Egy svédországi helikopterbeszerzés tapasztalatai

Olvastam Zord Gábor blogján egy posztot egy svédországibázison történt látogatásáról. Ott „ötlött” a szemembe egy mondat, amely arról szólt, hogy a Svédország másfél év alatt beszerzett egy amerikai helikoptertípust (UH-60), mivel kellett Afganisztánba valami, és ami tervezve volt (NH-90) azt nem sikerült rendszerbe állítani (vagy még le sem szállították őket?)

Érdekes gondoltam magamban és mindenképpen tanulsággal szolgál a magyar viszonylatban is. Miért? Egyrészt megmutatja, hogy egy adott típusból, adott mennyiség nagyságrendileg mennyibe kerülhetne, másrészt megmutatja, hogy politikai döntés után mennyivel idővel lehet harcra kész (biztos nem így mondják katonanyelven) helikoptereket beszerezni. Értem ez alatt azt, hogy ennyi idő alatt „úgy” beszerezték ezeket a gépeket, hogy be is vetették őket mindjárt Afganisztánban, egy háborús környezetben.

Ez a másfél év olyan kevésnek tűnik, ha nem olvasom ezeket a híreket, nem is nagyon tudtam volna elképzelni (jó, nem vagyok szakértője ennek, ez is tény). Mert ennyi idő alatt a gépeket le kellett gyártani, a pilótákat át kellett képezni, jártasságot kellett szerezniük, a műszakiaknak meg kellett tanulniuk szerelni a gépeket és aztán mindezt Afganisztánban egyből élesben csinálni (bár az is lehet, hogy a gyártó végzi a szervizelést?)

Most elolvastam a híreket és kiderült, hogy mégsem ment olyan gyorsan. Svédország 15 gépre adott le rendelést 2010 júliusában ezeket 16 hónap alatt szállították le, 2012 januárjára. Majd egy évvel később 2013 áprilisában telepítettek négy gépet MEDEVAC feladatokra Mazar-i Sharifba. 

Szóval otthon még elvoltak egy több mint évet, mielőtt nekivágtak volna Afganisztánnak. Így is szép volt.

Mi ebből a tanulság (nekem)? Magyarország szállítóhelikopter képessége romokban hever, egy és kettő között változik a repülni képes darabok száma, amennyire ezt meg lehet állapítani. Tervek, négypárti egyeztetés, stb minden van, de hogy mennyi pénzt szánnak rá, milyen feladatokra, azt talán titok fogja övezni (végül is miért ne, gondolhatják a döntéshozók). Jó, igazából ez a része nem is érdekel, csak az, hogy bármi kifogás is lesz, Svédország arra lesz példa, hogy szándék és pénz esetén ennyi idő alatt lehet rendszeresíteni egy új típust.