Musa Qala update II.

Elég érdekes dolgok bontakoznak ki Musza Kala visszavételéből. Nyilvánvalónak tűnik, hogy négy szál fut össze:
- A katonai akció a városban - erről sokat olvashattunk,
- Egy EU-s és egy UNAMA-as diplomata hirtelen kiutasítása Afganisztánból,
- Manszúr Dadullah lefokozása
- Brit titkos tárgyalások a tálibokkal Helmandban

Többé kevésbé mindegyikről beszáémoltam annak idején a blogban, nagyobbik része itt lett összefoglalva.

Itt van az össze anyag amit idáig írtam Musza Kala kapcsán.

Melyek tehát az új fejlemények? A város visszafoglalására azután került sor, hogy a helyi tálib erők vezetőjével Abdul Salam (Alizai/Durrani) megegyeztek a britek. A megegyezés valójában megvásárlást jelent, és valószínűleg nem csak őt fizették meg, hanem más tálibokat is. Az átállásról szóló hír már tavaly októberről is van, ám egy pár hónapos csúszás történt az újságíró forrásai szerint is. Az Alizai törzs pont Kadzsaki gát és környékét népesíti be, egy forrás szerint majd egynegyedét adja a Helmand lakosságának. Az biztos, hogy a tartományi elit erről a területről és ebből a törzsből került ki szintén. Innen egy cikk az utolsó Alikozai kormányzóról, itt meg a család története 1980-2005 között A. Giustozzi és N. Ullah tollából. Ebből kiderül egy kicsit a törzsi háttér (az én összefoglalásomban innen):

Giustozziék mindenkiről megemlékeznek. Onnan kezdik, hogy Kandahár környékén főleg a Durrani föderáció törzsei élnek. A föderáció két csoportra oszlik a Zirak Durranikra (Popalzai, Barakzai, Acekzai, Mohammadzai, Alikozai) és a Panjpai Durranikra (Noorzai, Alizai, Ishaqzai, Khaugani, Mako). A Panjpai mindíg alárendelt státuszban volt a Zirakkal szemben, így a Noorzai, Alizai és a Popalzai, Barakzai, Acekzai, között sok volt a feszültség.

A polgárháború alatt a királyi családot adó Popalzai és Barakzai royalista a maradt, és nem nagyon folyt bele a háborúba, vagy ha igen akkor pastu tradícionalista mudzshedek szervezetek oldalán. A intra-Zirak ellentétek miatt a kisebbik (Alikozai) ezért az erre felé gyenge, tádzsik dominanciájú Dzsamiattal szimpatizált. A Panjpai törzsek vagy royalisták vagy iszlamisták (versus tradícionalistákkal) lettek. A Durraniknak alárendelt Ghilzaik pedig szinte mind Hekmatyar iszlamista, anti-royalista Hizb-ijéhez csatlakoztak.

Ok persze ez Kandahárra vonatkozott, nem Helmandra. De látjuk hova passzolnak be a Alizai-ok. Helmandban kicsit más volt a helyzet:

A cikk második részében a helmandi Akhundzada családról (Panjpai/Alikozai) van szó, akik a 80-as évektől dominálták Helmand északi részét. Csupa ismerős hely: Sangin, Musza Qala, Kajaki duzzasztó. A Davis által már említett Ghafur Akhundzada itt is megemlítésre kerül, méghozzá jó hosszan. Meg kell még említsem, hogy fia vagy unokaöccse volt az az ember, akit a britek kérésére mozdítottak el a helmandi kormányzói pozícióból Kabulból, amikor a britek készülődtek bevonulni 2005 telétől.

Abdul Salam tehát a tartomány power brokereihez tartozik, Helmand egyik kulcsrégiójának kulcsembere, mint Naqib molla Kandahárban. Törzsi rokonai (más Alizai törzsfők) a tartományi és országos politikában kulcsfigurák. Az Alizai törzsön belül a Pirzai altörzs/klán vezetője. A szovjet jelenlét idején mudzsahed, majd nem tudom mi lett, de végül a táliboknál kötött ki. Úgy sejtem nem meggyőződésből. Mintha azt olvastam volna valahol, hogy Herát kormányzója volt 2001-ig. Itt olvastam.

A tárgyalások azután kezdődtek, hogy Abdul Salam megkereste a kormányt szándékaival. Megkezdődtek a tárgyalások, ami a quetta-i tálib vezetés előtt sem maradtak titokban. Legalább egy merénylet kísérlet volt Salam ellen, azzal a céllal, hogy leálljanak a tárgyalások. Az egyeztetésekben beszállt a brit kormány diplomatáin és titkoszszolgáin keresztül, sőt állítólag mintegy 1,5 millio fontot is szántak az akcióra.

És mi lett Abdul Salammal miután átállt a ISAF/kormányerők oldalára? Kinevezték a város vezetőjének.

A nyugati diplomaták és Dadullah Manszúr leváltása végül úgy kapcsolódik, ide, hogy a két társaság tárgyalt egymással annak keretében, hogy az ezért a régióért felelős tálib parancsnok is benne legyen a buliba. Már nem emlékszem hol olvastam, de amikor az afgán titkosszolgálat letartóztatt a két diplomatát, több mint 100000 dollárt talált náluk. Kitalálhatjuk mire.

A meglepő, vagy nem is olyan meglepő az egészben, hogy mindenki úgy kezeli a megvásárlást, mint valami csúnya, de szükséges dolgot. lehet ezen szörnyülködni, megkérdőjelezni, elutasítani, de ezzel csak magunkat csapjuk meg. A pénz Afganisztánban mindíg is az egyik legitim fegyvernek számított. Ezek a törzsfőnökök nem korrupt emberek, akiket könnyű megvásárolni, hanem olyan harcedzett túlélők, akiknek a fegyvertárában igenis mindíg szerepelt a pénz. Így volt ez a szovjet megszállás alatt, az interrregnum időszakában és a tálibok alatt is. Feltételezem korábban is így lehetett. Aki morális okokból elutasítja a pénz alkalmazását, az ne menjen Afganisztánba harcolni. Ott ez is a politika része, és senki sem ítél el senki azért, mert jó pénzért hajlandó átállni.

Ami Musza Kalában történt, az nem más, mint a helyi erőegyensúly helyreállása. A jelenlegi hírek engem arra engednek következtetni, hogy a hagyományos elit, amely a tálibokkal volt 2001 előtt (kivel mással lehetett volna teszem hozzá) 2001 után értelemszerűen a vesztesek oldalán találta magát egy olyan vidéken, ahol a többséget alkotta és irányította (Alozai törzs különböző alegységei). Senki (afgán kormmány, USA) nem akart velük tárgyalni, mert ellenségnek tartották őket, ezért olyan vezetőket próbáltak ráerőszakolni a térségre, akik nem rendelkeztek helyben legitimitással, erőforrásokkal, támogatással. A tálibok ezzel a ténnyel teljes mértékben élni tudtak, és kivonták a kormány ellenőrzése alól Musza Kalát és környékét. Most eljött a történelmi pillanat, a gondolatok és elvárások beértek, az újhatalom birtokosai felismerték korábbi hibáikat (vagy különböző okok miatt rákényszerültek, hogy korrigálják eddigi hozzáállásukat) és ezzel a deallel helyreálltak az erőviszonyok. Abdul Szalam lett a körzet és a város vezetője. Ez úgy tűnik egyezik a helyi lakosság véleményével és most már a kormány akaratával is összhangban van. Nem választások révén, hanem háttéralkuk és némi harc és pénz révén. Ha lesznek még választások itt, nincs kétségem szalam vagy valamelyik rokona fogja a parlamentben képviselni a régiót.

Ami figyelmeztető jel a nyugati szakértők, stratégák és parancsnokok számára, hogy nem minden tálib olyan elvakult, mint Omár molla és köre. Csakúgy mint Irakban a többséget szerintem itt is helyi hatalami status quo 2001-es felborulása (Irakban a 2003-as) küldte vissza a tálbiok oldalára. Ezek a pastu tömegek és vezetőik természetesen vallásosak, konzervatívak, de nem szélsőségesek és alapvetően boldogulni, túlélni akarnak. Abdul Szalam valamiért úgy ítélte meg, hogy a boldogulásra több esélye van, ha a kormánnyal tart és szerintem ez a lényeg. Nem hiszem, hogy csak azért a 100000 dollárért vagy 200000 ért ment át és az első adandó alkalommal visszatér majd. Szalam úgy gondolja, hogy néhány éves ciklusban többet fog nyerni a kormány oldalán mint a tálibok oldalán. Mit várhat? Befolyásának, hatalmának megőrzését az emberek között, anyagi jól létet (neki asszem ez már így is megvan) és fejlődést, amivel emberei, törzsi tagaji számára is igazolhatja hogy jó döntést hozott. Uff.

Jó, lehet itt a végére egy kicsit idealista lettem.