hétfő, november 10, 2008

Interjú a Magyar Nemzetben

Az elmúlt két hétvégén konferenciák követték egymást, a Magyarorszagkatonai.hu weboldal igen alaposan be is számolt némelyikről. Ezek legtöbbje a magyar honvédséggel, annak jövőjével foglalkozott és mindenhol helyet kapott a HM kommunikációja.

A HM Komm. főosztály munka társait hallgatva, velük beszélgetve vannak és voltak pozitív és negatív tapasztalataim. Egyrészt lassan megértem őket, másrészt egyre inkább az az érzésem, hogy néha azért is őket hibáztatják, amiért nem felelősek.

Itt van pl. egy eset, ami a Magyar Nemzetben jelent meg a kabuli reptér magyar parancsnokával. Abból indulok ki, hogy a tiszt valóban azokat válaszolta, amiket az újságíró leírt. Az interjú hangneme, a kérdések szerintem nagyrészt pikírt stílusúak és hát néha elég rosszindulatúak.

De ez most mindegy, mert erre mindenki számíthat. Számomra sokkal nagyobb kérdés, hogy kapott-e felkészítést a reptér parancsnoka az őt előtt a médiával való kapcsolattartásra? Mi volt ennek a tartalma?

Arra a kérdésre, hogy hány nemzetközi reptere van Afganisztánnak, azt válaszolja nem tudja. Nem vagyok jártas az ilyen jellegű felkészítésben, de azt gondolom, ilyenkor azt kellene válaszolni, nem tudom, de mindjárt megmondom. De sokkal jobb lenne tudni.

Nem tudja a parancsnok, hogy vannak e magyar katonák Kunduzban. Hát ez még én is tudom.

Nem tudja a parancsnok, hogy hány magyar katona van Afganisztánban. (azt mondja 240).

Az egyik korábbi PRT-ban dolgozó tiszt szerint nem ők kaptak felkészítést a média kezelésére, hogy hogyan kell interjút adni stb. Hát akkor talán ideje lenne elkezdeni.

A HM-sekkel beszélgetve az alábbi képen sikerült dekonstruálnom gondolkodásmódjukat (ha tévedek majd kijavítanak):
- Az első terület a krízis kommunikáció . A cél minden "helyzetről" időben, pontosan, leggyorsabban beszámolni, tájékoztatni a sajtót és a közvéleményt. felkészíteni a tájékoztatásban potenciálisan szereplő személyeket, hogy mit, hogy mondunk és nem mondunk. Szerintem megy nekik, profin csinálják és engem is meglepnek vele néha :)

- A második terület az MH tevékenységének kommunikációja a közvélemény felé általában, és Afganisztánban. Ebbe tartozik bele a weboldal, Fábry Irakban, Bocskor reptetése, civilek Afganisztánba vitele stb. Ezekért sok bírálatot kap a Bocskai csapata, mondván lebutítják az egészet. de én ezt a pontot is megadom nekik. Az egyik kolléganőjük pontosan megfogalmazta: a Blikket és a Borsot, a Fókuszt és az Aktívot nézi a magyar lakosság nagy része. Őket is meg kell szólítani, őket is el kell érni, és erre csak ezek az eszközök állnak rendelkezésre. Egyetértek, támogatom, és nagyon nagyon pozitív dolgokat tapasztalatok.

- A harmadik terület az a szint, amint a krízis kommunikáció és a közvélemény tájékoztatása között van. Ez valahogy nem megy, vagy ami megy az nem sikerül annyira. Szerintem itt az újságírókkal való kapcsolatra kellene fókuszálni, amire a jelenlegi struktúra nem alkalmas. Az újságírókkal való együttműködés nagyon problémás terület, mindkét oldal a másikat hibáztatja, annak hibáit sorolva. A HM nevében nem nyilatkozhatok, de az újságíróknak az a problémájuk, hogy fölösleges dolgokat nyilvánítanak "a katonák biztonsága szempontjából érzékeny /titkos/bizalmas" információnak. Gyakran az az érzésük, hogy szócsőnek akarják használni őket, akiknek beadjuk a sikert, tollba mondják az infot, de csak azt amit mi szeretnénk. Kényelmetlen kérdésekre nem válaszolnak, vagy azt mondjuk rá: "a katonák biztonsága szempontjából érzékeny /titkos/bizalmas". Tapasztalataim szerint a hiba az, hogy arra is ezt mondják a tájékoztatók, amire nem kellene. Egy újságíró pedig szerintem semmit sem utál jobban, mintha azt érzi, hogy 1. félrevezetik, 2. elhallgatnak előle valamit. Az sem tesz jó, ha állandóan csak sikerekről hallunk, ha nincs kudarc, ha küzdelem a sikerért. Erről a harmadik területről rengeted rossz tapasztalatom van.

Mindkét oldalnak van igazsága abban, hogy milyen a másik, csak a probléma az, hogy a HM van lépéskényszerben. És sajnos szeretni kell azokat, akikkel együtt kell dolgozni, meg kell érteni a gondolkodásmódjukat, ahhoz hogy elérhetővé váljanak. Nem minden újságíró ignoráns és felkészületlen. Én kapásból fél tucatot fel tudok sorolni, aki megfelelő együttműködés és tájékoztatás esetén remek cikkeket írna a témában.

10 megjegyzés:

Névtelen írta...

Szervusz Péter!

Nem is olyan rég egy nagyon hasonló tartalmú hozzászólást tettem fel a MH zárt fórumára. Természetesen BI védte a mundér becsületét. Valszeg én látom rosszul a témát belülről, de nekem a bulvár-média megnyerése nem jön be még akkor sem, ha sokan olvassák. Ott ugyanis nem mindig az visszhang keletkezik, amit szeretnénk.

Az említett hozzászólásom néhány része:

Olvasom a Dream Team felhívást, látom Bochkort, mint vadászpilótát és közben olvasom az origon az afganisztáni missziónkról szóló cikket és az arra született reakciókat,(Erre éppen innen találtam rá! Sicc!) valamint látom, hogy milyenek is a toborzási eredményeink. Közben hallom, hogy megszüntettük a Bevetési Próba projektet. Egy kicsit értetlenül állok.
Nincs nekem különösebb bajom sem Bochkorral, sem Palikkal. Afganisztáni látogatásuk során kellemesen csalódtam bennük. Igaz, később ismét romlott a róluk kialakult képem, de ez legyen az én bajom!
Most viszont úgy érzem, hogy miközben a fiatalok valós tájékoztatásáról lemondunk, addig megint bulvár-sztárokkal akarjuk emelni az "image"-unkat. Senki sem érzi, hogy csak a szépet és a jót mutatjuk magunkból? Senki sem látja, hogy sok újoncunk csalódottan szerel le már a próba idő alatt, mert nem azt kapta, amit várt? A fentebb említett cikkel kapcsolatban született hozzászólásokból nekem az jön le, hogy a civilek többségének meggyőződése, hogy afganisztánban szolgálni az egy "jó buli" a katonák számára és még agyon is keresik ott magukat. Valóban erről lenne szó? Én akkor nem is ott szolgáltam? Vagy rosszul emlékszek? Pedig az idő már sok mindent megszépítet még nekem is!
Mi volna, ha végre nem kábítanánk mindenkit és a valóságot tárnánk az ország nyilvánossága elé, beleértve a döntéshozókat is, akik esetleg abban a hiszemben nem teszik meg a szükséges lépéket, hogy a HM-en belül minden rendben van. Az ország közvéleményének sincs fogalma arról, hogy milyen nehézségekkel küzdünk. Néha fel-fel röppen egy-egy szenzáció-szerű hír a repült óraszámokról, a felszerelésről, stb. Sok dologról nem is tudnak: missziók miatt felbomlott családok, anyagi nehézségekkel küzdő katonák, stb. (Szerencsére??) Hogy várjuk el, hogy az, aki segíthetne a szorult helyzetünkben segítsen, ha nem "segítjük" a közvélemény tájékoztatásán keresztül arra, hogy megtegye a szükséges lépéseket? A minősített jelentések soha sem fogják elérni a kívánt eredményt, mert el lehet őket hallgatni. Nem, nem a szennyest szeretném kiteregetni, mint inkább arra ösztönözni a témával foglalkozókat, hogy legyenek őszinték és ne csak a napos, de az árnyékos oldalakat is mutassák be! Kb. úgy, ahogy pár számmal ezelőtt a Magyar Honvédban az egyéni felszerelést. (Igaz, pár nagyon fontos hiányosság még ott is kimaradt! :))
.........

Üdvözlettel: Lippai Péter

Névtelen írta...

Hát a kabuli reptér parancsnokáról sok jót még én sem hallottam . A leggyakrabban neki felrótt hiba hogy "nem tud elszakadni a magyar beidegződésektől és belátni, hogy egy külföldi misszióban másként mennek a dolgok."
Hogy ne csak negatív példát mondjak a PRT jelenlegi parancsnoka olyan amilyennek egy parancsnoknak lennie kell. Rosszat még nem hallottam róla ( eddig)
Rugalmas, értelmes, jó kiállású katona, igazi vezető tipus. Ilyenből kellene még jópár a HM be illetve a missziókba

Üdv Flashbang

Névtelen írta...

Egyébként az újságiró egy ritka nagy gyökér volt ( ha az akire én gondolok) az itteni viselkedése alapján nem is vártam tőle más cikket.
Nemcsak a katonákat kellene fekészíteni a médiával való találkozásra hanem a médiát is a katonával történőre. Ilyen pojácák helyett inkább szakújságíróknak kellene ezekkel a témákkal foglalkozni. De mit lehet kezdeni egy olyan tudatlannal akinek fogalma sincs mi az az IED illetve a forgalom lassitó "fekvőrendőrt" összekeveri a szeges útzárral. ( a reptéren az előbbiből van több az útóbbiból csak egy darab minden kapunál, hogy megállitsa beszáguldani kivánók SVBIED -t ( lehet kapaszkodni újságirók van még néhány ilyen kifejezés)

Üdv

Flashbang
Ui: a németeket egyébként jóval távolabb lőtték le mint 400 m Azon kivül akár egy méterre a tábor kapujától is lelőhették volna a reptér parancsnokának felelőssége szigoruan véve csak a keritésig tart. Neki nem az a feladata, hogy az ucán kószáló külföldieket megvédje.

Névtelen írta...

Hamarosan tervezem kivesézni a bulvár kontra HM témát a honlapon, de addig is elmondom, hogy 2 nagyon határozott véleményem van. Az egyik, hogy meggyőződésem, hogy kell a "bulvár" típusú marketing a seregnek is.

A másik, hogy pontosan azért mondja Péter (Lippai) is, hogy nem kell, mert véleményem szerint nem jól alkalmazza a HM az egészet.

Nem csak fikázok, megoldási javaslatom és egy általam kigondolt megoldásom is lesz hamarosan.

2-3 napon belül felkerül a honlapra egy blog is, ott már tegnap megírtam ugyanezt, ugyanez a megérzésem volt, kicsit árnyaltabban fogalmaztam, mint WPéter, de valóban jó kifejezés, hogy rosszindulatú volt az író. Mondjuk egy-két esetben pedig szerintem a kelleténél tájékozatlanabb a parancsnok.

Névtelen írta...

Szia MK.hu most találtam rá a honlapra nagyon jó. WP után ez lesz a másik kedvencem.
Mondjuk a bulvár témában nem értünk egyet. Itt Hamburger álláspontja közelebb áll az enyémhez. Pek ben legszivesebben lehánytam volna azt a falat amin a két médiabohóc portréja diszeleg.

Üdv Flashbang

Névtelen írta...

Szia Flashbang!

Köszönöm, a biztatás mindig jól jön, a tartalom java pedig ezután következik!
Továbbá megtisztelő Wagner Péter után más(od)iknak lenni :)

Bulvár-ügyben úgy fogalmaznék, hogy abban egyetértünk, hogy a HM nem műveli ezt a bulvár dolgot "magas szinten". Így talán elég polkorrekt voltam.

Ahogy mondtam, HM-bulvár ügyben hamarosan szeretnék érveket-ellenérveket ütköztetni, szívesen látnálak a "másik" oldalon, és mivel sokszor sok helyen hozzászólsz, akár név nélkül is.

wape írta...

Ooooo Flashbang, egészen zavarba jöttem ettől az indirekt dicsérettől.
köszönöm
wp

Névtelen írta...

WP Ami jó az jó Észrevetted mekkorát nőtt az afganisztáni piros karika a cluster mapon :))

MoK Nem irok olyan sok helyre. Az index fórumot megpróbáltam de ott annyi dilettáns vadbarom, hogy mostanában inkább hanyagolom. Kimondott felüdülés szakmai anyagokat olvasni azok után.
Üdv Flashbang.

Névtelen írta...

Utaltál már erre egyszer Péter, de szerinted lenne igény biztonságpolitikai "szak" újságíróra?

Itt mindenki a saját fészkéből hoz hozzáértőnek mondott illetőket, illetve minden bizt.pol. szakértő mindenhez ért, legyen az középhatótávolságú ballisztikus rakéta Iránban, vagy terrorista támadás Pakisztánban illetve az elnökválasztás az USAban.

Üdv

Somkuti Bálint

Névtelen írta...

FLASHBANG! ÉN MEG ÉPP FORDÍTVA HALLOTTAM!