vasárnap, február 07, 2010

Megtámadták a magyar PRT-t

Nem tudom, ez már nem olyan mint régen. Régen egy ilyen hírre azonnal felpörögtem volna, próbáltam volna minden infót összerakni, izgalommal próbáltam volna kitalálni valamit. Ehhez képest tegnap a barátnőm édesanyától értesültem, hogy történt valami a magyarokkal. Szépen megvártam a híradót (HÍR TV), ahol csak annyi derült ki, hogy valóban megsérültek, de hogy miért és hogy hol az nem.

A szokásos körök ilyenkor a média szidása és a HM kommunikációs értékelése. Sokszor megettem már, úgyhogy rövidre fogom. A újságírók, szerkesztők nem tudják mi az mikor valaki életveszélyes sérüléseket szerez Magyarország képviseletében valahol messze. Megbecsülés? Persze én sem tudom, de vannak elképzeléseim. Az MTV híradóban nem volt vezető hír, valami belpolos sz@rról nyilatkozgattak. A ma reggeli 9-es Kossuth hírekben nem volt már említve se. Nem zárom ki, hogy megszólaltak szakértők csak én nem láttam/hallottam őket, de nyoma nincs a neten. Na jó már érdemtelenül sokat foglalkoztam ezekkel.

Honvédelmi Minisztérium. Hát ebben a krízis kommunikációban bevallom jók. Ezt rendesen csinálják, nincs sumákolás. Ezt biztosan eldönthették még az elején, mármint Szekeres miniszter és a tanácsadói, mert ez mindig korrekt. Értesítenek mindenkit, amennyire lehet azonnal tájékoztatnak, és következetesek az elmúlt 3-4 évre visszatekintve. Nekem persze mindig kevés volt, de nem szabad magamhoz mérni a média érdeklődését, hehe. Ahogy látom a bejátszásokból és a hm.gov.hu-ből még akár extra informatívak is voltak. Hosszú és tartalmas volt a HM kommüniké, volt térkép, megmondták a helyet (azt korábban úgy kellett kiszedni), szóval gratu.

Az ominózus térkép

Mi van az eseménnyel? A híreket mindenki olvasta, de aki nem az itt megteheti. Angol nyelvű források a tartományi rendőrparancsnokra hivatkozva még azt is hozzáteszik, hogy iskolát látogatott a liason team, és amikor visszafelé jöttek, akkor jött a meglepetés.
Ja, a honvédelem.hu íraj, hogy CIMIC projektet ellenőriztek.

Az MTI egyenhíre mellett az Index igyekezett valami extrát is hozzátenni. Sajnos a múlt felidézése során kifelejtették a tavalyi öngyilkos merénylőt, akiről pont kollégájuknak, Winkler Róbert számolt be a Totalcaron. Pl erről az eseményről állítólag nem számolt be a HM. Hogy miért? Nem tudjuk meg soha de talán azért mert nem volt sérült, mintha ez lenne a policy. Ahol sérül van, ott nagyon korrektek, ahol nincs sérült, hááááát... A Hírszerző több esetet szedett össze.

De mi van magával az eseménnyel? Először furcsa, hogy ebben a tádzsikok lakta járásban próbálkozik két Hizb-i Iszlamis arc. Az sem mgszokott, hogy a párt színeiben pakisztániak követik el az akciót. Ilyenekre van persze példa, de az inkább Tálibán, vagy Haqqani network szokott lenni inkább.

Az Andarab völgy állítólag a helyi tádzsik hadurak kezében van és csak egymás között szoktak csetepatézni, bár anekdota szintjén felrémlik bennem egy-egy történet, amikor adott mission team teljes állománya morcos milíciatagok között kellett várakozzon, amíg a parancsnok megtette tárgyalásait.

Az is igaz, hogy az a bizonyos Dad-e Khuda (több féle képpen írják a nevét), aki 2008-ban még aktív volt részben ezeken a területeken működött. Ahhoz képest, hogy tálibnak számított (bár az 70 százalék megélhetési típushoz, annak is a vezetői osztályához) sikerült Andarabban aktívnak maradnia sokáig (ezt a bekezdést, most magam megcáfolására írtam.

Szóval ebből a hírből akár minden igaz is lehet. Van valami hosszútávú következménye? Nem hiszem, nem jelenik meg az ellenállás az Andarabban völgyben és egyszeri és elszigetelt akciónak lehettünk tanúi.

Olyan szakmai finomságok piszkálják a csőrömet, minthogy tudtak-e róluk az indulás előtt. Mire gondolok? Mikor tavaly novemberben elmentem a katonákkal egy pár órás útra, indulás előtt rövid briefing van, amit a járőr parancsnoka tart. Civileknek szerintem ez a legrosszabb. Ott utazgatsz magad taxival civilben hetek óta és egyszer csak azt hallod, hogy a városban, amit csendes nyugodtnak hittél, három öngyilkos merénylő érkezett. Egy féllábú, kettő nő.

A katonák ilyen pszichés környezetben dolgoznak, és ezt civilnek nem könnyű megérteni (már ha egyáltalán hallanak róla, de nem is hallanak róla). És valóban a nagy zöld terepjáró a célpont, nem én a szakadt kabátommal.

Szóval kérdezem a katonákat, hogy volt már olyan, hogy bejöttek-e ezek a hírek. Pl, hogy egy féllábú benne volt a hírekben és tényleg robbantott. Vagy lekapcsolták rendőrök. Meggyőződésem ugyanis, hogy ezeknek a híreknek egy része kacsa. Vagy szándékos, vagy az informátor akar keresni, vagy a felderítő túl érzékeny. Ismerünk ilyen túlpörgéseket nálunk is: lefejezős drót, ami miatt átalakították a Merciket, vöröskereszt karszalag levétel az eü-sök kezéről, mert tálib "mesterlövészek" pont rájuk vadásznak. De ilyen volt Göncz Kinga életére küldött öngyilkos merénylő is.

Szóval kérdeztem a katonákat, de semmi határozottat nem tudtak válaszolni. Kérdeztem a felrobbantott magyarokat (lásd fent Winkler), ott azt mondták, volt valami a eligazításon, de nem úgy nézett ki.

Most kicsit elvittem a témát, a lényeg, hogy érdekes lenne, hogy benne volt a hírekben, hogy "két pakisztáni érkezett a tartományba". Ilyenek már voltak máskor is.

Az eset másik érdekes része, hogy a Hizb-i Iszlami hogy felszaporodott. Persze tudjuk, hogy ott vannak, meg aktívak, de ezt az akciót külön is vállalták.

Most ment le egy dokumentumfilm a egy brit csatornán, itt az első szakasz
Itt is végig sok szó esik a Hizb-i Iszalmiról, konkrét parancsnokok nyilatkoznak. Itt már valamit köhögtem róla, és itt vannak Marton Peti gondolatai is.

Ez annyira informatívnak tűnik, hogy majd ha megtudom nézni az egészet, írok róla külön.

Röviden csak annyit jegyeznék meg, hogy a tálibok belülről sem egységesek, ha van egy másik szervezet is, akkor ott megvan az együttműködés és a konfliktus lehetősége is. Ismerve Afganisztán elmúlt 30 évét, utóbbira is komoly esélyek vannak. Ha valami tehet a nemzetközi közösség, vagy az afgán politikai vezetés, az az hogy ezen a vonalon kezdenek el gondolkodni, az ellenfél megosztásán. Hírek eddig voltak ezekről, szóval nem lenne lehetetlen.

32 megjegyzés:

Névtelen írta...

Nekem kicsit hihetetlen hogy a Humvee ablaka (vagy akár a páncélja) felfogja az RPG-t. A szakértők majd kijavítnak ha tévedek.

Balint

Nihil65 írta...

Szerintem aecsapodási szög lehetett szerencsés

Névtelen írta...

A HMWVV Frag 5- kitje képes megfogni az RPG-t és az EFP it
Az ajtó és az üveg is úgy van kialakítva, hogy lehetőleg megakadályozza a kumulatív sugár kialakulását.
Üdv

Flashbang

Névtelen írta...

Vannak, akik repeszgránátról beszélnek. Tény, hogy a vizsgálat lezártáig ezek csak találgatások.

A Wape által említett eset az Andarabban (marcona milicisták vették körbe a Pol-e Hesarba érkezett MT-t) még 2007 tavaszán történt a PRT-2 ideje során.

Névtelen írta...

A korábbi támadások és sebesülések "gyűjteménye" erősen hiányos. Sok olyan esetet sem említenek, amelyek pedig korábban megjelentek a médiában!

munder.wordpress.com írta...

Nekem is fura volt ez a RPG hárítás, de a részleteket nem ismerjük. Ennél is furcsább azonban az a túl egyértelmű állítás miszerint a két támadót elfogták és kihallgatják. Biztos hagyták magukat elfogni, hiszi a piszi :)

Névtelen írta...

A repeszfejes RPG még kisebb kárt tud tenni a HMWVV-ben mint a páncéltörő.
A RPG körül túl sok már a misztikum,. Az sem tökéletes fegyver ahogy a helyiek használják úgy meg pláne nem. Vagy túl közelről lőnek vele vagy túl távolról.
Az itteni RPG lövészek tudják, hogy ők a toronygéppuskások elsődleges céljai, rövid ideig és kapkodva céloznak.A gránátfejek stabilizáló szárnyai sokszor töröttek és görbék.

Üdv Flashbang

Névtelen írta...

Raadasul az RPG-granatok jo resze igen regi, nem egyszer oxidalodott es erosen szennyezett. Ugyannakkor felbukkantak a legujabb valtozatok is.

Névtelen írta...

Flashbanghoz csatlakozva, szerintem is túl közelről lőhetett a madár és azért nem élesedett az rpg robbanófej. Zig Zag

Névtelen írta...

Sziasztok!
Két megjegyzés:

- jobbról jött a gránát, mégis mindkét katona bal karon sérült (?)

- egy külföldi cikk szerint, a két támadóból egyet le is puffantottak a afgán rendőrök...

Üdv,
Ádám

Névtelen írta...

Monday, 08 February 2010 15:08 By Zabihullah Mujahid


BAGHLAN, Feb. 08 - At least two Dutch soldiers were killed as well as 4 injured on earlier Sunday when the patrol of the Dutch troops was ambushed by the Mujahideen of the Islamic Emirate in the Province's Deh Sala district.
Sunday's attack took pace in Ander Aab area of this district which was followed by a one-hour long face-to-face fighting that ended in killing and inuring 6 Dutch soldiers besides destroying their vehicle

wape írta...

Ezek a tálibok teljesen el vannak tévedve. Érdekes, hogy ők is meg a HI is bevállalja.

Meséljetek még valamit az RPG fejeiről, meg működési elveiről.

Nekem az nem világos, hogy ha a vezető oldaláról lőtték, akkor miért az anyósülés oldalán volt a súlyos sérült.
wp

Névtelen írta...

A gránát harci része többféle kialakítású lehet. Az alapvető gránát-típus a kumulatív gránát, amelyet páncélozott célok és fedezékek, erődített célok ellen alkalmaznak.
Első rendszeresített típusa a 70,5 mm átmérőjű PG-7V volt 330 mm-es páncélátütőképességgel.Ebből van egy vagonnal az afgánoknak
Ezt követte a modernizált, 93 mm-es PG-7VL gránát, melynél a páncélátütő képessége 500 mm-re nőtt. Ebből is van a kínai után gyártott.

Továbbfejlesztett változata a tandem elrendezésű, két kumulatív harci résszel felszerelt PG-7VR, amely a modern, reaktív páncélzattal ellátott harcjárművek ellen is alkalmazható. Páncélátütő képessége 105 mm. Szerencsére ilyennel még nem találkoztunk.
Főként a helyiségharcok során, élőerő ellen alkalmazható sikeresen a TBG-7V vákuumos (aeroszolos) harci résszel felszerelt gránát, melynek pusztítási hatósugara 700 m.
Ez nagy mázli, hogy ebből sincs nekik.
Ugyancsak az élőerő pusztítására fejlesztették ki az OG-7V repeszgránátot, ami repeszképző burkolattal van ellátva. A robbanás után képződő mintegy 1000 db repesz 150 m²-es területen szóródik. Sajna ebből is van nekik pakisztáni és kínai utáng yártott.

A fegyver úgy mûködik, hogy a kezelõ összecsavarja az indítótöltetet tartalmazó csövet a robbanófejt tartalmazó rakétafejjel, majd azt behelyezi az indítócsõ torkolatába. Ezután már csak a védõkupakot kell eltávolítani, a biztosítószeget kihúzni ( no ezt elég gyakran elfelejtik )és az elsütõ billentyûvel már ki is lehet lõni a rakétát. A rakéta kilövésekor egy kis mennyiségû töltet indul el elõször, ami arra elegendõ, hogy a rakétát kivesse a csõbõl és a levegõben tartsa addig, amíg a rakétahajtómû elindul.
A harci fej gyújtása minden esetben piezoelektromosan történik (a fej becsapódásakor a beépített piezzoelektromos kristály összenyomódik és az így keletkezett feszültség begyújtja a robbanóanyagot)

A hírekben az szerepel, hogy kumulatív volt a fej,ami elvesztette az energiáját ezért nem okozott komoly sérülést.
Ahogy írtam a Frag 5 kit-ben benne vannak azok a trükkök amik megakadályozzák, hogy a kumulatív sugár kialakuljon.

Jobb oldalról lőtték nem a vezető oldaláról.

Valószínűleg azért a bal oldaluk sérült mert természetes emberi reakció, hogy ha jobbról jön egy nagy bumm akkor ösztönösen balra fordulsz és a hátadat fordítod oda ( ugyan ez fordítva ha balról jön).Így érhette a sérülés a bal kezet, mivel teljesen kifordult az ülésből és a test már nem takarta.
üDV

FLASHBANG

Névtelen írta...

Lenyügöző.

Mennyire időtálóak ezek a robbanófejek. Úgy értem afgán körülmények között kibírjáők évekig, vagy valami időpont, ami után már elég alkalmatlanok robbanófejek?

Másik kérdésem, hogy egy vagy két rpg-vel lőttek e a magyarokra. Abból ítélve, amit mondasz: összeteker, beletölt, csapszes, stb. szóval ez vagy azt jelenti, hogy az egyik lőtt, a másik meg ott volt mellette bekészítet cuccal (összetekerte, csapszeget előre kihúzta, stb) és a lövés után gyorsan beletolta a másikat is, amit az első gyorsan ki is lőtt.

Az első rakéta a első két autó közé ment a hírek szerint a második meg eltalálta a második vagy harmadik autót. 2. v.3 mindegy, mert mindenképpen gyorsan ment a második.

Mindabból amit mondtál, meg amilyen az afgánok arra kell gondoljak vagy
1. Kettővel lőttek egymás után
2. nagyon képzettek, profik és hidegvérűek voltak, és eggyel lőttek, amit aztán gyorsan utántöltöttek

Az első lövére lehet első reakcióként lefékezett a konvoj, és az álló célpontra könnyebb volt lőni.

Tényleg neház eltalálni egy lassan mozgó járművet ezzel?

Ha a százados volt a sérült, akkor ő lehetett a FP parancsnok a konvojban?
üdv
wp

Névtelen írta...

A fejek akár hosszú éveken át is működőképesek maradnak. ami sérül az inkább a vezetőszárnyak.
Az indítócsövet rendszeresen takarítani kell a fegyverhez készletezett tisztító eszközzel, mert a csõ belsejében bármilyen szennyezõdés a rakéta beragadását eredményezheti, így az komoly sérülést okozhat a kezelõ szemében (az irányzék a nagy hátralökéstõl)
A 300 m-es pontos lövéshez nagy rutin szükséges, ezért a gyakorlati lõtávolság 50 m környékére tehetõ.
Ez a távolság meg már annyira közel van a kiszemelt célhoz, hogy a lövészt könnyen fel tudják deríteni, majd kilõni.

Ha már egyszer kilőtted akkor már nem tudsz vele mit csinálni. Bármilyen kis sebességgel halad is a céljármű a lövésznek tudnia kell mennyivel kell elé fogni, hogy pont ott találkozzanak. Ehhez vagy kib@szott jó térlátás szükséges, vagy rengeteg gyakorlás. Ahhoz meg sok gyakorlófej kell meg idő és hely, ami nem biztos, hogy van a madrasszákban.
Ezen kívül te sem akarsz meghalni tehát nem állsz ki a placcra nyugodtan célozgatni meg kalkulálni a lehetséges röppályát meg becsapódást. A ( háború nem Hollywood) Csak addig állsz fel amíg lőni fogsz.A rakéta kilövése nem jár jelentõs torkolattûzzel, ezért alkalmazható akár épületbõl kilõve is.De! Ha takarásban vagy, a takarás meghatározza az az " ablakot " is amíg rá tudsz lőni a célra.
Ezek mind a pontosságot csökkentő tényezők.
Az RPG sek általában párban dolgoznak egyik lő a lövész meg biztosít és kézbe adja a már összeszerelt lőszert.
A reaktív páncélok és egyéb trükkök korában az RPG-vel sokkal pontosabban kell lõni ahhoz, hogy a járműben kárt lehessen tenni (például egy sérülékeny pont eltalálásával).
Az afgánok már a szovjetek ellen rájöttek hogy találat biztosságát úgy szavatolták, hogy 2-4 lövész lõtt egyszerre egy célra.

Az Afgán lövészek arra is rájöttek, hogy a reaktív páncélt is meg tudják semmisíteni, ha egyszerre többen tüzelnek, az elsõ lövések megsemmisíti a harckocsi prizmarendszerét, a többi lerobbantja a reaktív páncélt, a további rakéták pedig képesek hozzáférni a páncélzathoz.

Az orosz csapatszállító jármûvek ellen is sikerrel alkalmazták azt a taktikát, hogy akkor kezdtek el lõni, amikor az megállt, hogy kiszálljanak belõle a katonák.
A támadás elhárítására az oroszok ezért azt a taktikát dolgozták ki, hogy a szállítójármû nem áll meg a katonák kiszállása közben, hanem körbe-körbe köröz, és folyamatosan tüzel a körbõl kifelé. Ennek az volt a gyakorlati jelentõsége, hogy a mozgó jármûvet lényegesen nehezebb volt eltalálni, ráadásul az új taktika meg is zavarta az ellenséget. Ezt a taktikát késõbb úgy alkalmazták az RPG-s csapatok ellen, hogy több jármû körözött egymás után és mindegyik folyamatosan tüzelt az RPG lövészekre.
Erre persze az afgánok is váltottak és jött az újabb használható stratégia, amikor a városban közlekedõ konvoj elsõ és utolsó tagját lövik ki egy olyan helyen, ahonnan nincs más kivezetõ út, így a többi jármû is védtelen lesz és nincs menekülési út.

Üdv

Flashbang

Névtelen írta...

Flashbang már sok kérdésedre válaszolt. Még annyit, ha rálőnek a konvolyra egy dolog biztosan nem történik meg - hacsak nem a roncsok miatt - azaz hogy megáll a konvoly. A konvoly sohasem fog megállni, ha kedves az életük.
Az rpg lövészeknél gyakran több kilövésre kész eszköz van, ezért ha az egyiket elküldte, veszi a másikat ami már be van töltve és azzal is lő. Akkor ott nem szaraodnak az újratöltéssel, hacsak nem valami oknál fogva a célpont hosszabb "rendelkezésre állásáról" van szó.
Az rpg fej azért nem élesedik csak késleltetetten, mert nem cél a lövész öngyilkosságba segítése :) ugyanis ha túl közel van, saját magát is kinyírná.
Ha láttad a Black Hawk Down-t, ott van egy jelenet, hogy a Hmwvv-ban ülő katona hasában áll meg a fej, de nem robban.
Egyébként gratula Flashbangnak, jól összeszedte az infókat :)
Üdv, Zig Zag

Névtelen írta...

persze a konvoj nem ly, ezért beírtam magamnak egy egyest nyelvtanból

Névtelen írta...

Köszi ZigZag.

Valóban az az előírás, hogy ha a konvojt támadás éri és mozgásképes minden kocsi akkor a konvoj begyorsít, nem pedig megáll. Ott áll csak meg ahol
- már elég messze van
- jól védhető pozíciót talált
- beért a táborba :)

Üdv Flashbang

Névtelen írta...

Na ja :) Persze nem egyszerű sem a konvojosok, sem pedig az rpg-sek élete...

Névtelen írta...

Ha egyszer könyvet írok a magyar PRT-ról, majd beleírom ezt, persze hivatkozva :) Nagyon informatív volt, köszi mindkettőtöknek
wp

Névtelen írta...

A kumulatív sugár kialakulása és a páncélátütés nem független a becsapódási sebességtől? Viszont a túl kis becsapódási szög és a sebesség hiánya együtt már megakádályozhatja, hogy a gránát feje "ráforduljon" a céltestre. A gyújtó késleltetése tehetetlenségi elven működik? (rugó - golyó?) Az még mindig nem egészen tiszta a megfogalmazásokból, hogy a jobb első ajtó ablakát találták el (szerintem ez a valószínűbb), vagy az osztott szélvédő jobb oldalát?

Névtelen írta...

"A rakéta kilövése nem jár jelentõs torkolattûzzel, ezért alkalmazható akár épületbõl kilõve is"

Az biztos,mert semmilyen torkolattűzzel nem jár a kilövés.

Épületből NEM lehet használni az RPG-t,mivel a fegyverből hátrafelé távozó gázsugár gyakorlatilag szétkenné a lövészt a szoba falain.
(Hollywood persze szereti a filmekben bemutatni,hogy RPG-vel lőnek a népek az épület ablakaiból.De ilyen nincs,mint ahogy az is kétséges,hogy megálla becsapódott rakéta a katona oldalában.Már csak azért is,mert a VP-7 gyújtószerkezetben,és kópiáiban van egy lőporos önmegsemmisítő,ami ha végigég,akkor megsemmisíti a rakétát.)

Visszatérve a támadáshoz,amennyi publikus:
-Az RPG kumulatív volt,jobbról érkezett,talált,méghozzá meglepően pontosan az ablakot,robbant,de az ablak kibírta.(A jet megállt az ablak anyagában.)

Kisebb csoda,lehet hálaimát rebegni az amerikaiaknak a HMMVW-ért.

Üdv:

K:T:

Névtelen írta...

"A gyújtó késleltetése tehetetlenségi elven működik? (rugó - golyó?)"

Akkor tisztázzuk:

PG-7 működése:: Kilövéskor az ütőszeg a hajtómű rész és a stabilizátor rész határán lévő gyűrű csappantyújára üt, ami indítja a kivető töltetet. Amikor elindul a rakéta, a hajtóműrész aljában lévő tehetetlenségi csappantyús tömb az tőszegre fut, ezzel elindítva a késleltető lőport, ami végigégeti a gyullasztót,ami indítja a rakétahajtóművet.

VP-7 gyújtószerkezet működése:

Kilövéskor a tehetetlenségi erő hatására, egy csap egy rugó ellenében lesüllyed, felszabadítva ezzel egy golyót, ami a szikra detonátor egyik oldalát tartotta. Eközben a csappantyús tömb az ütőszegre fut és egy lőportölteten keresztül elindítja az önmegsemmisítést és kiégeti a pirotechnikai biztosítékot, ami a szikra detonátor másik oldalát tartotta, és egy rúgó éles helyzetbe állítja azt, zárva az áramkört

Becsapódáskor a Piezzo-kristályok által generált áram, a harci részen lefutva, a gyújtóig, a szikra detonátor által robbantja a robbanóanyagot.
Remélem,nem volt túlságosan szakmai a magyarázat..:)

Üdv!

K.T.

Névtelen írta...

"A kumulatív sugár kialakulása és a páncélátütés nem független a becsapódási sebességtől?"
De igen.

"Viszont a túl kis becsapódási szög és a sebesség hiánya együtt már megakádályozhatja, hogy a gránát feje "ráforduljon" a céltestre."

A gránát feje nem "fordul" sehová.
Ha kis szögben éro a célt a rakéta,akkor nem fog elműködni a VP-7, nagy valószínűséggel lepattan,és csak az önmegsemmisítő robbanja fel a rakétát.

Ezt kiküszöbölendő találták ki az oldalütővel ellátott gyújtószerkezeteket.Ilyen pl a régebbi,PG-2-es gránátok(nem rakéta,mert nincs hajtóműve) DK-2-es gyújtószerkezetét.

Ilyenből is van a helyieknek bőven,igaz,ezek már elég régi darabok,és a fegyver is más,(RPG-2)mint amiből a PG-7-est indítják.

A sebesség mitől lenne kicsi??Nincsen "lusta" lőpor..!
Mire komolyan elvesztené a sebességét a rakéta,addigra az önmegsemmisítő felrobbantja.(jobb esetben..)

Üdv!

K:T:

Névtelen írta...

Bocs KT de vitatkoznom kell veled.

2004-ben A Djalalabad úton egy épületből lőttek rá a norvég konvojra. A fej átütötte a kocsi ajtaját ( még akkoriban ők sem páncélozták) majd megállt a jobb egyben ülő szerencsétlen norvég srácban.
Nem volt levéve a gyújtóról a kupak és nem működött az önmegsemmisítő

Ugyan ilyen eset történt Mogadishuban is. Ezt több helyen is dokumentálták nem kamu.
De ott pld azzal nyugtatták a pilótákat, hogy az RPG nem veszélyes rájuk nézve, mert olyan meredek szögben kellene felfelé tartani, hogy a gázsugár összeégeti a lövő lábát.
Az eredmény ismert (Black Hawk down.)

Groznij ostrománál a csecsenek pincékből és panelházak ablakából használták az RPG-t. Erről megint csak elég sok orosz és csecsen forrás is említést tesz.

Üdv Flashbang

Névtelen írta...

Ismereteim szerint is lehet lőni vele épületből, de nem mindegy, hogy mekkora a helység, ahol a tüzelőállást kiválasztják, illetve mekkor távolságra van a lövő háta mötött olyan akadály (fal), amelyről a hátrfelé ható forró gázsugár visszacsapódhat és veszélyeztetheti magát az irányzót. Noha a csőtorkolatnál valóban nincs nagy fényhatás, viszont meglehetősen nagy a "füsthatás", ami viszont felderíthetővé teszi a tüzelőállást, ha valaki eleve abba az irányba figyel.
Gondolom, hogy az alacsony rakéta-sebesség annak a hírnek szólt, amely az "energiáját elveszetett" rakétáról szólt! :) A gránátfej kedvező szögbe történő "ráfordulását" a pánélra a könnyen deformálódó ballisztikai süveggel magyarázva nekünk is oktatták főiskolán! (KGY!)Egyébként gratula a szakszerű működési magyarázatért, főleg, ha fejből ment! :))

Névtelen írta...

Ja, és "előnyös", ha a tüzelőállásul választott helység minél nyitottabb! Az sem árt, ha az irányzó valamiféle hallásvédő eszközt is használ, különben "pár" napig "kicsit" csengeni fog a füle!

Névtelen írta...

És a norvég katona túlélte?
wp

Névtelen írta...

Sajnos nem. 29 éves volt. Hivatásos katona.
Ez volt a SHAPE hivatalos közleménye.

Approximately 2035 hours local, 3 rockets, believed to be RPG-7s, were fired from close range from south of Jalalabad Road at a Norwegian patrol of 4 vehicles returning to Camp Invicta. The attack took place about 2 kilometers west of Camp Warehouse.

The lead vehicle of the patrol was struck by one round, a second round missed, and a third did not detonate.

One Norwegian soldier was killed and one lightly wounded.

One firing point has been discovered – it is not yet known whether all 3 projectiles were fired from it or from other firing points. A hand grenade and a rocket grenade were recovered.

Üdv
Flashbang

Névtelen írta...

"Groznij ostrománál a csecsenek pincékből és panelházak ablakából használták az RPG-t. Erről megint csak elég sok orosz és csecsen forrás is említést tesz."

Mint ahogy arról is említést tesznek,hogy a házakat előkészítették,és gázsugár terelőket építettek be(acél-vagy betoncsöveket,betonlapokat)

A harci rész lehet hibás,ez tény,pont elég befulladt gránátot kell felrobbantani egy-egy lövészet után itthon is.

Ez a "meredek szög"-dolog baromság,nem is értem,hogyan hihették el a pilóták.

Épületből jelenleg nagyon kevés vállrói indítható páncéltörő fegyvert lehet alkalmazni.Ezek között NINCS szovjet/orosz gyártmány.Az RPG-7 pedig messze nem ilyen.

Üdv!

K.T.

Névtelen írta...

"Egyébként gratula a szakszerű működési magyarázatért, főleg, ha fejből ment! :))"

Köszönöm,fejből ment,mivel "meglehetősen" szükséges a munkámhoz,hogy fejből menjen.(a többi kb 100-egynéhány eszköz+ gyújtószerkezettel együtt) :)

Névtelen írta...

"mekkor távolságra van a lövő háta mötött olyan akadály (fal), amelyről a hátrfelé ható forró gázsugár"

Átnéztem néhány szabályzatot,és az RPG-7 használatakor a biztonsági távolságot az összes min 20 m-ben adja meg hátrafelé.