kedd, december 06, 2011

Tömegoszlatás Észak-Koszovóban és a KFOR-6 felkészülés és



Mióta a nyár közepén Zubin Potoknál, Észak-Koszovóban a magyar katonák is bekerültek az események sűrűjébe, a magyar KFOR misszió főerejének rendszeresen akad dolga, csinálhatja azt amire kiképezték. November végén megsérült két magyar katona, majd egy másik oszlatás alkalmával egy osztrák katonai és egy német tiszt sebesült meg. Ám ők - és ez új dolgnak tűnt - nem a bunyóban sebesültek meg, hanem rájuk lőttek.

Folyik a csiki-csuki a szerbek és a KFOR között, a KFOR lebont egy akadályt itt, a szerbek felhúznak egy másikat ott. Korábban farönkökből csináltk, de egyszerűsödnek a dolgok, olvastam már betontömbökről, teherautónyi földről, sőt olyat i meséltek, hogy Mitrovicában egyenesen betonból öntik egyből a barrikádot.

Mindezt miért? Mert tiltakzak az ellen, hogy Pristinából küldött albán vámosok és határőrök akartak megjelenni a két Szerbia felé levő határátkelőn, Jarinijénél és Zubin Potoknál. Persze a dolgok még nyáron kezdődtek, amikor Pristinael akarta foglalni a két állomást, akkor lett felgyújtva az egyik, akkor volt ügys a portugál magyar zászóalj. Azóta (legalábbis egyelőre) erről lemodott Pristina, most csak a személyek kijuttatása lenne a cél.

Ezt is mondta valaki, hogy a szerbek az útakadályokat nem a KFOR-rl szemben emelik, azokkal semmi bajuk. Hanem kormánnyal EULEX-vel vannak súlyos problémáik,őket akarják megakadályozni, hogy eljussanak a határra. Állítólag a KFOR parancsnokkal volt olyan, hogy a konvoja odaért egy útzárhoz, ahol a szerbek azt mondták neki, hogy az egész konvoj tovább kivéve az az egy EULEX-es autó, ami a konvoj része volt, és amit szerintem pont ezért tettek bele.

Szóval helyzet fokozódik, a civilek és a katonák sérülnek, a tanulmányom lassan, nagyon lassan készülődik és most felkerült néhány kép a következő KFOR váltás zárógyakorlatáról.

Úgy tűnt a mostani zárógyakorlaton élethűen, vagy élethűbben gyakorolták a lehetséges szituációkat. Rákerestem, hogy vannak-e képek a korábbi váltások zárógyakorlatáról. Azokról is van itt meg itt.

Nekem ezek a verekedések egyformán brutálisnak tűnnek, bár van ahol többet mosolyognak közben és van ahol jobban molesztáljk a tömegoszlatokat.

Mindegy, molotovkoktélos gyakorlatot máshol nem láttam, talán ez az újdonság. Amennyire beleláttam ez is egy külön szakma. A mostani KFOR gyakorlatról itt van egy kis szöveg és itt van a Facebookról több kép (nahát a Bocskai dandárnak van Facebook oldala és blogja). Ezt a pár képet a Facebook oldalukról vettem, remélem nem haragszanak meg érte :)



2 megjegyzés:

Névtelen írta...

Ez kezd inkább rendőrségi stílusúvá válni. Szerintem ez nem a katonák dolga.
Azt a sok f***t kéne kiküldeni oda, akik itt 2006-ban verték a népet, ott legyenek kemények, ne itt a nyugdíjasok, meg a parlamenti képviselők ellen.

loislane írta...

Tessék, itt van egy kis PRT-12 gyakorlás is.
https://picasaweb.google.com/szabadiklaudia/HUNPRT12EX?authuser=0&authkey=Gv1sRgCKO3j-m5gM-1CQ&feat=directlink