UNIFIL misszió Libanonban (magyar részvétellel) és a híres cédrusok

(Sajátos elegy lett ez a poszt, de nem bírtam csak a témára szorítkozni, annyira jó volt)

Igazából nincs semmi különleges mondanivalóm erről a missziról, onnan jutott eszembe, hogy a Combat Gear blogon láttam egy fényképet egy UNIFIL-es harckocsiról (egyébként én nem látok semmi ellentmondás a kéksisakosok nehézfegyverzettel való felvonulásáról. Ez csak azt reprezentálja, hogy a békefenntartás nem feltétlenül a strandolással egyenlő.)

Visszatérve az UNIFIL-re 2009 februárjában utazni voltam Libanonban, és ha már ott jártam gondoltam meglátogatom a magyar UNIFIL kontingenst, kerek négy főt.

Úgy is le akartam menni délre, "Hezbollah földre", az ENSZ misszió tábora meg közvetlenül a tengerparton, a izraeli-libanoni határ libanoni oldalán, Naqura város mellett volt. Itthon megkérdeztem a HM-t, hogy lehet-e látogatást tenni, mondták lehet, megadták a kontaktokat, aztán pár hét múlva felbukkantunk Tyr-ben. Ez a Dél-Libanon egyik nagyvárosa, ide bejöttek az magyar ENSZ-esek, akik nem nagyon értették mi van. Hozzáteszem senki sem érdeklődött otthonról igazán a munkájuk iránt, úgy tudom azóta sem látogatta meg őket semmilyen delegáció (Nem a HM-t akarom bántani, én megértem, a helyre eljutni nem egy szimpla berepülés, Beirútból még több óra lenne, és végül is csak négy katona. A szomáliai kiképzőket sem látogatja senki)

Szóval eltöltöttünk egy nagyszerű napot az ENSZ bázison. Tilos volt fotózni, de azért csináltam néhány képet. Most már azért sem érzékeny a dolog, mert elköltöztek innen egy kicsit feljebb, egy kicsit nagyobb bázisra.

Ami meglepett engem a misszióban az a 17000 fő volt. Előtte csak annyit tudtam, hogy létrehozták a missziót, mi meg adtunk négy főt. De nemzetek egész zászlóaljakkal voltak jelen, vagy dandárokkal? Lengyelek, kínaiak, nem is gondoltam volna róluk. Itt egy 2011 augusztusi térkép:
Mit csinált a négy magyar térképész? Térképeket gyártott a 17000 fős kontingensnek. Illetve, részben az ő feladatuk volt az Libanon és Izrael között meglevő ú.n. Blue Line pontos, ötven méterenkénti kijelölése. Ez egy egészen érdekes procedúra volt, kár hogy nem érdekel senkit :)

Volt két vagy három kis irodájuk, fel voltak szerelve világszínvonalú felszereléssel, hatalmas nyomtatókkal, volt velük még 2 vagy 3 kontraktor, szintén térképészek. Vagy bent az irodában vagy kint a terepen dolgoztak.

Elbeszélgetve velük úgy tűnt, hogy ez egy okos misszió. Mivel minden egység térképigényét ők elégítik ki, ezért mindenhol ismerik őket az UNIFIL-en belül. Mivel nagyon kényes munkát végeznek (különösen a határkijelölés területén), ezért a misszió vezetése is figyel a munkásságukra. Igen, egy apró tévedés és máris valamelyik oldal diplomácia patáliát csaphat, hogy az ENSZ a másik oldalnak adja a földjét.

Ez egy szerencsésen eltalált, kicsi de látható misszió. Nem tudom, hogy még van-e, mert a HM-t ért megszorítások miatt simán lehet, hogy innen kivontuk azt a négy ember. Ráadásul ha jól emlékszem az váltásokkal is voltak nehézségek, mert a kontingens vezetőjének ezredi beosztású térképésznek kellett lennie, ebből meg volt olyan sok. Majd rákérdezek.

Végül néhány kép, majdnem kb az összes:
Az eredeti bázis olyan kicsi volt, hogy a helipad a bázis közepén volt. Amikor le és felszállás volt, akkor egy sorompóval leállították a keresztírányú forgalmat.

Ezen a képen is látszik, hogy a bázis egy szűk tengerparti sávon épült. Az egyik oldalán tényleg ott tombolt a tenger (télen voltam, elég viharos volt), egész nap esett az eső. A másik oldalon meg már emelkedett a hegyoldal. Ezért is volt, olyan hülye a hely a helipad is, hogy nem lehetett tőle közlekedni, ha légiforgalom volt.

Járművek minden hol parkolnak, csak kifényképeztem a kocsiból

Na ezen a képen még egy kicsit látszik a központi rész. Balra fent voltak a központi épületek, a kávézó is. Amerre a járművek orra néz, ottt van a nagy központi rész, ahol leszállhattak a helikopterek. Éppen akkor egy sem volt ott.

Ezt a portugál hadihajót még Beirútban fényképeztem le, szintén a UNFIL misszió része volt.

Már csak ráadásnak itt egy pár kép a híres cédrusokról az orszég másik szegletéből. A hely teljesen néptelen volt, be kellett másznunk a kerítésen, térdig érő hó volt, szűzhó, csodálatos volt, hihetetlen volt, brrr.

Van egy kis emléktábla is elhelyezve Csontváry Kosztka Tivadar (vagy az idelátogató delegációk) emlékére, kis nemzetiszínű szalaggal. A hely szellemét és nagy elődeineket megtisztelve, a hótaposást kipihenve megettünk egy-egy sárgarépát, egy tábla Milka csoki, és még elszívtam két szál cigit egy doboz colával (a nem lebomló szemetet magunkkal vittük).

Ez pedig én vagyok, aki kimászik a birtokról a túra végén. A nadrágszáram kb. jelzi, hogy meddig ért a hó.