kedd, július 16, 2019

Moszul legrégebbi templomja, a Mar Thoma,/Szent Tamás templom romjai

Ez itt Moszul legrégebbi temploma. Az a durva, hogy csak méterekre voltam tőle, de nem jutott eszembe elmenni oda. A templomot állítólag arra a házra építették, ahol Szt Tamás apostol megszállt annak idején, 19xx éve. Még akkor is hihetetlen, ha csak állítólag történt így. Itt őrizték 2014-ig az egyik állítólagos ujjpercét, mint relikviát, aztán elmenekítették a Mar Mattai monostorba, Kurdisztán felé. A templom csak a város visszafoglalásakor várt romhalmazzá, amikor lebombázták minden mással együtt. A St Tamás templom kb 500 méterre van az al-Núri mecsettől, amely Moszul szimbóluma volt, mielőtt az Iszlám Állam a nagymecsetet választotta volna a védekezése közponjául. Itt a belváros közepén tartottak ki az utolsó pillanatig a terroristák, hogy aztán a végső pusztulás előtt még felrobbantsák a nagymecsetet (ezért tejesen másképp romhalmaz az az épület, mint a többi. Moszulban egyébként vannak templomok, amelyek is ma állnak, az Iszlám Állam nem robbantotta fel őket szisztematikusan, csak leverték a keresztet és esetleg belül is pusztították a diszítést. De ehhez látnom kellene őket belülről is. Az alábbi video tehát a Szt Tamás tmplomról készült, a Mosul Eye weboldal tette közzé. Ezt volt az az oldal, és az azt működtető moszuli történész, aki az ISIS jelenléte alatt is folyamatosan posztolt a városból, halálos veszélynek téve ki magát. Jelenleg Nagy-Britanniában tanul, de olyat is olvastam, hogy önkéntes számüzetésben van, mert ellensége éppen most is lehet elég Irakban. (azt persze nem értem, hogy miért nem a saját videoimat és fényképeimet osztom meg, de majd ezt is orvoslom valahogy.

2 megjegyzés:

Joe írta...

A három napkeleti bölcs pedig állítólag Amadiból érkezett :)

wape írta...

Legközelebb megnézem :)