csütörtök, május 31, 2012

Háborús propaganda

Al Ghaoui Hesna utolsó dokuja a Bábel sororzatban a háborús propagandával foglalkozik.



Most nézem és közben ide kommentálom, amit érdekesnek találok:

- egy M-1 Abramns tank fenntartási költsége napi 800 dollár, olyan 190.00 forint, ennyiért lehet bérelni filmhez naponta
- a hadsereg mindig annyiért adja bérbe a fegyvereket, amennyibe előző évbe kerültek,
- hadihajókat órára is lehet bérelni
-Hollywoodban a filmek 80 százalékához kérnek segítséget a Pentagontól (szerintem kicsit sok)
- jó részletek az amerikai katonák iraki felkészítéséről Amerikában, magyar producere volt az erről szóló filmnek (Battle Rattle)
- 21 percnél jön Afganisztán és a magyar katonák
- kirándulás az OMLT-vel - Bibi Kaftárthoz
- 25 p-nél jön egy nagyon jó gondolat, amikor rövid eligazítás során kiderül, hogy a konvoj épp csak elhagyott két IED-t, a parancsnok a szokásos figyeljünk a telefonos emberekre dologgal jön, majd a forgatócsoport mindjárt 9 telefonáló embert számolnak össze, ez az szar.
- Hesna jó gondolatai 26 p-nál a háború furcsaságairól
- 28 nál Michael Semple interjú, ez egy különleges ember, én szerveztem az ICDT-vel közösen
- amit mond a tálibokról az mind releváns, és ez az ember jól ismeri a tálib vezetést
- 32-nél két mondat Bibi Kaftár

- 37-nél az, hogy az amerikai lakosság hogyan kezeli a saját katonáit, hát itt sírhatunk a magyar viszonyra gondolva. Én nem akarok sírni most ezen, arra gondolok, még sok misszióba elmennek a katonák, még több haditettet hajtanak végre, és még többet látunk ebből, akkor majd majd-majd talán változik végre
- 39-nél jön az Mi-35 Air Mentor Team
- 42 nél Fenyő Iván a Bőrnyakúak c film forgatásáról, érdekes. Emlékszem ott ült mellettem levő asztalnál a Múzeum kávézóban, amikor lehozta a Blikk vagy a Mai Nap, hogy mennyit keresett a filmmel, idegesen beszélt a producerével.
- 45-nél a magyar tűzszerészek az amerikai tűzszerész filmről (Bombák földjén). A katonák nevét nem írták ki, és a névtáblájukat is levetették velük.

Summa summarum: Hesnának ez a filmje is érdekes volt, talán egyetlen dolgot hiányolok belőle, hogy ha már a háborús propagandáról forgat filmet és ez a érinti a magyar honvédség háborús tevékenységét, akkor az emberben felmerül, hogy hát valamennyire ez is propaganda volt, vagy nem, de pont erről szólhatott volna a végén egy félmondat, vagy egy cinkos kikacsintás a végén

26 megjegyzés:

Combat Gear Admin írta...

Tényleg jóféle.

"Irigylem" azért, hogy folyton ki-ki tud szaladgálni. Nekem is kéne ilyen szálakat pengetnem :)

Névtelen írta...

Nem ma kezdte, az elején ő is egyszerű újságíró volt. Építsd fel magad a nyilvánosság előtt és 5-10 év után te is kaphatsz egy órás műsort a közszolgálatin, ahol utazhatsz :)
wp

Névtelen írta...

Ja hogy ennyi?! Na már írok is a Blikk-nek mondjuk. Hátha ott alkalmaznának.

Névtelen írta...

Na, próbálj meg ilyen témákkal a Blikkben nyomulni, kíváncsi leszek :)
wp

Névtelen írta...

Péter érdekelne ezt honnan vetted:

"és a névtáblájukat is levetették velük."

Eddig a tényszerűségedről ismertelek. Ez az infó honnan van? És ha ők döntöttek úgy, hogy nem íratják ki a nevüket és leveszik a névtáblát? Miért egyértelmű az, hogy "vetették"?

Kösz a választ!
üdv
K.

Névtelen írta...

Bocsánat Péter még egy kérdés:
Miért ezt a név és névtábla dolgot tartottad fontosnak kiemelni?

Köszi!

üdv
K.

Névtelen írta...

Hello K.

A fenntartásod jogos. Miért írtam ezt és nem azt, hogy levették maguktól? Azért írtam ezt, mert az hat-hét év általam szerzett afganisztáni tapasztalata az, hogy a katonákat, a nem parancsnokló katonákat egész pontosan. általában nem érdeklik ezek dolgok. Nem aggódnak attól, hogy a tálibok majd vagy az al-Káida így képes lesz beazonosítani őt vagy a családját Magyarországon. Mert ez a HM vagy legalábbis a HM Koömmunikáció logikája.

Van kb 4 olyan újságíró ismerősöm, aki többször volt kint Afganisztánban, gyakorlata van az interjúkészítésben. Ők is arról számoltak be emlékezetem szerint, hogy ilyeneket csak a vezetők vagy a HM kért (ok, az előbbiről nincs emlékem, hopgy hadszíntéri parancsnok ilyennel foglalkozott volna, max a misszió sajtósa). Sajnos, azok akik ezeket kitalálják (le kell venni a névtáblát), nem elég tájékozottak, mert akkor látnák, hogy pl, amerikai dokufilmekben a katonák nevét nem kell kitakarni. Pedig az USA-ban egy fokkal komolyabb az ilyen szélsőségesek fenyegetése.

És ne gyere azzal, hogy "Eddig a tényszerűségedről ismertelek" szöveggel, mert ez gusztustalan inszinuáció.
üdv
wp
ja, miért pont a névtábla? mert ez volt feltűnő nekem, de kiemelhettem volna Wolf őrnagyot is, az is elég röhejes volt.

Combat Gear Admin írta...

"Nem aggódnak attól, hogy a tálibok majd vagy az al-Káida így képes lesz beazonosítani "

Egyébként a magyar CIMIC kézikönyv-ben van egy rész a tolmácsokról. Na ott kiemelik, hogy a tolmácsokat fenntartással kell kezelni, és nem szabad személyes vagy családi dolgokat elmondani nekik, mert azt később felhasználhatják. Lehet rémisztgetés, de ezt gyakorlati tapasztalatként írják, mert állítólag megtörtént már, hogy visszatérő katonát ért inzultus hazaérkezvén az itt élő afgán rokonság által.

Névtelen írta...

Üdv!!

Senki sem vetet le központilag semmilyen névtáblát.
De manapság, a facebook,és a net korában névről hamar meg lehet találni bárkit.Ha a névtáblák eltávolítása megnyugtatja a katonákat,vegyék le!
De ez egy olyan dolog,ami szerintem rohadtul nem fontos.Inkább a tűzszerészek mondanivalója a lényeg,hogy az szakmájuk/szakmánk nem a "piros vagy kék drót elvágása" vagy "kímélem a robotot"-idiotizmusról szól!

Üdv!

K.T.
/E.O.D./

Névtelen írta...

Na akkor megkatuk a választ. Tévedtem, a tűzszerészek maguktól vették le a táblát.
üdv
wp

HPéter84 írta...

A "Nagy kígyó" mindig megmondja a frankót .-)

HPéter84 írta...

Tiszteletem Péter!

+e kiemelhettem volna Wolf őrnagyot is, az is elég röhejes volt."

Miért is ?

Névtelen írta...

Ugyanazért, mint a levett névtáblák. Ki elől kellett elmaszkíroznia a nevét a katonának? Kitől fél? Remélem nem egy beszélő álnév volt
üdv
wp

BAB írta...

Sziasztok!

Én készítettem - alkotótársaimmal együtt :) - a Bábel idézett adását, úgyhogy gondoltam, hasznos, ha elmesélem, hogyan is történt ez az egész. Szóval maguk a tűzszerészek kérték ezt, hogy ne szerepeljen a nevük, és ők vették le a névtáblát. Több ok is közrejátszott a döntésükben, részben a már említett körülmények - könnyű a beazonosítás a mai "social media korszakban",( Wolf őrnagy is feltehetően emiatt kérte, hogy ezt a nevet használjuk, ráadásul ez nem a riport miatt kitalált név, mert mindenki így hívja őt) és a tűzszerészek ráadásul a kiemelt célpontok közül is a kiemeltebb célpontok között vannak. Másrészt el kell mondjam, sajnos rossz érzéseik, tapasztalataik voltak a médiával kapcsolatban, ezért nagyon nehezen tudtam rávenni őket, hogy nyilatkozzanak. Mert volt olyan kolléga, aki csúnyán visszaélt a bizalmukkal néhány éve, és azóta fenntartással kezelnek minden újságírót. Szerintem ez a kezdeti bizalmatlanság is közre játszhatott a döntésükben, bár ezt nem tudom biztosan. Mindenesetre remélem, hogy ha látták ezt a riportot, olyan érzéssel álltak fel a tv/számítógép elől, hogy sikerült a valós képet visszaadnunk róluk és a munkájukról, torzítás nélkül.

Hesna

Névtelen írta...

Péter köszönöm szépen a válaszodat!

Ezért pedig utólag bocsánatodat kérem:
"Eddig a tényszerűségedről ismertelek"

valóban nem volt korrekt beszólás a részemről. Mentségemre szolgáljon, hogy ténynek írtál egy olyan dolgot ami feltételezés volt, igaz tapasztalatokon alapuló, de akkor is feltételezés és nem tény, mint kiderült hála Hesnának.

A másik, úgy gondolom, ez már nem csak neked szól Péter hanem mindenkinek, az illesse bármilyen kritikával ezt a név levétel dolgot aki járt már abban a cipőben amiben a kint dolgozó tűzszerészek.

Üdv
K.

Névtelen írta...

Bocs öregszem, Péter elég lett volna annyi megjegyzés, ha már fontos volt számodra ez a név dolog, hogy pl."érdekes, hogy nem volt rajtuk, nem tudni levették e vagy vették velük"

K.

Névtelen írta...

Elnézést de nem bírom szó nélkül megállni ezt Péter:
"Ugyanazért, mint a levett névtáblák. Ki elől kellett elmaszkíroznia a nevét a katonának? Kitől fél?"

Nem akarom elhinni, hogy ezeket komolyan kérdezed! Pont te?

Szívesen vitatkozom erről, mert elég furcsa ez nekem, hogy ez a véleményed.

Üdv
K.

Névtelen írta...

Hello K,

nem értem mire gondolsz az utolsó kommentben.
wp

Névtelen írta...

Feltettél két kérdést:

"Ki elől kellett elmaszkíroznia a nevét a katonának? Kitől fél?"

Nekem ebből az jött le, hogy szerinted a kint szolgálóknak, főleg az első vonalban lévőknek nincs mitől tartaniuk. És az, hogy felesleges hajcihőnek vagy túl reagálásnak tartod a név nélkül nyilatkozást.

Furcsának tartom, hogy feltetted ezeket a kérdéseket.

Remélem így érthetőbb kicsit.

üdv
K.

Névtelen írta...

Hesna

Úgy gondolom, hogy ez a riport nagyon kevés volt ahhoz, hogy valós képet adjon vissza róluk és a munkájukról. Ha jól emlékszem talán pár percet se szerepeltek. az egész filmhez képest nyúlfarknyit.

Persze tudom kevés volt az idő, és biztos sok a leforgatott anyag. Bár 52 perc azért nem is olyan kevés, talán több időd kaphattak volna a magyar katonák és esetleg kevesebbet a másnapos fejű Fenyő Iván akit már-már sajnálnom kellett mert meg kellett dolgoznia a "hálívúdi" pénzéért...

üdv
K.

Névtelen írta...

Úgy látszik ma feledékeny vagyok. Hesna azért kösz, hogy reagáltál és tisztáztad a dolgot.

K.

Combat Gear Admin írta...

Azért nem értem a problémát, mert ebben a riportban nem az EOD volt a főszereplő. Csupán a "bombák földjén"-el kapcsolatban lettek megkérdezve.

De ha valakit érdekel a magyar EOD-val kapcsolatos riport, ha kivisz megcsináljuk :)

Névtelen írta...

Hello K.

Igen úgy gondolom, hogy nem attól kell tartania magyar katonáknak, hogy kint megismerik őket, és így majd itthon megtalálja őket valaki, egy afgán. Ezt a veszélyt nem tartom reálisnak egészen addig, míg hiteles bizonyítékot nem kapok az ellenkezőjéről. A táliboknak, mindabból, amit a neten és kint tanultam róluk, nem tulajdonságuk ez. Nem jellemző, nem hallottam példákat erről más NATO országok esetében.

Igen. Felesleges hajcihőnek tartom ilyen esetekben (amikor az arcát engedi mutatni) a név nélküli nyilatkozást. Wolf őrnagy, esetleg még jól tette, hogy sisakba és szakállba bújtatta az arcát, a tűzszerészek? Hány tűzszerész van Magyarországon? Hol lehet őket megtalálni? Mert ha még egy lövész tenné, akiből 8000 szaladgál (megjegyzés: véletlen szerű szám a 8000, nem tény) 15 helyőrségben (véletlen szerű szám ismét) akkor megérteném.
Várom az ellenérveid.
wp

Névtelen írta...

Ennem a riportban Dale Dye beszél valami hasonlóról, mint Hesna filmében megszólaló Andy Vajna és több katona. Zig Zag

http://index.hu/kultur/media/2010/04/19/ha_valaki_hisztizik_azt_agyonvagom/

Névtelen írta...

Ennem = ebben

Névtelen írta...

A 34-esek is levették, amikor fotóztam itt:
http://airbase.blog.hu/2012/03/25/munkaban_az_eloretolt_repulesiranyitok
Üdv: Tamás