kedd, október 22, 2013

Helikopter kiképzés Afganisztánban

Annyi mindenről lehetne írni, hogy szinte fáj. Talán múlt héten láttam, hogy haza tért az kabuli őrző védő zászlóalj. E héten Hende miniszter úr volt a parlamentben a Honvédelmi bizottságban, néhány friss adatot ismertetett a afganisztáni szerepvállalásról (és sajnos engem meg összekevert az újságírókkal), és most látom, hogy megvan a végleges 2012-es költségvetés, amiből láthatjuk, hogy az akkori a tervekből mi lett megvalósítva. Itt a HM fejezet. Tegnap és ma volt Brüsszelben a NATO védelmi minisztereinek találkozója, ahol a téma Afganisztán volt, van.

De ezekről majd máskor, mert most arról a két cikkről szeretnék írni, amit az elmúlt egy héten olvastam.

Az Afganisztánban tevékenykedő MI-17-es magyar helikopterkiképző pilóták tevékenységéről nem sokat lehet tudni. Persze nem arra gondolok, hogy milyen Afganisztán, milyennek látják, meg milyenek a munkakörülmények, mert ezek nagyrészt belőhetőek, ha valakit érdekel a katonáskodás és/vagy érdekli napjaink afganisztáni missziói. Nyilván, amit hiányolok, azok az a műveletek leírása, bemutatása, tapasztalat feldolgozása, amikben részt vettek.

Emlékszem (remélem jól) az elején, egyszer megkérdeztem a magyar Mi-35-ös pilótákat, hogy részt vettek e harci cselekményben, combat mission-ökben, egyáltalán szabad nekik ilyenben részt venni az itthoni nemzeti megkötések miatt. Az elején inkább homlokráncolás, krákogás és egy határozott nem volt a válasz, miszerint csak kiképzési feladatokat szabad végeznie a magyar pilótának. Aztán hónapokkal, váltásokkal (?) később már láttam leírva, hogy az afgán Mi-35-ösök, magyar mentorokkal a fedélzeten már Kunarba, vagy valami szomszédos veszélyes tartományba repültek Mi-17-esek kísérve+biztosítva. Talán az is le volt írva, hogy éles helyzet is voltak?  A lényeg, amit mondani akartam ezzel, hogy a Mi-35-ös magyar mentorok biztos láttak sok éles helyzetet kint, de ezek feldolgozása, megírása még várat magára (illetve, lehet egymás között feldolgozták).

A Mi-17-es mentorok életét bevallom sokkal kevésbé gondoltam izgalmasnak, nincsenek ismerőseim köztük, nem nagyon olvasom a szakirodalmukat stb. A semmitmondó itthoni hírek és PR mellett nem volt időm ezzel foglalkozni, bár egyszer megpróbáltam. Egy barátom összehozott egy pilótával, aki éppen kint volt. Aztán ennek a pilótának valami újságíró ismerőse írt valami cikket itthon, ami a pilótának rosszul esett, és legközelebbi levelében közölte velem, hogy akkor most befejezné a levelezést, mert rossz tapasztalatokat szerzett egy újságíróval. Ő is összekevert az újságírókkal, mint Hende miniszter úr, csak most jövök rá. Vicces.

Szóval egészen a múlt hétig nem is figyeltem, amikor is Marton Peti barátom  (egy másik nem-újságíró kutató, aki blogol is) talált egy kis hírt, amiben azt olvastam, hogy a tálibok IED-val megrobbantottak egy helikoptert, amint az gyakorolta a leszállást.

Hogy lehet ez? IED-t tenni így egy heli alá? A hírekben nem voltak pontos részletek, de arra, hogy Herát mellett volt, és hogy egy afgán és egy amerikai pilóta sérült meg, mindjárt felkaptam a fejem. Nahát akkor ez az egység lesz, ahol a magyarok is szolgálnak. Lehet, hogy ott voltak a mentésnél is? Végre valami bizonyíték, hogy az életük nem csak kaland és napsütés (fagyás).

Az eset leírása a Marton Peti általi verzión túl, megtalálható a 438 Air Expeditionary Wing honlapján is, a mentés leírásával együtt . Magáról a balesetről kevés szó van, úgy szerepel, hogy: Thomas "Andy" Miller and Afghan Air Force Lt. Massoud Islamkhil's MD530 helicopter landed on an improvised explosive device during a routine training mission. The detonation threw shrapnel and debris in all directions, blew one of the aircraft skids and pieces of rotor down the side of the hill and started the aircraft on fire.

Tehát landoltak egy IED-nél. A Péter által hivatkozott újságcikkben nekem hitelesebb a történet, ott úgy van, hogy a tálibok kifigyelték, hogy mindig (gyakran) a kiképző repülések során ugyanazon a dombon szálltak le a gépek, és beástak oda egy IED. Ha ez utóbbi igaz, az bűnös hanyagság és az ellenállás képességeinek lebecsülése. (Írnám, hogy a magyar pilóták biztos tudják, csak nem tudom elmondják-e).

Tegnap egy újabb hírt olvastam. Tech. Sgt. James Juniper Bíbor Szív érdemrendet kapott. Két Mi-17-es helikopter afgán kommandó egységeket rakott ki Uruzgán tartományban egy művelet során, amikor a felszállás után több oldalról is tüzet kaptak, RPG-ket is, Juniper meg nyaklövést.

Ebben a hírben az volt az érdekes, hogy megint a kiképzők és megint a Mi-17-esek. Ami furcsa volt, hogy Uruzgán tartományban történt, azaz a kiképző pilóták itt inkább valami mentor szerepben voltak és nem Herát tartományban, Shindandon.

Egyre érdekesebb? Magyar mentorok is repülhetnek ilyet? Hiszen a végén már a Mi-35-ös pilóták sem csak Kabul környékén repkedhettek? Ilyen műveleteken is áteshettek a Mi-17-es mentorok? Egyáltalán mi a felépítése a 438 Air Expeditionary Wing-nek, hol vannak benne a magyarok, melyik alegységben? A hírekből az sejlik fel, hogy ennek az egyik egysége 838th Air Expeditionary Advisory Group Shindandon, ami három alegységből áll, amiből talán a 444th Air Expeditionary Advisory Squadron foglalkozik a pilóták kiképzésével és ebben vannak ám magyarok. Mindjárt lecsekkolom magyarul. És tényleg, a honvedelem.hu 2012-ből kiderül, hogy a 444 Légi Expedíciós Tanácsadó Század része vagyunk. 

Konklúzió? Nem tudom, mi lehetne. Már belátom, hogy kevés az olyan szervezet, amely magától kommunikál. Nem mernek. Saját belső érdekeik, logikájuk alapján a PR-ban és a vakításban érdekeltek. Ezen az sem változtat, hogy minél lejjebb ereszkedünk a hierarchiában, annál nagyobb az igény, a frusztáltság az érdemek elismerésére (vagy annak hiányára). Biztos a pilóták szívesen mesélnének élményeikről, ha mernének vagy kérdezné őket valaki. Ez az önálló újságírók (azaz nem honvédelem.hu-s) feladata lenne vagy a kutatóké, de főleg az előbbieké. Nekik kellene utánamenni, kijárni az engedélyt, és interjúzni. Lehet ilyet, csak akarni kell, lásd Szlankó Bálint könyvét. De az újságírók nagy többsége (nem csak a HM-ről van szó, hanem más minisztériumokról, nem csak most, hanem az előző adminisztrációk alatt is), a minisztériumoktól várja az őszinte választ. + Van még néhány újságíró, aki nagyon elkötelezett a téma iránt (nem a minisztériumok iránt), és sok mindent tud, de inkább nem írja meg őket, csak azt ami tényleg súlyos.  

Slusszpoénnak, itt egy hír a honvédelem.hu-ról, amit most találtam a tegnapi vagy azelőtti Mi-17-es váltás visszafogadó ünnepségről. A szokásos köszöntések és elismerések mellet ezt találtam: 

"Amerikai zászlóval és egy díszoklevéllel köszönték meg szövetségeseink az MH Mi–17 Légi Tanácsadó Csoport (Air Advisory Team – AAT) hatodik váltása tagjainak bátor helytállását, a magyar katonák bajtársiasságát, amellyel hozzájárultak egy sérült helikopter személyzetének a megmentéséhez.

A nemzetközi elismerést kiváltott esemény részleteit Szolnokon, a kontingens visszafogadó ünnepségén ismertette Sáfár tábornok (hosszú idézet következik): „szeptember 7-én, a Légi Tanácsadó Csoport Mi-17-es kötelékrepülésre kapott feladatot, mely szerint egy amerikai személyzetű vezérgép kísérőjeként, teljes magyar személyzettel, a 100 kilométerre fekvő Herat repülőtérre kellett átrepülni. A gurulási engedély kiadását követően azonban új feladat érkezett: egy improvizált robbanótest miatt sérülést elszenvedett helikopter megsegítésére kapott utasítást a magyar hajózók. A bajba jutott gép fedélzetén egy koalíciós erőkhöz tartozó amerikai és egy általa mentorállt afgán katona tartózkodott.

A feladat vételét követően alig húsz perccel a magyar személyzetű kísérőgép már a sérült roncs fölött biztosította a helyszínt és a mentésben résztvevőket egészen a sérültek elszállításáig."


Balla Tibor őrnagy, a kontingens parancsnoka, aki maga is részt vett a mentésben, a hivatalos jelentés mellett egy magánlevelet is írt a történtekről az MH Összhaderőnemi Parancsnokság missziós iránytisztjének: „Nekünk, az a sok elismerés, amit azóta kapunk, nagyon sokat jelent. Az az igazi elismerés, amikor a szakmabeliek könnyeikkel küszködve jönnek, megölelnek bennünket és megköszönik a segítségünket. Pedig mi csak legjobb tudásunk szerint tettük, amire otthon kiképeztek bennünket. Tettük, amit bárki megtett volna, ha a bajtársa bajba kerül…”

Ennek örülök. Bár első pillantásra ellentmondásosnak tűnik a tény, mindazzal amit fentebb leírtam (a bürokrácia nem kommunikál kényelmetlen, bizonytalan megítélésű dolgokat) nekem két magyarázatom is van rám. Egyrészt a katonák akarnak beszélni az élményeikről, és most, hogy volt valami, végre megtehették. A másik, - szerintem ez erősebb érv – az, hogy amerikai (a lényeg, hogy külföldi) elismerést kaptak, amiről meg lehet emlékezni, amire nyilvánvalóak büszkék, és aminek kapcsán mégis csak el kell mondani, hogy miért is kapták. Érdemes aláhúzni, hogy ebben a történetben semmi titkos nincsen önmagában, csak a HM-ben az a korszellem uralkodik, hogy magyar katonák harci cselekményeiről ne beszéljünk a nyilvánosság előtt. (Ez megérne egy alaposabb végig gondolást, mert a nézet (magyar katonák harci cselekményeiről ne beszéljünk a nyilvánosság előtt) kormányfüggetlen, szocik vagy FIDESZ, mindig ez volt, van. Na majd egyszer máskor).

Ugyanez volt, amikor a magyar különleges műveleti katonákat tüntettek ki Szolnokon. Megismertünk egy komoly harcérintkezést, amiben a magyar katonák amerikai társaik segítségérem siettek. Ez titok maradt volna itthon, ha nincs az amerikai kitüntetés. De volt kitüntetés, mondani kellett valamit, és így okosabb lettünk, és van okunk azért büszkére lenni katonákra, amiért a dolgukat csinálták, harcoltak (nem pedig kóbor kutyákat menekítünk haza, meg jótékonykodnak). Az előbbire nem szabad büszkének lenni, így marad az utóbbi.

4 megjegyzés:

Combat Gear Admin írta...

Kecskeméten voltak kinn Mi24/Mi35-ös pilóták, akik közül az egyik sztorizgatott.

Mi8/17-ről meg tán valamelyik légierős blogon írtak, illetve még a honvéd(?) magazinban. Nekik is voltak speciális szállítási feladataik.

MP írta...

Király, ezek szerint csak kiderült, hogy a magyar kiképzők is ott voltak a szeptemberi esetnél :)
De hogy ezt miért nem lehet kommunikálni? Hogyan lesz a HM-nek nagyobb költségvetése, ha minden tevékenységének, még az ilyen, utóbb nyilvánosan elismert dolgoknak is alapvetően stealth üzemmódban kell végbemennie?

Névtelen írta...

Nem tudom Péter van-e igény egy szűk szakmai körön kívül az ilyen infókra. Sokat javult a HM kommunikációja de csak jól artikulálható céllal történik. Mindig van mögötte cél és ok. Csak úgy nem tesznek közzé semmit. A katonák egy része biztos szívesen mesélne de megfogadták Bástya et. tanácsát "Szerénység Virág et. szerénység".

Névtelen írta...

Szia Névtelen,

Én sem tudom, hogy igény van-e egy szűk szakmai körön kívül ilyen infokra. De bevallom nem is érdekel. Általában nem az motivál, hogy másokat mi érdekel, hanem hogy engem. És persze hiszek abban, hogy ami engem érdekel, az érdekel másokat is (persze határok között).

Egyetértek, hogy javult a HM kommunikációja, és mint te is írod, és én is, mindig okkal és célllal teszik, amit tesznek. Ezért is írtam talán ebben a posztban, hogy már nagyrészt lejöttem arról, hogy elvárjam tőlük, hogy bármit is mondjanak. MOndjuk itt arról is van szó, hogy kötelessége egy minisztériumnak valós képet festeni a katonái tevékenységéről.

A katonákat is megértem, hogy inkább maguk közöt sztorizgatnak, csak ne lássak olyat, mint múltkor valahol a neten, hogy egy pilóta 1963-ban vagy mikor lehozott egy döglött MIG-21-est a levegőből és ez lett titkolva és agyon lett hallgatva. A kommunizmusban biztos agyon lett hallgatva, de 1990 óta lett volna lehetősége a pilóta bácsinak megírni az emlékiratait, vagy az Aranysasnak interjút (vagy más repülőslapoknak/blogoknak/újságíróknak)csinálni vele. Néma gyereknek ...
wp