kedd, május 17, 2011

HM Közlemény-sajtótájékoztató: Balesetben meghalt két magyar katona Afganisztánban

Meghalt két magyar katona, egy súlyos állapotban van, autóbaleset volt. Sajnos ezek is előfordulnak mindenhol, ráadásul az MRAP egy magas és gyors jármű, az afgánok meg úgy vezetnek, ahogy keleten szokás.

Lent a HM közelménye, előtte a MRAP-be való becsatolás procedúrája, legalább lehet látni, milyrn a biztonsági öv, és hogyan tartja az embert. Itt pedig egy februári poszt, ahol a hátsó ajtó lenyílik vagy becsukódik. Igazából azt nehéz elmondani az újságíróknak, hogy egy ilyen járműben, ami csúpa izom és csupa vas (acél?) iszonyú életveszélyes lehet felborulni, mert nincsen kárpit, nincsenek gömbölyű sarkok. Most jövök rá, hogy a toronylövész élete pedig külön életveszély egy ilyen boruláskor. Lehet ő az egyik áldozat?



HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM
SAJTÓIRODA

SAJTÓKÖZLEMÉNY

Balesetben meghalt két magyar katona Afganisztánban

Mai napon, magyar idő szerint 10.15 órakor a Magyar Honvédség Tartományi Újjáépítési Csoport (MH PRT) konvojának egy gépjárműve felborult. A közúti baleset következtében kettő magyar katona életét vesztette, négy társuk megsérült.


Az MH PRT logisztikai szállítást végzett, amikor Baghlan tartományban, Mazar-e Shariftól mintegy 15 kilométerre előzés közben az egyik M-RAP MaxxPro típusú, speciális, aknák elleni védelemmel ellátott, páncélozott személyszállító gépjármű felborult.
A gépjárműben összesen 6 fő utazott, egy fő a helyszínen, egy katona kórházba szállítás után belehalt sérüléseibe. További egy fő súlyos-életveszélyes, egy fő súlyos, de nem életveszélyes, kettő fő könnyebb sérüléseket szenvedett.

Az elhunyt és sebesült katonák hozzátartozóit a történtekről a Magyar Honvédség tájékoztatja. A honvédelmi miniszter, a Honvéd Vezérkar főnöke, valamint a Magyar Honvédség Összhaderőnemi Parancsnokság parancsnoka részvétét fejezte ki az elhunytak családjainak.
Hende Csaba honvédelmi miniszter a történtekről tájékoztatta a Magyar Köztársaság elnökét, a miniszterelnököt, valamint az Országgyűlés Honvédelmi és Rendészeti Bizottságának elnökét és a parlamenti pártok frakcióvezetőit.

A Honvédelmi Minisztérium rendkívüli sajtótájékoztatót tart ma délután 16.30 órakor a minisztérium épületében (Budapest, V. kerület, Balaton utca 7-11. I. emelet 120.).

7 megjegyzés:

Névtelen írta...

Basszus, én is épp ezen gondolkoztam, miért nem lehettek becsatolva. Egy ilyen csupafém járműben elég durva lehet egy baleset után "repkedni"... Őszinte részvétem, szomorú halál...

Névtelen írta...

miért nem lehet egy ilyen közleményt hiba nélkül megírni ????(Balkh és nem Baghlan, ha mazartól 15 km.)...

Névtelen írta...

Ennyi és ilyen sérülésnél a felborult szerintem erős eufemizmus (valszeg meg is fordult egyszer vagy kétszer). Ha pedig így történt akkor a toronylövésznek esélye sem volt. A többieknek azonban - ha be vannak csatolva ők és a fegyverek is - még lehet. Őszinte részvétem...

Névtelen írta...

A June 13 report by the Marine Corps Center for Lessons Learned indicated concerns about MRAP vehicles rolling over in combat zones. The V-shaped hulls of the MRAP give it a higher center of gravity and the weight of the MRAP can cause the poorly built or maintained roads in rural Iraq or Afghanistan to collapse. Of the 66 MRAP accidents between Nov. 7, 2007 and June 8, 2008, almost 40 were due to rollovers caused by bad roads, weak bridges, or driver error. In many of the rollovers troops were injured, and in two separate incidents five soldiers have been killed by rolling over into a canal and getting trapped under water. The report said 75% of all rollovers occurred in rural areas often when the road is above grade and a ditch or canal full of water is next to it. The same report raised concerns associated with MRAP vehicles snagging on low hanging powerlines in Iraq or its antennas getting close enough to create an electric arc, which may lead to electrocution of passengers. The person located in the gunner's hatch is at the highest risk.

smalladam írta...

http://hirszerzo.hu/belfold/20110517_meghalt_ket_magyar_katona_afganisztan

ebben benne vannak a részletek. a sofőr valamiért előzés közben elrántotta a kormányt, nekimentek a padkának, a gép megpördült maga körül, leszakadt a lövegtorony meg a két futómű, a toronylövész kapásból meghalt, a kocsi parancsnoka kórházba szállítás közben, a sofőr állapota válságos

ScoTTThun írta...

Sajnos Péter beletrafáltál.

Az első kérdésem rögtön az, hogy az új MRAP használata előtt kaptak a söfőrök valami képzést??????

Névtelen írta...

Eloszor is RIP azoknak akik mar nem jonnek vissza.
Masodszor A soforok kapnak kikepzest, hogy ez most eleg vagy keves azt nem tudom megitelni. Embere valogatja.
Harmadszor amikor az ember ebben a vasban utazik nem hiszi el hogy fel tud borulni. Olyan nehez hogy behajlik alatta az aszfalt. A biztonsagi ov jo dolog meg hasznalni kell.
Eddig ket olyan tortenetet hallottam ( ez a masodik) ahol a biztonsagi ov NEM hasznalata okozta a tragediat. Ellenben hallotam kb 50 olyan tortenetet ahol a becsatolt biztonsagi ovet okoltak amiert a katona bennegett az MRAP-ban

Emberek vagyunk.
Udv FB