kedd, szeptember 10, 2013

Magyar kontingens Koszovóban és a tömegoszlatás tudománya

A nyári szünet véget ért. Továbbra is rengeteg téma van, amiről lehetne írni (a nyáron is hasonló volt a helyzet), ott van mindjárt Szíria. Az a baj, hogy a témában már annyit nyilatkoztam, és már annyi eszmét cseréltem a a Facebookon ismerősökkel, hogy a végén már nem nagyon marad mit mondania az embernek a saját blogján. Most sem fogok mondani.

Amiről most akarok írni röviden, az inkább Koszovó, benne a KFOR-ral és a magyar kontingenssel. Kint voltam a hétvégén Koszovóban, és meglátogattam a magyar katonákat, persze a megfelelő engedélyek beszerzése után. Készítettem is néhány képet, mert elvittek Észak- Mitrovicába, és kaptam is néhány képet, amelyek a saját kinti zárógyakorlatukon készültek. Nagyon jó sorozat lett, még itt ott megkérdem, hogy lehet-e publikálni őket, bár civil ésszel semmi olyan nincs a képeken, ami gáz lenne (most be akartam linkelni egy másik sorozatot, de csak a facebook oldalt találtam hozzá, a Bocskai dandár oldalán nem leltem, ennyire modernek már a dolgok)

Mi érdekelt a koszovói misszióban? 2011 óta van kint a jelenleg feladattal egy század a Harcászati Tartalék Zászlóalj részeként (KFOR TACRES Battalion) a KFOR parancnsok közvetlen alárendeltségében. Az első félév-év igazi, és nem várt izgalmakkal telt, akkor a magyar és portugál századok folyamatos bevetésen voltak Észak-Koszovóban, ahol az igen szofisztikáltan felkészült és felkészített szerb civil lakossággal, és az őket irányító mindenféle hátterű emberekkel álltak szembe.

Több beszélgető partner is megerősítette az elmúlt három évben, hogy ennek az új missziónak nagyon fontos és pozitív hozadéka lett az, hogy a honvédség új ismereteket szerzett a tömegoszlatás tudományában, különösen annak harctéri (combat riot control, a CRC) változatában. Ez csak részben a gyakorlatban való tanulásnak volt köszönhető. Hasonlóan nagy szerepet játszott benne, ha nem nagyobbat, hogy a portugál partnerek - bármilyen meglepőnek hangozzék - sokkal komolyabb szinten művelik ezt a szakmát. Valamiért náluk ennek megvan a folyamatosan fennálló és működő affél eszakmai kiképző csoportja, központja a portugál hadseregen belül. Tőlük a magyar katonák sokat tanultak a közös kiképzések során. Az első váltásoknak állítólag komoly lecke volt, amikor az itthoni felkészüléshez képest (nem akarom azt puhánynak nevezni, mert nem voltam ott, és biztos volt aki rendesen csinálta), a portugálok igen komolyan vették a zárógyakorlatot, amelyben ők játszották az ellenerőt, és bizony voltak is sérülülések (súlyosak is) az egyes váltások kinti felkészülési (beillesztési) zárgyakorlatai során magyar részről (lehet volt a portugál oldalon is, de arról nem meséltek itthon)

Mindenki akivel beszéltem most és régebben elmondta, hogy bizony ebben tényleg fejlődött a honvédség, amit lehetett átvettek, eltanultak a portugáloktól, és ma már az itthoni felkészülések is élethűbbek. (nem biztos, hogy jól emlékszem, úgyhogy az alábbi sztorit fenntartással kell kezelni, a kommentekben meg lehet cáfolni. Szóval, amíg nem volt ez a misszió, addig is volt felkészülés tömegoszlatásra, de az itthoni szabályozók miatt tilos volt a katonákkal gyakorolni azt amikor molotov koktélt dobnak alájuk. Ez elég fontos dolog, és csak növelte a balesetveszléty, hogy éles helyzetben csak kint találkoztak ezzel először a katonák.)

Az úgynevezett fire phobia, vagy pyrophobia lényege, hogy - mint oly gyakran más helyzetekben is -  a katona nem csinálhatja azt, amit az ösztönei diktálnának, hanem kiképzéssel és gyakorlással, ralkodnia kell tudnia a reakcióin saját maga és társai érdekében. Ráadásul mindezt úgy kell tennie, hogy rajta van több kilónyi felszerelés, kezében pajzsot tart és egy botot. Ha valaki rákeres a CRC fire phobia kifejezésre - micsoda véletlen - KFOR-os videokat fog találni, ahol a portugálok taníthgatják a többi nemzetet a dolog lényegéren (itt egy cikk)

Sok érdekes példát hallottam most is múltkor is, ami egészen érdekessé teszi ezt harci tömegoszlatást. Hogyan és milyen technikákkal vonultak ki a magyarok a szerbek ellen. Milyen típusú úttorlaszok milyen fellépést kívánnak meg? A tömegoszlatás során milyen fizikai és pszichikai nehézségek érik a katonákat. Az erőszak alkalmazása csak az egyik oldal ezeknek, a másik az önuralom, amikor ellent kell állj a provokációnak, hogy a lábadra vizelnek, vagy hurkapálcával pöcögtetik a sisakodat negyedórán keresztül negyven fokban. Mint említtem már, a szerbek nagyon felkészültek az erőszakmentes és az erőszakos ellenállásból. Szervezettek, gyorsan tudnak reagálni, adaptívak. Olyan technikákról meséltek a katonák (gondolom ez persze nem a szerbek okosságán múlik, hanem minden felkészült tüntető - vagy azt írányító ember - birtokában lehet az ilyen ismereteknek.) Most én sem írok példákat, majd esetleg egy hosszú és unalmas tanulmányomba, amit harminc-negyven embernél többen úgy sem fognak elolvasni :) hehe.

Szóval ma már a tömegoszlatás "tudományában" jobbak a katonáink. Ez is egy szakma lett a maga apró fogásaival (annak is megvannak a maga apró szakmai fogásai, hogy mit csináljon egy katona a pajzzsal és bottal, ha ég alatt a talaj, mert ugye eldobni a cuccot nem lehet és formációt sem lehet megbontani)

Visszatérve a látogatásomra, igazából arra voltam kíváncsi, hogy az első nehéz tanulóév után (megjegyzem erről nem számolt be itthon senki, a HM főleg nem, szerény utalásos kísérleteket tettem a blogon)

Kiderült, ami az általános hírekből is nagyrészt nyilvánvaló. Sokkal nagyobb a nyugalom, különösen mióta Szerbia is nyugalomra inti/próbálja kényszeríteni saját szerbjeit. Ennek megfelelően a katonák dolga felerészben a készenlét, fele részben a többi nemzet képzése, önképzés, járőr és őrszolgálat a kapuban (biztos nem soroltam fel mindent). Akciók, napokig, hetekig tartó kintlétek sincsenek, úgyhogy így most nem tudnak tanulni.

Nem értettem pontosan, de vagy a magyar századé, vagy a magyar-portugál zászlóaljé Mitrovica város egyik fele, ahol állandó jelenlét fenntartó járőrök vannak (a másik fele az olasz csendőri egységé, az MSU-é). Észak-Koszovó egyébként az amerikai erők felelősségi körzetébe tartozik.

Persze még bármi lehet, Koszovóban novemberben választások lesznek, amikor elvileg feltörhetnek az indulatok. Akárkivel beszéltem, nem csak magyarokkal, hanem helyiekkel is, a puskaporos hordó, és a szunnyadó indulatok kifejezések visszatérőek voltak.

1 megjegyzés:

PlasZeb írta...

- Rendszám, név, esetenként rendfokozat, amit érdemes eltakarni. No meg a golfozó katonát ;)
- Vajon mi lehet a balkánra való csoportosítás, amire Hende utal? Mit tudsz róla?