péntek, május 30, 2008

Neotálib struktúra és az új Layeha

Legeslegelébb egy régebbi tanulmány a tálib mozgalomról The Taliban: An Organizational Analyses egy paki és két amerikai őrnagy tollából. Érdemes elolvasni már csak a táblázatok miatt is,a miből kettőt most idemásolok. Az első a szervezeti felépítés:

A második a tálib vezérkar területi felépülése. Bevallom ilyet még nem láttam sohasem, de ha ők mondják, akkor lehet benne valami. Általában ezzel a mozgalommal kapcsolatban semmi sem mondható biztosra, úgyhogy persze az ember kezeljen minden fenntartással. Igaz most látom a szerzők maguk is hozzátették, hogy supposed taliban leadership.
A táliboknak sok szerencsét hoz Beitullah Mehszúd, aki a pakisztáni tálibok vezetője (lásd táblázatok). Azt a merészséget megengedte magának, hogy hónapokkal korábban elfogta a Kabulba akkreditált paki nagykövetet és most többek között Manszúr Dadullah mollaért cserélte ki. Manszúr Dadullát szintén nemrég fogták, ők még Omár molla rúgta ki állítólag a Musa Qala-i fiaskó miatt.

Viszont az amerikaik újabb al-Kaida vezető lőttek ki pont Damadola mellett, ahomiről az előző posztban is szó volt. Úgy látszik ez valami központi hely lehet, mert az amerikaik itt már lőttek ki korábban is magasrangú tálib és al-Kaida vezetőket.

Van itt egy link egy olyan tálib anyagról, amely amolyan doktrinaként fogalmazza meg, hogy miként kell harcolnia egy tálib harcosnak. A dolog nem kamu Giustozzi is hosszan foglalkozott vele a neotálibokról szóló könyvében. A new layeha for the Mujahideen c cikkben ilyenek vannak: 4) A convert to the Taliban, who does not behave loyally and becomes a traitor, forfeits our protection. He will be given no second chance.

7) A Mujahid who takes a foreign infidel as prisoner with the consent of a group leader may not exchange him for other prisoners or money.

9) Taliban may not use Jihad equipment or property for personal ends.

10) Every Talib is accountable to his superiors in matters of money spending and equipment usage.

Még egy hónapja egyébként elfogták Victor Bout-ot. Ő volt a ezredforduló környékén a világ egyik legnagyobb illegális fegyverkereskedője, én a tálibok kapcsán hallottam annak idején. Asszem egykori KGB ember, aki kapcsolatait felhasználva belorusz, ukrán és egyéb helyekről biztosított utánpótlást a világ konfliktusaihoz kijátszva mindenféle embargót, tiltást, határőrizetet. Végül Tajvanon fogták el, a cikk szerint kiadatására vár.

1 megjegyzés:

Névtelen írta...

That is a very good tip particularly to those
new to the blogosphere. Brief but very accurate information… Many
thanks for sharing this one. A must read post!

Also visit my homepage; juicing for cancer treatment; ,