Polgáháború mellett belháború - kormányfőváltás Bagdadban

Irakban válság van, ez senkinek sem új. Az Iszlám Állam nevű terrorszervezet kegyetlenkedései betölti a híradókat. Bár ez a leglátványosabb, ez alatt, e mellett még legalább két hasonló, strukturális mélységű probléma van Irakban. Az egyik a kurd régió sorsának jövője, itt az újdonság nem tűnik annyira újdonságnak. Róluk minden felületes írás elsütötte kötelezően, szinte Irak létezése óta, hogy függetlenséget akarnak és az a cél. Mondjuk ez sokat elárult ezekről az írásokról, hogy hatvan, hetven éve leírják mindig, de még sose jött el. Egyszer majd eljön. Most azért más a helyzet a kurd függetlenség kérdésében, mert 1. gyakorlatilag az iraki állam hullott ki fejük fölül, és ezt nem jósolta soha senki. 2. Törökország kurdokhoz fűzött politikája gyökeresen megváltozott az elmúlt években. Persze a sajtó hírek még mindig évszázados (vagy évtizedes) ellentétekről, háborúról, nem tom miről beszélnek, de ez már nincs így.

Szóval ha a közeljövőben nem is lesz független Kurdisztán, a mostani események sokat lendítettek abba az irányba, hogy a fegionális és nagyhatalmak mégis eljátszanak a gondolattal, hogy de mi legyen az álláspontjuk, ha mégis.

De nem erről, hanem a másik problémáról akarok írni. Ez az iraki belpolitikai válság, a síita eliten belüli konfliktus.

Máliki kormányfő - aki jelenleg csak ügyvezetői minőségben van - annyira félrekormányozta az országot az elmúlt négy évet, hogy nemcsak a szunnita kisebbséget idegenítette el, hanem a kurdokat és saját siita szövetségeseit is.

Az hogy most polgárháború van az észak-iraki terüleken nem (csak) azért van, mert az Iszlám Állam olyan király és jó, hanem mert az egykori szunnita felkelők - akiket az USA egyszer már összebékített Málikivel (mint látjuk ez nem volt tartós) - ismét fegyvert fogtak és együttműködnek velük, együtt harcolnak. Hogy miért nem hallunk róluk, csak az IÁ-ról, az egy érdekes történet, erről majd máskor. Meg arról is, hogy meddig tarthat az együttműködés a felkelők és a terroristák között.

Amire fókuszálni akarok, az Máliki és annak veszélye, hogy miközben szemeinket a jazidi és keresztény menekültekre vetjük, kitör egy kisebb polgárháború Bagdadban Máliki és a tőle elpártolt síita vezetők között.

Málik koalíciója megnyerte a választást tavasszal, papíron ő alakíthatna kormányt. Moszul elvesztése és az iraki hadsereg összeomlása - és az ország szétszakadása - azonban az ő sara. Most jött el a pillanat, hogy az új iraki államfőnek meg kell neveznie, hogy ki alakítson kormányt. A helyzet annyira feszült és bizonytalan, hogy az államfő nem Málikit nevezte meg, hanem Haider al-Abadi-t egy másik síita politikust, aki ott van a sűrűjében szintén a dolgoknak, nem exponálta magát a kormányban idáig (ha jól értem a híreket).

Ha valakinek feltűnt tegnap az az érdekes hír, hogy Bagdadot stratégiai pontjait elfoglalták az iraki különleges erők és a hadsereg egy két alakulata, akkor az azért volt, mert Máliki így látja biztosítani azt, hogy nehogy már Abadi alakítosn kormányt. Máliki saját koalíciója is úgy tűnik repedezik, és már a képviselők sem olyan biztosak, hogy saját min. eln. jelöltjüket valóban szeretnék, hogy kormányt alakítson.

Sőt ha jól olvasom a legfrissebb híreket, már ott tartunk, hogy Abadit már meg is választotta a parlament az új kormányfőnek, az USA már gratulált is, és most tehát a nagy kérdés az lesz, hogy ezt hogyan nyomják le Máliki torkán.

Két dolog biztos. A hadseregnek az része, amelyik még intakt és harcképes, Máliki személyes irányítása alatt áll évek óta. Kb két dandár + a különleges műveleti erők (az is egy dandár asszem).

Az új kormány igazából csak a síita milíciák egy részét tudja mozgósítani, azok is jó sokan vannak és június óta együtt harcolnak sok helyen az megmaradt iraki hadsereg alakulataival. Most jön el az, hogy ebben az iraki demokratizálódásban mindenki igyekszik mozgósítani a saját erejét.

A miliciák terén Máliki nem áll olyan jól (ő mindig tudott a hadseregre támaszkodni). Döntő lehet még ebben a politikai ütközetben, hogy megszólal-e az síita vallási vezetés Nedzsefben, Ali Szisztáni mardzsával az élen. Mintha már olvastam volna egy hírt, hogy igen, és Máliki ellenében)

A másik, meg hogy Irán mit fog reagálni, kinek az oldalára áll. Szerintem nekik mindegy, mert minden opció Irán barát politika folytatását ígéri, és az iraki kormány így is úgy is rá van szorulva forradalmi gárda támogatására.

Irak jövője és a polgárháború szempontjából nem mindegy ki lesz a kormányfő. Málikivel a szunnita kisebbség már nem hajlandó együttműködni, ő 2010 óta tendenciózusan darálta le a közösséget és politikai vezetőit.

Abadival, vagy bárki mással csak annyival jobb az esély, hogy egy minimális bizalom lehet, de csak akkor, ha az új iraki kormány visszaugrik 2008-ba és egy inkluzívabb, az együttműködésre és a bizalomépítésre épülő politikát kezd azonnal, ahol a szunnitákat nem ellenségnek, hanem iraki állampolgárnak tekintik.
(gyakorlatilag a síita elit abból a mentális alapállásból politizál 2003 óta, még ha még mindig ők lennének a kisemmizett és elnyomott többség az országban)

A dzsihádistákat csak úgy tudja legyőzni Irak és a kormány, ha ebben segít nekik a szunnita közösség. Ez volt az egyik tanulsága 2004-2008 idején ment felkelésnek, amit az amcsik is csak politikai és katonai eszközökkel együtt tudtak megoldani.