Most egy alkalomra kiesik a blog a szerepéből.
Nézem a az M1-es este 11kor és egy dokumentumfilmet látok Gimes Miklós feleségéről, Gimes Miklós fia által. Nagyon őszinte, nagyon kemény film emberi sorsokról, emberi gyengeségekről, és egy csomó dolgot lehet belőle tanulni a Rákosi időszakról. Elcsodálkozom, hogy kik lettek forradalmárok és miért. Aztán van benne egy jelenet, hogy 1956 november 4-én bevonulnak az szovjet csapatok.
Egyszerre csak megvilágosodok, de hát ma van november 4. (és biztos ezért vetítik le). Aztán arra gondoltam, attól szomorodtam el, hogy ahhoz képest, hogy mennyire megünnepeljük a október 23-át, úgy hallgatunk erről a szomorú napról. Lenyomják a szovjetek meg Kádárék tényleg ezt a heroikus kísérletet és ennek semmi nyoma? Egy dokumentumfilm éjjel 11kor? Nincs egy egyperces nemzeti gyász a Parlamentben? Iskolákban volt valami? Hogyan emlékezünk meg így a történelmünkről? Mire akarunk így büszkék lenni?
Azon gondolkodom, hogy még mindig mennyire nem ismerjük 1956-t, a forradalmat, amiről évre évre ünnepélyesen megemlékezünk. Még sok érdekes újdonság vár ránk ebben a tekintetben és lehet egyszer eljutunk valami kiegyensúlyozott képhez erről az időszakról.
Most látom a Magyar Narancsban egy három részes sorozat Nagy Imréről. Egy pár dolgot már tudtam, de amit a agrárszakemberi karrierjéről írtak az új volt. Itt az első és a második rész.
1 megjegyzés:
És hány ilyen pontja van a történelmünknek!
Görgey áruló mítoszával, vagy a 100%-os finnugor eredet részigazságával sem sikerült még leszámolnunk.
XX. századi példákat meg inkébb nem is hozok, mert jelen Abszurdisztánunkban a torkomon akadhatnak legyen szó akár 1918-as vagy még korábbi eseményekről.
somkuti balint
Megjegyzés küldése