Fejlesztések Baglanban és általában

Szekeres és Horváth Ágnes vizitje. Érdemes először hosszan idézni Füzes Oszkár tegnap reggeli Baghlan segítése marad a magyarok fő feladata c. cikkét: Egyre több médiumban, közvetlen falugyűlésen és a helyi tekintélyes személyiségek bevonásával is tudatosítják: a HUN PRT - amely kezd a helyi nyelvben fogalommá válni - valóban biztonságot nyújtani, és a fejlődést segíteni jött. Az utóbbira évi félmilliárd forint jut, most Horváth Ágnes éppen egy járási szakrendelő ünnepélyes alapkőletételére érkezett. Szekeres Imre hivatalos tárgyalásai mellett egy iskolai könyvtárat adott át Muhammed Izaquzei tartományi kormányzónak.

Mikor interjút készítettem a EüM-ben megpróbáltam felhívni a figyelmet, hogy ne az Eü miniszter adja majd át szakrendelőt (tegye le az alapkövet), mert ez rosszul jön ki szerintem. Ez ugyanis olyan, mintha egy miniszter egy megyei főtisztviselővel közösen lenne jelen valahol. Nincsenek egy rangban. Rossz üzenetet küld, fölöslegesen felértékel eseményeket, embereket. Ide tipikusan max. egy államtitkár, vagy szakállamtitkár kellett volna.

Szekeres iskolát adott át a kormányzónak (akinek egyébként rosszul van leírva neve). Miért? Miért a kormányzónak? Az övé lesz? Minden konferencián, workshoppon, tanulmányban azt írják, tanítják, (még a USAID képviselői is nyomatékosan felhívták a figyelmet rá, többször), hogy a fejlesztés során ne magunkat toljuk előtérbe, hanem a kormány képviselőit. Ebben az értelmezésben a szakrendelőt az afgán Eü minisztérium helyi vezetője (magyarul sokszor miniszternek nevezik őket - egy újabb ámokfutás az újságírók és más források részéről) kellett volna letegyes a magyar miniszter (államtitkár jelenlétében). Az iskolát a kormányzónak kellett volna átadni az afgán gyerekeknek, tanároknak a mosolygó magyar miniszter jelenlétében.

A ráció ebben az, hogy ha az emberek a kormány képviselőitől kapnak valamit, talán idővel, lépésről lépésre barátságosabb engedelmesebbek lesznek. Kérdem én, nem a könyvtár felrobbantása lesz az első célpontja a kormányzó ellenségeinek? Egyszerre beintenek a kormányzónak is, meg a magyaroknak is. Az afgánok meg nem érzik magukénak, az egyik fejes adta a másiknak. De gondoljuk végig, életszerű lenne itthon ha egy miniszter egy másik tisztviselőnek adna át egy iskolát?

E szerint a koncepció szerint az afgánoknak nem azt kell érezniük, hogy a magyaroktól (német, angol stb) kapnak valamit, hanem a saját kormányuktól, akit szemmel láthatóan segít a külföldi katona (igen ezt jól láthatóvá kell tenni, hogy kivel vagyunk).

Mi a katonák rációja. Mindent mi adjunk át, mert akkor az afgánok rájönnek, hogy ha elüldöznek minket, akkor még ennyit sem kapnak. Ez is igaz, de így túlzás. Legyenek CIMIC projektek, segítsünk ebben abban, de ne a PRT adjon mindent. Felmerül a kérdés: na de hát ez a mi 500 milliónk? Még csak a nevünket sem adhatjuk hozzá? Pontosan. Önzetlennek kell lenni, van amit mi fizetünk, de kormányzó adja a kormány nevében a helyieknek és a táblára csak annyi lesz felírva, a magyar kormány (esetleg PRT) támogatásával.

Sokan abból indulnak ki, hogy az afgánok hülyék. Még akkor is ha nem vallják be. Ez nem magyar betegség, a külföldiek gyakran így járnak, amikor ide jönnek. Mert amit látnak az koszos, beteg, büdös, alkudozó, túlszámlázó, rossz munkát végző emberek csoportja. Általánosítnak. Nem veszik tudomásul, hogy velük csak egy kis kiválasztott csoport kerül kapcsolatba (vállalkozók). Nem veszik tudomásul, hogy ha valaki dzsuvás, még nem gazember. Nem veszik tudomásul, hogy 2x év polgárháborút túlélni az teljesítmény. A kint levő katonák a többsége csak lenyomni akarja a hat hónapot, és nem akarja meg is érteni, meg is ismerni a szitut, az embereket (teszem hozzá egyenruhában nehéz is). Megértek őket. Itt számítana, hogy mennyire nyitott társadalom vagyunk általában, mennyire toleránsak, mennyire nyitottak a világra. Csupa olyan dolog, amiben szerintem Europában az utolsó helyeken kullogunk.

Visszatérve az afgánokra. Ezek ünnepélyes átadások engem arra emlékeztetnek, hogy mind a két fél bolondot csinál a másikból. Az oké, hogy mi tudjuk, hogy nem vesszük komolyra az afgánokat (mert ha igen, pl akkor a kormányzóval a népnek adattuk volna a könyvtárat és nem egy miniszter tesz le egy századrangú rendelőt, ami két év alatt szétrohad. Egy nagykórházat esetleg oké, de egy vidéki rendelőt???).

Csak nekünk ne szálljon el az agyunk és nem higgyük, hogy ők komolyan vesznek minket. Pont annyira vesznek minket komolyan mint őket. A hadurak a markukba röhögnek a katonai erőnk láttán, a politikusok és helyi adminisztrátorok meg már annyi idegent, főleg katonát láttak idejönni, ünnepélyesen szalagot átvágni, hazamenni, hogy csak a ők is mosolyognak magukban. Mert legtöbbször (hiszen vannak kivételek és jó példák) azt látták, hogy az idegen úgy jött segíteni, hogy nem igazán érdekelték a körülmények. Hogy fontosabb volt neki, hogy legyen fénykép, legyen felhúzva valami, legyen kézfogás. Aztán egy fél év, év múlva, két év múlva, öt év múlva hazament és nem érdekelte többé, hogy mi marad utána.

Most persze katonák felháborodnak, hogy ez nem így van, mert ők legjobb szándékaik szerint csinálják és szigorúan el kell számolni a pénzekkel és keményen alkudnak az afgánokkal és visszajárnak megnézni a projekteket. Sőt még az afgnánok véleményét is kikérik, akik persze ekkor mindenből a legdrágábbat akarják, vagy hűtőt áram mentes helyre stb.

Tudom. Tudom. Nem csak elmondták nekem a katonák, hanem amennyire láttam tényleg így is csinálják. Nem róluk van szó. Hanem akik, az utasítást adják, akik egész folyamatot kitalálták, vagy inkább hagyták pörögni, akik nem gondolják át ezeket a dolgokat, hogy milyen üzenete van, ha egy miniszter ad át egy könyvtárat egy kormányzónak? (nagyon kiakadtam ezen a két miniszteri átadáson mi?).

És még csak nem is hibáztatok senkit (a minisztereket sem, meg a tanácsadóikat sem, akik nem hallgatták meg pl a USAID tanácsait, akik nem olvasnak tanulmányokat), mert nulla tapasztalattal a hátunk mögött nekünk is el kell követni azokat a hibákat, amelyek ilyenkor várnak ránk.

Hát akkor hajrá