csütörtök, július 21, 2011

Modernizált Kalasnyikov: AK-63 MF

E hétfőn Szolnokon az amerikai katonai segély (a hogy mit is tartalmazott a 10 millió dollárnyi segély, milyen fegyvereket kaptunk arról itt) mellett ismét bemutatták a modernizált AK-63 MF-t.

Röviden a történetről visszamenőleg annyit, hogy (szigorúan nem megerősített információk) a HM-nek annak idején nem sikerült megoldani a AK-63-as modernizációját. Politikai lobbi, hadiipari lobbi, vagy bürokratikus bénázás már nem emlékszem pontosan az okra, de lényeg, hogy végül az modernizálás kérdését kiadták a NAMSA-nak, a NATO beszerzési szervezetének.

A magyar kísérlet kudarcai közé tartozott, a Magyar Nemzet információi (Indexen keresztül) szerint a tesztlövészeten a két cég (Báthory Épszolg Kft és Combat Kft) fegyverei szétestek: Illesztési problémák miatt már kétezer lövés után fel kellett függeszteni a modernizált Kalasnyikovok haditechnikai ellenőrző vizsgálatát - írja a Magyar Nemzet. A lap információi szerint a fegyverek tízezer lövés után darabokra estek volna, és ezt a Magyar Honvédség főtisztjei is elismerték a parlament honvédelmi bizottságának hódmezővásárhelyi kihelyezett ülésén. A honvédelmi tárca módosításokat és javításokat kért a gyártótól, amelyek után vélhetően folytatható a tesztelés. A lap ugyanakkor úgy tudja: a szaktárca nem zárkózik el attól se, hogy a Kalasnyikovok felújítása helyett mégis új fegyvereket vásároljanak a honvédségnek

Jellemzően a HM kusza kommunikációjára, korábban elutasították a új fegyverek beszerzését a modernizáció javára, itt meg arról nyilatkoztak, hogy mégis inkább új beszerzés.

Azóta hallottam, hogy valójában csak az egyik cég fegyvere kezdett szétesni, de mivel őt akarták kihozni győztesnek, a tendert inkább leállították így. A dolog szépséghibája, hogy volt aki szerint a Épszol-t, volt aki szerint a Combatot akarták kihozni győztesnek (ill. a másik fegyvere esett szét).

A Kalasnyikov.hu a Batori Épszol vezetőjére hivatkozva azt mondja, hogy nem estek szét a fegyverek: Szép Ferenc elmondása szerint az egyébként jó SOPMOD jellegű sínrendszert a másik cég két oldalirányú csavarral is rögzítette, ezeket a 2000 lövés utáni rendes tisztításhoz való szétszedés után már nem tudta visszacsavarni, emiatt állt le a vizsgálat.

A fő felháborodás persze az volt, hogy a HM előzetesen 7700 AK-63-as modernizációját tervezte és erre 7,2 milliárdot szántak 2008-2014 között. Ez volt a Gépkarabély Modernizációs Program. A Vastagbőr blog annak idején megemlékezett erről, így lett ebből az egészből talán hír. Hála nekik archiválva van a HM akkori hivatalos tájékoztatása is, érdemes elolvasni.

Mit tudunk idáig? (Szigorúan nem hivatalos vagy pontos kronológia, részben infok alapján, részben spekulatív)
- 2008-ban hat éves program indul a AK modernizálására
- 2009 márciusában megtudjuk, hogy 7700 darabról lesz jó, tervezett költség 7,2 milliárd
- 2009-ben először 110 darab AK terveznek modernizálni, hogy aztán azokat kipróbálják és utána szülessen további döntés
- 2009 májusában kiderül két cég versenyzett a megrendelésért, ám a hírek szerint a próbán a fegyverek szétestek, vagy nem estek szét, de leállították a próbát.
- 2009 májusából az indavideo egy riportot közöl egy HM-es objektumból, ahol egy bajszos tiszt három különböző modernizált Kalasnyikovot prezentál. Hol, mikor, milyen alkalomból történt ez? Ki a katonatiszt? Kinek a Kalasnyikovjait látjuk? A kis anyagból mindez nem derül ki.
- Sokáig nem tudunk meg semmit
- 2010 elején (vagy 2009 végén?) az ügy átkerül a NAMSA-hoz, aki a HM kérése, specifikációja alapján kiírja a pályázatot (ezt mondták). A specifikáció kb ez volt:
Collapsible M4 style butt stock. Rear pistol grip. Universal tactical-sling. Modified safety lever. Flash hider. Complemented spare parts and instruments. 40×46 mm Under Barrel Grenade Launcher. 1x red dot optical sight with 3 times magnifying add-on module. IR and visible Laser Target Pointer and Illuminator module. Other instruments and accessories
- 2010 márciusában a NAMSA a Combat Kft, a korábbi egyik indulót, hozza ki győztesnek, 1500 fegyver modernizálásra szerződve
- 2010 második felében gondolom a Combat Kft elkezdi a prototípusok elkészítését a próbákra.
- 2010 őszétől megkezdődnek a próbák a fegyverrel, lőnek vele 15000-t, a gránátvetővel, 200-300-t, a fegyver működik.
- 2010 októberében megdicséri valaki, aki kipróbálta, és azt írja róla az MH megsemmisült fórumon: A modernizált AK legutolsó,és állítólag elfogadott verziója nagyon jól sikerült!! Volt szerencsém kipróbálni. A sínrendszer fémből van,és nem csak a mellső markolat minden oldala,és a gázdugattyú vezető lett sínezettre kicserélve,hanem a fegyver bal oldalán az infrabakra is szereltek egy,a tokfedél fölé hajló sínezett konzolt. Betolható, 6 fokozatban állítható amortizátoros,M-4 stílusú válltámaszt kapott a fegyver.Semmi magyar "fejlesztés",végre megvették a kész,kipróbált,bevált eszközöket. Rátettek egy Aimpoint red-dot sight-ot,elé egy 3x-os nagyítású,szintén Aimpoint "távcsövet",ami nemcsak levehető,hanem oldalra le is hajtható. Ergonómiailag kiváló hátsó markolatot kapott,és egy bipoddal ellátott mellső markolatot. Gránátvető: A német AG-36 került a fegyverre,olyan kialakítással,hogy pár mozdulattal le lehet szerelni,és egy kiegészítő válltámasszal -önálló fegyverként lehet alkalmazni. De van még a fegyveren látható és nem látható tartományban dolgozó,NVG kompatibilis lézer, hatékony lángrejtő/csőszájfék,stb.. A fegyver így átalakítva nagyon jó lett,és a súlya sem lett nagy.Nem úgy,mint a korábbi változatoknak... Ezzel a felszereléssel az 1,5M Ft nem is olyan sok... (Python2401, 2010.10.04. 60574 hozzászólás)
- 2010 novemberében megjelenik az első nyilvános fotó (tudtommal), amelyen a köztársasági elnök előtt van a fegyver.
- 2011 elején megkezdődik az első 130-140 AK-63 MF-nek nevezett fegyver legyártása. Első körben ennyit rendelt meg a Honvédség. Az összeg, hogy mibe került, ismeretlen.
- 2011 elején a HM vagy a honvédség átveszi az első fegyvereket és megkezdődik azok kiosztása.
- 2011 nyarán a 130-140 AK-63 MF-ből felszerelik a KMCS és az OMLT állományát (kb max 20+50 fő), a maradék a következő PRT váltásának a force protection századához került. Tekintve, hogy többen vannak mint a maradék AK-63 MF, egyes szakaszok még a régi fegyverrel mennek ki.
- 2011 július 18-án a fegyvert ismét bemutatják a sajtónak, senki sem fogja megkérdezni, hogy
1: Hány fegyvert modernizáltak végül pontosan?
2. Mennyibe került ezeknek a fegyvereknek a modernizálása?

A kronológiát bárhol lehet pontosítani.

Még annyit hozzá kell fűzzek, hogy nem minden AK-63 MF néz ki ugyanúgy. Bár ezt a részét értem legkevésbé (hiába magyarázták már el féltucatszor), a gránátvető és a IR and visible Laser Target Pointer and Illuminator module nem lesz mindegyiken rajta, ha jól emlékszem. A távcső az igen, meg a 3 szorozó optika is. Ez a rész zavaros volt.

Summa summarum: A program 2008-ban indult el, és 2011-ben jutottunk el oda, hogy a katonák vihetik a misszióba a fegyvert. Ez a négy év még elfogadható lenne, ha csak úgy modernizálgatnánk a fegyvert, de úgy, hogy közben valakiknek akár az életük is múlhatott/múlhatna egy megnövelt képességű fegyveren Afganisztánban, háborús helyzetben, szóval ez így nagyon gáz. Nem személyi felelősök kellenek, hanem a HM-nek azt kellene megvizsgálnia, hogy milyen akadályok voltak a pályán, hogy ez ennyi ideig tartott. Mert úgy tűnik amikor a NAMSA-hoz került az ügy onnantól egy év alatt leszaladt az egész, a kiírástól a fegyverek kiosztásáig. Talán azt kellene kitüntetni, akinek eszébe jutott a NAMSA.

A gránátvető végük Heckler and Koch lett.






51 megjegyzés:

smalladam írta...

pazar összefoglaló

a bajszos tiszt ráth tamás ezredes, aki 2009-ben a HM Fejlesztési és Logisztikai Ügynökség technológiai igazgatóságának a vezetője volt, feltételezem, hogy ebben a minőségében ő volt a modernizációs program egyik felelőse

az egyik korábbi posztodban volt róla említés

http://wagnerpeter.blogspot.com/2009/05/kalasnyikov-modernizacio-program.html

http://www.nol.hu/belfold/20090529-lezeriranyzekot_kapnak_a_kalasnyikovok

amúgy a szöveg elején AMD-65-öt írtál, de azokat az afgánoknak adtuk

végül mégiscsak a combat zrt járt jól, de legalább nem a barkácsolt tesztverziójuk lett a befutó, hanem megvették helyette a rendes technikát.

Amúgy addig a katonák afgánban saját zsebből modolt ak63-akat használtak, de ilyet láttál is (velem ellentétben:>)

Névtelen írta...

Talan csak 1 kerdes merul itt fel. Megeri e ezt a fegyvert (ami tudtommal par 1000 forintba kerul)millios raforditassal moderne tenni?
Lehet 15000-et loni 1 fegyverrel de az evek alatt valosul meg normal helyzetben, de addig parszor foldet er, es bizony hasznalatban van..(Ergo szinte biztos hogy mas problemak is felmerulhetnek)
Miert nem eri meg mondjuk szinte ugyan ennyi penzert a mar meglevo fegyverek egyiket megvasarolni (pl:HK csalad)..
Persze mondhatjuk hogy a logisztikai biztositas ami tobbe kerul.. De gondolom 1 fegyverzettechnikus sem fogja majd padiatverovel igazgatni az optikat es gondolom az AK-hoz tartozo JAS72-es felszereles is pont e celt is kiszolgalja..:-)
Egy mondatba foglalva megeri e hazanknak egy idejetmult eszkozt fejlesztgetni bizonytalanul, vagy venni egy kesz jol bevallt fegyvert.
Bar a BTR 80 modernizaciot se feledjuk, mert ott bizony sok meresz otlet lett eladva nekunk, amit szinten vitathatova formalhatunk./(pl:loszerszamlalo: igaz az utolso 35-ot fejben kell szamolni:-))
En ugy latom a MH nyitott a fejlesztesekre, de sajnos nem rendszerekben gondolkodik hanem eszkozokben. (Lasd radio beszerzesek)Az eszkozok jok csak epp nem illeszkednek egymashoz es bizony igy csak egy draga kugyu amit siman helyettesit egy olcso vacak.(radio eseteben:MP 300 kb 1cb radiot er mert nincs hozza erosito)
En bizok e szep fegyver alkalmazhatosagaban de felek meg lesznek meglepetesek...

Névtelen írta...

Említetted hogy,a KMCS-nek ak-63mf lett kiosztva, ezek szerint vissza cserélik az M4 eseket ak-63-asokra?

Névtelen írta...

Egy HK 416 ara kulfoldon 2300 USD ( a csupasz alapfegyver minden extra nelkul.

Mivel magyaroszagon vagyunk erre meg rajonne a vam es az afa ( igen az allam sajat magank is megfizeti a vamot es az afat. )Ugyogy durvan 1 milla lenne egy uj fegyver.

De elotte be kellene vizsgaltatni a fegyvereket ami azt jelenti, hogy kb 2-3 ev ( loteri kiprobalas taborfalvan ,csapatproba stb) kellene a rendszeresiteshez. Tehat ha most vennenek egy vagon HK -ta akkor legjobb esetben 2014 ben lehetne rendszerbe allitani.
Akkor arra ki kellene dolgozni kikepzesi metodust ( ujabb 1-2 ev ismerve a HM -t azzal kezdenek, ogy az osszes tabornok kiutazna Gronlenadtol tuzfoldig tanulmanyozni a HK 416 oktatasi metodusait, majd ezt kovetoen kiadnak a Zrinyi vegzoseinek, hogy irjanak belole egy szakdolgozatot.

At kellene kepezni a fegyvermestereket ( ujabb tabornoki/ezredesi tura hogy masutt hogyan javitjak ezeket a fegyvereket)

Aztan johetnenek hozza az optikai es egyeb cuccok meg az uj loszerek.
Uj harceljarosok kidolgozasa stb.
Szovel ropke 10 ev alatt be is lehetne integralni a HM be az uj puskat.

Mellesleg a Kalas rendszeru fegyverek mindenutt a reneszanszukat elik. Szegeny Stone forog a sirjaban mert van amerikai ceg amelyik az M-16 M 4 karabelyokat apait at gazdugattyus mukodesure.

Ahogy korabban irtam a regi vasak meg mindig viszik a primet ha embert kell olni.


Udv FB

Névtelen írta...

Úgy tudom a KMCS M-4-t és a AK-t is visz ki magával.
wp

Névtelen írta...

Ádám köszi, először mindenhova AMD-t írtam (ennyire értek hozzá), aztán rájöttem és elkezdtem átirogatni. Egy benne maradt, most égek :)
wp

Névtelen írta...

Égek tovább, most láttam, hogy néhol AK-63-t néhol AK-65-t írtam. Bocs. Javítottam.
wp

Névtelen írta...

Szerintem ugy nez ki, mint egy Airsoft-orult agyontuningolt kutyuje. Granatveto nelkul meg mint valami Sturmgewehr, amit az Antarktiszon elbujt nacik fejlesztettek ki :)

Node komolyra forditva: Tenyleg azt kellene megnezni, hogy miert nem tud egy ilyet a HM hazon belul elintezni. Vagy, ha ennyire jo a NAMSA, akkor meg teljesen rajtuk keresztul intezni a MH technikai modernizalasat a koncepcio kidolgozastol kezdve a folyamat levezenyleseig. (mert ok telan tudnak rendszer szinten gondolkodni) Mi meg a penzt adnank hozza (mindig epp amennyi van).

Sztem amugy ha a NATO nem nyaggatna minket, akkor a honvedseg magatol mar reg elkorhadt volna.

-KP-

HPéter84 írta...

http://4.bp.blogspot.com/-Qi8gKYyn3V8/TiCGODclMQI/AAAAAAAABOo/ZYcv2d_r3n0/s1600/ak%2Bszemb%25C5%2591l.jpg

Ennél kisebb már nem volt ?? :-))

Névtelen írta...

Már egy éve győzött a forradalom, de semmi nem változott. Csak mások veszik fel a kenőpénzt. Van olyan pályázat ahol a C*mbat nem nyer? Konkrét számok nélkül nem lehet vitázni, de én bele se merek gondolni, ha a facsavaros előágy + barkácsolt válltámasz verzió 900000 Ft volt, ez mennyibe kerülhet. Nem tépem a számat tovább feleslegesen, a 2009 májusi postban lévő kommentemet máig fenntartom.

KP: igazad van a NATO-val kapcsolatban.

Csak két dolgot kérdeznék:

A képeken látszik, hogy a grvetőre is felszerelik a m.pisztolymarkolatot (talán GP2-es) ami bipod-ként is használható. De hogyan céloznak ekkor karabély módban, szerintem túl messze kerül a grip kézben fogva, alátámasztva meg túl magasra kerül a fegyver, pláne ha a optika szerelékének magasságát is hozzáadjuk.

Mi a szerepe az izléses, kézzel hajlított drótdarabnak a szinte zsír új fegyver hordszíjának csatjában? Szerintem a katona balkezes, de ha a biztosító is val. kétkezes lett, miért nem raktak rá gyárilag (ennyi pénzért...) plusz balos kengyelt?

Pingvin

Névtelen írta...

Ja és a szigetelőszalaggal tuningolt "taktikai" öv + zsebből vásárolt tok + ex-vám&pü.őr Glock 17-es kombó is nagyon ütős. Ha ők az elit, milyen egy sima nyúl felszerelése?

Pingvin

HPéter84 írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
Névtelen írta...

A tűzváltó kar nem zavarja vajon egy balkezes katona mutató ujj és a hüvelyk ujj közötti részét a kezének?Mert így ránézésre elég szerencsétlen helyre sikerült, jobb lett volna ha talán ha a Galil gépkarabély tűzváltóját vették volna át.Egyébként a képeken látható katona balkezessége miatt a gránátvetőt is nehezebben tudja kezelni mivel töltéshez át kell nyúlnia a fegyver fölött, az irányzékról már nem is beszélve ami a jobb oldalon kéne hogy legyen balkezes lövész esetén.Felmerül a kérdés miért nem egy jobbkezes katonára lett kiosztva, figyelembe véve a fentieket

Névtelen írta...

Nem egyből a hk 416-ot kell kérni. Ennyi erővel beszélhetnénk sig556-ról is. (az azért valamivel jobb minőség még a hk-nál is)
Beszélhetnénk inkább a Colt m4-ről. Hisz ez már rendszeresítve van a honvédségnél. Hisz a műveletinek ott van a fegyvertárában sok más fegyverrel együtt. Szóval nem kell csapatpróbázni, nem kell vizsgálgatni. Egyből lehet vásárolni.Egy fegyvermesteri oktatás szerintem nem tartana tovább, mint két hét. ha jó a fegyvermester. Ha meg rossz, akkor kérjen más beosztást.
Az, hogy a kalas a reneszánszát éli, az csak egy dolognak köszönhető: hogy fillérekbe kerül. Ezért is választották mindig is azok, akiknek olcsón kellett sok fegyver. Nem akarom fényezni az m4-m16 családot, mert szerintem sem a legjobb fegyvercsalád.
Az amerikaiak pedig azt teszik, amit mindig is: átveszik azt az egy használható dolgot, ami tényleg jobb az ak-nál, mint m4-nél. szóval beleteszik az új fejlesztésű fegyvereikbe a gázdugattyús rendszert. De talán el kellene gondolkodni azon, hogy minden más maradt az eredeti. Amúgy a németek is átvették ezt a rendszert a g36-nál is.

És tényleg a kmz lenne az elit? minden tiszteletem az övék, mert sok olyan dolgot megcsinálnak, amit mások nem. Más jellegű feladatokat végeznek, de ettől nem lesznek elit. Majd úgy 15-20 év tapasztalat után elgondolkodhatunk, hogy elitnek hívjuk őket. Nekem ez a véleményem. És még egy kérdés: Mit csinálnának, ha nem lenne m4 sopmod, éjjellátó mindenkinek, amcsi hátizsák, bakancs, felszerelés. Mi lenne, ha málhazsák lenne magyar málhamellénnyel, acélsisak lenne műanyag vagy kevlár helyett. Mi lenne ha uaz lenne hummer helyett?

HPéter84 írta...

"És tényleg a kmz lenne az elit? "
Névtelen úrnak: a különleges erők minden hol az elitet jelenti,magyar viszonylatban meg főleg,Olyan feladatot látnak el amit más nem a Honvédségen belül .Különlges feladathoz "különleges" felszerelés dukál. Ne legyünk tipikus magyarok ne vitassuk el mások érdemeit.
"Mi lenne, ha..." ne menjünk vissza a kőkorszakig.
Valakinek keserű a szőlő??

Névtelen írta...

Tisztelt HPéter!

Mondhatjuk úgy is, hogy savanyú a szőlő. Hisz én úgy tudtam, hogy a honvédségben minden katona egyenlő. Persze van parancsnoki lánc, de alapvetően mindenki ugyanazt az ellátást érdemli. Ezzel ellentétben áll az amit tapasztalok. Hisz a kmcs-nek elég volt annyit mondani, hogy a kabar kés túl nagy, így kaptak helyette crkt m16 kést. míg az átlag katona megveheti a gagyi bicskát misszió előtt csekk-könyvre. Vagy a kmcs glock-ot kap a p9rc helyett, mert az nem megfelelő az afganisztáni körülmények között. De a prt-ban még mindig p9rc-t használnak. Szóval hol az egyenlőség?
És, hogy ne menjünk vissza a kőkorszakig? Amiket én említettem az a realitás. Az acélsisak, az uaz, a málhamellény mind mind használt eszköz. Ja, hogy a kmz-nél még nem is hallottak ezekről? Náluk más a realitás. De igaz, hogy a különleges feladatokhoz különleges felszerelés kell. És nem sajnálom a felszerelést tőlük. Csak azt sajnálom, hogy mások nem érnek annyit. Ennyi.

Ja és még valami: tűzszerészek, elektronikai hadviselés, UAV, légvédelmi rakétások, vegyivédelmi alegységek, légi kutató-mentők, előretolt repülésirányítók, és még hosszan sorolhatnám azokat az alegységeket, akik olyan munkát csinálnak, amit mások nem a honvédségben. Szóval nem ez alapján kellene felállítani a mércét.

Névtelen írta...

Kedves Nevtelen

hagyjuk mar ezt a szegeny katona a csek konyvee vasarol mig azok a franya KMCS/KMZ megkap mindent.
Tudod ez olyan mint a rozseszedo nenike, mindenki ra hivatkozik de kb 50 eve nem latott senki olyat.
Amikor a katona svajci bicskat kapott akkor KA_BAr kellett neki amikor KA_BAR-t akkor CRKT amikor azt kapott akkor a SOG ,es lehetne folytani a sort. Barmit is kapott az mindig sz.ar volt es elso alkalommal a PX-ben vett maganak olyat ami neki a szive vagya volt.
De ez igazvolt a napszemuvegre bakancsra multifogora meg a frasz tudja meg mire.
UAZ soha nem volt a PRT ban.(hacsak nem a bolgaroknak )

Nem az olcso KALAS okrol beszeltem hanem magarol a KALAS rendszeru fegyverekrol.
A afg/iraki haboruk soran megint elojott az igeny egy eros, igenytelen konnyen javithato multifunkcios fegyverre. Nekunk van ilyen. Kap egy kis face liftinget es elsoosztalyu valoban hasznalhato fegyver lesz belole nem paradekra valo agyondizajnolt marhasag.

A tobbire meg azert nem valaszolok mert a hszbol latszik hogy egesz mashonnan szerzed be az informaciokat nem a valo vilagbol

Udv

FB

Névtelen írta...

Kedves FB!

Kezdem a leggyorsabb válaszommal. A Kalasnál akkor félrebeszéltünk egymás mellett. a kalas rendszer tényleg az egyik legjobb, ezért is másolják oly sokan a világon. Ebben egyetértünk. Ha jól gondolom, akkor az olcsó ak-król is hasonló lehet a véleményünk :)

A svájci bicskával semmi bajom nem volt. Nagyon jó kis kés. A többiről sajna nem tudok véleményt mondani, mert még nem találkoztam velük honvédség által. Mondjuk ez annak köszönhető, hogy szinte minden egyes misszió előtt más típusú kést lehet beszerezni.

UAZ tényleg nem volt a PRT-ban. (szerencsére) Ilyet nem is írtam. A málhazsák, málhamellény is az itthoni viszonyokra vonatkozott.

Arra viszont kíváncsi lennék, hogy milyen irányú információm nem a való életen alapul?

És még egyszer a végére: Nekem semmi bajom nincs a kmz-vel. Jól felkészültek, fizikailag toppon vannak. elismerés. Én azzal nem értek egyet, hogy nem azonos minőségű felszerelése van a többi alegységnek. Nem a kmz-nek sokkal jobb és több, hanem a többieknek sokkal rosszabb.

Névtelen írta...

Kedves Névtelen.

Mondj nekem egy olyan hadsereget a világon ahol a különlegesektől az egyszerű gyalogosig mindenkinek ugyanolyan fegyverzete felszerelése van?

A való világot nem neked írtam hanem a Pingvin utónevű névtelennek. Csak annyian vagyunk itt névtelenek :)Én kérek elnézést.

Ezt 15 -20 év múlva lesznek csak elit ezt viszont nem értem?

Ez nem az idősek sportja egy 35 -40 éves különleges már öregnek számít akár tetszik akár nem.
15-20 évvel ezelőtt egy különleges műveletistől kb azt vártuk el amit ma egy átlag katonától.
Üdv FB

Névtelen írta...

Kedves FB!

Való igaz, hogy mindenhol különbség van a sf és az átlag katona felszerelése között. Ez érthető. De Mo-n az amerikaiak támogatása miatt hatalmas szakadék keletkezett a kmz és más alakulatok között. Mint említetted mindenki vásárol a px-ben. Én is ezt teszem, hogy jobb, kényelmesebb felszerelésem legyen. És szerintem még a kmz-s katona is ezt teszi.

A 15-20 évet az alakulatra értettem. Szerintem szükség van ennyi év tapasztalatra. Hogy úgymond felnőhessen az első olyan generáció, akinek van valós tapasztalata és át is tudja azt adni az új generációnak. Mint anno az mtt csinálta.

Ezért szeretem jobban használni az eredeti nevet. A különleges műveletiből már tudja az ember, hogy milyen alakuatról van szó, és ugyanaz a tisztelet megmarad, mint az elit alakulat megnevezésnél.

Üdv
M

csak, hogy ne legyek névtelen:)

Névtelen írta...

Szia M

Pont ezzel vitatkozom.
Nem tud át adni semmiféle tapasztalatot mert annyit változik a trend 15 20 év alatt.
Max. az elitek vagyunk érzést tudja átadni de azt meg csak akkor ha elfogadjuk és támogatjuk abban, hogy ők valóban az elit. Itt és most.
A 50 es években a díszelgők számítottak elit alakulatnak a 60 as években a rakétások. 70 ben az ejtőernyősök. 80 ban senki :)és csak 90 es években kezdődött el KMZ elit státuszának felépítése ami 2000 es évekre érett be.


Üdv FB

Névtelen írta...

Kedves FB!

Támogatom, hogy az elit váljon elitté minden téren és mindenki szemében. Elfogadni sajnos még nem tudom. Láttam már statikus és dinamikus bemutatót tőlük, de a nevében is benne van, hogy bemutató. Olvastam egy-két tanulmányt a kmz-ről a neten, amiből levontam néhány következtetést magamnak. De sajnos még nem dolgoztam együtt velük soha. Majd ha látom a munka módszerüket akkor elfogadom. Mondjuk erre a munkájuk jellegéből adódóan kicsi az esély. Talán egyszer egy "pit bull"-on :)

Üdv,
M

Névtelen írta...

T. FB

???
Nem értem ezt a való világ dolgot.
Nem akartam fikázni a különlegeseket, pont arra utaltam, hogy többet érdemelnek a honvédek.
Lehet, hogy túl cinikus voltam, de jelenleg mi vagyunk NATO legrongyosabb tagjai ez tény.

Pingvin

Névtelen írta...

Csak kíváncsiságból megnéztem a TARIC rendszerben mennyi a géppityu vámtétele. Sejtésem beigazolódott: 0%

Gondolom a 2300 USD-n a 7% amerikai áfa is ott van, meg nem foglalkoztunk a nagybani vásárlók űberkedvezményével sem.

Szerintem itt a lőszer lehet a háttérben, mint nyomós ok a kalasok megtartása mellett. Esetleg még a saját hadiipari képesség rugalmatlansága. Nem tudom csak gondolom.

ZZ

Névtelen írta...

3 aprosag:

1: Szerintem is kell 10-15 ev, mert az igaz, hogy gyorsan fejlodik a hadviseles, de szerintem bizonyos ismeretek allandoak, amiknek be kell epulnie. Peldaul 60 eve most van eloszor olyan, hogy ismet harcol az MH. Itt rengeteg uj ismeret keletkezik. Emellett kell ido arra, hogy a kulonlegeseknel a kulonbozo (magashegyi, sivatagi, ne adj Isten oserdei es sarkvideki) kepzesnek is megjelenjen az ismerete/kulturaja.

2: A nagy szakadek a kulonlegesek es a tobbi kozott azert van, mert mivel az uj NATO tagallamoknak nem nagyon van penze, igy az USA ugy gonoldota, hogy olcsobb es gyorsabb kikepezni es felszerelni egy zaszloaljnyi kulonlegest, akit utana be lehet vetni minden megkotes nelkul (tehat harcfeladatot ellatni veluk) mint arra varni, hogy az egesz hadsereg eljusson egy adott szintre, ahonnan azok majd jolkepzett katonakat tudnak felajanlani.

3: a AK-63 modernizaciorol volt egy viszonylag jo osszefoglalo a HM regi honlapjan. A fo ervek a fegyver megtartasa mellett a nagy meglevo keszletek (lezsirozott erintetlen fegyverek ill. loszer) a hazai gyartokapacitas (loszer) es a kikepzes, uzelmeltetes soran szerzett kultura magas szinvonala volt.

-KP-

Névtelen írta...

Kedves ZZ

Elhiszem, hogy a TARIC rendszer szerint a gpi vámmentes. Még azt is hogy áfa mentes. Csak akkor az nem fér a fejembe, hogy a HK miért került itthon a duplájába mint ott kint.
Az anyacéget is mondta köszöni szépen az érdeklődésünket de csak a magyar disztributoron keresztül hajlandó tárgyalni, akkor is ha mi a kormányzatot képviseljük. Az meg olyan árat mond amit gondol.Ugyanis az ilyen beszerzések bonyolítását már minden minisztérium HM BM kiszervezte valamilyen céghez.Ők pedig simán felszámolnak mindent ( vámát áfát nagymama gyógykezelését)
Tévedés lenne azt hinni, hogy csak orvos látogatók vannak :)

Az az überkedvezmény amiről írsz az általában fejlődő ( értsd afrikai és ázsiai országok kapják meg akik mellé még hajlandók átvenni egy csomó ócskavasat is. ( Pld a svájciak így sóztak el a SIG mellé 20.ezer db svájci katonai biciklit is ami 1938 óta állt a raktárakban :)

Kedves Pingvin

Valóban miért nem raktak rá balos kengyelt meg bajuszpödrőt és mikrohullámú hajsütő vasat. Mert van akinek meg az lenne jó.
Viccet félretéve.
A gránátvető markolatát nem markolássza az illettő ha karabély üzemmódban dolgozik.
Ha meg feltámasztja akkor kipattintja a mellső markolatból azt a két kis lábacskát ( bipod ) és nem a gránátvető markolatát fogja annak használni. Mellső grip egyébként is hosszabb mint a gránátvető markolat.
+ A gripp leszedhető tehát akinek nem tetszik vagy túl messze van az leszedi

Egyébként a grip nem került túl messze a lövőtől mert a hátsó válltámasz hosszában állítható tehát ha távol van kisebbre lehet venni.

Egyszer nézz meg egy élő amerikai katonát ( pláne valamelyik különleges egységtől) Hihetetlen, hogy a ragasztószalag ejezsinór és fémdrót milyen kombinációval fogsz találkozni, csak azért, hogy a felszerelése és fegyverzete minél inkább az ő igényeihez legyen igazítva.

Üdv FB

Névtelen írta...

Kedves Flashbang, áfamentességről nem volt szó. Azt fizetni köll. Az árképzés terén a fegyver a legátláthatatlanabb dolgok közé tartozik és rendszerint sumákba veszik meg. Szóval bármit bármennyiért is eladhatnak, ha éppen közeleg a választás. ZZ

HPéter84 írta...

Tiszteletem M!

A Bercsényi KMZ elitségéhez hozzá tartozik a múltjuk is.Ugye Furkó Kálmán neve nem ismeretlen .Magyar berkekben akkor ők voltak az elit .Az akkor 34-es mélységi felderítők utódai a KMZ.De szerintem ezzel nem árultam el titkot :-)

Névtelen írta...

Egy dolgot sajnálok, hogy egyik képen sem látszik a kompenzátor. Pedig jó lenne tudni, hogy mennyire változott.

És hiányolok is egy dolgot. Szerintem érdemes lett volna egy kis kiegészítő a tárkioldóhoz. Nem nagy összeg és megnöveli a méreteit annyira, hogy az elsütőkéz hüvelyk-, vagy mutatóujjával lehet működtetni.

Névtelen írta...

Nézzétek meg a www.hadmernok.hu 2011 II negyedévi számában megjelent cikket a 96M P9RC rendszeresítéséről.
Érdekes és elgondolkodtató

Névtelen írta...

Itt a cikk
http://www.hadmernok.hu/2011_2_prekup.pdf

De nekem mint laikusnak nem egyértelmű a mondanivaló.

Az, hogy ha rendszeresítenénk egy új fegyvert, akkor ne kezdjük előről a bevizsgálni az összeset?

Vagy hogy a rendszeresített fegyverünk már akkor elavult volt, amikor rendszeresítettük?
wp

Névtelen írta...

A cikk arról szól, véleményem szerint, hogy feleslegesen dobunk ki pénzt egy tesztelésért, mikor azt már valaki világ színvonalon megcsinálta, jelen esetben a PTI. A cikk szerzője gondolom a korrupciós lehetőséget korlátozását is szem előtt tartotta, hiszen a csapatpróba eredményét, mikor több független alegység teszteli a rendszeresítendő eszköz, kisebb mint mikor néhány gazdasági embert kell "jobb belátásra bírni.

Névtelen írta...

ok, köszi
wp

Névtelen írta...

Hmm, nekem a cikkbol inkabb a kovetkezo jott le:
-Van a magyar P9RC lofegyver, amely egy legalabb 30 eves konstrukcio elhanyagolhato tovabbfejlesztese.

-A bonyolult bevizsgalasi folyamat miatt a fegyver rendszeresiteserol szolo dontes es a tenyleges rendszeresites kozott 7 ev telt el. (1992-1999)

-Nem is volt verseny, csak a fentebbi tipust vizsgaltak.

-Szart kaptak, hosszu ido utan, dragan.

A szerzo javaslatai:
-A nemet PTI szigoru bevizsgalasi tanusitvanyat el kellene fogadnunk, es nem itthon szarakodni a mi lassu, burkoratikus es draga rendszerunkkel.

-Mivel a PTI a vilag legjobb lofegyvereit bevizsgalja, nekunk csak valasztani kellene egyet amin mar megvan a tanusitvany, es akkor jo minosegu fegyverunk lesz.

-Termeszetesen el kell vegezni a csapatprobakat, hogy itthoni viszonyok kozott is jo-e a fegyver (kompatibilitasi kerdesek)

-Ha valami nem stimmel (pl az itthoni fegyvertok merete) akkor abbol is inkabb meg kell venni a nemzetkozi standardot, minthogy itthon kiserletezzunk.

Szoval o azt mondja, hogy ahelyett, hogy 7 ev alatt dragan bevizsgalunk es rendszeresitunk egy mar alapbol elavult fegyvert,vegyunk bizonyitott minoseget, tanusitvannyal (PTI), kiegeszitokkel gyorsan es olcsobban.

Amen.

-KP-

Névtelen írta...

Kiegeszites: Az elozo nevtelen hozzaszoloval azert nem ertek egyet, mert o a kommentjeben feltetelzi, hogy a PTI tesztelte a PR9C-t, amire pedig a tanulmany szerzoje nem tett utalast. (Tehat valoszinuleg nem.) Valoszinuleg azert nem, mert a PR9C nem vilagszinvonalu fegyver, mint a Glock, vagy a Sig Sauer csalad tagjai (igy a nemetek nem is bajlodtak a tesztesevel, hisz nem akartak otthon rendszeresiteni.)

-KP-

UI: meg annyi emlit a szerzo, hogy a PTI nem csak lofegyvert tesztel, szoval ha a rendorseg be akarna szerezni valamit, akkor olyat vegyen, amin van PTI szabvany, mert az tuti jo.

Névtelen írta...

Névtelenül jegyezném meg:

A P9RC-t azért rendszeresítették és azért szereztek be belőle nagyobb mennyiséget 1999-ben, mert a FÉG-et ez tartotta egyedül életben. Innentől kezdve fölösleges vitázni...Szart vettek, drágán, aminek indoklására igen kevés a "magyar terméket részesítjük előnybe" szlogen. Valakik jól jártak. Ennyi a történet.

Névtelen írta...

Laikusként kérdezem, nem-e lett volna jobb ötlet full gyári AK-100as szériát venni, kiegészítőkkel? Tudomásom szerint minden amit erre pakoltak azt rendelésnél rá lehet szereltetni.

Beren írta...

Egy katona ismerősöm tatáról azt mondta szerinte nagyon jók lettek. Kicsit ugyan nehezebbek mint a szokásos de bőven megfelelnek. Végre bebizonyosodott, hogy egy hidegháborús kézifegyvert is fel lehet tuningolni 21. századi követelmények ellátására.

Névtelen írta...

Szervusz Beren

Reméljük lesznek még visszajelzések a kinti használat után is. Kösz a kommentet-
wp

Névtelen írta...

Üdv!!
Az AK modernizációról egy kis szösszenet,mindenki vonja le belőle a következtetéseit.
A Combat kft világszínvonalú,izraeli gyártmányú,AK-ra tervezett sínrendszerekkel szerelte fel az általa pályáztatott AK-t.
A Bátori Épszolg. sufniban gányolt vackokat tett a fegyverre.Nem a Combat fegyvere hullott szét.

Egyébként én kipróbáltam a modernizált AK-t,elképesztően nehéz lett,a tárcsere ugyanolyan macerás,mint az alapverzión,30-as tár miatt nagyon előre kerül a mellső markolat-különben nem lehet tárat cserélni.A grv-vel felszerelt változattal pedig igen érdekes álló/térdelő testhelyzetben lőni a súly miatt.Emellett a járművekben a fegyverek rögzítése nincs megoldva,vagyis kb 2-3 hónap alatt a felszerelt optikai eszközök jó eséllyel tönkre fognak menni a HMMWV-ben szétrázódás miatt.

Üdv!

K.T.

Névtelen írta...

Nos, hála Istennek, vagy amiben épp hisztek, itt mindenki hatalmas szakértő. Csak pár gondolat:

1: Mi vagyunk az egyetlen ország, aki nem közvetlenül a gyártótól vesz vmit, hanem a Combattól, bocs már Milipol, vagy a Nowartól sokkal drágábban. A Botach nevű amerikai cég honlapján több nyalánkság is megrendelhető az átlag amerikainak, mint HK 416 (2000$), FN SCAR (1750$) stb, és ezek a sorozatlövő verziók. Ja, és ha beírod az ingyenes kuponkódot, akkor ebből még 10% kedvezményt kapsz. Szval, ha vki meg tudja magyarázni, h nálunk egy 2000$-os fegyver miért kerülne több mint a háromszorosába, akkor hálás lennék. És ez igaz az optikai irányzékokra is.

2. Az új fegyver egy elavult eszköz. Ráadásul szépek a tuningok, de a cső és a tok régi, szval erősen kérdéses, h meddig jók még.

3. A különböző amerikai oldalak tele vannak AK tuning alkatrészekkel, amik fillérestől a horribilisig felölelik a palettát. Vagy ha vki működő és tesztelt cuccokat akar, akkor ott a Military Morons oldal, ott meg lehet nézni, h mi a használható.

4. Csak egy laza számítás: Aimpoint 440$, 3x-os nagyító 350$, válltámasz 75ß, markolat 80$, elülső sin 70$, oldalsó sin 65$, hátsó markolat 40$. Ez kb. 1120$. Még ha tévedek is mondjuk 20%-ot, mert fejből mondtam az árakat, akkor is mondjuk 1400$, ami kb. 300e Ft. És ez mind kisker ár! Gondolom, ha rendelünk belőle úgy pár ezer darabot, akkor olcsóbb. Igaz, h a gránátvető árát nem ismerem, de tuti, h együtt nincs 1,5 Millió Ft.

5. Nem, az AK nem olyan pontos, mint az M4/M16. Viszont sokkal jobban bírja a strapát. A két fegyver lőszere ballisztikailag teljesen eltér. Ugyan azon a súlyon több lőszer vihető az M4-hez. Igazság szerint mára mind a kettő elavult. A jenkik is cserélnék már le, csakhát a hadiipari lobbi még kitart.

Névtelen írta...

Az ak63mf ekre visszatérve. sok afganisztáni és bercsényis (bemutatón)fotón láttam őket. biztos legyártották már az első sorozatokat.

kíváncsi vagyok, hogy az átlagos lövészeknek mikor fog akezébe kerülni...

azóta nincsen katonai visszajelzés?

Beren

Névtelen írta...

Nagyon Baba! Lenne! Csak attól, hogy fel van díszítve még modernebb nem lett! Igaz szerintem nem is kell! A Történelemben még nem nagyon volt példa, hogy egy AK elromlott volna. A válltámasz oké, sokat felfog a visszarúgásból, és tényleg rendben van, hogy RIS-t integrálnak rá! Aztán az a sok kütyü, meg csak szerintem a bemutató miatt van így felszerelve. Azt úgyis az elvégzendő feladat fogja meghatározni, hogy mit kell majd ezekből felaggatni a fegyverre.

gyula0910 írta...

Sorolnám! A rákerülő irányzék rendszer nem erre való (M4-re való ez a magasság),feleslegesen túl magas,mert így az egész fej a fedezék fölé kerül.A hátsó sínnek hosszabbnak lehetne előrefelé,ezzel több más irányzéktípus is ráférhetne.Az új bal oldalra került biztosító útban van.A gránátvető nekem nagy csalódást okozott már a G36-on is,mert túl alacsonyan kellett fogni a súlyhoz képest és billeg az ember kezében és sehogy sem kényelmes fogású.Máig nem értem,hogy gyárthatják ilyen formában!Az Ak eleve orrnehéz és még ennek az elejére ez a gránátvető,szörnyű elgondolás.Eszméletlen kényelmetlen ezzel a fogása,de gondolom a csapatpróba kielemzésekből most is kitörlődnek a negatív dolgok.Erről mesélhetnék!

Névtelen írta...

Kedves gyula0910

ne fogd vissza, meséljél. Vagy ide vagy írj nekem a waape@yahoo.com ra és majd megbeszélünk egy találkozót.

Majd ha lesz időm megkérdezem, azokat, akik használták és majd meglátjuk nekik mi volt a benyomásuk.

üdv
wp

gyula0910 írta...

22 éve foglalkozom katonai felszerelések tesztelésével,fejlesztésével.Főleg bevetési ruházat,felszerelés(málhamellény,stb.),de kicsit volt lehetőségem a fegyverek terén is.Először sorkatonaként,majd civilben a honvédelmi minisztérium megbízásából és végül szerződésesként.
Itt csak annyit írok le,hogy pld. 1 csapatpróba kielemzésen azt mondták,hogy írjuk alá,hogy jelen vagyunk,de a jegyzőkönyvben-ami teljesen valótlan volt-már úgy voltunk feltüntetve,hogy jelen vagyunk és a jegyzőkönyvben leírtakat igazoljuk.Én többet nem mentem.
Még 1:sok panasz volt 1 felszerelésre,a honvédelmi miniszter amerikaiakat is megkérdezett a felszerelésről.Még a Tv híradóban is bent volt.Világszínvonalunak mondták a magyar felszerelést,így lett rendszeresítve.Csak azt nem tudták,hogy amit ők véleményeztek,az nem a rengeteg panasszal illetett magyar,hanem 1 izraeli típus volt és direkt erre az alkalomra lett kiosztva.Tagadták,de fényképekkel,videókkal be lett később bizonyítva a csalás.Mégis el lett tussolva.
Még tudnék írni pár sztorit!
Nálunk így történnek a rendszeresítések!

gyula0910 írta...

Visszatérve az Ak modernizációra! Ez tényleg előrelépés,mert nő a hatásfok.De ha már fejlesztünk,fejlesszünk jól!Rá való alacsony irányzékokkal kevesebb lesz a fejlövött katonánk.És rá inkább való gránátvető.Ráadásul ez az egyik legmagasabb típus,ezt nagyon-nagyon előre kell felrögzíteni,mert különben nem tudunk tárat cserélni.

S.K.Á. írta...

"1: Mi vagyunk az egyetlen ország, aki nem közvetlenül a gyártótól vesz vmit, hanem a Combattól, bocs már Milipol, vagy a Nowartól sokkal drágábban. A Botach nevű amerikai cég honlapján több nyalánkság is megrendelhető az átlag amerikainak, mint HK 416 (2000$), FN SCAR (1750$) stb, és ezek a sorozatlövő verziók."

komikus a szakértőzés annak fényében, hogy a közhiedelemmel ellentétben sorozatlövő fegyverek nem lehetnek civil kézben, az 1986-os Firearm Owners Protection Act értelmében, amely törvényen kívül helyezte a gépfegyverek (angol terminológiában kissé megtévesztően machine guns), így a gépkarabélyok civil birtoklását is.

csak gondoltam megjegyzem.

Névtelen írta...

Köszi. nem értek hozzá, de mindig úgy érzem, hogy ezek a magyarázatok (megvesszük a xy cégtől, az sokkal olcsóbb) valahol sántítanak.
köszi
wp

Unknown írta...

ez egy hülyeség jártam pár alakulatnál de egyiknél sem volt modernizált ak pár darab van belőle a kmz nek és ott kifujt :D az a "7700" db vagy menyi igy eltűnt ráhúzták a frodo láthatatlan köpenyét de szerintem inkább sosem volt cisnáltak belőle párat odaadták pár katonának leféynképezték nesze sjaó fejleszetettünk és kész azóta sincs senkinél :D és nem használja senki a kmzt meg az amerkiaiak fegyverezik fel sántít az egész nagy kamu még midnig olyan ak-kat használnak a katonák belső infobol mondom hogy helyre toló szerkezet szét rohadva tokfedél folyamatosan leesik és ezeket használják :D amúgy meg optika 25 ezer kb sinek legyen plusz 30 rongy és akor elég sokat mondtam ez a gránát vető meg elég ergya amerikaiak 0980 körüli években komolyabban megoldották ezt a dolgot az m16 on ennyi a honvédség :D vicc kategória de valaki ebből is meggazdagodott

Névtelen írta...

Irom a cikkben hogy csak 130-140 darabot csináltak, amik kint voltak aztán Afganisztanba, talan meg mindig a amradek kontingenseknel vannak.
wp