Nem akarok sokat írni még erről, mert nagyon az elején vagyunk, de elkezdődtek szállíngózni az első hírek az iráni parlamenti választásokról. Ott persze nincs a törvényhozásnak olyan szerepe, mint egy nyugati demokráciában (bármit is mondjon erről az alkotmány), de fontos szereplője és terepe a politikai küzdelmeknek.
Minden alkalommal belinkelem ezt a korábbi posztot, ami szerintem alap, hogy lássuk, hogy is áll Irán gazdaságilag, társadalmilag a 21. század elején, és hogy kik irányítják a politikát.
A választások március 14-én lesznek, már megkezdődött a jelöltek regisztrálása és diszkvalifikálása. Első körben a Belügy Min. által működtetett honlapon lehet jelentkezni, erre azért kapjuk fel itthon a fejünket, mert ez jól jellemzi mit tudhat még Irán ha neten kell regisztrálnia magát egy képviselőnek (nálunk mi lehet a helyzet?)
Az iráni választások állandó velejárója a tömeges kizárás, amivel a rendszer így próbálja távol tartani a megbízhatatlan vagy túlzottan reformernek tartott jelentkezőket (képzeljük el micsoda adatbázist kell ehhez fenntartani). Bár a hivatalos szervek még nem adtak számot, különböző iráni politikai szervezetek szerint kb 3000 jelöltet utasított vissza a BM a 7168 jelentkezőből.
Mi a tétje a választásnak? Innen nézve annyira nem sok. Az országnak van egy konzervatív és populista nézeteket valló, tapasztalatlan államfője. Mellette van, egy részben támogatóiból álló konzervatív parlament. Ez elvileg szavatolná a jó együttműködést (korábban minden állásra volt példa lásd: konz-reformer/államfő-parlament), ám Ahmadinedzsád populista intézkedései talán több bajt mint eredményt hoztak az embereknek. A választási ígéretek elmaradása pedig a konzervatív tábor gyengülését hozhatja magával (kevesebben szavaznak a jelöltjeikre, mert az általuk támogatott államfő nem tartja be az választási ígéreteit).
Ahmadinedzsád megválasztása 2005-ben nem volt véletlen, és mikor ilyet olvasok egy kicsit mindíg büszke vagyok magamra. Innen Magyarországról nehéz valami értelemeset hozzátenni Iránhoz. Két évvel ezelőtt azt írtam az Egyenlítő folyóiratba, hogy a konzervatívok felkészültek a hatalom visszavételére a reformerektől, nem csak ad hoc módon elcsalták a választást maguk számára. Erre mit olvasok most?
Ahmadinejad’s 2005 election, one of his chief lieutenants observed after the victory, was no “accident.” It was the result of “two years of complicated, multifaceted planning” by a coalition that included Revolutionary Guards commanders, a handful of clergy, some leaders of the Basiji (unhappy that the government had not yet given them jobs in the coveted civil service), and friends and allies of Ahmadinejad from his days as mayor of Tehran. This coalition was helped to victory by Ayatollah Khamenei.
Hogy jön ez ismét a választásokhoz? Úgy hogy Ahmadinedzsád nem igazán tudott kijönni saját táborával, többször a a legfelső vezetőnek, Khameneinek kellett helyre tennie, volt hogy a két fél közötti vitában a parlamentnek adott igazat. Most pedig nem mindegy, hogy kinek az emberei jutnak be a törvényhozásba illetve annak milyen lesz a viszonya a még egy évig pozícióban levő elnökkel. A két fél viszonya nagyban segítheti vagy hátráltathatja a Ahmadinedzsád belpolitikai terveit, ígéretei végrehajtását és végső soron újraválasztását.
Lezárásként a fenti idézet forrása egy hosszabb publicisztika, amelyben friss információkat találunk az elnök 2005-ös megválasztásának körülményeiről, populista ígéreteiről, a politikai háttéralkukról és arról a furcsa folyamatról, amely során Ahmadinedzsád lassan kikoptat maga körül mindenkit, elveszti saját támogatóit és még saját táborán belűl is egyre többen kritizálják. Abbas Milani: Pious Populist Understanding the rise of Iran's president, Boston Review, 2007 november/december.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése