szerda, április 29, 2009

A bagláni kormányzó látogatása és burkai támadás

Szóval kedden Magyarországra érkezett a Mohammad Alam Barakzai kormányzó. A külügy által kiadott meghívóhoz volt egy CV csatolva, csak nem vettem észre :( Szétszedtem egy-egy mondatra és odaírom mellé a kommentemet:
- 1960-ban született Baghlan tartomány Dahana-i Ghori járásában. Pastu származású, a hagyományos elit Baglánban a 20. száza óta
- A Kabuli Egyetem mérnöki szakát végezte
- Szovjet bevonulás után mudzsahed lett, Hekmatyar Hizb-i Iszlamijához (HiG) csatlakozott. Abban semmi furcsa nincs, hogy a legtöbb bagláni és egyébként észak-afganisztáni pastu mudzsahed a Hekmatyar frakciójához csatlakozott Hekmatyar maga is kunduzi származású (Imam Shahib ha jól emlékszem), egyébként ő is mérnöknek tanult a kabuli egyetemen (lehetett akár személyes ismerettség is, ha együtt szocializálódtak Kabulban. Baghlánban Basir Baghlani, Amir Gul (jelenlegi járási kormányzó Baghlan Jadid-ban), Juma Khan Hamdard korábbi tartományi kormányzó (2005-2006 tájékán, még a magyarok előtt, bár úgy látom a Wikipedia szerint 1992 után Dosztum Jumbish-i Milli pártjához és 2001 óta is velük van, bár már főleg Dosztum nélkül. Eszerint mégis disszidens HIG tag volt).
-Miután testvérét (szintén HIG és parancsnok is) a rivális mudzsahed ellenállás vezetője" meggyilkoltatta, átállt a Nadzsibullah-kormány oldalára, és állami tisztviselő lett Kabulban. Hát igen jó a megfogalmazás és teljesen jellemző Afganisztánra a napjainkig, hogy a rivalizálás így működik. Gondolom a rivális ebben az esetben a Rabbani/Masud Jamiat-i Islami lehetett. Az iszmaeliták és az üzbégek ebben az időben is már a kormányoldalon voltak.
- A poszt-kommunista időszakban már nem volt aktív, a tálib időszakot Pakisztánban vészelte át.
- 2001 után: Miniszter-helyettesi pozíciót töltött be a belügyi-, a bányászati-, majd a víz- és energiaügyi tárcánál, és személyes viszonyt ápol Karzai elnökkel.
- 2009 januárjában nevezték ki Baghlan tartomány kormányzójának, amiben családi háttere, társadalmi tekintélye és szervezőképessége komoly szerepet játszott. Igen erről már én is írtam.

Barakzai itteni programja elég sűrű volt, és igen-igen meg volt tisztelve, ha még a köztársasági elnök is fogadta. A ma megjelent, a Külügyi Intézet gyorselemzésben írtam http://www.hiia.hu/index.php?oldal=23&kep=2&gyors=12 gyakorlatilag ez volt az egyik lényege, hogy talán ez a tenyéren hordozás nem is olyan furcsa, ha figyelembe vesszük, hogy a külföld szemével nézve magyar kül- és biztonságpolitika leginkább Afganisztánban történik. Ott vagyunk Koszovóban is, de az ottani tevékenységünk sokkal kevesebb az önállóság és így a felelősség. Ott nincs külön fejlesztési tevékenységünk és nem költünk el ennyi pénzt önállóan. Jelen pillanatban a helytállás is sokkal fontosabb Baglánban mint Koszovóban.

Vissza a programhoz és a sajtótájékoztatóhoz. A Küm ígért nekem egy fotót is a két miniszterről és a kormányzóról. Talán holnap elküldik. A PRT KB sajtótájékoztatóján mindhárman nyilatkoztak, hogy miket, azt összefoglalja az MTI anyaga.

- Szekeres elmondta: 310 katona van kint jelenleg, és

- május-novemberig extra negyven katona megy a választásokra.

- Barazkzai elmondta, hogy a választási előkészületek rendben lezajlottak

- heti egyeztetés a PRT-vel

- afgánok várják, és szeretnének voksolni.

- Az MTI kérdésére a kormányzó megerősítette, hogy hétfőn - az északi tartományokban szokatlan módon - tálibok támadtak meg egy tartományi hivatali épületet a bagláni Borka településen. A támadásban a hivatal egyik munkatársa életét vesztette. Hozzátette: az eset ellenére nem számít arra, hogy a támadások gyakoribbá válnak

- Balázs Péter elmondta: a gazdasági válság és a költségvetési megszorítások "csekély mértékben" érintik az Afganisztánnak nyújtott magyar fejlesztési támogatást is Körülbelül öt százalékkal kell csökkentenünk ezt a keretet.

- A meglevő pénzt még hatékonyabban igyekszenek elkölteni.

- Az MTI úgy értesült: a fejlesztési támogatás mintegy 460 millió forintra csökken. Ugyanakkor - a korábbiakhoz hasonlóan - ez az összeg uniós forrásokkal is kiegészül, ráadásul egyebek mellett a görög és a japán állam is hozzájárul ennek a keretnek a növeléséhez

Még egy dolgot írtam fel, az OMLT a napokban kezdi meg letelepülését Baglán tartományba. A második OMLT (ami eredetileg az első volt, és délre ment volna) semmi hír és sem mertem megkérdezni Szekeres minisztert. Hiába az újságíróskodáshoz arc kell, én meg kutató vagyok. De majd legközelebb.




Ennyi történt hivatalosan a második PRT kormánybizottság ülésén, a többi dolog a zárt ajtók mögött marad.

A hétfői Burkában (Borkában) történt támadást még nem foglaltam össze. Tehát hétfő hajnalban táliboknak mondott csoport (létszám nincs) megtámadta a járási központot, ott is a járási kormányzó épületét. A két órás tűzpárbajban, kb hajnali egytől, meghalt egy rendőr, megsebesült egy rendőr és az első hírek szerint 7 rendőrt foglyul ejtettek.

A tartományi rendőrfőparancsnok erősítést küldött, hajtóvadászat indult (a cikk szerint) és végül kiszabadították társaikat. Kb ugyanezt mondta el Barakzai kormányzó is egyébként.

Megnéztem a kis táblázatomat, abban az állt, hogy magában a járásban mindenféle rendőrt összeszámolva kb 50-55 fő a létszám a kb 60000 emberre. A közrendőr ebből 44 fő ha jól emlékszem, ebből vette fel 9-10 a harcot a tálibokkal.

Egy ismerősöm kérdezte, hogy a magyarok hol voltak, ami nekem non-szensz, de részéről laikusként teljesen rendben van. Csodálom, hogy az MTI nem tette fel.

Én azt mondtam neki, hogy az első akadály, a távolság lehetett. Ha akart volna sem tudott volna a PRT beavatkozni, mert mire odaértek volna, már véget ért minden. állítólag 3-4 órányira van Burka Puli-Humritól.

A másik, hogy nem tudom ez benne van-e feladatai között a PRT-nak. Tudom elég hülyén nézne ki, ha nem segíthetné ki a rendőröket, de lehet van valami rendelkezés, hogy csak önvédelem és ISAF utasítás alapján mehetnek akcióba.

A harmadik, hogy lehet a nemzeti megkötések között van, hogy éjszaka nem lehet elhagyni a tábort (még az ISAF utasítására sem), ez teljesen reális lenne. Csak gondoljunk arra éjszaka nekivágnak a vidéknek éjjellátók, meg felderítés nélkül.

Négy, gyanítom, hogy nincs is olyan sok felszabadítható katona a fegyveres akcióra. A múltkor mondta valaki, hogy az átlag 220 katonából kb. 70% aki nem is hagyja el a tábort. (ami a más eseteket figyelembe véve teljesen reális). A mission teamek force protection egysége (juj de szép mondat), szakasza, milye? ugye véd valakit, nem offenzív. A másik a gyors-reagálású erő (QRF), akik egyébként is táborban vannak és arra várnak, hogy ha MT bajba kerül kimenjenek és megmentsék őket.

Summa summárum: nem lett volna mivel, nem értek volna oda, talán nem is tehették volna meg és azt hiszen nem is ez a feladata a PRT-nek.

Lezárásként, a tovább boncolgatni való része ennek az akciónak, hogy akkor ezek most tényleg tálibok voltak-e. Az igen mellett szól, a szervezet szóvivője elismerte és bejelentette az akciót. Ellene szól, hogy Baghlánban és általában északon nem ilyen jellegű a Tálibán, hanem főleg IED-kal és öngyilkos merénylőkkel operál.

- Ha tálibok most itt vannak, akkor hol voltak idáig?

- Most kezdődik valami?

- Vagy ez valami kifizetett akció volt, ahol néhány rossz arc pénzt kapott a T-től? Akció végrehajtva, Délen bevállalják, Északon nagy para. Mondjuk ez megmagyarázná, hogy a hét rendőr olyan gyorsan kiszabadult. Az is lehet, hogy ismerték egymást a támadók és a rendőrök.

8 megjegyzés:

Névtelen írta...

Szia Péter!

A "mi időnkben" is volt pár hasonló támadás. Ezek zöméről később kiderült, hogy belső rivalizálásról volt szó. Ez igen jellemző arrafelé. (Lásd, amit a jelenlegi kormányzó testvéréről is írtál!)

Tény: A magyaroknak Burkába érni nem 5 perc. Az ilyen esetekről általában már jóval a történtek után értesítik a PRT-t.

A magyarok eseteleges bevetésével kapcsolatban meg szeretnék utalni rendőr kollégánk ZMNE-s történetére a ISAF csapatok bevetésére az afg-paki határon a pisztácia-ügyben! Ember legyen a talpán, aki eldönti, hogy ki a "jó" és ki a "rossz" fiú. Márpedig egyetlen rossz lövés az egész PRT eddigi munkáját romba dönheti!

Üdv: LP

Névtelen írta...

Szia!
A vonatkozó és hatályos HM rendelet szerint a PRT feladatai a következők:

-a PRT tábor üzemeltetése, fenntartása, őrzés-védelme;
-civil szakértők, tanácsadók elhelyezése, ellátása és védelme;
-a civil környezet, helyi lakosság bizalmának erősítése;
-a műveleti területen általános és katonai információk gyűjtése;
-személyek, szállítmányok kísérése, biztosítása;
-a NATO, és ezen belül a magyar katonai jelenlét demonstrálása;
-a PRT tevékenység akadályázásakor szükség esetén rendfenntartás;
-átvonuló szövetséges erőknek, személyeknek segítségnyújtás;
-az Afgán Nemzeti Hadsereg kiképzésének, felkészítésének segítése;
-az afgán rendőrség tanácsadással történő segítése.

De szerintem az ISAF PRT-koncepciójába se fér bele, persze ettől még a mások máshol segítenek, segíthetnek néha.

Ja és egyéni éjjellátója elvileg minden katonának van ott kint, legalábbis nekem ezt mondták.

Azért a fejlesztésekről beszélhettek volna többet is...

Üdv, Ádám (BHKKA)

Névtelen írta...

"Ja és egyéni éjjellátója elvileg minden katonának van ott kint, legalábbis nekem ezt mondták."

Elvileg!!!!! :)

Névtelen írta...

Sziasztok.

Még elvileg sincs minden katonának éjellátója. A világ egyetlen PRT -jában sem. Mert nem kell mindegyiknek. ( Logisztika, személyügy stb)
Akiknek kell azoknak van ( FP QRF SF)És ők tudják is használni. (Mert óriási tévedés, hogy feldobok a fejemre egy éjjelátót és máris úgy tudok működni mint nappali fényben.)

Ha rendőrök kérik a PRT segítségét akkor mennek segíteni. ( szükség esetén rendfenntartás ebbe bőven belefért volna a a tényleges segítség nyújtás)
A háború azonban fizika is. Út idő energia stb törvény szerűségeket nem lehet figyelmen kívül hagyni.
+ az információ áramlás sebességét, és valóságtartalmát sem.
Emlékszem volt egy akció amikor a PRT (felkérésre együtt a németekkel) nekiindult segíteni. Viszont nem találták meg a támadás helyét mert a helyiek is többféleképpen határozták meg, hol is van a balhé.
A végén már MeS ből a Tornádók is felszálltak megtalálni a helyet de ők sem jártak sikerrel. Így azért nehéz.

Üdv Flashbang.

wape írta...

Hello Flashbang

Ezt a történetet én is hallottam, és nagyot röhögtem. De sajnos nem emlékszem a csattanóra. Asszem az afgán rendőrök vesztek össze valami hadúrral, és bejelentették, hogy tálibokkal állnak szembe, erre volt a nagy izgalom és kivonulás. Jaj de kár hogy nem jegyzetelek.
üdv
wp

Névtelen írta...

Igen, nem írtam elég pontosan, természetesen azokra értettem az éjjellátót, akiknek tényleg szüksége van/lehet rá.
Ez viszont nekem új, hogy csak úgy leállnánk besegíteni a helyi rendőrök védelmében. Nem csak nagyon különleges esetekben kerülhet erre sor? Hisz alapvetően a PRT tevékenység katonai biztosítása a feladatuk.
Nem kötekedek, csak művelődni próbálok.
Üdv,
Ádám

Névtelen írta...

egyes forrasok szerint harci helikoptereket is bevetettek borkaban szval azert ez nem volt a "szokasos" tamadas

Névtelen írta...

melyik oldalon vetettek be harci helikoptereket? úgy tudom táliboknak egyáltalán nincs, az ANA-nak meg a csak minimális, az sem errefelé?
http://www.rushprnews.com/2009/02/13/international-security-assistante-force-supports-the-afghan-national-army/
wp