Bombák és határozatok az Iszlám Állam ellen

Trautmann Balázs barátom az elkövetkező időkben gykran fog járni a legmenőbb washingtoni kutatóintézetekbe előadásokat hallgatni, és ha már így esett, arra kértem néha írjon ide a blogra kis összefoglalókat. Az ilyen rendezvények nekem mindig zuhanyszerű élményt okoznak, hogy mennyire más szinten folyik a gondolkodás globális problémákról. Nem feltétlenül okosabban, de mindenképpen szabadabban és más (amerikai - nagyhatalmi) perspektívából. Jöjjön Balázs:

Mi a nehezebb: az ISIS ellen támadó amerikai haditengerészeti vadászbombázó repülőgépek célpontjait kijelölni, vagy a támadás jogi alapjainak meglétét bebizonyítani vagy éppen elvetni?

„The Legal Basis for Military Action against ISIS” címmel hirdette meg rendezvényét a Heritage Foundation, három neves jogi szakértővel (Steven G. Bradbury, Robert M. Chesney és Steven Vladeck) a pódiumon. A téma aktualitása megkérdőjelezhetetlen, ellentétben magával a katonai akcióval: vajon Barack Obama elnök az amerikai joggal, a nemzetközi joggal és a Kongresszus már meglévő felhatalmazásával összhangban indított katonai akciót az ISIS és az eddig nem túl ismert Khorasan (magyarul Horászán) csoport ellen? Több mint másfél órányi vita után a résztvevők arra az megállapításra jutottak: igen, de komoly, nehezen feloldható problémák vannak a kérdéssel kapcsolatban. Az alábbi problémák kristályosodtak ki:

- Kötelező lenne-e a hadüzenet, egyfajta „rendes háború” az ISIS és a Khorasan ellen? Erre a résztvevők egyértelműen nemmel feleltek, hiszen az Egyesült Államok történetének során sokkal több esetben vezényeltek az elnökök amerikai fegyveres erőket különböző konfliktusokba, mint ahány esetben hadüzenetet intéztek és így indítottak háborút egy másik ország ellen. A hadüzenet az amerikai alkotmány (Article I, Section 8, Clause 11) szerint a Kongresszus jogköre és eddig összesen öt esetben (1812 Anglia, 1846 Mexikó, 1898 Spanyolország, első és második világháború) volt példa a hadüzenetre. Ennél jóval több esetben került sor amerikai csapatok bevetésére a Kongresszus felhatalmazása és az elnök parancsa alapján, ilyen például a mai napig lezáratlan afganisztáni és iraki misszió is, melyek leginkább a „warlike armed conflict” kifejezéssel illethetőek.

- Van-e jogi alapja az Egyesült Államok beavatkozásának Szíria és Irak területén az ISIS és a Khorasan-cssoport ellen? Nos, itt kezdődtek az érdekesebb jogi fejtegetések, melynek során Steven Vladeck álláspontja volt a legóvatosabb. Abban ugyan mindenki egyetértett, hogy az Egyesült Államoknak joga van a fegyveres önvédelemhez, állampolgárainak védelméhez. Abban viszont már különböztek a vélemények, hogy a jelenleg is érvényes, a 2001 szeptember 9-e után kiadott kongresszusi felhatalmazás (Authorization for Use of Military Force, AUMF)  érvényes-e ezekre a katonai akciókra?

Itt Steven G. Bradbury és Robert M. Chesney egyértelmű igennel felelt, véleményük szerint a 2001-es és a 2002-ben Irakra vonatkozóan kiadott újabb kongresszusi felhatalmazás hatálya alá esnek a mostani műveletek is. Steve Vladeck viszont arra hívta fel a figyelmet, hogy először talán tisztázni illene: mi a fenyegetés természete, ki ellen, mit és miért vet be az Egyesült Államok? Bár a 2001-es AUMF véleménye szerint is elegendő alap lehet a mostani támadások jogi hátterének megteremtéséhez, de felhívta a figyelmet: ez mára már elavult, túlságosan széleskörű (2013-ban már egyenesen szűkíteni tervezett) felhatalmazásokat adott az elnök kezébe, sajnos nincs meghatározott célja és ezzel együtt nincs megfogalmazva a befejezés sem a határozatban. Véleménye szerint ideje lenne a ma már 13 éves AUMF helyett újat megfogalmaznia és elfogadnia a Kongresszusnak. Erre azonban a részben a közelgő kongresszusi választások, részben Barack Obama elnök és a Kongresszus republikánus képviselői, szenátorai közötti viszony miatt sincsen sok esély – ebben is egyetértettek a meghívottak.

- Ki tartozik és ki nem az Al-Kaidához? A Khorasan-csoport esetében sok vita nem volt: Szíriában tevékenykedő Al-Kaidás csoportnak tekintették, vezetője, Muhsin al-Fadhli ismerten a terrorszervezethez köthető személy, aki sokáig Iránból intézte a szervezet logisztikai ügyeit, majd Pakisztánba utazott. Innen az amerikai hírszerzési infók szerint az Al-Kaida vezetésnek direkt utasítására tért vissza Szíriába, átvéve egy helyi, klasszikus Al-Kaidás sejt vezetését. Van kapcsolata a

Fogósabb kérdés az ISIS megítélése. Itt a vita során a „leghéjább” nézetet valló Steven G. Bradbury szerint egyértelműen igen a válasz: az ISIS elleni fellépés a terrorizmus elleni háború egy lépése, így Barack Obama jól gondolja, hogy az ISIS is „belefér” a 2001-es AUMF hatálya alá. Felhívta a figyelmet, hogy a csoportot 1999-ben megalakító Abu Muszad al-Zarkávi 2006 júniusi kilövése is ez alapján történt meg. Véleménye szerint az ISIS nem más, mint az Al-Kaida virulensebb, nagyobb potenciállal rendelkező, sikeresebb változata, mely a terrorszervezet új arcának és egyben utódjának is tekinthető. Robert M. Chesney szerint viszont fontos látni, hogy az Al-Kaida és az ISIS szakítottak, s kiemelte a 2013 áprilisi ISIS-al-Nuszra ellentétet is, mint annak bizonyítékát, hogy az ISIS nem tartozik az Al-Kaida jelentette fenyegetések közé, így a 2001-es AUMF hatálya is kérdéses. Véleménye szerint az ISIS és az Al-Kaida egyenesen a globális jihad vezető szerepéért verseng. Ezzel együtt jelezte: az elnök véleménye számít, mi vonható be az AUMF hatálya alá.

Steven Vladeck egyrészt felhívta a figyelmet a 2001-es AUMF tartalmának széles értelmezhetőségére, a földrajzi, időbeli korlátok hiányára, másrészt rámutatott: ennek alapján bárki lehet az Al-Kaida része vagy támogatója, akit annak nevezünk, akár a Boko Haram vagy az IRA is. „Ez nem jó módja a dolgok intézésének”, tette hozzá, sürgetve egy új AUMF elfogadását, mely széleskörű kongresszusi konszenzus alapján születhetne meg, hiszen a Kongresszus alkotmányos kötelessége az elnök ellenőrzése.