kedd, március 10, 2009

Swat völgyi tálibok és a békeegyezmény

A pakisztáni Swat-völgy az elmúlt hónapokban a figyelem ismételt középpontjába került. A FATA törzsi ügynökségben megjelent pakisztáni tálibok sikeres tevékenységüknek köszönhetően nem csak a helyi biztonsági erőket és a hadseregek kényszerítették térdre, de befolyásukat is sikerült kiterjeszteni. Ennek nyoma volt Észak- és Dél-Vazirisztán és Mohmand ügynökségek elfoglalása (bár ez utóbbit most elvileg visszafoglalta a pakisztáni hadsereg).

Az ügynökségekben folyó harcokat rendszeresen békeegyezmény zárta le (Észak Vazirisztán, Dél-Vazirisztán) , amelyet azonban a nyugati országokon kívül senki sem vett igazán komolyan. A pakisztáni vezetés ebből is láthatóan nem tekinti a tálibokat az országra nézve valódi fenyegetésnek, ezt nem érti a nyugat. Ugyanakkor a törzsekkel való béke kötéseknek és megszegésüknek (mindkét oldalon) hosszú hagyományai vannak, erről a Registan blogon volt egy príma összefoglalás.

Az elmúlt évek során a pakisztáni tálibok végül is kiterjesztették tevékenységüket, és már nem csak a FATAban tevékenykednek. Képzeljük el úgy, mintha az Mátra (hegység, nehezen járható, ritkán lakott - a méretével ugyan problémák vannak) évszázadok óta csak névleg lenne a magyar kormány ellenőrzése alatt. Ott 2002-ben megtelepednek a helyi rossz arcok, akikkel a kormány alacsony intenzitású háborút folytat. A hadsereg nem ismeri a terepet arra, nem szereti őt a lakosság és így a rossza arcok a Mátra hegység egyre több részét foglalják el. OK, ez igazából nem sok vizet zavar.

De egyszer csak eljött a pillanat, hogy a lázadók annyira erősnek érzik magukat, hogy kijönnek a Mátrából és elfoglalják Salgótarjánt. Ez már más tészta, ez mindig is a kormány kezén volt, az államigazgatás része. Az emberek itt a rendhez vannak szokva, nem értenek egyet a lázadók világnézetével stb. Az állam viszont rövid tárgyalás után elfogadja ezt az állapotot, sőt még abba is beleegyezik, hogy a lázadók saját törvénykezésüket vezessék be.

Ez történt most a Swat völgyben. A tálibok bár Pakisztán állam lét nem kérdőjelezik meg, gyakorlatilag annak attribútumaitól (rendőrség, jogállamiság, egységes jogrendszer) megfosztották az államot a Swat völgyben. A törzsi területeken ez kevéssé volt probléma, mert óta történelmileg nem csak nagyon korlátozott hatalma volt az államnak.

Már egy éve írtam erről egy cikk kapcsán, amikor maulvi Fazlullah-ot a hadsereg időlegesen kiűzte a Swat völgyből (aminek egy részét értelemszerűen előtt elfoglalta). Fazlullah visszatért és a kormány végül is vele kötött kényszerű egyezséget, amennyiben az ő követeléseinek megfelelően hajlandó átírni a pakisztáni jogrendszert (Text of draft Nizam-e-Adl Regulation 2009) NWFP tartományban.

A törvényreform jelentőségéről itt a CSM cikkje: Pakistan accepts Islamic law in Swat Valley.

Elements of the religious judicial system, called nizam-e-adl, have been in place in the region since 1994. While cases could be decided more quickly in these religious courts, they often could be bogged down by appeals to the secular court system.

Such an appeal could take more than a decade, driving legal fees beyond the means of many Pakistanis, meaning that justice delayed would often mean justice denied.

"If you see such economic and social injustice, then naturally your mind goes to Islamic justice," says Shah Farman, the provincial general secretary of the Tehreek e-Insaf, or party of justice. "People are looking for speedy and cheap justice."

The lack of an efficient justice system sparked political protests starting in the 1990s by Sufi Muhammad, the father-in-law of the current Taliban leader in Swat Valley, Maulana Fazlullah. Monday's deal was struck between the provincial government and Mr. Muhammad, with the blessing of Pakistan's federal government and military.

The deal sets time limits for trials: six months for civil cases, four months for criminal cases. And the new religious appellate court would remove the need for local cases to be appealed into the secular court system.

Mit a szövegből is kiderül, Sufi Mohammed, Fazlullah apósa indította el folyamatot, s ő az utolsó öt évet börtönben töltötte. miért? 2001-ben önkéntesek ezreit vezette át Afganisztánba a tálibok megsegítésére. amíg börtönben volt, veje, Fazlullah vette át pártjának, a Tehreek-e-Nafaz-e Shariat-e Mohammadi-nak a vezetését. A TNSM lett a pakisztáni tálibok egyik, hanem az egyetlen gyűjtőpártja, átvéve az MMA helyét az elmúlt időszakban. A másik szervezet Beitullah Mehsud vezette Tehrik-i-Taliban Pakistan (TTP), őket vádolják Benazír Bhutto meggyilkolásával is. A TTP FATA beli tevékenységéről itt (a két Vazirisztán, és itt (a másik öt törzsi ügynökség).

A jelenlegi egyezményt kormányoldalról furcsa módon a frissen kiengedett Sufi Mohammed hozta tető alá (szabadon engedésének az volt a feltétele, hogy lemond az erőszakról) saját vejével! Fazlullahról egyébként talán a legjobb írás a NYTban jelent még 2008-ban. Érdemes elolvasni. Bár ami most találtam az se kutya, bár rövid.

A kérdés ott lebeg, hogy a két fél mennyiben fogja betartani ezt a mostani egyezményt, illetve, hogy a régió további iszlamizálása szempontjából miként fog hatni a törvénymódosítás, az iszlám bíróságok nagyobb szerepe a szekuláris pakisztáni jogrendszerben.

A Swat völgy történelmi múltjához több anyagot is találni a neten, Sultan-i Rome írása az egyik legalaposabb, és ahogy olvastam, még érdekes is.

Nincsenek megjegyzések: