szerda, június 24, 2015

UNIFIL II misszió és magyar katonák

Ritkán lehet olvasni a honvédség egyik legkisebb missziójáról, az UNIFIL II-ben működő magyar katonai térképészekről. Egy volt szerencsém meglátogatni őket 2010-ben asszem. Már nem tudnűm pontosan felidézni mit mondtak, de annyi megmaradt, hogy a feladatuk, hogy az izraeli-libani határ nagy részét pontosítsák.  Bármilyen érzékeny is a terület, a határ pontosan még nem volt/nincs kijelölve, és ebben a nagyjelentőségű munkában a magyar katonák kulcsszerepet játszanak.

Az ú.n. Blue Line (valamiért ez lett a határ neve történelmileg) pontos kijelölése során az a cél, hogy 50 méreterenként legyen a kék  hordó lerakva. Amikor a térképszek kimérik a pontos helyét, bejelentik a libanoni és izraeli félnek, hogy megvan a pont. Egy megbeszélt időpontban kijön mind a három fél, mindegyik hozza a GPS készülékeit, és árgus szemek kíséretében az ENSZ lerakja a hordót. Nyilván egyetlen négyzetcentiméterről sem mondhat le egyik ország sem a földterületéből, ezért olyan fontos ez.

Sajnos akkor nem volt lehetőség kimenni és megnézni egy ilyet, de remélem a legközelebbi látogatáskor összejön majd. A mi látogatásunk annyira hirtelen és gyors volt, hogy csak a bázison volt idő beszélgetni, meg inni egyet a kávézóban. A februári időjárásnak megfelelően egész nap ömlött az eső.

Miért írok most erről? Mert a Honvédségi Szemlében megjelent egy cikk az UNIFIL II misszióról és a magyar részvételről. Még az is lehet, hogy ezekről is írnak benne (elolvastam már egy hónapja, de nem emlékszem.

Kállai Attila alezredes – Lusták Péter alezredes: Magyar katonai részvétel az ENSZ dél-libanoni békefenntartó missziójában, Honvédségi Szemle 2015/3 

Ez első két kép alán Szidonban készült, de az is lehet, hogy Naqurában, ahol a misszió bázisa is működött. 


Ezek a képek a bázison készültek, kutyafuttában. Ma már emlékeim szerint elköltözött innen a bázis fel a hegyekbe. Ha jó idő volt, pazar lehetett (leszámítva a nagyon párás időt), mert az akkori bázis közvetlenül a tengerparton feküdt. Mivel a misszió akkor olyan 12.000-16.000 főből állt, ezért itt csak a HQ működött szerintem. Az egyes dandároknak meg volt a maguk bázisai bent a Bekaa völgyben.


A költözés oka részben az volt, hogy szűk volt a bázis, és a helikopterekkel ugyan le lehetett szállni de elég szűkösen :)


Car pool

Nem tudom mi  a mostani helyzet, de abban az időben az elhelyezéshangulatos konténerekben történt. Az utolsó képet megnézve látszik, hogy mennyire meredeken emelkedik a vidék. Naqura egyébként a libaoni-izraeli határon fekszik a tengerparton. Az UNIFIL bázis pedig Baqura város déli szélén feküdt, azaz utána már valószínűleg semmi sem jött az izraeli határig.

A UNIFIL II misszió nem csak szárazföldi és "légierő" elemmel rendelkezik, hanem haditengerészetivel is. Az alábbi képeket még Bejrútban lőttem, ahol szerencsémre pont ott létemkor között ki az egyik hadihajó. Egyelőre csak annyit látok, hogy mintha a portugál haditengerészet hajója lenne.



2 megjegyzés:

Combat Gear Admin írta...

Jó lett az új Design. Bár a képek méretezésére majd figyelni kell, mert belelógnak alul a bloglistába.

wape írta...

Köszönöm, kisebbre állitom majd. A nyari kihagyás után idenéztem, és meglepődtem. Azt hittem már senki sem nézi az oldalt :(
wp