kedd, április 03, 2007

Románok és új afgán párt

Csütörtökön reggel 9.30 és 11 között a Petőfi rádión leszek. Irán (feltételezett) másnapi megtámadását elemezzük. Gondolom

Láttam a neten egy blogbejegyzést és erről eszembe jutott, hogy kereste tavaly a HM a pastu-magyar, dari-magyar tolmácsokat. Titokban. Magyar orientalistát nem találtak, perzsa oktatás van itthon, magas színvonalú, igaz kevés a perfekt ember. De onnan már csak egy lépés a dári. Állítólag. Pastu nyelvet magyarok nagyon kevesen beszélnek, talán egy kézen meg lehet őket számolni. A cél tehát a menekültként vagy az elmúlt 30 év alatt itt letelepedett afgánok megnyerése volt. Több helyen is felvetettem, hogy miért nem adnak fel hirdetést, az egyik lépés lehetett volna ez. Talán nem röhögtek ki, de mindenféle érvekre hivatkozba lehetettlennek találták. Nagy volt kapkodás úgy emlékszem, de mint majdnem minden végül ez is megoldódott. Vannak kint prima magyar afgán tolmácsok. Ja igen, az volt az egyik érv, hogy a nyilvánosságot maximálisan kerülni kell, mert idejöhetnek a tálibok, meg akkor zsarolhatóak. Tényleg volt ilyen. Na mindegy, mondjuk ezek nem ellenérvek a hirdetésre.

Aztán persze lehet, hogy teljesen más okok miatt volt a nagy titokzatosság és én látom rosszul a dolgokat. Viszont ez az igazi igazság is titkos.

Onnan jutott csak az egész az eszembe, hogy most olvastam a kanadai kormány tavaly decemberi felhívását, amiben ők is sürgősen kerestek pastu-kanadai (hiába ez van odaírva) tolmácsot. De ők ezt jobbra balra hirdették, még az ilyen blogokra is felkerült. Világos feltételrendszerrel fizetéssel, költségekkel és kötelezettségekkel.

Egy príma weboldal Afghanistan Analyst néven. Csodálatos és teljességre törekvő linkgyűjteménnyel.


Itt egy másik blog. Most éppen azzal foglalkozik, hogy mi lenne ha teljes afgán máktermést egyszerűen felvásárolná anemzetközi közösség. Egész kevésből kijönne (1 milliárd dollárra emlékszem), ami helyi viszonyokban nem olyan sok. Akkor a parasztok termelhetnének, a hadurak meg rosszul járnának. Így szinte biztos is, hogy szó nélkül tűrnék. Nem?

Aki szeretné látni Dadullah mollát, a tálibok vezetőjének Omar mollának egyik helyettesét, aki hetente igéri a nagy tavaszi offenzívát a a ISAF ellen és aki a tálib hadműveletek fő irányítója, nos az olasz Sky TV-n megnézheti. Reméljük majd valaki küld nekünk egy hevenyészett fordítást, hogy miről beszél.

Volt csütörtökön afgán prt konferencia a Közgáz szervezésében. Mindenféle témában jól körüljártuk. Nem voltunk sokan de legalább volt egy kis vita. Előadásom címe: A magyar vezetésű Tartományi Újjáépítési Csoport irányítási rendszere és működése.

Elég alapos méltatást kapott a román hadsereg az amerikai médiában. Az AP hírügynökség elég hosszú írásban mutatta be a szorgalmas és a veszélyt bevállaló Kárpáti Sólymokat. Romanians securing vital Afghan highway Az eddig is tudtam, hogy a román katonák valahol délen, az ország legveszéllyesebb részén teljesítenek szolgálatot, az amerikaiak alárendeltségében. A mostani hír szerint önállóan dolgoznak, és az 1-es számú főútat kell biztosítaniuk. Ez köti össze Kabult és Kandahárt. Az út 300 km de olyan rossz volt régen, hogy csak 7-8 óra alatt lehetett megtenni. Ezen az úton jöttek a tálibok Kabulba, és közben sorra szerelték le a kisebb hadurakat, ahol szinte falvakként szedte sápot az utazokon. 2001 után a USA egyik első projektje ennek az útnak a felújítása volt. Kész vannak vele. Mostanába ismét a tálibok zaklatják a forgalmat rajtaütésekkel, robbantásokkal. Ettől kell megóvni a román katonáknak az utat és az embereket.
A cikk kiemeli, hogy mindösssze hat olyan ország van az ISAF-ben, amely megkötések nélkül engedte el katonáit. Románián kívül: United States, Britain, Canada, Denmark, Estonia and the Netherlands.

Új politikai formáció jött létre Afganisztánban
(Cheragh on Monday the 02. of April 07)
JABHA-YE MILLI [NATIONAL FRONT] OF AFGHANISTAN néven. A régi, főként nem pastun mudzsahedek egyesültek néhány pastun ex-kommunistával. A vezetőségben benne van Burhanuddin Rabbani, Mohammad Yunis Qanuni, Marshal Mohammad Qasim Fahim. Ők mindhárman az Ahmed Sah Maszúd féle Dzsamiat Iszlami vezetői. Rabbani volt mindvégig az elnök. Qanuni Maszúd embere volt, majd az első Karzai kormányban belügyér. 2004-ben Új Afganisztán néven pártot alapított, szakított korábbi társaival (Rabbani, Fahim, Abdullah Abdullah). nem tudni most azzal mi lesz. Fahim lett Maszúd utóda, Karzai alatt az elején hadügyminiszter, majd kiszorították.

Mostafa Kazemi, síita, talán hazara politikus. Korábban mudzsahed (Hizb-i Wahdat), a tálibok alatt az Északi Szövetség tagja, Maszúd barát, 2003 környékén, az átmeneti (interim) kormányban kereskedelmi miniszter. A parlamentben 4-12 (becslés) képviselővel van jelen saját pártjával, a Eqtedar Milli-vel. Multi -etnikus, ahogy az angol mondja, a párt összetétele.

Gulabzoi ex kommunista, volt beügyminiszter a 80-as években, Nadzsibullah államfő riválisa, a Sarandoy milícia vezetője (munkásőrség szerű, forradalom védő egység), 85 végén a PDPA közpo bizottságának titkára stb., most parlamenti képviselő Khost tartományból.

Dostumról már sokat írtam, ő a Dzsumbish-i Millie párt vezetője. Nem mudzsahed, mert egyságe a kormány oldalán állt, de az átállása járul hozzá részben a kommunista kormáyn bukásához. Utána kemény kivette részét a polgárháborúban, mindenkivel kötött szövetséget és elárult mindenkit. Állítólag alkoholista. Az ő pártja tömöríti az üzbég etmikumot. Karzai mindenféle cselekkel próbálta gyengíteni az elmúlt években, részben sikerrel. Bár az üzbégek lakta tartományokban még mindíg van befolyása, országos szinten már nem rúg labdába.

Naeem Farahi, micsoda meglepetés, Farah tartományból jutott be a parlamentbe, korábban a turizmusért felelős miniszterhelyettes volt valamelyik átmeneti Karzai kormányban. Az ember 62 év körül lehet, aminek azért van jelentősége, mert az írja róla egy anyag: former Interior Ministry official and representative of Afghan refugees in London during the Soviet occupation. Hoppá.

Volt ilyen is, úgy tűnik nem először, néhány info a hírből: BAGHLAN PRISONERS HOLD HUNGER STRIKE! (Arman-e Milli 27. of March)

The prisoners in Baghlan province once again are on hunger strike, throwing stones at security officials so that they can’t enter the jail.
General Abdul Jamil, the head of the security department of Baghlan provincial police department, told a Pajhwok correspondent that, “prisoners here in this province restarted their hunger strike last night.”
More than two hundred prisoners are holding a hunger strike, complaining about the lack of due process and attention to their cases, a lack of good food and small rooms.

1 megjegyzés:

spin doctor v írta...

Peti,

nem volna jobb külön bejegyzéseket tenni a külön témákra, talán jobban volnának kommentelhetőek és áttekinthetőbb volna egy post, mint így egy ilyen enciklopedikus

szv