weapons in Iraq is MEDIUM in areas of combat operations and in areas controlled by ISIL. In other areas there is the threat of attacks using improvised chemical weapons 
LOW. The threat of espionage in Iraq is HIGH. The threat from Iraq security forces is LOW. However assesses FE that the threat from insider attacks among the Iraqi security forces are MEDITERRANEAN. The threat of terrorism directed against the Defenders in Denmark is MEDIUM.

A FE a dán katonai hírszerzés bár ott egy kicsit másképp van a rendszer. Az ország határain túl, minden hírszerző feladatot a katonai hírszerzés csinál (tehát a nem katonait is). Elhárítási a polgári titkosszolgálat (PET) tevékenységének a része, akkor is katonákról van szó.

A szöveg maga katonásan velős és áttekinthető. Egy ilyen szöveg 1. megnyugtathatja az állampolgárt és képviselőt, hogy a hírszerzésük, képben van, mindenre figyel, képes prognózisokat felállítani (az nem elég a bízalomhoz, hogy tudjuk, hogy tudják) - ergo nyugodtabb mindenki, mert nincs homályban tartva. 2, nem árul el semmilyen érdemi titkot, mert több kevesebb sikerrel egy civil elemző is össze tudna rakni egy ilyet. Most hirtelen több érv nem jut az eszembe.

El kell mondjam, hogy Dánia szakértőktől hallottam egy olyan verziót a határozati javaslat "bőbeszédűségére", hogy ott mindig koalíciós kormányok vannak gyenge parlamenti többséggel. Azaz a kormány adott minisztere részéről mindig kényszer van a konszenzus (parlamenti többség) megteremtése érdekében, és azért kell bőkezűen bánnia az infokkal, hogy senki ne mondhassa azt (ésszerű keretek között), hogy "ha nem kapok elég infot, akkor nem szavazom meg!" Nem tudom, szerintem a brit parlament meg persze az amerikait látva, nekem az a benyomásom, hogy  nyugaton a dolgok transzparensebben mennek. Ez az utóbbi egy valós szempont lehet, de nem csak azért informálnak mert kell. Ha nem tennék, a parlamenti képviselők és a sajtó magától is elkezdenek kérdéseket feltenni.

Summa summarum: Javaslom a két magyar parlamenti bizottságnak, hogy ők a jövőben ők is kérjenek az ilyen katonai missziók mellé, egy hasonlóan rövid és velős biztonsági értékelést, hogy a közvélemény is jobban informált legyen, meg a képviselők is, és ne csak a magamfajta szakértők okoskodására kelljen alapozniuk a véleményüket. Precedens, mint látjuk van rá a szakmaibb megoldásra.

Utóirat: Ez a jelenség nem kormányfüggő, hanem struktúrális. Érdemes kihangsúlyoznom az esetlegesen idetévedő kommentelők miatt. Szekeres miniszter annak idején  szeretett PPT prezentációkat tartani a honvédelmi bizottság előtt, ez tény, én is élveztem, mert informatív volt. De maguk a beterjesztések missziók indítására ugyanilyen rövidek, sőt gyakran rövidebbek, semmitmondóbbak voltak.

szerda, április 08, 2015

A koppenhágai merénylet "percről percre"

A biztonsagpiac.hu-ra írtam egy cikket múltkor, most eszembe jutott, hogy miért nem rakjam fel ide.

Itt az eleje, a többi a weboldalon folytatódik:

Február 14-én, egy álmos szombati délutánon Koppenhágára lecsapott a terror. A közvélemény egyfajta skandináv nyugodtsággal fogadta az eseményeket és utána is hasonlóan hideg fejjel próbálta megérteni, hogy mi is történt. A nagy vihart kavart párizsi terrortámadás óta még egy hónap sem telt el, így a kérdés ott volt a levegőben, hogy új típusú terrorhullámmal állunk-e szemben? Lehet-e kapcsolat a párizsi és a koppenhágai támadások és elkövetők között? Az Iszlám Állam vagy az al-Kaida áll-e az események mögött?
 Gyilkosság a „Lőporos hordónál”
Az események 2015. február 14-én szombat délután, az FC Kobenhavn stadionja mögötti parkban kezdődtek, ahova Omar Abdel Hamid el-Hussein, a későbbi elkövető egy, a dán hadsereg által rendszeresített gépkarabéllyal a kabátja alatt érkezett. Bár már szinte percről perce lehet ismerni a terrorcselekmény utáni eseményeket, az a mai napig kérdés, hogy a majd egy méter hosszú M/95 gépkarabélyt (a fegyver az M-16 kanadai változata, amely 2010-ig volt rendszeresítve, azóta csak tartalékosok használják), miként tudta el-Hussein feltűnés nélkül magával vinni Koppenhágában.
A terrortámadás célpontja a Krudttønden (Lőporos hordó) kávézó volt, amely egy nagyobb, közművelődési központként működő épületegyüttes részét képezi külön utcai bejárattal. A kávézóban aznap egy kulturális rendezvény volt, amely a „Művészet, istenkáromlás és a szólásszabadság” címet viselte. Bár az esemény szűk körű volt, a néhány héttel korábbi párizsi terrortámadások miatt nagy érdeklődésre tartott számot. Így jelen volt a francia nagykövet, számos ismert európai művész, és a főelőadó Lard Vilks. A svéd karikaturista nevéhez számos, az iszlám vallást és Mohamedet profán módon ábrázoló alkotás köthető, korábban már számos fenyegetést kapott szélsőséges szervezetektől. Az eseményt a rendőrség egy járőrrel biztosította az épület bejáratánál, de rajtuk kívül legalább még egy dán civil ruhás rendőr, Vilks saját, a svéd rendőrség által biztosított testőrei is a teremben voltak, és valószínűleg a francia nagykövettel is voltak személyvédők.
A térfigyelő kamerák képei szerint el-Hussein a beszélgetés kezdete után mintegy fél órával érkezett a helyszínre, először a közösségi komplexum különböző bejáratain próbált bejutni, ám ezeket zárva találta. Nem volt más választása, frontálisan kellett támadnia. Délután 15.33-kor lövés dörrent, az előadók és hallgatóság összerezzentek, Irina Sevcsenko, a neves ukrán feminista félbeszakítottaa előadását. Utólag kiderült, hogy el-Husseint a kijárat felé tartva megpróbálta feltartóztatni Finn Nørgaard dán filmrendező, aki maga is a hallgatóság tagja volt, de akkor épp az utcán tartózkodott (dohányzott vagy telefonált). Az elkövető egyetlen lövéssel leterítette Nørgaard-t, aki a vállán ért a lövés, és még perceken át haldoklott.


péntek, február 20, 2015

Helyszíni beszámoló a koppenhágai terrortámadásról (képekkel)


Ritkán történik az emberrel, hogy ilyen közel legyen egy terrorcselekményhez (anélkül, hogy keresné), és ha már így történt, másnak elmentem megnézni a helyszíneket. Nem írok túl sokat, mert remélem találok vevőket még egy vagy két cikkre.

Az első helyszín a Krudttonden nevű kávézó volt, amely egy nagyob park szélén fekvő művelődési ház. Omar Abdel Hamid el-Hussein itt ölte meg Finn Nørgaard filmrendezőt, és megsebesített három rendőrt. Nørgaard így utólag vétlen áldozatnak tűnik, még a támadás előtt a sarkon megpróbálta megállítani a férfit, aki egyetlen lövéssel végzett vele.
A kávézó homlokzata, amit megsorozott az elkövető, ettől balra lőtte le ad án filmrendezőt

Másnap, 24 óra múlva még folyt a helyszínelés, a média nagy számban jelent meg, és az együttérző emberek is elkezdtek virágot hozni.

Tudom, hogy a világ változik és már lttam a TV2 egyszemélyes stábját is, de azért ez kialakítás meglepett
Ő az egyik finn csatornának közvetített, csak a finnsége miatt fotóztam le
A kávézó előtti lövöldözés utáni első pillanatokat megörökíti ez a video, amelyet a lelőtt filmrendező barátja készített, aki éppen akkor ért oda.

A kávézótól a el-Hussein elsétált, autójába szállt, majd kiszállt és taxival (!) ment haza (vagy egy lakásához közeli) netkávézóba és facebookozott egy kicsit. Hajnali négy körül elment a belvárosban található zsinagógához, ahol lelőtte az ott posztoló zsidó önkéntes biztonsági őrt és megsebesített két (civilruhás?) titkosszolgálati ügynököt.
A zsinagóga előtt is sokan összegyűltek, az utcafrontot virágok borították
A zsinagógánál is jelentős volt a média jelenléte. Ez még nekem is új volt, a tudósító egy statívon levő iPhone-ba adta le tudósítását

Az utca két végén rendőri jelenlét, a rendőrök mindenhol gépkarabéllyal várakoztak kettesével, hármasával
Innen elmentem a házhoz, ahol lakott és ahol lelőtték az elkövetőt. Nem volt egyszerű megtalálni, mert a címet nem adták meg az újságok, de az egyik tudósítás tartalmazott egy fényképet a helyszínelésről, ami mutatott egy üzeletet is, ami (a kerületet ismerve) belőhető volt.
A kapubejáró, épp csak megelőztem a CNN stábját Nic Robertson tudosítóval

A háttérben levő bicikli szemtanúja volt a terrorista lelölévésének


Egy másik tudósítókocsi

A környék Koppenhága egyik legpattantabb kerülete, sok bevándorló lakik erre. Ez két utcával arrébb van

Persze a lepattanást dániai viszonyok között kell értelmezni. Így néz ki egy köztér
A ház előtt semmilyen rendőri jelenlét nem volt, annál inkább a következő sarkon, amely egyben a legközelebbi HÉV/metro megálló. Mire odaértem már éppen véget ért a szolgálat, a rendőrök szedték le  szalagokat.



Éppen elsiet egy rendőrautó

Fejünk felett egy rendőrségi helikopter körözött avy 20 percig. 
Ebből a képből az jött le, hogy a készenlétben levő rendőröket a hadsereg élelmezte

Ebből meg az jött le, hogy nemcsak a dán és a nemzetközi stábok dolgoztak a témán, hanem a kerültei muszlim média is
A dánok megdöbbenve, de kultúráltam fogadták és reagáltak az eseményekre. Szemben Franciaországgal itt nem érte támadás a muszlim közösségeket. A kormány épp tegnap jelentett be egy majd 1 milliárd koronás (40 milliárd forint) terrorellenes csomagot, ami főleg a titkosszolgálatok és a rendőrség megerősítését jeleni.

hétfő, február 09, 2015

Az iraki magyar misszió nemzetközi kontextusa

Ennek a posztnak a célja, hogy összeszedje még, amit a hírekből lehet tudni a magyar katonákat is érintő műveletről Erbilben, Észak-Kuridisztánban. Az előző posztban már megírtam, hogy a megelőlegezett hír kapcsán hova kerülhetnek a magyar honvédek. Némi rásegítéssel egy két olasz(!) elemzésen keresztül végül is további infok is kiderültek arról, amiben részt fogunk venni nagy valószínűséggel.

A jövendő bázis valószínűleg a Kurisztáni Regionális Kormányzat „fővárosának” Erbil-nek a nemzetközi repülőterén, vagy inkább amellett lesz. Illetve már valami van, mert azok az országok, akik már ott vannak különleges erőkkel, kiképzőkkel (brit, francia, amerikai) már valószínűleg felállítottak valamit. Német és olasz összekötő tisztek szintén vannak ott, mert ez a két ország nagymennyiségű katonai segélyt küldött már a kurdoknak is, és azt menedzselni kell (önreklámból sosem elég, itt a magyar katonaisegély tartalma

Az olasz elemző cég infoi szerint már vannak görög és szerb kiképzők, akikhez majd a németek és az olaszok is csatlakozni fognak. Az olasz kontingens robusztus lesz, mintegy 250 fő, amiből 100 fő lesz a kiképző, a többi logisztikai támogató elem, a kiképzők biztosítói, NH-90 helikopterek szállításra és MEDEVAC-ra illetve a tábor védelmében is részt fognak. Ha ez utóbbi igaz, akkor a magyar kontingens nem egymaga fogja ellátni a tábor védelmét. Ja, és ami biztos kihat majd a magyarok életére, hogy a tábor vezetése hat havi rotációban oszlik majd meg az olasz és a német parancsnokság között.

Az olasz intézet egy másik cikke szerint az amerikaiak ide Erbilbe telepítették az egyik combat SAR képességüket. A hírekből idáig nekem derült ki, hogy egy vagy több helyre telepítettek ilyen képességet a jordániai pilóta kivégzése után, de Erbilbe ezek szerint biztosan. 

Itt van még egy cikk angolul az olaszokról egy kurdhíroldalon. Ebből kiderül, hogy az olasz katonái támogatás a tonnákban mérhető: Italy has contributed small arms and anti-tank ammunition and systems, Browning machine guns, Mg 42/59 machine guns and other equipment… The Italian Defence Ministry is also engaged in training local security forces. Peshmerga officers have gone to Italy for training, and specialized trainers have been sent by Rome to train Peshmerga in the Kurdistan Region…

A teljes olasz kontingens 525 fő, ebből 50 fő lesz Bagdadban, akik valószínűleg az iraki védelmi minisztériumban, vagy a vezérkarnál fognak valamilyen tanácsadó szerepet betölteni. A maradék az olasz légierőnek az Inherent Resolve műveletben való részvételét támogatja. A fenti weboldal szerint ez egy Boeing KC-767A tankert, két Predatort és négy Tornado gépet (felderítő feladatokra) jelent Kuvaitban.

Bár lehet, ha többet foglalkoznék a témával már tudnám, de nekem csak most kezd összeállni ez a koalíció.  Több forrás is megírta már, hogy a cél kb 30.000 főnyi iraki haderőt kiképezni, hogy mennyi idő alatt, azt nem láttam még, de talán nyárig, Moszul elfoglalására. A kiképzendő erők kisebbik része kurd peshmerga lenne.

Ebben az olasz forrásban látom, hogy a nemzetközi összefogás 3100 kiképzővel számol, aminek a felét, 1500 főt biztosít az USA, a többit a koalíció tagjai. Látjuk, hogy a németek 100-t, az olaszok 100-t adnak, a spanyolok elvileg 300-t (de lehet ennek is csak egy része lesz kiképző), szóval majd utána kell nézni, hogy ez hogy fog összeállni.)

Idáig három kiképző bázist hoztak létre, most tervezik egy negyedik felállítását. Bár név szerint nem említik, de valszeg ez lesz a erbili bázis.
  
Most így körbefutva gyorsan a netet, konkrétan látni adatot dán kiképzőkről (120) , illetve svéd és finn kiképzőkről is van említés. Nyilván ausztrál, új-zélandi és az arab országok kiképzői is felbukkannak valahol majd, és még van egy csomó európai ország is, amiről nincs szó.

Talán hamarosan összegyűlik elég anyag ahhoz, hogy erről a nemzetközi koalícióról is lehessen írni. Egyelőre itt annyit idézek a New YorkTimesból, ami a lényeg lehet és ami visszautal arra, hogy még kikre lehet biztosan számítani. Ezek a sorok egyben meg is magyarázzák az eddigi homályban tapogatózásomat: Mr. Obama spoke after aides had unveiled what Defense Secretary Chuck Hagel called the “core coalition” to fight the ISIS militants, the outcome of a hastily organized meeting on the sidelines of the NATO summit talks. Diplomats and defense officials from the United States, Britain, France, Australia, Canada, Germany, Turkey, Italy, Poland and Denmark huddled to devise a two-pronged strategy: strengthening allies on the ground in Iraq and Syria, while bombing Sunni militants from the air.

Szóval van egy belső mag, akik közül idáig a lengyelekről nem hallottam. A stratégia irányban pedig ott van a szövetségesek megerősítése, azaz a kiképzés és felfegyverzés.

Közben látom, hogy tegnap újabb segélyt jelentett be Németország (Abadi iraki miniszterelnök Berlinben volt, most van valamikor a Müncheni Biztonságpolitikai konferencia is). A segély részletei:
6,5 millió lőszer,
10.0000 kézigránát
10 Dingo
10 Unimog mentő
30 MILAN (300 rakétával)
4000 gépkarabély,
203 Panzerfaust, de nem derül ki, hogy melyik, mert a Bundeswehr oldalán  két típust is megjelölnek a segély részeként: a Schwere Panzerfaust 84 Millimeter-t és a Panzerfaust 3Panzerfaust 3-t

A Bundeswehr ezen weboldalán jobbra fent van egy pdf doku, amiből kiderül (ha jól értem), hogy mit jutattak el eddig és mi lesz a második szállításban. Február ötödiki a dokumentum, úgyhogy talán jól értem. Nyilván az adatok eltérnek egy kicsit attól, amit az előbb leírtam, de nagy vonalakban megegyeznek. A német alaposság és transzparencia tényleg elképesztő.

A koalíció második irányához a légiháborúhoz egyelőre nem találtam semmi friss statisztikát, augusztus-szeptemberi adatok az utolsóak.

péntek, február 06, 2015

Magyar katonák Iraki Kurdisztánba?

Nekem bomba meglepetés volt a Magyar Nemzet mai híre (Őrkatonák Kurdisztánba), hogy magyar katonák őrzés védelmi feladatokat láthatnának el (feltételes mód egyelőre) Kurdisztánba, egy közös német magyar misszióban: "Orbán Viktor miniszterelnök a Hír Televíziónak adott szerdai interjúban utalt arra, hogy a német hadsereggel együtt hamarosan magyar misszió mehet a Törökország, Irak és Irán határán található régióba." idézem a MN-t. A cikk még elmondja, hogy a HM tájékoztatása szerint a feladat semmi újat nem jelentene a honvédségnek, mert már csinált ilyet máskor is.

Elsőre nagyon meglepőnek és zavarosnak tűnt a hír, hiszen egyáltaln milyen formátumban, milyen felhatalmazással menne a honvédség. Orbán kijelentése - kétharmados többség - valamit már sejtet. Az elmúlt 20 év gyakorlata ugyanis az volt, hogy ENSZ, EU vagy NATO (a kisebbeket most kihagyom) műveletekben vettünk csak részt, amelyek megfelelő nemztközi legitimációval rendelkeztek (ENSZ BT felhatalmazás). Ez még az egyébként kivételnek tekinthető 2003-as iraki szállítózászlólajra is igaz, mert azok is csak azután mentek, hogy az USA/brit koalíció megkapta az ENSZ mandátumot, hogy akkor már mint megszállók lássanak neki az iraki közállapotok stabilizáláshoz. Ráadásul, az NATO és EU missziók esetében emlékeim szerint nem is kell a parlament jóváhagyása, arról a kormány saját határkörében dönthet.

Egyelőre azonban nem hallottam semmiféle NATO, EU vagy ENSZ kezdeményezésről, amelyik valamilyen missziót akarnak elindítani Irakban. Csak németekről hallani, az USA nélkül meg, ez még furcsább az egészben.

Mi marad akkor? Szerintem Magyarország az iraki kormány felkérésére, bilateriális alapon fog részt venni bármilyen iraki műveletben. Ez nagyon nagy újdonság és történelmi elmodulás a rendszerváltás utáni időszak gyakorlatától. (ezt lehet hogy félkövítenem kellene?).

További kérdés, hogy mégis mit kellene őiznie a magyar katonáknak Kurdisztánban, mert alapból semmi őrizni való nincs ott. Ez utóbbi kitétel is arra utalt számomra, hogy ezek szerint valami német kezdeményezésű misszió kezdődhe, amiben a németek (és még akár más nemzetek is) fognak csinálni valamit a táboron belűl (vagy onnan kijárva), és a magyarok (részben vagy egészben) lehetnek azok, akik a tábort fogják őrizni.

Nyilván ha ez a hír komoly, akkor kell legyen belőle valami a német hírekben is. Egy rövid és egyszerű keresés+google translate máris kiadott egy kéthetes hírt: Bundestag stimmt Bundeswehr-Hilfe für Kurden im Irak zu. Eszerint a kormánykoalíció legfeljebb 100 német katona kiküldését, telepítését döntötte el Kurdisztánaba az Iszlám Állam elleni harc céljából (für den Kampf gegen die Dschihadistengruppe Islamischer Staat (IS) ausbilden).

Ez a hír még annyit hozzáfűz, hogy a német katonák feladata a korábban vagy a jövőben kurodknak ígért német fegyverekre való kiképzés. A hír konkrétan 16.000 G3-as és G36-os gépkarabélyról beszél, amelyet megígért a kurdoknak a német kormány, és amelynek használatára okítanák majd a német kiképzők a peshmergákat. Azért voltam bizonytalan, hogy pontosan milyen német cuccokra okítanák a peshergákat, mert talán nyárom volt már egy nagy bejelentés, amiben egy dandárnyi (?, 4000 főre emlékszem) erő felszereléséhez küldtek támogatást a németek. A Bundeswehr weboldalán ezt szépen meg is találni: Überblick: Die Irak-Hilfe der Bundeswehr (Stand: September 2014) vagy itt felsorolás szerűen. Stückzahlen: Ausrüstung, Waffen, Munition und Fahrzeuge für den Nordirak (azt nem tudom észrevesszük-e, hogy ezek a infok a német hadsereg, nem német hadügyminisztérium honlapján jelennek meg? És hogy a magyar honvédségnek nincs is hivatalos oldala? Mert szerintem a honvedelem.hu nem az, max a honvédség híroldala)

Na most megnéztem, nem piskóta a mennyiség és ebben van benne a 8000 G3as és 8000 G36-os+ MILAN+táborkonyha+UNIMOG+stb. Szóval akkor a német újságok is keverik. előbb ment a cucc, most mennek a kiképzők.

A döntés január 29-én született meg, de már decemberben is írtak róla az újságok. A teljes német katonai segély 46 millió euró értékű volt. A misszió alaprendeltetése: Schwerpunkt der Mission ist der „nachhaltige Fähigkeitsaufbau der irakischen Streitkräfte sowie der Sicherheitskräfte der Regierung der Region Kurdistan-Irak, ami google fordításban: sustainable capacity building of the Iraqi armed forces and the security forces of the government of Iraqi Kurdistan region.

A németekhez képest ez kőkemény és proaktív lépés, és nem véletlen, hogy a cikk többi rész az ellenzék által megfogalmazott, a misszió legitimátásá érintő kritikákkal foglalkozik.

Ok, szóval a Bundeswehr megy. A jó magyar német katonai kapcsolatokra tekintettel mi is becsatlakozhatunk. Ismerjük egymást, Afganisztán óta különösen alaposan :)

Az utolsó Bundeswehr-es idézet mutat rá a legitimációra is: Training support is provided at the request and with the consent of the Government of Iraq and the government of Iraqi Kurdistan region. The insert is part of the international efforts in the fight against the IS-terrorist militias.

Jó, és igazából itt áll össze a dolog. Ugyanis - bár Magyarországon ez elvétve lett hír, mert csak a hivatalos kommünikékben szerepel - az Iszlám Állam elleni koalíció tagja, ami főleg politikai elköteleződést jelentett idáig, egy kis katonai segéllyel. Ebből a szempontból konzsisztens a mostani lépés, a korábbi magyar katonai segélyről és értelméről már írtam múltkor. Magyar segélyek Irakban mint a külpolitika eszközei címmel. Akkor ottt már felvetettem, hogy akár katonákat is küldhetünk majd Irakba, igaz nem az őrzés védelemmel, hanem kiképzéssel számoltam.

Nem akarom hosszúra nyújtani ezt a posztot, de a feladatot még érdemes egy pillanatra megvizsgálni. Miért nem kiképzésben veszünk részt? Még nem zárhatjuk ki, nem tudjuk hivatalosan mit fog csinálni a magyar kontingens.

A HMnek igaza van abban hogy az őrzés védelemhez jól értünk. Koszovóban is Afganisztánban is csináltuk. Egy az egyik leginkább alapképesség. Első kevésbé veszélyesnk tűnik, mint peshmergákat képezni, de az atért ez így nem teljesen igaz. nem tudom, hol lesz a tábor, de ha a frontvonaltól akár csak 50-100 kilométerre (ne adj isten közelebb), úgy a őrző-védőket legalább akkora veszély fogja fenyegetni, mert ix, statikus célpontként, az önygilkos merénylők begyakorolt célpontjai lehetnek majd, és hát hetek át csinálni csak ezt, akkor bizony lankadhat a figyelem. A kiképzés szerintem nem veszélyesebb, egyrészt a kurdoknál eddig szinte ismeretlen volt a green on blue támadások (azaz, amikor a kiképzendő a kiképzőre támad), másrészt a vélelmezett kiképző bázisok is a frontvonaltól messzebb lesznek, és szerintem egy táborba bejutni, majd megtalálni a külföldieket mindezet észrevétlenül, még akár könnyebb is lehet majd.

csütörtök, február 05, 2015

Az Iszlám Állam és az iraki kormányerők esélyei 2015-ben

A napokban adtam egy interjút a honvedelem.hu-nak az Iszlám Államról, amiben részem az volt a kérdés, hogy mi lesz Irakban 2015-ben. Kb azt mondtam, hogy nagyrészt semmi, mert amíg nincs ütőképes iraki hadsereg, addig nem lesz mivel visszafoglalni Moszult és Nyugat-Irakot. Ez a blogposztot (Violence Up In Iraq In January 2015 As Insurgents Go On Offensive Again) csak most látom, amely elég hitelesen támasztja alá azt, hogy - azért mert nem hallunk róla - az Iszlám Államnak még rengeteg tartaléka és ereje van arra, hogy Irakban szinte az össze fronton növelje az aktivitását (azaz támadásba menjen át).

Ami még maradt az iraki hadseregből az Falludzsánál és Ramadinál áll szemben az Iszlám Állammal (és néha vesztésre áll), illetve keletre Tal Afarnál és Jalawla-nál (az iráni határ közelében) harcol. Minél távolabb vagyunk Szíriától Irakban, és minnél közelebb a kurd területekhez és Bagdadhoz, annál nagyobb szerepet játszanak az iraki hadsereg mellett a kurd peshmergák és a különböző síita milicíák.

A kurd és síita erők morálban, könnyűfegyverzetben, PR-ban erősek, de így sem nyújtanak kb többet mint egy jobban szervezett gerilla erő. Irakban jelenleg a konfliktus nagyobb városok körül zajlik viszonylag láthatatlan fronvonalakkal. Ezzek kapcsolatban érdemes emlékezni két eseményre. A szíriai Kobane elvesztése után az Iszlám Állam meglepetésszerű támadást intézett Kirkuk ellen, ami azt jelentette, hogy lecsaptak annak előterében levő kurd erőkre. Kirkuk mellett lecsaptak Jalawlaban is. Ez a város azért érdekes mert 2014 novemberében az volt a hír, hogy a várost elfoglalták a kurd, síita milíciák és az iraki hadsereg erői. De akkor hogyan lehet, hoyg 2015 februárjában a városban célzottan robbantja fel magát egy dzsihadista, úgyhogy hoyg "magával visz" egy kurd alezredest és kíséretét is. Sőt ugyanez történt Kirkukban is, ahol egy kurd tábornok és kísérete az áldozat? (lásd itt: Islamic Militants Surprise Kurds in Iraq, Killing a Commander in a Day of Attacks) Azt kell mondjam nagyon jó a hírszerzésük.

De hogyan jön ez a két történet, ahhoz, hogy mi lesz 2015-ben Irakban? Úgyhogy sem a síita, sem a kurd milíciák önmagukban (sem együtt) nem elegendőek ahhoz, hogy arra támaszkodva az iraki kormány ls nyugati támogatói bármilyen előretörést hajtsanak végre és visszafoglaljanak bármilyen fontosabb települést. Ezek milíciák (a kurdok biztosan) ráadásul nincsenek is teljesen a bagdadi kormány műveleti irányítása alatt, azaz csak annyit tesznek és arra mennek harcolni, amerre Maszúd Barzáni és a kurd közös (KDP, PUK) vezetés ebben kurd érdeket lát.

Jó, akkor marad az iraki hadsereg, de azt újra kell képezni és újra kell fegyverezni az USA-nak, ami nem lesz pár hónap alatt meg. Sajtóhírek szerint az amerikai és iraki tervezők fejében Moszul visszafoglalása a cél. Egy 1,5 milliós városról van szó, ahol a lakosság egy rész utálja az iraki kormányt és nem szeretne visszatérni annak irányítása alá.

Moszul és a szunnita arab irakiak egy jó része attól tart, hogy egy ilyen harc a síita milíciák bosszújával lesz kísérve, ami elsősorban a civil lakosságon fog lecsapódni (igen, tömeges kivégzések, amitket már ismerünk). Hogy ez a félelmük nem alaptalan, azt már számos sajtóhír bizonyítja.

De ami nekem a legérdekesebb volt - és jól mutatja a zavaros állapotokat Irakban - az az, hogy az egyik legerősebb síita milícia, a Badr dandár (Badr Brigade) úgy harcol jelenleg Irakban, hogy legalább egy iraki reguláris alakulat van beosztva alá. Armed with U.S. weapons, infamous militia beating ISIS. Ez szerintem érthetővé teszi az iraki szunnita arabok félelmét, hogy bizony a síita miliícák és az iraki haderős között nincsn sok különbség, és az utóbbitól - amely elvileg egy nemzeti intézmény - sem számítatnak túl sok jóra.

OK, de akkor van e valamilyen pozitív fejlemény Irakban? Igen van, ez pedig az, hogy az új kormányfő valamelyest előrehaladt a Nemzeti Gárda felállításával kapcsolatban. Ha jól értem, ez az intézmény szolgálna a szunnita törzsek fegyvereseinek, a korábbi Ébredési Tanácsok fegyvereseinek újbóli integrációjára. Ezek azok a csoportok, akiknek sokat köszönhetett Irak, hogy 2007-2008-ban sikerült megállítani az akkori helyi al-Káida térnyerését. Ezek a fegyveresek kellően edzettek, tapasztaltak, akik 2004 és 2007 között az amerikai és az iraki hadsereg ellen harcoltak (az al-Káida dzsihadistáival az oldalukon) és csak akkor váltottak oldalt, amikor 1 tele lett a hócipőjűk a dzsihadistákkal 2. az USA felismerte ezt és rájött, hogy ők leválaszthatók a felkelésről elsősorban politikai koncessziük biztosításával. Nagyon fontos tanulság Irakban (is), hogy ott a felkelés megállítása politikai eszközökkel és katonai eszközökkel történt, de nem csak utóbbiakkal.

Amikor az amerikaiak kijöttek 2011-ben, az akkori Máliki kormány minden ígéretét megszegte (azaz hogy továbbra is alkalmazni, integrálni fogja ezeket a fegyvereseket) és elbocsátotta és üldözni kezdte ezeket a csoportokat.

Igen, az nyert, aki arra tippelt, hogy ezek a csoportok elég idegesek lettek 2011 után és nem véletlen, hogy erőszak nőtt a környéken majd 2014-ben az Iszlám Állam, mint kés a vajban tudott itt hasítani, mert sok volt a külső szimpatizánsa és önkéntese.

Mit kínálna a Nemzeti Gárda? A hírek szerint egy újbóli lehetőség lenne a szunnitáknak, csak kérdés, hogy elhiszik, mert bizalom az nem nagyon van.(itt két cikk a gárda mögötti politikáról: Violence Up In Iraq In January 2015 As Insurgents Go On Offensive Again, Iraqi cabinet approves draft law to set up national guard)

Ha ez nem fog összejönni, kérdés marad, hogy mégis mivel tudja megszólítani a szunnita lakosságot az iraki kormány (csak azért nem írok síita-kurd kormányt, amert vannak benne szunniták is, azaz valamennyire reprezentálva van ez az üldözött kisebbség is).

vasárnap, február 01, 2015

Afgán hadsereg és NATO misszió 2015-ben

Az elmúlt hónapokban leginkább csak a ISAF misszió vége kapcsán jelentek meg írások Afganisztánnal kapcsolatban (jó, kivéve az államfő és a nemzeti egységkormány megalakulását), de azok is inkább a misszió végével, lezárultával voltak kapcsolatosak. Ahhoz képest, hogy régen elemzések tényleg havi rendszerességgel jelentek meg az országról és a NATO misszióról, sajnos ezek elmaradása is jelzi, hogy a jelentősen csökkent a nemzetközi figyelem.

A jövőt illetően egyrészt nagyon hasznos anyag az Afghanistan Analyst Network anyaga, Philip Münch: The Wrong Mission? amely egy pár napos NATO által szervezett körút eredményeként született.

A 2015 misszióval kapcsolatban az egyik zavaros pont, hogy ki mit fog csinálni. Egyrészről ott lesz az Resolute Support művelet, amely az ISAF folytatása lesz, azaz ENSZ felhatalmazással és NATO vezetésével. Ez az afgán fegyveres erők támogatására fog fókuszálni (nem fog már kiképezni). De emellett, miként 2014-ig, lesz egy amerikai vezetésű misszió is, amely viszont csak a terrorizmus elleni harccal fog foglalkozni. Nem látom hirtelen, hogy hogy, de gyanítom, hogy ez is elsősorban az afgán különleges műveleti erőkkel együttműködve.

Itt most alább csak a támogató művelettel foglalkozok, és a fenti anyagból szemezgetek hozzá. Amit már korábban is lehetett tudni, az a létszám volt (legalább is nagyságrendileg) a legutóbbi hivatalos adatok szerint (lásd a tanulmány szerzőjének adott NATO tisztviselők tájékoztatása) max 13000 fő lesz, amelyek őt regionális központban fognak működni. Nincs meglepetés, a korábbi regionális központokról van szó: Kabul, Bagram, Mazar-i Sharif, Kandahar és Herát. Akkor még is van meglepetés, mert Jalalabad nincs benne, modnjuk Bagramról, relative könnyeben elérhető.

Nem tudni, hogy a magyar szerepvállalás merre lesz, de a cikk épp az északi régióval kapcsolatban hoz példát. Az ottani kb. 1600 katonából mindössze 81 végez majd a afgán partnert támogató feladatokat, a többi enabler lesz, azaz olyan személy, aki a 81 kiképző (nem találok jobb szót hirtelen, de nem kiképezni fognak) tevékenységét foga támogatni. A szerző nem nagyon hoz példát, hogy mégis mi (a force protection-ön kívül), úgyhogy ez homály. Korábbi latolgatások elsősorban a hírszerzői, elemzői képességeket írtak még.

Nem mindenhol lesz ekkor az aránytalanság, a tanulmány szerint 1200-1400 kiképzőre fog jutni a maradék enabler (kb akkor ez olyan 1:10-hez lesz). Ez egyben azt is jelenti, hogy Mazar-i Sharifban inkább a támogatáson lesz a hangsúly.

A korábbi regionális parancsnokságok, TAAC-vé alakulnak majd át (Train, Advise, and Assist Commands)

A misszióban az amerikaiak 10800 katonát adnak, de Obama elnök bejelentése szerint ez a szám 2015 végére ez a szám a felére csökken, 2016 végére pedig már csak a szokásos követésőrzéssel összefüggő feladatokra lesznek amerikai katonák Afganisztánban. Ebben azért nem vagyok olyan biztos, különösen Irak után.

Hogy mennyire változhatnak a tervek, azt jó  mutatja, hogy az eredeti amerikai elképzelés arról szólt, hogy amerikai katonák harcoló műveletekben már nem fognak részt venni 2015-től. Ehhez képest 2014 novemberén már arról szóltak a hírek, hogy az amerikai jelenlét, akár önállóan is indíthat majd támadó műveleteket. 

Zárójelben jegyzem meg, hogy a magyar bejelentések szerint, a magyar kontingens létszáma valahol 100-130 fő lesz, sok egyéni beosztással, különleges műveleti erőkkel és Mi-17-es mentorokkal (lehet még kihagytam valamit?)

Hogy pontosan mit fognak csinálni a misszióban, azt nem igazán látni most, bár nyilván van valami hivatalos papír a feladataikról. NATO tisztviselők szerint az afgán erők különösen az alábbi területeken szenvednek hiányt: hírszerzés, különleges műveletek, logisztika, karbantartás. Semmi meglepő mondhatná az, aki egy két évvel korábban is olvasott anyagokat.

Közben találtam még egy beszámolót itt, az a szerző is ugyanazon az NATO túrán vett részt.

szerda, január 14, 2015

A "profi" Kouachi testvérek vitához néhány taktikai szempont

Tegnap írtam néhány gondolatot a Kouchai testvérek vélt vagy valós profizmusáról. Az egyik ismerősöm elolvasása kapcsán néhány új, gyakorlatibb szemponttal is megkínált, amit szíves engedélye után is most közzéteszek további okulásunkra. Az elemzés, akkor is jól érthető, ha valakinek nincs ideje megnézni a hozzá ajánlott videos elemzést.

Kedves Péter

Olvasva a blogododat arra gondoltam megosztom a véleményemet a témáról - szigorúan taktikai szempontok alapján. Valóban sok videót lehet látni, ahol félelmetes vérprofiknak állítják be a srácokat. Nekem ez volt a kedvencem:



Az a gond a SkyNews riporjában látható újságíróval (szakértővel?), hogy pont olyan dolgokat akar belemagyarázni a videóba, amiket cáfolnak az egyébként elég rossz minőségű - tehát nehézkesen elemezhető felvételek. És mindent milyen meggyőző erővel teszi!

00:45-nél kimerevít egy képet, és arról magyaráz, hogy milyen szakszerűen tartják mindketten a fegyverüket, és hogy ez komoly tapasztalatra és rutinra utal. Persze az látszik a srácokon, hogy volt már a kezükben fegyver, de ami leginkább árulkodik róluk, az a kimerevített képen a sötét mellényes srác jobbos tüzelési fogása balos fedezék mögül. Persze szeret mindenki arról a válláról lőni, amilyen kezes, de minimális katonai kiképzés után mindenki megtanulja, hogy a világon két féle fedezék létezik - balos és jobbos. Jobbosból a jobb vállunkba szorított fegyverrel lövünk, balosból a bal vállunkról, mivel így lehet elérni, hogy a lehető legkisebb felület lógjon ki a fedezék mögül. Persze fegyvertelenekre bármilyen módon lehet büntetlenül lövöldözni, de a képen a srác a rendőrt semlegesíti éppen - úgy, hogy a törzsének legalább a fele kilóg a furgon mögül, szóval igencsak indokolt lett volna, hogy a lehető legkisebb felületet mutassa. Miután a rendőr a földre kerül, mindketten odafutnak hozzá, hogy egyikük kivégezze kb két méterről - hát azért ez sem a magabiztos lőkészségről árulkodik. Egy mezei lövész katona simán eltalál egy ennél sokkal kisebb célt is ötven méterről, azért ez a srác ennél sokkal kevésbé magabiztos.

02:36-nál a kézjelből következtet a kiképzettségre, ez is elég laikus megközelítés. Attól, hogy az akciófilmekben folyamatosan ez van (mert jól néz ki), a kézjelek jelentősége koránt sem ilyen nagy. Tűzpár mozgása során csaknem felesleges, hiszen bőven hallótávon belül vannak, és jelen szituban semmi jelentősége nincs annak, hogy a környezetük hallja-e a párbeszédjüket (hiszen már akcióba lendültek). A kézjelek a kb szakasz (30 ember) méretű csoportoknál fontosak, ahol a parancsnoknak így nem kell átüvöltenie a harcmezőt / gyakteret, hanem mutat egy jelet, amit a többiek továbbadnak. Ráadásul az olcsó kézirádiók elterjedésével a kézjelek jelentősége is jelentősen csökkent - ma inkább csak vészhelyzeti híradásként használjuk őket.

03:00-nál a srácok mozgására próbálja ráfogni a tűz és mozgás ("bounding") alapvető eljárásának végrehajtását, de ez is elég rendesen sántít. A tűz és mozgás lényege, hogy a tűzpár egyik tagja fedezékből tűztámogatást nyújt a társának, aki elmozog a következő fedezékig. Itt valójában az történt, hogy egyikük lövöldözött az utca közepén, a társa pedig nem tudott (vagy nem mert) ellőni mellette, ezért felzárkózott mellé, hogy ő is elereszthessen pár lövést.

04:05-nél a csávó az AK-74-es lövésnél kifejtett hátralökő erejéről beszél, meg arról, hogy ehhez képest milyen stabilan kezelik a fegyvereiket - ez is elég durván kapufa. A kalasnyikov gépkarabélyok gázelvételes rendszerűek, az elsütésük és a stabilitásuk hihetetlenül jó. A laikus általában azt hiszi, hogy egy karabélyt sokkal nehezebb kezelni, mint egy súlyzáras pisztolyt (merthogy sokkal erősebb a lőszer), valójában a kalasnyikovok viszonylag hatásos kezelését egy néhány perces lövészet alatt meg lehet tanulni. Ezért is olyan népszerűek.

04:20-nál a szóráskép nem rossz, de nem is estem tőle hanyatt - 300 méterről ez aránylag jó eredmény lenne, szerintem ennél sokkal közelebbről lőtt a srác. A végén még firkálja a csávó a kalasnyikovot, szerinte az "ugrál" sorozatlövésnél. Valójában csak egész más az anatómiája, mint a nyugati fegyvereknek, ennek megfelelően aki M16-on nevelkedett, az általában szarul lő AK-val. Nyugaton azért terjedt el, hogy az orosz fegyverek pontatlanok, mert a szakértők, akik tesztelik őket, általában rosszabb eredményeket érnek el vele, mint azokkal a fegyverekkel, amikkel sok éves rutinjuk van. A Kalasnyikov attól még pontos, hogy valaki nem tud vele lőni.

Szóval az a gáz az ilyen videókkal, hogy szerintem először kitalálják, hogy miről fog szólni a mondanivaló, utána meg belemagyarázzák a videó egyes képkockáiba a szakértelmet. Nem azt mondom, hogy totál balfaszok voltak az elkövetők, csak azt, hogy látszik rajtuk, hogy nem kaptak komoly katonai kiképzést. Katonai kiképzés amúgy sem kell ahhoz, hogy valaki merényletet hajtson végre, szóval felesleges is lett volna. A tálibok eljárásai sem igazán jutnak eszembe róluk - igazából ezt a teljesítményt egy néhány napos gyorstalpaló után el lehet érni - szerintem.

xy

kedd, január 13, 2015

Profik voltak-e a Kouachi testvérek Párizsban

(végre rávettem magamat az írásra)

Utólag már inkább elméleti a kérdés, de szerintem inkább amatőrök voltak. A profizmusuk mellett két dolgot szoktak felhozni: 1. Ahogy párban haladtak és hidegvérűen haladtak a céljuk felé, 2. Hogy pont a szerkesztőségi napon mentek amikor mindenki bent volt.

Érdekes módon különösen ez utóbbi tényt mindenki kész tényként kezeli, lehetőséget sem hagyva a véletlennek. A többi bal(lépésük) igazából azt mondatja velem, hogy iszonyú szerencséjük volt, hogy épp aznap mentek oda lövöldözni. Az eset körülményeiből (nem találják a szerkesztőséget, rossz helyre csengetnek be, stb) nekem az derült ki, hogy nem derítették fel, hogy mikor van ott forgalom, melyik ajtón mennek be az újságírók az épületbe, így az sem tűnhetett fel nekik, hogy egy héten egyszer van szerkesztőségi nap. Ezt az infot vagy fent találták a neten (amit kétlek) vagy a szerencséjük volt. 

Az amatőrizmus valószínűségéhez mások is leírták, hogy az elhagyott személyi talán a legnagyobb bakinak tűnik. Amit nem láttam sehol leírva, a menekülési útvonal, menekülési terv teljes hiánya. Ez nem egy olyan akció volt, amit a filmekben láttunk, hogy autók előre ellopva, eldugva, anonimizálva, menedékhelyek előre kialakítva az országban, hamis útlevelek, táskányi készpénz előkészítve, stb. Az elkövetőknek nem volt semmi ilyen tervük.

A „profizmus-vita” egyébként valahol teljesen téves út az értelmezési erőfeszítéseink során. Nyilván ha ráerőltetjük a testvérpárra, hogy kiképzést kaphattak Irakban, vagy Szíriában (vagy Jemenben, mint később kiderült), akkor hihetjük azt, hogy olyanok lesznek, mint amiket a filmekben látunk, vagy amilyenek a kommandósok a valóságban.

De nem lesznek olyanok, mert nagyon kevesen akarják tudomásul venni, hogy az a fajta kiképzés, nem az a kiképzés, amit egy nyugati (vagy lehet keleti is, mert a kínaiak és az oroszok is nagyon jók), azaz inkább állami szintű intézményrendszer nyújtani tud. Afganisztánban 1990-es évek óta működtek kiképző táborok, ahova a világ minden tájáról mentek önkéntes dzsihadisták. Heteket, hónapokat töltöttek ott, de egy rendes kommandós akciót nem adtak a világnak. A legközelebbi, „rendesen” kivitelezett, dzsihadisták által végrehajtott kommandós akciók, amik eszembe jutnak, azok a különböző pakisztáni tálibok és más dzsihadisták által indított akciók (Mumbai, Karachi haditengerészeti bázis, esetleg a Kandahári reptér), de ott a volt pakisztáni katonatisztek aránya igen magas.

Egy átlag terrorista kiképző tábor az alapokra tanít meg, fegyverismeret, szétszedni a fegyvert, álló célokra lőni. Egy igaz kommandós kiképzése éveket vesz igénybe, nem három napot, amennyit a Kouachi testvérek kaptak Jemenben (arról nem is beszélve, hogy ezt 3-4 évvel ezelőtt lehetett, azóta hol gyakoroltak?

A másik dolog ami értelmetlenné teszi ezt a profizmus/amatőrizmus kérdést, hogy teljes már logika alapján működnek a dzsihadisták, mint egy „átlagos”, régi terrorista, mondjuk a 60-as 70-es évek baloldali vagy palesztin terroristái. Ezek ugyanis a médiavisszhang és a politikai célok mellett túl is akarták élni azért a dolgokat.

A dzsihádisták magányos farkas terroristáinál ez nem szempont, ezért nincs is menekülési terv. Carnajev testvérek esetére emlékszik még valaki Bostonból? Elmenekültek? Nem igazából otthon vártak valamire, de nem tudom mire. Aztán lopott kocsival akartak menekülni. Az elmúlt évek tömegbehajtós, késelős, lefejezős dzsihadistái? Haszan Nidal őrnagy Fort Hoodban?

A testvérpár eltökélt volt, látott már fegyvert, de amatőrök voltak, és az egész tettük lényege a fókuszált bosszú volt, semmint a profi, tökéletes elkövetés kivitelezése.

Utószó: nem csak ennek, de minden hasonló az eset elemzésének a rákfenéje, hogy kik elemeznek kit. Újságírók, szakértők, titkosszolgák szakmájuknál fogva mindig (na jó legtöbbször) logikusan és racionálisan gondolkodnak (hogy cselekszenek azt nem állítom), és amikor másokat, más eseményeket kell megérteniük, elemezniük, ugyanígy mindenben a logikát és a racionalitást keresik, a véletlennek szinte semmi, az irracionalitásnak csak szűkre szabott helyet hagynak, de néha azt is rossz helyen (például az öngyilkos merénylőt, vagy a lefejezős videokat hajlamosak irracionálisnak tekinteni). Ez könnyen félreviszi, félreviheti az elemzést, mert számunkra elemzők számára például kizárt, hogy valaki csak úgy odamenjen egy szerkesztőségbe gyilkolni. „Ha én csinálnám, nyilván úgy és akkor …” Szerintem itt érdemes óvatosnak lenni. Ugyanezt találom megjelenni a titkosszolgálatok utólagos megítélése kapcsán is.  

péntek, december 12, 2014

Új orosz politika Putyin személyén keresztül

Trautmann Balázs ismét egy jó konferencián járt Washingtonban. Viszonylagos közmegeyezés van nyugaton, hogy a szankciók milyen súlyos hatással vannak az orosz gazdaságra, ennek már számos jele van. De a végső kérdés mégiscsak az, hogy mindezek képesek lesznek-e moderálásra bírni Putyin elnököt? És ha nem, akkor hol lesz a történet vége?

Balázs a beszámolóját egy viccel zárta, de én inkább ezt előre teszem, utána pedig jöhetnek a komoly dolgok.

Vlagyimir Putyin, az euro és egy hordó kőolaj találkozik a Vörös téren. Mi bennük a közös?
.
Mindannyian nemrég érték el a hatvanat.

-------

A Woodrow Wilson Center két izgalmas előadóval és egy remek beszélgetéssel járta körbe: beszélhetünk-e Oroszország és irányvonaláról vagy csak a már megszokott irány kapott új színeket?  A két beszélgetőtárs, Nyikolaj Zlobin és Szergej Alekszasenko meglehetősen erős képet vázolt fel a mai, putyini Oroszországról, elsősorban Vlagyimir Putyin orosz elnök személyére építve a másfél órás rendezvényt.

Saját magának konstruált világkép, abban a végletekig hívő, egyszemélyi vezető, aki az orosz történelemben mindig is meglévő "erős ember" iránti népigényt is kielégíti. Stratégia, hosszú távú gondolkodás nincs, pillanatnyi döntésről döntésre haladó, az ellenvéleményeket vagy párbeszédeket teljesen kizáró elnök van. Ami nem fér bele Vlagyimir Putyin vízióiba, az nincs is, legyen szó akár hazai, akár külföldi hangokról vagy akár alapvető közgazdasági tényekről. A Nyugat nem tehet mást, mint elfogadja: Putyint megváltoztatni nem lehet, így meg kell tanulni együtt élni az orosz elnökkel, legalább 2024-ig. 

Szergej Alekszasenko, az orosz központi bank volt elnökhelyettese, volt pénzügyminiszter-helyettes éppen a stratégiai tervezés, gondolkodás teljes hiányát tartja az orosz elnök legnagyobb hibájának. Véleménye szerint Putyin nem szereti a tervezést, a bonyolult összefüggések vizsgálatát: dönteni szeret, nem előre gondolkodni. Éppen ezért gyakran mennek szembe egymással saját döntései. Putyin a legerősebb politikusnak tartja magát az egész világon, senki más (ellen)véleménye, javaslata nem érdekli.  

Igaz, döntéseivel 15 év alatt megváltoztatta Oroszországot. Azt az országot, mely mindig is az erős kezű vezetőket szerette és Putyin a jelcini, a demokrácia felé forduló és araszolgató, de gazdasági, kül- és biztonságpolitikai szempontból kudarcból kudarcba bukdácsoló Oroszországot ennek megfelelően alakította át. Ma már minden az elnöktől és az elnöki hivataltól függ, a demokratikus intézményrendszer maradéka is az elnök akaratának végrehajtó eszköze csupán.

Alekszasenko az egyik legfontosabb elemként kiemelte: Putyin nem nyúlt hozzá a piacgazdaság alapvető működéséhez, így az árszabályozást sem vezette be. Ironikus módon az előadás után alig egy nappal lebegtette meg éves beszédében az orosz elnök az élelmiszerek, a gyógyszerek és más, alapvető fontosságú árucikkek hatósági árszabályzásának "gond nélküli" bevezetéséről beszélt
Pedig Alekszasenko szerint éppen az alapom érintetlenül hagyása miatt volt képes az orosz gazdaság eddig működni. 

Az orosz nép elfogadta Putyin országlását, s nem csak az erős kéz miatt, hanem a hétköznapokban tapasztalt, évről évre érezhető jövedelembővülés miatt. Hogy ez nem az orosz gazdaság modernizálódásának, a gazdaság fejlődésének, a világpiaci kapcsolatok javulásának köszönhető, hanem az olajárnak, nem számít: Putyin adta.

Szergej Alekszasenko szerint Putyin, mint minden orosz elnök, hatalomra jutása után nagyon és őszintén Amerika-barát volt, de később ez pont ellenkezőjére fordult. Mindig is egyenlő partnerségre vágyott, s nem véletlen, hogy 9/11 után ő volt az első külföldi vezető, aki felhívta Washingtont és teljes együttműködését ajánlotta fel. A változást a 2007-es müncheni beszéde  hozta: nem lehetek a klub tagja, akkor alakítsunk ki partneri viszonyt. Az ukrán területek ellen indított orosz hadművelet viszont már azt üzeni: nem érdekel a partneri viszony sem. Ha akartok valamit, akkor tárgyaljunk a játékszabályokról. Ha nem akartok tárgyalni, azt csinálok, amit akarok. 

Alekszasenko szerint Putyin mára már zéró összegű játszmaként fogja fel a világot. Csak a nyers erőt, a győzelmet fogadja el, a win-win helyzetnek még a lehetőségét sem. Ennek megfelelően nem várható az ukrajnai visszavonulás, Kelet-Ukrajnát befolyásgyakorló eszközként fogja fel és használja. Putyin nem érdekelt Ukrajna modernizációjában, s egyáltalán, az Oroszországgal szomszédos államok sikerében sem. Ukrajnát egyértelműen büntetni, destabilizálni akarja. Putyin egyszemélyi döntéseivel Oroszország egyre távolabb kerül a nemzetközi szervezetektől, radikális változás nem várható.

Nyikolaj Zlobin történész, politológus, újságíró érdekes háttérinfóval indított. A tavalyi, nagy vihart kavart "hidegháborús" Putyin-beszéd tulajdonképpen visszafogott, finomított megszólalás volt, ahhoz képest, amit közvetlenül előtte az elnök közvetlen környezetében személyesen hallott és tapasztalt. A tanácsadók, keményebben, ellenségesebben, Nyugat-ellenesebben  beszéltek, mint maga az elnök. Ő is Putyin tipikus orosz vezetői szerepét emelte ki: az oroszoknak nemzeti vezér kell, nem egy amerikai mintájú, kompromisszumokra épülő politikai rendszer. "Russia trusts leaders!"

Putyin véleménye szerint a vezérségnek megfelelően ideológiai, vallási vezetői szerepet is pótol, így valóban sokkal nagyobb erővel rendelkezik, mint bármelyik demokratikusan megválasztott vezető. Ennek megfelelően csak akkor tud megsérülni a helye, szerepe, ha vezetői képességeit kívülről  kérdőjelezik meg - Putyin jelenleg éppen ezért sérülékeny. 

Zlobin szerint Vagyimir Putyin nem politikus, soha nem is volt az, s ezt saját maga is többször elmondta neki beszélgetéseikkor. "Véletlenül lettem elnök", mondta maga Putyin, akit még Borisz Jelcin emelt ki a posztra. "Ne ítélj meg politikai szempontok alapján!"
Putyinnak ekkor se politikai hátországa, se oligarchái, se támogatása nem volt. MA már más a helyzet és ezért elismerés jár neki, tette hozzá a politológus. Értékelése szerint a gyenge, nyugati típusú demokráciából Putyin egy erős, orosz típusú demokráciát épít ki, ahol maga a demokratikus rendszer is csak az elnök kiszolgálását végzi. Putyin politikai sprinter, döntésről döntésre ugrál, taktikázásban kiváló.

Vlagyimir Zlobin szerint 2003-04-ben változott meg drasztikusan az addig Amerika-barát orosz elnök véleménye. Ezzel együtt eddig igazán Amerika-ellenes dolgot nem tett, sem a 2007-es müncheni beszéd, sem a 2008-as grúziai háború nem az USA ellen irányult: ez utóbbit Zlobin a jaltai rendszer végeként értékeli. 

2003-ig Putyin meghallgatta mások véleményét is, akár hazai, akár külföldi véleményről volt szó. Saját maga is nagyon szívesen mesélte el, vagy inkább mesélte volna el, hogyan működik Oroszország. A nyugati politikai vezetők azonban erre nem voltak kíváncsiak, így Putyin "bezárt", onnantól fogva csak kinyilatkoztat, nem érdekli senki más véleménye. Felépítette a saját világát, amibe még a tények sem illenek be, ha nem ezt támasztanák alá. A személyes világképe mára már saját realitásává nőtte i magát, amiben az őt körülvevőknek is hinnie kell. 

A jelenleg kialakult ukrajnai helyzetet főleg az amerikai külpolitika taktikai hibáinak sorozata tette lehetővé. Vlagyimir Putyin felismerte: Amerikai meggyengült, az USA-Európa egység már nem szoros, s úgy gondolta, szabad kezet kapott. Zlobin szerint Oroszország ma a régi hidegháborús Egyesült Államok szerepét akarja magára venni, ehhez helyet keres, mint amilyen a BRIC-csoport. Putyin úgy gondolja, hogy az erő többet ér, mint a törvény, ha megvan az előbbi, nem érdekel az utóbbi. Ennek támogatására komoly haderőfejlesztést folytat Oroszország már évek óta. Ennek megfelelően Putyin már a "soft power" országok közé sorolja az Egyesült Államokat, míg 

Oroszország a katonai erejét bátran alkalmazó "hard power" lett. Végül Zlobin értékelése szerint az orosz elnök teljesen feladta az Amerikával kiépített kapcsolatok normalizálását. Ma már csak az érdekli, hol tud betartani és ennek fontos eszköze az európai országok közötti ellentétek kiaknázása, az ékek szorgalmas beverése. Így kívánnak egy olyan világrendet kialakítani, ahol Oroszország erős szereplő lehet.

Vlagymir Zlobin szerint az Egyesült Államok hibát követ el akkor, amikor egy olyan Oroszországról beszél, amelyet saját maga elképzel, de valójában nem létezik. Ennek megfelelően viszont Amerika nem fogadja el azt az Oroszországot, ami a valóságban létezik. Ha valakinek nincsenek stratégiai tervei, elképzelései, akkor nem is tudod őt azok megváltoztatására kényszeríteni, utalt Putyinra a politológus.

Igaz, a valóság és az elképzelések különbsége nem csak az Egyesült Államokra, hanem Oroszországra is érvényes. Szemmel látható megdöbbenéssel mesélte el Zlobin, hogy az előadás előtti napon egy orosz politikus hívta fel telefonon, tanácsot kérve tőle. A politikus problémája az volt, hogy nem érti: ha a Nyugat örült a Szovjetunió felbomlásának, akkor most miért nem fogadja el Ukrajna felosztását?

csütörtök, december 04, 2014

Magyar segélyek Irakban mint a külpolitika eszközei

Ritkán van lehetőség, hogy a magyar kulpolitika eszkozei ilyen latvanyosan mutassanak egy iranyba mint Irak esetében. A hirek es reszletek eléggé szét voltak aprózva, ezert nem art egy osszefoglalast tenni rola az utokor es a magunk emlékezetének számára.

A magyar-iraki kapcsolatok a hidegháború óta elég mélyrepülésben vannak, aminek egyik részről a Szaddam rezsim szalonképtelenné válása volt az oka a hidegháború végével, a másik oka pedig a magyar kulpolitika teljes elfordulása a közel-keleti (és más minden más nem transzatlanti) térségtől. Nekem ez nyilván fáj, de nem hibáztatok érte senkit, az uj országnak ez volt a legfontosabb a politikai és gazdasági túlélés szempontjából (mondjuk az fájó, hogy legalább az EU csatlakozás után sem találtak ki valami új irányt).
Az iraki kapcsolatok rövid időre megélénkültek, amikor az amerikai invázió során (2003) M.o. kiállt az amerikiai külpolitika mellett. Ennek jól ismert részei a magyar szálltózászlóalj kiküldése 2003 és 2004-ben, nagykövetségünk újranyitása 2003-ban (a Szaddam rezsim alatt végig működött, de jó lenne tudni, hogy minek, ha egyszer nem volt semmi aktivitás), a katonai segély az iraki hadsereg részére (főleg a T-72-esek, amelyek körülményei ma is csak a pletykák szintjén élnek), valamint az iraki ellenállók kiképzésének támogatása  a taszári bázis átadásával az USA-nak ( ez utóbbi teljes kudarc lett, mert 100 iraki ellenálló sem akadt önként a programba).

Aztán a katonai misszió lecsengett, a nagykövetséget bezártuk, miután a külügy nem igazán akart költeni a biztonságára. Az újjáépitésből a Toi Toi-on kvül egyetlne magyar cég sem profitált (ez is egy beetetés, vagy a naivitás része volt a politikusok részéről, akik ezzel akartak támogatást szerezni 2003-ban a katonai missziónak), Irak megnyitotta nálunk a nagykövetségét.
A pangás éveihez (évtizedéhez) képest az elmúlt években jelentős pörgés indult el. Mondanám, hogy a keleti nyitás külpolitikája volt az oka, de emlékeim szerint ez sokkal inkább a MOL kurdisztáni kutatásainak és koncesszióinak az eredménye inkább.

Először is megnyitottuk az új nagykövetségünket, ami egyelőre még egy egszemélyes követség, de fontos, állandó jelenlétet biztost. Aztán Idén összel megnyitottuk az erbili konzulásust, amelynek költségének egy részét – valahol mintha ezt  olvastam volna - a MOL állja.

Annak idején elolvastam az konzulátunyitásról szóló cikkeket és kommenteket, és majdnem mindenhol csak a rövidlátást, a nyafogást, szokásos magyar károgást, élcelődést láttam. Ok, külpolitikai elemzést már nem nagyok várok a magyar sajtótol, de ezt amit itt leirok, az nagyrészt tudható, vagy elmondtam volna (vagy más szakértő), ha kérdezte volna valami újságiró.
Na mindegy, kb ez volt a kontextusa annak az (engem meglepő) magyar aktivitásnak, ami a Iszlám Állam késő nyári előretörését kisérte. Mivel az események jelentős részben érintették Kurdisztánt is, azon nem lepődtem meg, hogy a MOL is akzv volt, és adott pénzt humanitárius segélyre (Magyar Ökumenikus Segélyszervezet, meg helyi szervezetek), de az meglepett, hogy a magyar kormány is milyen aktiv volt, mind a humanitárius segély, mind a katonai segély területén.

A felajánlásunk igen szerteágazó volt, a lényegi elemek impresszivek voltak, de azért volt egy két vicces tétel is, amit nem igazán értek, hogyan jutott eszébe az illetékesnek feltenni a listára.

1. 4 095 000 db 7,62x39 mm 43M normál, valamint fényjelzős töltény

2. 1 698 000 db 7,62x54R mm 39M páncéltörő-gyújtó, fényjelzős, valamint belövő-gyújtó töltény

3. 15 427 db 82 mm 37M világító aknalőszer

4. 30 000 db 14,5 mm páncéltörő-gyújtó és páncéltörő-gyújtó-fényjelzős töltény

5. 5000 db PG-7V kumulatív páncéltörő lőszer

6. 31 db122 mm tarack lőszer (különféle) + 723 db lövedék

7. 34 db 152 mm D-20 rádiózavaró lőszer CST

8. 36 db 82 mm 37M av. repesz aknalőszer (gyújtó nélkül)

9. 3780 db 82 mm 37M aknagránát inert (hajító töltet nélkül)

10. 138 db 82 mm 2K21 aut. av. repesz-kumulatív aknalőszer (gyújtó nélkül)

11. 57 db 82 mm 2K21 aut. av. aknalőszer + M-6 gyújtó

12. 190 db 81 mm repesz-kumulatív aknalőszer (gyújtó nélkül)

13. 4 db 125 mm hk. ágyú lőszer (gyújtó nélkül)

14. 2 db 125 mm hk. ágyú rep. romb. lőszer + V-429E gyújtó

15. 3 db 125 mm hk. ágyú rep. romb. lőszer + VSZ-5 gyújtó

Szerintem nem kellett volna felajánlani 2-3-5-57 stb darab lőszert mert ez komolytalan. De a legjobban a 34 db. D-20-as rádiózavaró lőszer keltette fel a figyelmemet, amely elég régi darabnak túnik, és azon gondolkodtam, hogy ez miként lenne képe zavarni napjaink mobil, műholdas telefonjait, bár esetleg a walki talkie-kat igen (gondolom ezeket használják az Iszlám Állam tagjai). OK, ezen túl, a 4 millió normál lőszer és a 1,7 millió páncéltörő lőszer, az komoly ajánlat.
A felajánlott mennyiségből végül az iraki fél (vagy az amerikai?) ezeket vitte el: 

7,62 mm-es 39M pct. gy. l.t.(páncéltörő gyújtó) B-32     1.609.960 db     

7,62 mm-es 39M bgy. lőv.t. (belövő gyújtó) PZ                                                88.000 db      

14,5 mm-es pct. gy. fj. löv. t. BZT( páncéltörő gyújtó fényjelző)    924 db.

Ja most látom, hogy ez az ODC volt. Az itteni amerikai követség mellett működő azon szervezet, amely a katonai együttműködésen dolgozik.

A teljes felajánlott mennyiség 220 tonna volt, ebből végül 50 tonnát tett ki a felsorolt 3 tétel, amelyet az USA szálltott ki Irakba, ezt mar Siklósi Péter a HM védelempolitikáért felelős helyettes államtitkára nyilatkozta az MTI-nek.

Apró, lényegtelen részlet, de ellentmondás látok abban, hogy ki szállitotta ki az 50 tonnát. Idézem:

Ezeknek elszállításáról a Pápán állomásozó HAW Nehéz Légiszállítási Ezred gondoskodott.

vagy

Az Amerikai Egyesült Államok együttműködésével megérkeztek Irakba a Magyarország által az iraki biztonsági erőknek felajánlott hadfelszerelési anyagok. A Honvédelmi Minisztérium által összeállított lőszerszállítmányt az amerikai légierő C17-es szállítógépekkel juttatta el az MH Pápa Bázisrepülőtérről az iraki célállomásra.

Akkor most HAW vagy USAF?

A teljesség kedvéért még beidézem a teljes HM kommüniké szövegét (a félreértések elkerülése végett, ez nem mostani, friss kommüniké, hanem talán egy hónapos, vagy hasonló):

Az Amerikai Egyesült Államok által közvetített igénylista alapján összeállított küldeményt Magyarország térítésmentesen adta át az iraki kormánynak, ezzel is hozzájárulva az Iszlám Állam terrorszervezet elleni harchoz. A felajánlott lőszerek valós támogatást jelentenek a terroristák elleni küzdelemben, az adomány pedig nem befolyásolja a Magyar Honvédség harckészültségét.

Az Iszlám Állam terrorszervezet térnyerése Irakban már a keresztény közösségeket és más kisebbségek létét fenyegeti. A szélsőséges szervezet előretörése aláássa a teljes régió biztonságát. A NATO és az EU tagállamai ezért segítséget nyújtanak Irak kormányának, valamint a Kurd Autonóm Régiónak Irak egységének, szuverenitásának és területi integritásának helyreállítása érdekében.

Ez a kommüniké homályban hagyta, hogy kinek is adjuk a lőszereket. Normális esetben ez hülyeség lenne, de mivel Irakban a kurdok az iraki kormánnyal is fasirtban vannak, ezért elvileg nem mindegy hova megy a magyar lőszer, van jelentősége. A kurdok anyagilag már megerősödtek az olaj révén, most területileg is gyarapodtak, mert bevonultak Kirkukba, a vágyott önálló Kurdisztán megálmodott jövőbeni fővárosába. Most még az Iszlám Állam elleni harc kapcsán fegyvereket is kapnak? Meg kiképzőket? Mi less ennek a vége kérdezik magukban páran Bagdadban.

Siklósi fenti jelzett nyilatkozatából kiderül, hogy ez a lőszer bizony a kurd peshmergáknak ment. MIndjárt rá is kérdezett az egyik ismerősöm, hogy nem gáz, hogy mi nem az iraki államot támogatjuk, hanem egy non-state aktort, akinek távlati céljai miattt esetleg az ország további fembolásához is hozzájárulhatunk?
Egy normális országban ez releváns kérdés lenne, ami értelmes vitát váltana ki, amiben az újságrók, a szakértők és a politikusok a megfelelő kontextus megismerése és kibontása után nyugodtan hátradőlhetnének egy határozott “nem” után. Nem gáz. Szerintem.

Egyrészt mások is ezt csinálják. A művelt nyugat és a művelt kelet is. A kurdok minden honnan kapnak fegyvert, sokkal komolyabbakat.
Másrészt az iraki reguláris hadseregen nagyon segiteni nem tudunk, mert emlékeim szerint amerikai fegyvereketr használ (tudom vannak orosz helikopterek is) és a mi Kalasnyikov lőszereink cask a kurdoknak jó. Adhattunk volna még a 2003 után átadott  T-72-esekhez valamit, de arra szerintem nem volt szüksége az irakiaknak, nem is tudom megvan e még nekik.

Harmadrészt a jelenlegi iraki hadsereg leginkább egy iraki siita miliciák konglomerátuma, némi iráni befolyással leöntve. A hadsereg vezetése felelős talán elsősorban az ország egységének megbomlásához, azon már nem igazán mi fogunk hozzátenni.
A katonai segély és a már emlitett 70000 euros humanitárius segély azt kell mondjam a magyar kulpolitika egy koherens es sikeres lepese volt.Tudom ilyet nem szabad mostansag leirni.

Miért volt sikeres (tunik annak)? Egyrészt a nagyon feszult magyar-amerikai kapcsolatokban (ahol egyebkent a katonai vonal regota a hálás kivételel, amelyre mindig lehet hivatkozni, hogy mi működik jól) ismét sikerült egy pontot találni, amikor egy oldalon vagyunk, amikor közösen  segithetünk (ez az amerikai mentalitásban szerintem sokat számit). A magyar kormány viszonylag gyorsan reagált, talán magától (mert sokszor van vonakodás is) és ezt megint értékelendő.
Másrészt sajátos hátrányunk (csak orosz fegyverrebdszereink vannak) előnyünkre vált azáltal, hogy a katonai segélyt pont Kurdisztánnak tudtuk igy küldeni, amely a MOL helyi pozcioja – ez ezen keresztul a magyar kurd – szempontjabol kiemeleten fontos.

Harmadrészt a yezidi és keresztény kisebbség üldözetetés a keresztény értékeket szem előtt tartó kormányzat számára ismét jó alkalom volt a megnyilvánulásra (meg is történt) ráadásul ezek a közösségek ismét csak a kurd területeken voltak, vagy oda menekültek. Igy támogatásuk indirekt modon ismét csak a kurd-MOL-magyar kapcsolatokat fejlesztette.

Ehhez a folyamathoz kell számitsuk Mikola államtitkár látogatását Bagdadban és Erbilben, amely nem csak fentiek miatt fontos, hanem azért is, mert magyar állami vezető szerintem a logisztikai zászlóalj állomásozása óta nem járt Irakban (tévedjek).
Harcoló katonák Irakban?

Mi még azt is? Horkannak fel szerintem sokan. Igen, szerintem ez még beleférne, ha a politika be merné vállalni. A Különleges Műveleti Zászlóalj katonái képesek rá. Több opció is van, nem kell mindjárt az SAS-re gondolni, akik sajtóhrek szerint napi átlag 8 terroristával végeznek rajtaütésekben. Az ilyen jellegű feladatra a KMZ csak úgy lenne képes, mint Afganisztánba, az amerikai különleges erőkkel együttműködve, az ő logisztikájukon élve, az ő helikotereikkel repülve, stb. Nem lehetetlen, de ez lenne a csúcs rész a szerepvállalásnak.

Ami reálisabb lenne, és amivel az itteni szakmai berkekben bizotsan eljátszottak, az a kiképzési feladatok és a támogató feladatok. Megintcsak lehetne választani az iraki és a kurd erők képzése között (esetleg egy csapatot ide, egy csapatot oda), de peshmergák képzése kézreállóbb lenne: kisebb kockázat (halottak, kormányzati krizis, ellenzék), kurd-MOL kapcsolatok támogatása.

De nem esz ebből most semmi szerintem (még ha politikai bátorság lett volna is), még pedig azért mert már azt hallottam, hogy az afganisztáni szerepvállalásun 130 fő körül, a korábbi 100 helyett. Ennek az egyik magját továbbra is a KMZ fogja adni, és szerintem egyébként sem maradna kapacitása arra, hogy még egy missziót kiadjon váltásokban valahol máshol

szombat, november 01, 2014

Győzelem egy bonyolult világban: az amerikai fegyveres erők új műveleti koncepciójáról

Amíg próbálok magamhoz térni a ország és kultúraváltásból, Tratumann Balázs barátom ismét kisegített egy konferencia előadás bemutatásával Washingtonból. Érzésem szerint a felkelés ellenes műveletek (COIN) korszaka lejáróban van az USA-ban. 10-12 ig erről szólt minden, ez volt sláger téma. Irak és afganisztáni misszió lezárásával most a NATO-ban is új hangsúlyok vannak és az amerikai vezetés is megpróbálja figyelmét a csendes óceáni térség felé fordítani (azért írom, hogy próbálja, mert bár meghirdették, de a szíriai és ukrajnai események nem nagyon teszik lehetővé). Ez az ázsia és Kína felé fordulás (Pivot to Asia volt az elnevezése a hivatalos amerikai dokumentmokban), amit Balázs is emleget az előadás során.

Nem írja konkrétan, hogy mi az új műveleti koncepció neve  (hacsak nem értettem félre és az ULO lesz az), de mivel említi az előzőt (AirLand Battle), amit az szovjet páncélos rohamok megállítására dolgoztak ki a fuldai szorosban/szűkületben (Fulda Gap) a hidegháború idején, úgy szerintem a mostani a AirSee Battle lehet, amely a kínai haditengerészeti képességek korlátozását és Tajvan/dél-kínai tenger megvédést célozza.

Nem szaporítom tovább a szót, jöjjön Balázs konferencia összefoglalója:

„The Future Army: Win in a Complex World” címmel tartott remek előadást David G. Perkins vezérezredes, az amerikai hadsereg kiképzési és doktrinális parancsnokságának (TRADOC) parancsnoka Washington DC-ben. A rendezvény célja az amerikai hadsereg vadonatúj műveleti elképzelésének (Operational Concept) bemutatása volt, melyet természetesen le is lehet tölteni az internetről.

A tábornok harckocsizó, ez időnként meg is látszott az előadásában. Igaz, van mire magabiztosnak lenni: 2003-ban a 3. gyalogos hadosztály 2. ezredének élén elsőként lépte át egységével az iraki határt és Bagdadban is elsőként az ő Abramsei tettek ismerkedő látogatást – Silver Star járt érte.

Ideje volt egy új működési elképzelés kidolgozásának, hiszen az előző még az 1986-os AirLand Battle doktrínára épült, s azóta nagyot változott a világ. Sőt, változik folyamatosan, így nem megjósolni kell a jövőt, hanem csak leírni, milyen lehet. Úgysem fogjuk pontosan tudni, mi történik 2040-ig, így nem lehet elvárni, hogy a hidegháborúhoz hasonlóan aránylag pontosan le lehessen írni, milyen szovjet műveletre hogyan lehet és kell válaszolni, kezdte az előadását a tábornok. Az elmúlt több mint egy évtized háború után viszont új doktrínára van szükség, hiszen az amerikai hadsereg Irak és Afganisztán után inkább már a hagyományos, állami szereplők elleni hadviselésre készül. Ez persze nem azt jelenti, hogy nincs szükség a felkelés ellenes hadviselés (counterinsurgency) kézikönyveinek megújítására, a tapasztaltak fényében – ez is zajlik.

A tábornok szerint a kisebb problémákra, kérdésekre mindig is voltak ötletei, de az ő dolga a nagy kérdések feltevése és megválaszolása. „Milyen háborúba fogsz menni és ehhez milyen hadseregre van szükséged?” Szerinte ez az a fő kérdés, ami mindent meg kell, hogy határozzon.

Ehhez szükség van a jövő lehetőségeinek, környezeteinek felmérésére, leírására, de ezek nem jóslatok, hanem csak lehetőségek lesznek, hiszen nem tudjuk, mi fog bekövetkezni. Itt kényelmes volt a hidegháború: jól ismert ellenség, jól ismert képességek és környezet. Túlerő ellen kell harcolni? A kérdés ismert volt, a válasz is: M1 Abrams. Túl sok támadó gépesített hadosztály jön Keletről? AH-64 Apache.

Ahhoz, hogy egy haderőt megfelelően fel lehessen szerelni, ki lehessen képezni (doktrínák megalkotása, OPFOR alkalmazása pl.), ahhoz tudni kell, hogy a jövőben milyen kihívások, harcok várnak a hadseregre.

Most viszont nem tudni, mikor, hol, milyen koalícióban, kik ellen kell majd háborút vívni? Milyen struktúrával, fegyverzettel, eljárásokkal, kommunikációval rendelkeznek majd a szövetségesek?

A friss, nemrég kiadott „Unified Land Operations: Win in a Complex World” (továbbiakban ULO) műveleti elképzelés alapja a nem tudom pontosan: a tábornok többször is hangsúlyozott megfogalmazása szerint „unknown, unknowable and constantly changing” világ vár az amerikai hadseregre. Ma már nem az egyes változók, képességek pontos ismerete és leírása számít, mint a „régi szép” hidegháborús időkben (Perkins vezérezredes érezhető nosztalgiával utalt vissza), hanem az egyes változók egymáshoz viszonyított összefüggéseit kell felismerni, tanulmányozni, követni. Nem a pontos értékek, hanem a kapcsolatok a fontosak.

Erre tesz kísérletet az ULO mindhárom (műveleti , taktikai, stratégiai) szinten. A tábornok hangsúlyozta: csak akkor nem kell háborúba menned és ott harcolni is, ha mindenki, így az ellenfél is pontosan tudja: ha harcolni kezdesz, egészen biztosan győzni is fogsz. Azaz ha olyan hadsereget akarsz, amely harc nélkül győzhet, akkor olyan hadseregre van szükséged, ami mindig biztosan győzni fogsz, szólt az üzenet a washingtoni éjszakában. A hadsereg lényege az elrettentés képessége: az ellenséget elrettentse magától a harc megkezdésétől is. Ez viszont olcsó, költséghatékony hadsereggel nem működik. (Ehhez képest most már 420 ezer főre visszavágásról is szó van, ami 100 ezer fő mínuszt jelentene nagyjából)

Ugyanakkor később hozzátette, a költségvetési megszorítások segítenek a hadseregnek abban, hogy megtalálja a jövőképét, a prioritásokat. Mint megjegyezte, ha sok pénzed van, nehéz fókuszálni…
 
Az ULO alapja az, amiben a tábornok szerint az Egyesült Államok világelső: az összhaderőnemi művelet. Ez nem csak az amerikai haderőnemeket érinti, hanem a polgári szervezeteket, ügynökségeket, az ENSZ-t és a szövetséges haderőket, azok polgári szervezeteit is.

A tábornok szerint a lényeg az tűzerő szinkronizálása: de ez nem a légitámogatások és a tüzérségi tűz egyeztetését jelenti, hanem a nemzeti ütőerőnek nevezett képességek helyes használatát. A katonai erő mellett legalább ilyen fontos a „soft power”, a diplomácia, a gazdaság, a kultúra is – s szintén hangsúlyozta a szövetséges államok szerepét és együttműködésének fontosságát. A szinkronizálás azt is jelenti, hogy egyszerre kell a földi, a légi, a tengeri, a cyber és az űr hadszíntereken tevékenykedni

A szinkronizálás azt is jelenti, hogy minden taktikai műveletnek illeszkednie kell a stratégiai műveletbe is. Saját maga sem tudta ezt még megoldani 2003-ban, így ma visszatekintve számos olyan taktikai műveletet hajtott végre ezredével, amit ma már nem tenne. Egyszerű példák: nem rombolom le a hidat, a trafóállomást, a gázelosztó központot, ha tudom, hosszabb ideig maradok a hadszíntéren, a városban: úgyis nekem kell újraépítenem majd, ha felrobbantom. Ráadásul a taktikai előnyök sem biztos, hogy jelentkeznek: ha néhány irányított bombával megszüntetem a város áramellátását, az saját erők éjjellátó képessége ma már nem okvetlenül előny, hiszen számítanom kell arra, hogy az ellenségnek is vannak ilyen eszközei, főleg, ha nem a jelenlegi Irakról hanem az esetlegesen leendő, államok és hadseregek közötti összecsapásokról beszélünk.

A hadsereg feladata a nemzeti ütőerő helyes alkalmazásával a politikai célok elérése – pontosított a tábornok. Ehhez azonban azt is tudni kell(ene), mi a győzelem? Mit látunk mi, a politikai vezetés és a világ győzelemnek? Erre sincsen ma már egzakt válasz, itt is minden változik. A szövetségesek, a politikai vezetés, a közvélemény…

A táborok szerint az alapvető kérdés az: fenntartható-e az elért eredmény? Nem rövid-, hanem hosszútávon! Itt is saját iraki példáját hozta fel tapasztalatként: nem azt várta a század- és zászlóaljparancsnokaitól, hogy ők oldják meg a problémát, hanem azt, hogy abban segítsenek: a helyiek tudják megoldani azokat. Ugyanis az ezred elmegy, Irak meg ott marad. (Ott is maradt, az eredmény ismeretes.)

Az ULO elkészítését 6-8 éves kutatás, párbeszédek, fókuszcsoportos beszélgetések előzték meg. Lementek az egycsillagos tábornokokig, minden hadsereg, hadosztály parancsnokságát többször is felkeresték. Külön munkacsoportok voltak századosoknak is, nem csak a felsővezetés véleményét kérdezte a TRADOC. Természetes volt, hogy a többi fegyvernem műveleti elképzelését is átnyálazták, szakembereikkel beszélgettek. Alapkérdés volt: minél nagyobb pontosság vagy átláthatóság? A tábornok kiemelte: komoly veszély, hogy ha az stratégiai szintű elképzeléseknél túlságosan aprólékos a problémafelvetés és hasonlóan aprólékosan „mondjuk meg”, mikor mit kell tenni, pontosan mire hogyan és milyen eszközökkel, eljárásokkal kell válaszolni, akkor taktikai elemeket emelünk stratégiai szintre. Nem azt kell pontosan leírni, _hogyan_ kell győzni, hanem azt, hogy _mire kell figyelni_. Ugyanakkor arra is figyelni kell, hogy az átláthatóság ne csapjon át túlzott leegyszerűsítésbe sem. Az ULO egy alapdokumentum, melyre számos hadgyakorlat és újabb dokumentumok fognak ráépülni és természetesen nagyon fontosnak tartják a visszajelzéseket, azok beépítését is.

Szintén alapkoncepció, hogy azzal kell számolni: az ellenségnek minden olyan eszköz, képesség a rendelkezésére áll, ami a saját erőknek is. Távolról irányított repülőgépek, éjjellátó eszközök, robotok, informatikai hadviselés – ma már a világon szinte bárhol előfordulhat, elérhető. Ma már az a kérdés: hogyan tudod ezeket a mindenki számára elérhető eszközöket jobban használni, mint az ellenfél?

Az ellenséges erők ismerni fogják az erősségeinket, s elkerülik azokat. Senki nem fog Abrams-eket támadni a sivatagban, be kell menni a városba harcolni. Itt van nagy szerepe a megfelelő hadgyakorlatoknak, ahol az ilyen aszimmetrikus helyzetekre is fel lehet készülni, de arra is, hogy mit tegyek egy hozzám hasonló képességű és felszereltségű ellenséges erő ellen? Hogyan kerülhetem el, hogy célpont legyek és hogyan akadályozhatom meg az ellenséges erő térnyerését?  „A katona a mi intelligens fegyverrendszerünk”, nyomatékosította a tábornok. Megfelelő kiképzéssel nagyon sok, előre megismerhetetlen helyzetre is fel lehet készíteni.

A kérdés-felelek szekcióban kitértek persze a csendes-óceáni stratégiai hangsúlyáthelyezésre (pivot) és a hadsereg itt betöltendő szerepére is. Szerintem haditengerész volt a kérdező, de a tábornok emlékeztette: már a pivot előtt is 60 ezer katona állomásozott a térségben, többek között a logisztika, az egészségügy és az informatika derékhadát nyújtva a többi haderőnem számára. Az ULO összhaderőnemi szemlélete ráhúzható egyrészt a pivot-re, másrészt az összhaderőnemi jelenlétre is. S persze finoman emlékeztette mind a kérdezőt, mind a jelenlévőket, hogy a haditengerészet és a légierő az bizony nagyon drága dolog ám.

Az ULO hangsúlyozottan nem egy Bagdad II. forgatókönyv: ennek ellenére ott is igaz, hogy minden változik. A tábornok szerint, amikor 2003 után 2008-ban ismét Irakban találta magát, az ország azonos volt, csak éppen a világ, ami várta, már nem („same country, different world”). Más fegyverek (különlegesen formázott páncéltörő robbanótestek), más módszerek (IED-k, VBIED-k, öngyilkos merénylők) várták, mint 2003-ban. Nem történt más, mint itt is alkalmazkodtak az amerikai hadsereg erősségeihez, azokat elkerülve más módszereket választottak a támadáshoz.

Az iraki tapasztalatait és az abból levonható tanulságokat firtató kérdésre válaszolva a „megértés, elképzelés, leírás” módszer mellett kiemelte: már az ezredszintű parancsnokságokon is jobban kellett volna figyelni arra, hogy a végrehajtott műveletek a hosszútávú stratégiához illeszkedjenek, azokat támogassák. Ehhez azonban az is kell, hogy a parancsnok és a törzs jobban értse a stratégiai összefüggéseket, hiszen egy-egy taktikai szinten jónak tűnő művelet problémát okozhat a stratégiai szinten."