vasárnap, június 24, 2012

Regiment "történelmi folyóirat"


Mielőtt nekikezdtem volna írni a mostani posztnak, még utoljára ránéztem a Regiment legfrissebb számára, hogy esetleg van e valami utalás arra, hogy ez egy történelmi folyóirat. Nem láttam ilyet.

Végére értem a mostani számnak, és örültem is meg nem is. Minden valamire való érdeklődő tudja, hogy a hazai piac – a kis számok törvénye alapján -  az Aranysassal és a Regimenttel bír csak azok számára, akik nem tanulmányokat akarnak olvasni a fegyverekről, katonák, háborúkról és a nem a neten akarnak olvasni. 

Néha én is megveszem e két lap valamelyikét, de legtöbbször azzal a tanulsággal zárom, hogy a modern dolgok, témák, háborúk, csaták, amik engem érdekelnek, alig vannak. Az első és második világháború is érdekes, és azok vannak a legjobban feldolgozva, de hát néha lehetne egy kicsit modernebb dolgokat is feldolgozni, azokról is írnak eleget (nyilvánvalóan nem a hírvilágra gondolok a lap elején)

A mostani számban van első és második VH-s cikk, mindegyikből több. Izraelről van három cikk is, ami nem baj, de egyszerre látva ennyit, arra kell gondoljak, hogy a szerzők vagy egy study touron vettek részt, és írták meg az élményanyagot, vagy az izraeliek vitték körbe egy túrára a Regiment szerkesztőségét? Ezek persze nem vonnak le a cikkek minőségéből.

Volt még egy cikk a Sziklakórházban megnyílt különleges műveleti erőkről. Kénytelen leszek megnézni, mert már annyi különböző dolgot írtak róla, nagyon érdekes koncepció lehet és csupa különleges dolgot ígér.

És hogy ne csak sopánkodjak, hanem jó példával járjak elől, meg is fogom keresni a szerkesztőséget, hogy a Shahabuddini csata c.tanulmányomat szívesen popularizálom és rövidítem a magazinok olvasási igényeinek megfelelően. Az egy egészen részletes leírás, egy napjainkban történt háromnapos kis csatáról Afganisztánban, Baghlanban és még magyarok is voltak benne.

6 megjegyzés:

Névtelen írta...

Regiment olvasóként mondom, hogy várom a cikket. :)

Névtelen írta...

köszönöm :)
wp

Combat Gear Admin írta...

Gratulálok. Nagyon jó lett.

Olvastam hasonló tanulmányokat, pl a Wanat-i csata, és ez hasonló, ha nem jobb színvonalon mutatta be a csata körülményeit és hátterét is!

Névtelen írta...

Korábbi Regimentekben találsz "mai" háborúkról is cikkeket. Korábban volt több Afganisztánnal foglalkozó írás is.

Névtelen írta...

Nem azt mondtam, hogy nincs, nem volt, hanem, hogy gyenge az arány.
wp

OJ írta...

Lehet akkor kevésé lenne eladható a lap. Mondjuk én úgy vagyok már vele, hogy ha 2. VH, akkor csak átfutom, mert 90%-ban nem fog újat mondani, csak ugyanazt ismételni.

Amelyik meg úgy kezdődik, hogy "1939 szeptember elsején a hajnali órákban dübörgő német tankok átkeltek a Lengyel-Német határon, miközben stukák zúgtak felettük", na az ilyet élből ugrom. :)