hétfő, március 28, 2011

Jelga és Burka

Ebben a két afgán járásban is vannak tálibok mint az elmúlt hónap híreiből kiderült. Burkát mindig rebesgették, voltak nagyobb tálib akciók korábban, egyszer írtam is róla, hogy lerohantak valami rendőrőrsöt a tálibok.

Arról már korábban voltak hírek, hogy Pakisztánból üzbég IMU fegyveresek jöttek északra, Kunduzba, Takharba de említve volt a Baghlan és Samanfan is. Mindegyik tartomány rendelkezik üzbég kisebbséggel, viszont az is tény, hogy az üzbégek többnyire tálib ellenesek voltak korábban (viszont volt köztük mindig néhány hadúr, aki a Hekmatyar féle HIG-vel állt kapcsolatban).

Ehhez képet most márciusban műveletek sorozatát hajtották végre amerikai és afgán kommandó alakulatok a járásban. Azaz nem a magyar-amerikai mentorált ANA zászlóalj, hanem - ha jól tudom - a 209-es hadtest közvetlen alárendeltségébe tartozó kommandó zászlóalj (ebből mind az öt hadtestnek egy van).

Ezek nem afgánok, csak jelzem, hanem minimum üzbégek, de akadhatnak köztük tádzsikok is, vagy más ex szovjet önkéntesek (igen csecsenek is, nekik a hírük bámulatos, de halott vagy elfogott csecsent látni Afganisztánban hallatlan ritka dolog)

Van a Foreign Policy weboldalán egy médiatörténeti jelentőségű cikk is, ami ehhez kapcsolódik. Szerintem először fordult elő, hogy egy nyugati újságíró egy afgán tábornokkal együtt menjen csatába. Olyan már régóta van, hogy újságírók nyugati katonákkal vagy tisztekkel mennek együtt műveletbe, így születnek a jó tudósítások. De afgánokkal? A BBC egyik vezetője Daud Daud (Dawood Dawood) tábornokot kísérte el, amit Daud instruálja Rahimi, Baghlan tartományi rendőrparancsnokot egy szintén Burka járásban indított rendőrség (nem katonai) műveletben.

Daud 2 szeptembere óta a 303-as észak-keleti Pamir régió rendőrparancsnoka, hozzá tartozik minden rendőri erő Baghlan, Takhar, Badakshan, és Kunduz tartományokban (és talán Samangan-ban is?). A szövegben van egy ilyen mondat: Daoud now commanded all Interior Ministry forces in the north, including his own elite force of police commandos, Pamir 303. . Ezek vajon kik lehetnek? Mekkora erő?

Van saját Facebook oldaluk, nagyon progresszív. Lájkoltam.

Állítólag nagyon karizmatikus Daud, és az elmúlt hónapokban Baghlanban is nagyon pörög, próbálja irányítani a folyamatokat, a helyi rendőrséget az ALP program belefolyni stb.

A helyi sajtóban megjelent ennek az akciónak az eredménye:
. Commander Qurban Ali, son of Nur Mohamad, former Jehadi commander and current school teacher
2. Hafizullah, son of Qurban Ali, recent graduate from Parwan University
3. Asadullah, son of Qurban Ali, school student
4. Abdul Riaz, son of Abdul Qayum, villager
5. Assamuddin, son of Abdul Qayum, school student
6. Mullah Tahir, son of Mahamad Ashem,

Ha ez igaz, akkor rávilágít arra, hogy ez mennyire családi jelleggel bír, mennyi a rokoni, kisközösségi szálak motiválják a csatlakozást. Megy valaki, megy vele a fél rokonság.

Burkához képest a másik hír csak a helyszín miatt okozott némi meglepetést. Eddig még nem nagyon olvastam a hírekben, hogy Jelga járásban is lettek volna tálibok (persze tudom, ők mindenhol vannak, de akkor is), most meg megadtam magát 22.. Lehet, hogy csak valami "egyszerű" milÍcía, aminek manapság jobban megéri megadnia magát tálibként?

5 megjegyzés:

Névtelen írta...

Érdemes megfigyelni, hogy ahol Daud megjelenik, ott mindig sokan megadják magukat. Azt viszont elég nehéz azonosítani, hogy kik is ezek az önmagukat feladók!

Névtelen írta...

Az ANP "eltadzsikosodása" még jobban előtétbe került és ez fokozza a pastun tadzsik ellentétet. pl. szerintem Razul Khan fellángoló pastunellenessége is ehhez köthető.

Névtelen írta...

Az ANP felso vezeteseben mindig is erosen jelen voltak a tadzsikok.
Az oreg gengszter Daod korabban mindenkitol fuggetlen kabitszor ellenes rendorseget vezette.

Tobbszor probaltak meg kicsinalni de mindig visszatert ( volt hogy egy hetre is eltunt majd elokerult) aztan helyette a Belugyminisztert valtottak le :)


Errefele azt beszelik csak azert vallalta el a mostani posztjat, hogy a volt FAK on kersztul meno kabszer forgalomban ne legyen fennakadas :)

Udv FB

Névtelen írta...

"Razul Khan fellángoló pastunellenessége"

Razul az Andarabból származik, ahol soha sem szerették a pastukat.

Névtelen írta...

"Az oreg gengszter" Ahhoz képest jól tartja magát! :)

Egyébként ez a verzió egyáltalán nem zárható ki. Ne feledjük, Afganisztánban járunk! :)