vasárnap, április 29, 2007

Adatok az afgán egészségügy helyzetéről

Afganisztánban a nemrég alapított új politikai front jövőjét latolgatják. New Political Bloc Unites Old Adversaries Magyarul talán Egyesült Nemzeti Afgán Frontnak hívhatnák, amely olyan egykori hadurakat és politikusokat egyesít, akik korábban (a polgárháború alatt) egymás ellenségei, a tálibok elűzésnek nyertesei, majd Karzai államfő erősödésének vesztesi lettek. Alapításukkor már összefoglaltam, hogy milyen színes múlttal is rendelkezik a vezetőség

Most új elnököt választottak B. Rabbani személyében, aki 1992 és 2002 között az ország államfője volt (tádzsik, a Dzsamat Iszlami vezetője, iszlám teológia professzor, Kabulban és Kairóban tanult, már a 70-es évek elejétől ellenzéki volt). Az elnöki poszt hat hónapos rotációban változik. A történelem apró fintora, hogy Rabbani 1992-ben is így lett elnök, akkor Sighabatullah Modzsadedi-t váltotta (Ő most a felsőház elnöke, még Rabbaninál is idősebb, naksbandi szúfi), hat hónap után, majd nem volt hajlandó átadni a posztját és részben ez is vezetett ahhoz, hogy a győztes mudzsahed vezetők (csak később degradálódtak hadúrrá) között kitört a háború.

Közös céljuk, hogy az államfő jogait megnyirbálják a parlamentét megerősítsék. Afgán elemzők szerint arra játszanak, hogy maguk is képviselőként és ex-hadúrként az állami kontroll meggyengítését akarják elérni, csak ezt a parlamentáris demokrácia létrehozásának követelésébe csomagolják.

Egy hír érdekes: Junisz Kanuni volt belügyminiszter (Karzai alatt) Ahmed Sah Maszúd jobb keze a 90-es években (Dzsamiat tag, tádzsik), jelenleg az alsóház házelnöke nem lépett be a formációba.

Afgán vélemények szerint nem lesz sokáig egyben a Front, annyi nagy ember van benne.

Afghan Infant Mortality Declines, Signaling a Post-Taliban Recovery Rövid de informatív cikk. Nem tudom mi a hivatalos fordítása a infant mortality? Csecsemőkori halandóság? Akkor amíg ki nem javít valaki CSM-ne rövidítem (ez egyébként a Christian Science Monitor c. lap rövidítése is J
Szóval a CSM 135/1000-re esett 2006-ban 165/1000 ről (2001). 18 % csökkenés, 40-50000 kevesebb halálozás. 8000 „háztartást” érintett a felmérés, a 34 tartományból csak 4 maradt ki
A helyzet még mindig rosszabb, mint Szomália! And the number of women dying in childbirth (EZT HOGY MONDJÁK MAGYARUL?) in Afghanistan remains the second highest in the world after Sierra Leone.

A csökkenés oka főleg az immunizáció növelése (2003-19.5%, 2006 -35%) és a bábaképzés.
A bábaképzésről jut eszembe, hogy a Fejlesztés és Segélyezés blogon van egy post pont egy baghlani bábaképzésről. Kicsit konfúzus a dolog, egy HM-es hír szerint átadták a diplomákat a frissen kiképzett bábáknak, de a blogger szerint ezzel csak egy francia-afgán NGO foglalkozik, akik még nem végeztek a képzéssel. Valaki félretájékoztat. Linkek a Fejlesztés és Segélyezés blogon.

1 megjegyzés:

Névtelen írta...

Szeretnék csatlakozni a "pontatlan cikkek" mozgalomhoz, ezért megjegyeznék egy-két gondolatot:
- az idézett eseményen valóban a frissen végzett nővéreknek adták át a diplomákat;
- a HM cikke egy ponton tartalmazhat pontatlanságot, amennyiben a nővérképzést azonositja a bábaképzéssel;
- az MRCA, ENSZ támogatással (WHO)nyitotta meg iskoláját, és én úgy gondolom a bábaképzési program emlitésekor érdemes ezt is elmondani.