Győzelem egy bonyolult világban: az amerikai fegyveres erők új műveleti koncepciójáról

Amíg próbálok magamhoz térni a ország és kultúraváltásból, Tratumann Balázs barátom ismét kisegített egy konferencia előadás bemutatásával Washingtonból. Érzésem szerint a felkelés ellenes műveletek (COIN) korszaka lejáróban van az USA-ban. 10-12 ig erről szólt minden, ez volt sláger téma. Irak és afganisztáni misszió lezárásával most a NATO-ban is új hangsúlyok vannak és az amerikai vezetés is megpróbálja figyelmét a csendes óceáni térség felé fordítani (azért írom, hogy próbálja, mert bár meghirdették, de a szíriai és ukrajnai események nem nagyon teszik lehetővé). Ez az ázsia és Kína felé fordulás (Pivot to Asia volt az elnevezése a hivatalos amerikai dokumentmokban), amit Balázs is emleget az előadás során.

Nem írja konkrétan, hogy mi az új műveleti koncepció neve  (hacsak nem értettem félre és az ULO lesz az), de mivel említi az előzőt (AirLand Battle), amit az szovjet páncélos rohamok megállítására dolgoztak ki a fuldai szorosban/szűkületben (Fulda Gap) a hidegháború idején, úgy szerintem a mostani a AirSee Battle lehet, amely a kínai haditengerészeti képességek korlátozását és Tajvan/dél-kínai tenger megvédést célozza.

Nem szaporítom tovább a szót, jöjjön Balázs konferencia összefoglalója:

„The Future Army: Win in a Complex World” címmel tartott remek előadást David G. Perkins vezérezredes, az amerikai hadsereg kiképzési és doktrinális parancsnokságának (TRADOC) parancsnoka Washington DC-ben. A rendezvény célja az amerikai hadsereg vadonatúj műveleti elképzelésének (Operational Concept) bemutatása volt, melyet természetesen le is lehet tölteni az internetről.

A tábornok harckocsizó, ez időnként meg is látszott az előadásában. Igaz, van mire magabiztosnak lenni: 2003-ban a 3. gyalogos hadosztály 2. ezredének élén elsőként lépte át egységével az iraki határt és Bagdadban is elsőként az ő Abramsei tettek ismerkedő látogatást – Silver Star járt érte.

Ideje volt egy új működési elképzelés kidolgozásának, hiszen az előző még az 1986-os AirLand Battle doktrínára épült, s azóta nagyot változott a világ. Sőt, változik folyamatosan, így nem megjósolni kell a jövőt, hanem csak leírni, milyen lehet. Úgysem fogjuk pontosan tudni, mi történik 2040-ig, így nem lehet elvárni, hogy a hidegháborúhoz hasonlóan aránylag pontosan le lehessen írni, milyen szovjet műveletre hogyan lehet és kell válaszolni, kezdte az előadását a tábornok. Az elmúlt több mint egy évtized háború után viszont új doktrínára van szükség, hiszen az amerikai hadsereg Irak és Afganisztán után inkább már a hagyományos, állami szereplők elleni hadviselésre készül. Ez persze nem azt jelenti, hogy nincs szükség a felkelés ellenes hadviselés (counterinsurgency) kézikönyveinek megújítására, a tapasztaltak fényében – ez is zajlik.

A tábornok szerint a kisebb problémákra, kérdésekre mindig is voltak ötletei, de az ő dolga a nagy kérdések feltevése és megválaszolása. „Milyen háborúba fogsz menni és ehhez milyen hadseregre van szükséged?” Szerinte ez az a fő kérdés, ami mindent meg kell, hogy határozzon.

Ehhez szükség van a jövő lehetőségeinek, környezeteinek felmérésére, leírására, de ezek nem jóslatok, hanem csak lehetőségek lesznek, hiszen nem tudjuk, mi fog bekövetkezni. Itt kényelmes volt a hidegháború: jól ismert ellenség, jól ismert képességek és környezet. Túlerő ellen kell harcolni? A kérdés ismert volt, a válasz is: M1 Abrams. Túl sok támadó gépesített hadosztály jön Keletről? AH-64 Apache.

Ahhoz, hogy egy haderőt megfelelően fel lehessen szerelni, ki lehessen képezni (doktrínák megalkotása, OPFOR alkalmazása pl.), ahhoz tudni kell, hogy a jövőben milyen kihívások, harcok várnak a hadseregre.

Most viszont nem tudni, mikor, hol, milyen koalícióban, kik ellen kell majd háborút vívni? Milyen struktúrával, fegyverzettel, eljárásokkal, kommunikációval rendelkeznek majd a szövetségesek?

A friss, nemrég kiadott „Unified Land Operations: Win in a Complex World” (továbbiakban ULO) műveleti elképzelés alapja a nem tudom pontosan: a tábornok többször is hangsúlyozott megfogalmazása szerint „unknown, unknowable and constantly changing” világ vár az amerikai hadseregre. Ma már nem az egyes változók, képességek pontos ismerete és leírása számít, mint a „régi szép” hidegháborús időkben (Perkins vezérezredes érezhető nosztalgiával utalt vissza), hanem az egyes változók egymáshoz viszonyított összefüggéseit kell felismerni, tanulmányozni, követni. Nem a pontos értékek, hanem a kapcsolatok a fontosak.

Erre tesz kísérletet az ULO mindhárom (műveleti , taktikai, stratégiai) szinten. A tábornok hangsúlyozta: csak akkor nem kell háborúba menned és ott harcolni is, ha mindenki, így az ellenfél is pontosan tudja: ha harcolni kezdesz, egészen biztosan győzni is fogsz. Azaz ha olyan hadsereget akarsz, amely harc nélkül győzhet, akkor olyan hadseregre van szükséged, ami mindig biztosan győzni fogsz, szólt az üzenet a washingtoni éjszakában. A hadsereg lényege az elrettentés képessége: az ellenséget elrettentse magától a harc megkezdésétől is. Ez viszont olcsó, költséghatékony hadsereggel nem működik. (Ehhez képest most már 420 ezer főre visszavágásról is szó van, ami 100 ezer fő mínuszt jelentene nagyjából)

Ugyanakkor később hozzátette, a költségvetési megszorítások segítenek a hadseregnek abban, hogy megtalálja a jövőképét, a prioritásokat. Mint megjegyezte, ha sok pénzed van, nehéz fókuszálni…

 

Az ULO alapja az, amiben a tábornok szerint az Egyesült Államok világelső: az összhaderőnemi művelet. Ez nem csak az amerikai haderőnemeket érinti, hanem a polgári szervezeteket, ügynökségeket, az ENSZ-t és a szövetséges haderőket, azok polgári szervezeteit is.

A tábornok szerint a lényeg az tűzerő szinkronizálása: de ez nem a légitámogatások és a tüzérségi tűz egyeztetését jelenti, hanem a nemzeti ütőerőnek nevezett képességek helyes használatát. A katonai erő mellett legalább ilyen fontos a „soft power”, a diplomácia, a gazdaság, a kultúra is – s szintén hangsúlyozta a szövetséges államok szerepét és együttműködésének fontosságát. A szinkronizálás azt is jelenti, hogy egyszerre kell a földi, a légi, a tengeri, a cyber és az űr hadszíntereken tevékenykedni

A szinkronizálás azt is jelenti, hogy minden taktikai műveletnek illeszkednie kell a stratégiai műveletbe is. Saját maga sem tudta ezt még megoldani 2003-ban, így ma visszatekintve számos olyan taktikai műveletet hajtott végre ezredével, amit ma már nem tenne. Egyszerű példák: nem rombolom le a hidat, a trafóállomást, a gázelosztó központot, ha tudom, hosszabb ideig maradok a hadszíntéren, a városban: úgyis nekem kell újraépítenem majd, ha felrobbantom. Ráadásul a taktikai előnyök sem biztos, hogy jelentkeznek: ha néhány irányított bombával megszüntetem a város áramellátását, az saját erők éjjellátó képessége ma már nem okvetlenül előny, hiszen számítanom kell arra, hogy az ellenségnek is vannak ilyen eszközei, főleg, ha nem a jelenlegi Irakról hanem az esetlegesen leendő, államok és hadseregek közötti összecsapásokról beszélünk.

A hadsereg feladata a nemzeti ütőerő helyes alkalmazásával a politikai célok elérése – pontosított a tábornok. Ehhez azonban azt is tudni kell(ene), mi a győzelem? Mit látunk mi, a politikai vezetés és a világ győzelemnek? Erre sincsen ma már egzakt válasz, itt is minden változik. A szövetségesek, a politikai vezetés, a közvélemény…

A táborok szerint az alapvető kérdés az: fenntartható-e az elért eredmény? Nem rövid-, hanem hosszútávon! Itt is saját iraki példáját hozta fel tapasztalatként: nem azt várta a század- és zászlóaljparancsnokaitól, hogy ők oldják meg a problémát, hanem azt, hogy abban segítsenek: a helyiek tudják megoldani azokat. Ugyanis az ezred elmegy, Irak meg ott marad. (Ott is maradt, az eredmény ismeretes.)

Az ULO elkészítését 6-8 éves kutatás, párbeszédek, fókuszcsoportos beszélgetések előzték meg. Lementek az egycsillagos tábornokokig, minden hadsereg, hadosztály parancsnokságát többször is felkeresték. Külön munkacsoportok voltak századosoknak is, nem csak a felsővezetés véleményét kérdezte a TRADOC. Természetes volt, hogy a többi fegyvernem műveleti elképzelését is átnyálazták, szakembereikkel beszélgettek. Alapkérdés volt: minél nagyobb pontosság vagy átláthatóság? A tábornok kiemelte: komoly veszély, hogy ha az stratégiai szintű elképzeléseknél túlságosan aprólékos a problémafelvetés és hasonlóan aprólékosan „mondjuk meg”, mikor mit kell tenni, pontosan mire hogyan és milyen eszközökkel, eljárásokkal kell válaszolni, akkor taktikai elemeket emelünk stratégiai szintre. Nem azt kell pontosan leírni, _hogyan_ kell győzni, hanem azt, hogy _mire kell figyelni_. Ugyanakkor arra is figyelni kell, hogy az átláthatóság ne csapjon át túlzott leegyszerűsítésbe sem. Az ULO egy alapdokumentum, melyre számos hadgyakorlat és újabb dokumentumok fognak ráépülni és természetesen nagyon fontosnak tartják a visszajelzéseket, azok beépítését is.

Szintén alapkoncepció, hogy azzal kell számolni: az ellenségnek minden olyan eszköz, képesség a rendelkezésére áll, ami a saját erőknek is. Távolról irányított repülőgépek, éjjellátó eszközök, robotok, informatikai hadviselés – ma már a világon szinte bárhol előfordulhat, elérhető. Ma már az a kérdés: hogyan tudod ezeket a mindenki számára elérhető eszközöket jobban használni, mint az ellenfél?

Az ellenséges erők ismerni fogják az erősségeinket, s elkerülik azokat. Senki nem fog Abrams-eket támadni a sivatagban, be kell menni a városba harcolni. Itt van nagy szerepe a megfelelő hadgyakorlatoknak, ahol az ilyen aszimmetrikus helyzetekre is fel lehet készülni, de arra is, hogy mit tegyek egy hozzám hasonló képességű és felszereltségű ellenséges erő ellen? Hogyan kerülhetem el, hogy célpont legyek és hogyan akadályozhatom meg az ellenséges erő térnyerését?  „A katona a mi intelligens fegyverrendszerünk”, nyomatékosította a tábornok. Megfelelő kiképzéssel nagyon sok, előre megismerhetetlen helyzetre is fel lehet készíteni.

A kérdés-felelek szekcióban kitértek persze a csendes-óceáni stratégiai hangsúlyáthelyezésre (pivot) és a hadsereg itt betöltendő szerepére is. Szerintem haditengerész volt a kérdező, de a tábornok emlékeztette: már a pivot előtt is 60 ezer katona állomásozott a térségben, többek között a logisztika, az egészségügy és az informatika derékhadát nyújtva a többi haderőnem számára. Az ULO összhaderőnemi szemlélete ráhúzható egyrészt a pivot-re, másrészt az összhaderőnemi jelenlétre is. S persze finoman emlékeztette mind a kérdezőt, mind a jelenlévőket, hogy a haditengerészet és a légierő az bizony nagyon drága dolog ám.

Az ULO hangsúlyozottan nem egy Bagdad II. forgatókönyv: ennek ellenére ott is igaz, hogy minden változik. A tábornok szerint, amikor 2003 után 2008-ban ismét Irakban találta magát, az ország azonos volt, csak éppen a világ, ami várta, már nem („same country, different world”). Más fegyverek (különlegesen formázott páncéltörő robbanótestek), más módszerek (IED-k, VBIED-k, öngyilkos merénylők) várták, mint 2003-ban. Nem történt más, mint itt is alkalmazkodtak az amerikai hadsereg erősségeihez, azokat elkerülve más módszereket választottak a támadáshoz.

Az iraki tapasztalatait és az abból levonható tanulságokat firtató kérdésre válaszolva a „megértés, elképzelés, leírás” módszer mellett kiemelte: már az ezredszintű parancsnokságokon is jobban kellett volna figyelni arra, hogy a végrehajtott műveletek a hosszútávú stratégiához illeszkedjenek, azokat támogassák. Ehhez azonban az is kell, hogy a parancsnok és a törzs jobban értse a stratégiai összefüggéseket, hiszen egy-egy taktikai szinten jónak tűnő művelet problémát okozhat a stratégiai szinten."