hétfő, május 07, 2012

Magyar túszok Szíriában

Ma reggel hallgattam a rádióóban Marósi Tónit, a Kossuth vagy az MTVa tudósítóját. Tóni utánament egy kicsit a témának (végre valaki) és számos érdekes részletet rakott össze. Egyrészt a két szakember majd évtizedes tapasztalattal rendelkezett kint, kőolajipari szakemberek voltak (vagy valami hasonló).

Közben látok a Magyar Nemzetben is egy cikket (Politikamentes emberrablás) Marosi kutatási eredményeiről, a neten nem találom, ezt írja: a telephely egy magyar olajkutató cég, az MB 2001 Olajipari Szolgáltató Kft. szervízhátterét biztosíta. A cég korábban Olajkutató Vállalatként a Shellnek dolgozott Szíriában (3 kutat működtettek) majd a csökkenő érdeklődés, a kínai verseny miatt 2010-ben a cég befejezte szíriai működését, az embereket elbocsátották, a berendezeket ezen a telephelyen tárolták, amíg értelmes jövőt nem találnak nekik. A két magyar szakember a cuccot őrizte gyakorlatilag. De öt hetes váltásokban a nagy meleg miatt, talán más magyarokkal? (ez nem derült ki)

Marosi a regel interjúban kitért arra, hogy biztos nem keverték össze a magyarokat oroszokkal. Most látom, hogy valszeg a Bors hírére reagált, akik egy magyar szír forrásra alapozták (vagy kitalálták?) A Bors szerint egyébként már szabadulnának a túszaiktól emberrablók :)

Az MB 2001 Kft-nek ománi tulajdonosa van, Mohamed al-Barwani. Marosi a reggeli Kossuth rádiós megszólalásában kicsit számonkérően beszélt erről az gazdag emnberről, hogy miért nem tesz valamit a magyar alkalmazottai kiszabadításáért (váltságdíj), de az sajnos nem derült ki, hogy Marosi mire alapozza azt, hogy nem tesz semmit. A vele készült reggeli riportban nem utalt az oknyomozó újságíró arra, hogy: 1. beszélt Barwanival és azt mondta, hogy nem igyekszik
2. beszélt valakivel vagy valakikkel, akik azt mondták, hogy Barwani leszarja a túszok sorsát.

Valami csavar még van a történetben, csak nem teljesen látom. A Magyar Nemzet cikkben szerepel egy mondat: Az MB 2001 ügyvezető igazgatója, Remeczki Ferenc nemmel válaszolt arra a kérdésre, hogy cége alkalmazottait rabolták-e el.

Tehát az MB 2001 Kft nem tartja alkalmazottainak a két magyart, akik a cég telephelyén őrizték a cég felszerelését (ez megmagyarázhatná feltételezett érdektelenségüket), míg a magyar újságírók alkalmazottaknak tartják. Ez valami szürke zóna, biztos volt alkalmazottak, akik valamilyen módon voltak kint. Sajnos a nemzetes cikk nem kérdez rá erre az ellentmondásra.

(Mivel az olvasók  többen olvassák a képekkel megspékelt írásokat, ezért idevágok néhány fényképet a telepről. Közeli tanulmányozásuk rávilágít, hogy ez egy átlagos iprai telepnek tűnik porral, konténerekkel, csökkel, idomokkal, autókkal, stb. Külön köszönet a képekért)




Ja, és a Marósi Toni megállapításainak a lényege! Majdnem lefelejtettem a végén. Hogy az emberrablás alapvetően nem a felkelők és kormánypártiak összecsapásának az eredménye volt, hanem valami "simán" emberrablás. A telepet is kifosztták, és magyarokat is elvitték(nem azért mert magyarok, hanem mert külföldiek). Marosi egyébként is remek munkájának talán ez a legfontosabb eredménye.

2 megjegyzés:

Névtelen írta...

Igenis a 2 elrabolt tusz az MB 2001Kft alkalmazotai,hiába tagadja Remecki Feri én már csak tudom mert ott dolgoztam csak azt nem értem hogy 20-éven keresztül kihasználtak az olajiparban járo bér negyedjéért dolgoztunk,ök meg megtolasotak a hátunkon,és mikor bajban van a 2-kolégánk akkor leszarják öket söt letagadják!!!undorito szégyeljék magukat ennyit érünk nekik???????????

Névtelen írta...

Csatlakozom az elottem szolohoz. A Sziriaban mukodo ceg anno 20 eve kezdet kint dolgozni. Adozasi okokbol surun voltak nev cserek. Cipruso cegkent volt bejelentve sokaig. A koolajkutatos dolgozok dolgoztak kint kint kapva fizetest majd itthon a minibal bert. 1999 vagy 2000 -ben minden kintdolgozot elkudtek a koolajtol fizetes elkuli szabadsagra majd kesobb megszuntettek a munkaviszonyukat otthon a KV-nel termeszetesen kint tovabra is dolgoztak a fiuk. TB & EU jaralek meg sporolva) Valoban a ceg Omani es MB neven fut de gyakorlatilag az Omani tuljdonos eggyaltalan nem koordinalja a ceget ezt a Remeczki fele tarsasag vegzi otthonrol ami meg par eve Szolnokrol tortent most mar Cegledi a ceg! Szerintem Omanban Mohammed Barwani nem is tudja hogy elraboltak ket magyart Sziriabn. Az meg mar teljesen uj hogy a fiuk most egy Libanoni munkakozvetito cegen keresztul vannak kint. Rengetek szakember elhagyta mar a ceget mert valoban a nemzetkozi fizetesekhez kepest csak a negyedet keresik kint. Illetve a ceg mindig ugyelt arra hogy sokan ne tanuljanak meg angolul. Viszont valoban a Sziriai valalkozas egy nagyon jol szervezet , jo korulmenyeket biztosito ceg volt es teljesen biztonsagos korulmenyek kozott lehetett kint dolgozni. Egyebkent van Egy masik ceg is kint amely Egyiptomi es Valve & Tools neven fut ahol ugyan csak sok magyar van volt kint. Az infok biztosak en is dolgoztam 8 evet Sziriaban majd 6 evet Omanban az MB Holdingnal. Termeszetesen ez a vedekezes jelemzo Remeczki urhoz mert bevan ijedve hogy sokat kell majd fizetni. Probalja feltunteni hogy az Omani tuladonost nem erdekli a dolgozok sorsa rajta ugy sem tudjak behajtani a kovetelest ill a koltsegeket. Remelem a fiuk szerencsesen elokerulnek hisz minkettot ismerem sot az eggyikkel igen szoros jo kapcsolatot apoltam.