csütörtök, január 31, 2008

Magyar Honvéd 2008/1

A napokban kezembe került a Magar Honvéd 2008-as első száma és ahogy átlapozgattam egyszerűen nem tértem magamhoz a meglepetéstől. Ami első pillantásra nyilvánvaló, hogy a lap külsőre, minőségre, designra végre elérte a profi lap szintjét. Jó kézbevenni.

Az első gondolat a lap hátsó borítója kapcsán ért (mindíg innen kezdem olvasni a lapokat). A Zrinyi hírdetését láttom rajta. Az is teljesen minőségi, profi. Egyszerűen nem ehhez vagyok szokva. Jó a fénykép, az arcok, a háttér, a betűtípus,a piros sisak, van üzenete, ahogy guruk mondanák. És bárhány barátomnak mutattam meg, a reakció azonos volt: Óóóóó, és hol lehet megismerkedni Mészáros Katalinnal? (#nem tudom idemásolni a képét, de Zrinyi nyitólapján egyenlőre még ott van)

Remélem csak az elején csodálkozom ezen (a lapon és a hirdetésen), de annyira nem vagyok ehhez szokva és ez annyira el volt találva, hogy le kalappal.

Most nézzünk bele az újságba. Nem akarom hosszúra nyújtani, de a cikkek minőségében (igaz kicsit rövidek) és színesekben hozza az Aranysas és Top Gun (ha még létezik) minőségét és nincs telenyomva második VH-s meg régebbi ezerszer feldolgozott sztorikkal.

Van három cikk Afganisztánról, néhány gondolat: Cikk a 14 oldalon.
- Jön Karzai 2008 első felében. Erről még nem lehetett hallani nyilvánosan. Köszönöm MH.
- ha gesztusokból épülne az ország, már messze járnánk (lásd Horváth Ágnes, Szekeres, Karzai, T-72-sek), más dolgokat is lehetne hangsúlyózni a cikkben.
- nem a magyar prt fogja ellátni a Kabuli repteret és az OMLT-t. A PRT az Baglanban van csak, a többit a honvédség fogja ellátni, a PRT-től függetlenül
- A műveleti szakaszt már szintén bejelentették, így az teljesen kimaradt a cikkből.

Cikk a 15 oldalon:
-Azt még értem, hogy a magyar prt részt vesz egy mecset felépítésében, de hogy ehhez mi köze az afgán rendőrségnek??? (a cikk szerint ezt a prt és rendőrség közösen építi) Gondolom ez sajtóhiba, ha nem akkor megmagyarázhatná nekem valaki a szerkesztőségből (jaj, ebből telefonálgatás lesz).
- A következő mondat: E gesztus megmutattja a helyieknek, hogy mennyire tiszteljük a vallásukat. Öhm, öhm. Erre írtam, hogy ne nézzük egymást (mármint a magyarok és az afgánok) hülyének. Mindkét fél tudja, hogy nem erről van szó. Az afgánok is. Sőt szerintem a magyar olvasó is. Szóval ilyeneket le se írjunk, mert ezzel mindenkit megbántunk.

Ami viszont tutira bejön az afgánoknak és többet ér egy mecsetnél, meg tíz iskolafalnál az ez a hír. Na ehhez tényleg gratulálok!

5 megjegyzés:

saskya írta...

Ez jólesett... már csak azért is, mert mikor 2006-ban PeK-ben jártál csudamód lenézően nyilatkoztál rólunk katonákról. A parancsnoki értekezleten elővezetett gondolataid "a katonák csak biztosítsanak, Te, Ti, a baptisták" majd tudjátok mire kell ott a pénz. Mit is mondtál... se szakembereink, se szaktudásunk, se felkészültségünk... mit is akarunk mi újjáépítősdit játszani... Örömmel olvasom, hogy azért egy kis helyet hagytál a vaskos gondolataid után.... ahol megfogalmazódhatott, hogy talán nem csak homokzsákok vagyunk, hanem van némi rálátásunk az afganisztáni állapotokra. Bár túl sok pénzzel nem gazdálkodhatunk (de mint te is tudod, oda a világ pénze nem lenne elég)de lehetőségeinkhez mérten mindent megteszünk, hogy pozitív megítéléssel jöjjön ki Magyarország ebből a NATO-kalandból is. Szóval, kösz a bizalmat... (SA)

wape írta...

Hello Saskya

Akkor PEKben kénytelen voltam a mondanivalómat az előttem szóló stílusához igazítani, és sarkított tőmondatokban beszélni. Biztos emlékszel ki beszélt előttem.

Ha úgy érezted lenézően beszéltem rólatok sajnálom, akkor sem állt már szándékomban. Amire megpróbáltam, rávilágítani akkor is, hogy mindenki csinálja azt amihez ért. A katonák nem homokzsákok, nekik is van munkájuk és Afganisztán tényleg sok olyat kíván tőlük, amit idáig nem kellett csinálniuk.

De a segélyezés és a fejlesztés között súlyos különbségek vannak: Én sem értek hozzá nagyon, de eleget olvasok, látok (látok is!) és hallok róla. Amit én ott nektek mondtam, hogy ti a fejlesztéshez nem értetek. Ezt ma is fenntartom. A CIMIC tevékenység, meg a medresze építés, és a tűzoltás nem az. A fejlesztés nem akkor ér véget, mikor majd a magyar katonák kijönnek, fejlesztés akkor is van, ha magyar katonák nincsenek ott. A fejlesztés nem kecsegtet gyors sikerrel, nem az elsődleges szempontja, hogy a katonák (magyarok vagy külföldiek) biztonsága növekedjen. A célok nem kézzelfoghatóak, érezhetőek heteken vagy 6 hónapon belül.

Egyébként az értekezleten szó sem volt arról, hogy "mi tudjuk mire kell a pénz". Nem tudtuk, ezért jártunk egyet arrafelé, nálatok is.

De tudod mit, igyunk meg egyszer egy sört valahol, én kíváncsi vagyok a negatív élményeidre. Nekem ritka, hogy valaki ilyen okostojásnak, ilyen nagyképűnek lásson. Itt az emailcímem, (waaape@yahoo.com) beszélgessünk még egy kicsit. Még úgy is van ebben az írásodban legalább három olyan gondolat, amire most inkább nem válaszolok.

Névtelen írta...

Nem szeretném a katonák projektjeit megítélni, pedig van némi segélyezési, nemzetközi fejlesztési tapasztalatom. de talán el lehet gondolkodni azon, hogy a CIMIC mellett van CIVMIL megközelítés és van több olyan ország, ahol egy közös civil-katonai álláspont kialakítása (urambocsá' stratégia) előz meg bármilyen CIMIC/CIVMIL tevékenységet. na ez az amiben mi sehol sem tartunk....és nem is kérdezi a civileket senki erről, pedig néhány nemzetközi konfot (NATO részvétellel is) végigültem a témában
Aki egy kicsit is fejlesztgetett, az nagyon jól tudja, hogy 100% jószándék, erő, energia befektetéssel is k-ra el lehet cseszni egy projektet sokszor totál külső okok miatt. Ez is olyan cucc, amit holtáig tanul az ember+ tanulni lehet sok szervezettől (itt nem feltétlenül magyarokra gondolok) és az a szégyen sztem, ha valaki úgy áll hozzá, hogy szégyen másoktól tanulni.

Névtelen írta...

alapvetően a probléma továbbra is marad, hogy minden katonai projekt bizonyos politikai, katonai céllal valósul meg (ezzel nem a projekteket, kivitelezésének minőségét minősítettem) és ez bizonyos terheltséget jelent + a katonai alakulatok struktúrája, rendszere, és az egész hadsereg nem nemzetközi fejlesztésre, segélyezésre lett kitalálva

Névtelen írta...

az is érdekes lehet továbbá, hogy kinek mire van mandátuma/ NATO, ENSZ guidelniesek beépülése, tiszteletben tartása stb...
sokáig tudnám még folytatni....