csütörtök, február 07, 2013

Légi utántöltés képesség 2020-ban

Annyit foglalkoztunk mostanság a honvédség képességeivel, gondoltam ez még idefér.

Most egyébként, hogy sokat foglalkoztam a az elmúlt húsz év haderő átalakításaival és modernizációjával, azt kell mondjam a hadsereg fejlődött. Azért kell ezt kijelenteni, mert még mindig rengeted kommenttel találkozok (nem ezen a blogon), amelyek a 1990-es évek állapotából indulnak ki. Sok ilyet hallottam ezért egyszer jól meg is lepődtem, amikor hajdúhadházán aludtam a kiképzőbázison és teljesen korrekt volt a fürdőszoba és háló is. Igaz az is, hogy a debreceni tiszti vagy legénységi szállónak egy kicsit öregebb volt a hangulata, ott nem laktam volna sokáig.

De megint eltértem. Mit látok a neten. hogy lesz légi utántöltő képesség. Először angol oldalon láttam, most gyorsan rákeresek a magyarul van-e valami (azaz csak nekem újdonság-e). ja, van a honvedelem.hu, azaz csak én maradtam le :(, akkor nem is hír.

Átnyálaztam Zord Gábor Francia csővégen a (cseh) Gripen - most mi a magyar álláspont? posztjához érkezett 107 kommented, de nem láttam benne akkor a választ. 2012 szeptemberben kérdezte, a kvázi válasz novemberi.

Ami benne van az eredeti cikkben és nincs benne a magyar honvedelem cikkben, hogy mikor is lesz ez a képesség tervezve. 2020.

Most elolvasom megint a cikket, és látom, hogy az a kevés részlet mind nem jelent meg a honvedelem.hu-n. szóval:
In the past, European armed forces have relied substantively on American assets. This was originally demonstrated in the Kosovo campaign, and the increased reliance on the US was a lesson from operations over Libya. Currently, Europe can field 42 aircraft of ten different types, which compares with US resources of over 650 of four types.


Defence ministers tasked the Agency in March 2012 to work on air-to-air refuelling capabilities as a priority. Consequently, EDA has developed a global approach with three objectives: increasing overall capacity, reducing fragmentation of the fleet, and optimising the use of assets. This work has finally led to four complementary work-strands, on some of which EDA is cooperating closely with OCCAR:
- Facilitating access to commercial AAR services;
- Optimisation of use of existing capabilities which can include the sharing of surplus capacities for example;
- Optimisation of the A400M fleet AAR capability including the option for acquiring additional AAR kits;
- Increasing the strategic tanker capability in Europe by 2020.
The aim is to reach an initial European strategic Multi-Role Tanker Transport (MRTT) capability by 2020. 
Kellően messze van ahhoz, hogy még akár is megvalósuljon. Sőt mivel 2010 még csak az indulás lesz, ezért valószínűsíthetem, hogy mire a magyar Gripen pilóták tankolni is fognak a levegőben, az még messzebb lesz.

Mit lett a konklúziója ennek a posztnak kérdezem magamtól?  Hogy fejlődés van, még ha nagyon lassú is.

2 megjegyzés:

Névtelen írta...

Kedves WP!
Az előzményekhez: dicséretes ez a "pohár félig tele van" hozzáállás és valóban örömteli, hogy vannak katonák, akiknek az elhelyezési körülményei javultak!
Gondolom, azért nem képezi vita tárgyát, hogy az elmúlt évtizedek alapvetően a képességek fölszámolása jegyében teltek vagy igen?

A témához: ez a kezdeményezés első olvasatra a pápai többnemzetiségű légiszállító ezredhez hasonlónak tűnik, ami EU szinten valóban erősítés.
A mi szempontunkból nyilván megvásárolt és fölhasználható üzemórát jelenthet, ami gyakorlásra lesz fordítható 2020. után.
A képesség tehát közös, legfeljebb csak annyira "magyar", mint a C-17-es, illetve, ha nem Magyarországon lesz, akkor annyira sem, ennyiben a cím kicsit talán megtévesztőre (bulvárosra? :) sikerült.
Üdv
Batka
u.i.: köszönet a hír kiásásáért, mások figyelmét talán elkerülte!

Névtelen írta...

Szia Batka

Igazad van de a címbe nem írtam, hogy magyar. Sőt úgy látom a szövegben sem használtam a "magyar képességet".

De értem mire gondolsz. Valóban a C-17-eseekt én sem tartom magyar képességnek, de a lehetőségeink mégis nőttek. A tanker képességgel talán annyiban más a helyzet, hogy azt nem lehet szimplán kiváltani kereskedelmi alapon, mint a stratégiai légiszállítást.

A felszámolt képességekkel egyetértünk, de kérdés nekem mindig az, használtuk volna az elmúlt 20 évben.Telepítettük volna az önjáró tüzérségünket valahova? Vagy a harckocsikat? Itt mindenkinek az a válasza, hogy több pénzt, ok, de ha nem lehet, akkor mit húztál volna le a listáról azok helyett, ami lehúztak?
üdv
Péter