hétfő, március 05, 2012

Média háború Szíria felett - ahogy a nyugati média manipulálja

A szíriai konfliktusnak elég nyilvánvaló az olvasata: a rendszer ellenáll a felkelésnek, megpróbálja leverni a felkelést.

A hogyan, az egy másik kérdés, de nagyon fontos. Az egyik állandó jelző ugyanis a brutális, ugyanis rengeteg a civil áldozat, Homsz (ill. egyes negyedei) és más városok gyakorlatilag ostrom alá kerültek.

Az előbb majdnem én is leírtam hogy brutális, de aztán elgondolkodtam, hogy ha egy hadsereg nem egy másik hadsereg ellen harcol, hanem civil ruhában szaladgáló fegyveresek ellen, a csata helyszíne pedig nem egy egy nyílt mező, vagy egy ipari telep, hanem a városok, akkor ez a küzdelem csak brutális lehet, mert a halottak (akár fegyveresek, akár nem) csak civilek lehetnek. Szóval a brutális szót inkább meghagyom az újságíróknak.

A szír rezsim eléggé vesztésre áll a médiaháborúban. Értelemszerűen ellenőrizni akarja a kijutó híreket, ami a 21 században már nem működik, Szaddam Huszeinnek még ment a 90-es években, de azóta más idők járnak.

Az elmúlt hetekben több neves nyugati újságíró is meghalt, ez egy diktatúrának a legrosszabb sajtó.

A leghíresebb közöttük Anthony Shadid volt, akinek iraki tudósításai a legjobbak voltak (mivel libanoni származása révén beszélt arabul), Ramallahban lelőtték, Líbiában foglyul ejtették Kadhafi erői. Szíriában a lószőr allergiája vitte le. Törökországból lovon csempészték be, ezt még túlélte, de kifelé ment, egy hét munka után, egy asztmás roham végzett vele. Ez itt a fotós kollégájának visszaemlékezése. Rajta kívül Homszban két tudósító meghalt, többen megsebesültek, amikor találat érte házukat, de ebbe nem megyek már bele, mert eltérek a tárgytól.

Az egész média kampánynak a lejáratáson túl van egy másik sokkal fontosabb célja is: elég muníciót érvet adni, nyomást helyezni a döntéshozókra, hogy beavatkozzanak valamilyen módon. Pl. ártatlannak tűnő humanitárius zónák létrehozását, ehhez már légtérzár kelhhet, katonai erő a biztosításhoz, ezekből meg már bármi lehet, ami úgy kezdődik, hogy: önvédelemből ...

Mindezek miatt érdekesek az olyan hírek, amelyek megkérdőjelezik vagy szembemennek ezzel a mainstream narratívával. Az egyiket most találtam, egy blogposzt videokkal, amelyek azt mutatják, hogy néhány jókedvű homszi fiatal miként eteti a nyugati és keleti médiát. A CNN-hez történő bejelentkezéskor egyszerre fegyverropogás kezdődik, a interjúban "sérült" kislányt, a bejátszás előtt hosszan instruálja valaki, hogy hogyan viselkedjen. Ezekből a képekből úgy tűnik, hogy a letakart arcú kislánynak semmi baja a szemével, állandóan kikandikálni próbál a kötés alól. A haverok egymásnak is alájátszanak menekülőt, sérültet stb.

A pikáns ebben a posztban, hogy a szerző kapcsolatot talált a civil újságírók és egy bizonyos Avaaz alapítvány között, és innentől olyan formát vesz a dolog, mintha a színes forradalmak tanulságai intézményesültek volna egy alapítványba. Az Avaaz videokamerákat küld Szírába, hogy a lakosság tudósíthasson a borzalmakról, a képek és az önjelölt újságírók aztán megszólalási lehetőséget kapnak a CNN-nél vagy az al-Jazeeránál, az Avaaz nyugati újságírókat csempészet be és ki Szíriába, akik segítik ezeket az önjelölt újságírókat.

Ez már több mint a profi hírmanipulálás, ez már szinte egy teljes ciklus, amikor van egy célunk, megteremtjük az újságírókat, velük híreket hozunk létre, annak széles nyilvánosságot, azokkal nyomást gyakorlunk a döntéshozókra, akik végül meghozzák (vagy nem) a számunkra fontos döntést.

A másik példa kicsit egyszerűbb, de látványosabb. A CNN történt, a fentiek fényében már nem tűnik annyira véletlennek. Az egyik riporter kinagyított műhold képeken mutatta, hogy Homszban az ellenállók bástyájának számító Bab Amr negyed egyes részeit milyen pusztitás érte. Csak hogy erősen úgy tűnik, hogy az ábrázolt negyedek valójában egy vegyes alavita-keresztény területet ábrázoltak, amely viszont a rezsim egyik legerősebb fellegvárának számít Homszban, és valószínűleg nem a rezsim okozta a rombolást.

Nem szeretem az összeesküvés elméleteket, nem mondom, hogy ez a példák mind egy nagy terv részei, és minden pont úgy van és a vége sikeres lesz. A rendszer maga sem egy ártatlan patyolattiszta rezsim, ő is maipulál. Az egész borzalmas úgy ahogy van, de nem csak az egyik oldalról próbálnak manipulálni minket, hanem az egyszerű fogyasztó számára rokonszenves oldalról is. Az újságírókat meg gyakran csak A SZTORI érdekli és a nagy izgalomban talán áldozatul esnek a vágyaiknak és azoknak akik őket akarják manipulálni.

Ja és még egy példát találtam: volt egy hír a CNN-en még nyáron, hogy az áramkimaradások miatt több csecsemő meghalt (leállt az inkubátor), a tálalt bizonyíték (egy fénykép, halomra pakolt babákkal) azonban egy egyiptomi lapban jelent meg hónapokkal korábban, itt valaki összeszedte a sztorit.

7 megjegyzés:

Névtelen írta...

Marie Colvin is elég ismert újságíró volt...

Névtelen írta...

Igen, az volt, de nem az újságírókra akartam írni.
wp

Combat Gear Admin írta...

Jók ezek a párhuzamok. Nem láttam volna meg őket soha. Tiszta konteo blog :)

PlasZeb írta...

Köszi wp, ez így újragondoltatta velem az üggyel kapcsolatos meglátásomat.

Névtelen írta...

Ezt nem akartam elérni, csak arra akartam felhívni a figyelmet, hogy mindkét oldal próbál manipulálni. A kérdésé az, hogy a "jó ügy" érdekében szabad e manipulálni, mert talán valamiféle ilyen indíttatásból tűnik ez az egyszeri szírek szemponrjából
wp

Névtelen írta...

Sajnos csúnyán manipulálnak benünket. Általában igaz, hogy soha nincs vegytisztán jó és rossz, fekete és fehér oldal, habár a média és a politika folyamatosan igyekszik "egyszerű" helyzetet felmutatni a balga népnek. Legyen kit utálni, szeretni, sajnálni.
Sajnos különösen igaz ez a Közel-keletre. Ami nekem nagyon nagy tanulság, hogy végleg rá ellett ébrednem, Európa és Amerika már leküzdi a keresztény gyökereit, és rendre olyan szereplőket választ "jónak", aki amúgy Zsidó-keresztény kultúránk masszív ellenségei, és ugyan elfogadják a támogatásunkat, de alig várja, hogy a szemünkbe nevethessen. Hasonlóan igaz ez Szíriára is, azzal a különleges helyzettel együtt, hogy itt egyáltalán nem a "felkelőknek" áll a zászló!

Névtelen írta...

First of all, I want to point out that dieting
and exercises are best methods for fat loss. If the your body fat is above 25% but below
30% (Women) or above 20% but below 25% ( Men) then you are overweight, you are carrying more fat around
than you need or that is healthy for you and it probably means you are eating
too much of the wrong foods. If you want extra support to write your goals
in the STAR format just write an email to info@loseweighttowin.


My blog - factor quema grasa download free