szombat, november 28, 2009

Video a kunduzi támadásról

A német PRT vezetője által kért kunduzi légitámadás hatása még az elmúlt napokban is érezhető volt. Miután a Németországban lefolytatott vizsgálat megállapította, hogy a felső vezetés szintjén komoly információ visszatartás és masszírozás folyt, előbb lemondott az ezért felelőssé tett Bundeswehr vezérkari főnöke (német szóhasználatban állítólag főszemlélő), majd az akkori hadügyminiszter. Ő jelenleg, a német munkaügyi miniszter, de dicséretesen vállalva a politikai felelősséget, nem mentegetőzött, hanem lemondott arról, amilyen poszton éppen volt a kórházban.

Ily módon mint az előző kommentekben láttam, Tömböl István vezérkari főnökünk már vagy utóddal, vagy előző helyettesével tárgyalhatott Berlinben az északi PRT-kat érintő dolgokról.

De miért is váltották le a két vezetőt? Egy meglepően kerek elemzés az MTI-től. Elszoktam már az ilyenekről. Szóval a fő ok az információk visszatartása, a közvélemény félretájékoztatása volt:

[F. J. Jung volt védlemi miniszter] Azt állította, hogy a közvéleményt, illetve a parlamentet a rendelkezésére álló információk alapján korrekt módon tájékoztatta. Hozzáfűzte, hogy lemondásával a német hadsereget, a Bundeswehrt is védeni kívánja a jogtalan támadásoktól. Elsőként a Bild című napilap számolt be csütörtöki számában arról, hogy a szeptemberi támadással kapcsolatban a védelmi minisztérium, illetve - akkori miniszterként - Franz Josef Jung visszatartott egy, az észak-afganisztáni német katonai parancsnokság által a támadásról készített jelentést, sőt egy videófilmet is, amely a légicsapást, illetve annak előzményeit rögzítette.

A Bild-nek tényleg sikerült megszereznie e videot. Ahogy képzelem az eset után már sokaknak megvolt a video, járt körbe a körenemaileken, csak nem merte senki nyilvánosságra hozni, hogy neki megvan. Biztos ijesztgette a helyi KBH az újságírókat. Ok, itt a video:

A Bild információi, túl a video anyagán, annyiban újak, hogy az áldozatok számát 142 főre teszi. Ha jól értettem a videot a végén azt mondják az áldozatok közül 40 volt civil. A hivatalos afgán jelentés, amit Karzai maga készítetett, 30 civilről és 69 tálibról szólt.

Az MTI hír egyébként azt írja: A filmen jól látható, hogy közvetlenül a légicsapás előtt több polgári lakos tartózkodik az üzemanyag-szállító járművek közvetlen közelében. Édemes megnézni a videot és elgondolkodni, hogy mi az hogy: "A filmen jól látható". Én csak pöttyöket látok szaladgálni. Azok miért nem lehetnének tálibok is?

5 megjegyzés:

J. írta...

Üdv!

Két megjegyzés:

A helyi KBH a MAD (Militärischer Abschirmdienst).

http://www.mad.bundeswehr.de/portal/a/mad

És valóban Inspekteur des Heeres a címe a szárazföldi erők parancsnokának.

http://de.wikipedia.org/wiki/Inspekteur_des_Heeres

Üdv.:

J.

Névtelen írta...

A nemeteknel tortenelmi okok miatt nincs hivatalosan sem vezerkar, sem vezerkari fonok. A foszemlelo hataskore azonban az idok folyaman gyakorlatilag elerte egy vkf jogkoret. A sasszemu elemzoknek pedig gratulalok! En egy kicsit forditanek a megallapitasokon: Nem minden ott tartozkodorol lehetett a felvetel alapjan eldonteni, hogy fegyveres ellenallo! Ez egy kicsit azert mas, mint hogy voltak ott civilek. Ezt csak azt tudna megmondani, aki jelen volt a helyszinen. Azok pedig ugyis azt fogjak mondani, hogy bekes civilek (kozosen a fegyveres ellenallokkal!) probaltak lecsapolni a ket tartalyautot. Amikor egy dontest masodpercek es percek alatt kell meghozni, akkor bizony van tevedesi arany egy ilyen felvetel alapjan. Teny, hogy McChristal új COIN elvei kimondanak bizonyos szabalyokat a CAS-re, de azt fokent az amerikai csapatoknak szanta, masfelol a kivetel szokta erositeni a szabalyt. Az asszimetrikus hadviselesben amugy is nagyon jellemzo, hogy a celpontok egyertelmu azonositasa szinte lehetetlen. Ezert tud visszacsapni egy-egy ilyen csapas. Mint ahogy most is tette. Azt lehet tudni, hogy mi lett Klein ezds-sel? Azt a nemet hiradasokban latom, hogy a jelenlegi kunduzi parancsnok mar mas nevet visel!
Az ilyen esetek egyebkent felbatorithatjak az ellenallokat es mas akcioik soran elo pajszkent fogjak hasznalni a civileket (vagy civilnek latszo tarsaikat!) annak erdekeben, hogy kivedjek az ISAF CAS-csapasait. Gratulalok a politikusoknak! Nem hiszem, hogy vilagos utasitasokat adtak volna a katonaiknak, hogy ilyen helyzetekben mit varnak el toluk!

Névtelen írta...

Én csak egy véresszájú civil vagyok, de sosem értettem a kialakult botrányt az eset körül. A 30 civil és 69 tálib "arány" pedig nem is tűnik rossznak, mivel az elején csak civil áldozatokról lehetett hallani.

Névtelen írta...

Már bocsánat, de aki civil létére frissen zsákmányolt tankerek körül kószál a tálib fegyveresek között, az így járt...

Névtelen írta...

www.honvedelem.hu: "Nógrádi György szerint időközben kiderült az is, hogy a civil áldozatok „lehetőségét” – még a csapás elrendelése előtt – Georg Klein ezredes, a német kontingens akkori parancsnoka sem zárta ki. Az ezredest egyébként azóta hazahívták Afganisztánból és nem kizárt, hogy vizsgálat indul ellene."