péntek, december 30, 2011

Nemzetközi Oktatási és Polgári Válságkezelési Központ - élt két évet


2012 január 1-vel megszűnik a Nemzetközi Oktatási és Polgári Válságkezelési Központ, illetve visszaalakul feladatkörében a régi Nemzetközi Oktatási Központtá (legalábbis régen ez volt a neve).

Mikor a hírt meghallottam, azt hittem megszűnik minden ami Böszörményi úton idáig folyt. Utánakérdezve a dolgoknak, a legnagyobb felismerés az volt, hogy teljes tévhítben voltam idáig a NOPVK rendeltetését illetően. Miért?

Azóta, hogy megismertem a NOK (az NOPVK elődje, majd még visszatérek rá) tevékenységét kb. 2003 óta, mindig az jött le, hogy ez a szervezet a rendőrség missziós feladataira van. Csak ebből az aspektusából találkoztam velük. Most az aátalakítás kapcsán fel kellet világosuljak, hogy ez inkább csak melléktevékenységük volt.

A Nemzetközi Oktatási Központ 1999-ben jött létre, idézek a saját weboldalukról: A Nemzetközi Oktatási Központot (NOK) 1999. július 1-jén elsődlegesen azzal a céllal hozták létre, hogy végezze a Nemzetközi Rendészeti Akadémiával (ILEA) és Közép-európai Rendőrakadémiával (KERA) történő kapcsolattartást, azok elhelyezését, valamint gazdasági kiszolgálását.

Ez volt és napjainkig is ez az alapfeladata a szervezetnek, néhány további nemzetközi oktatási tevékenységgel kapcsolatos feladattal kiegészülve (pl Európai Rendőrakadémia (CEPOL). De ez nekem nem tűnt fel :)

A NOK majd NOKPVK vezetője a kezdetektől 2010-ig Boda József ezredes volt. Ha jól rakom össze, katonaként kezdte, felderítőként, majd onnan átkerült valahogy a rendőrséghez (innen: 19 évig szolgált a honvédségnél, ahol elsősorban felderítéssel foglalkozott. Ezt követően a rendőrséghez került, egyik kiemelt feladata volt a terrorelhárítás).

Az első jelentős magyar részvételű remndőrséági missziónak, az 1990-es kambodzsai UNTAC missziónak már parancsnoka volt rendőr alezredsként. Hallottam olyan verziót is, hogy ennek volt egy kijelölt parancsnoka, aki az utolsó pillanatban kiesett és hirtelen kellett keresni valakit. A katona Bodára vállalta a beugrást, így lett rendőr. (csak a zárójelben, az UNTAC misszió óriási kihívás volt Magyarországnak, mivel rendőrök szinte zéró tapasztalattal rendelkeztek).

Boda vezette az 1994-es mozambiki ONUMOZ misszió magyar kontingensét (az egyik váltást), de ahogy látom ez vagy katonai, vagy vegyes katonai-rendészeti misszió volt.

Utána nem tudni mit csinált, de talán akkor dolgozott a terrorelhárításnál.

1999-ben meg kinevezték a Nemzetközi Oktatási Központ élére.

A cv-je azért fontos a történet szempontjából, mert a NOK létrejötte után - több forrás szerint is - Boda aktivitása, érdeklődése (vagy elkötelezettsége a békefenntartás iránt) volt az, ami a NOK-nak egy új oldalt adott, bár ez eredetileg nem volt feladata, nem volt a működési szabályzatban (Boda doktoriját is a rendvédelmi békefenntartásból írta, később volt kint Grúziában és Boszniában is)

A missziózás, amolyan gazdátlan gyereknek számíthatott (miközben ugye külpolitikánknak egyik alappillére) és Boda - akit érdekelt a dolog - akkor már igyekezett a NOK-ot az egész rendészeti missziózás középpontjába állítani, annak minden részével: képzés, felkészítés, stb.

Hogy ez mennyire nem volt központi része a NOK-nak, az is mutatja, hogy a rendészeti misszióknak szervezetszerűen nem volt dedikálva semmilyen szervezet. Ha jól emlékszm csak 2009-től vagy 2010-től lett külön főosztályba szervezve (Polgári Válságkezelési és Béketámogató Főosztály) a polgári válságkezeléssel foglakozó csoport, benne a három "iránytiszttel" az egész lelkével, akik koordinálták az egyes missziókat. Ezeket (A térkép a NOPVK honlapjáról):
A Polgári Válságkezelési és Béketámogató Főosztály feladatai az NOPVK honalpján szintén le vannak írva.

A NOK-ból, 2010. január 1-vel lett NOPVK, azaz lett formálisan is polgári válságkezelés az intézmény egyik központi feladata. Boda József 2010 nyarán továbblépett, és azóta a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat igazgatója (és tábornok).

Itt érünk el a történetünk végére, amikor azt írtam a poszt elején, 2012-től megszűnik az NOPVK. A polgári válságkezeléssel foglalkozó része kikerül az intézményből, a Polgári Válságkezelési és Béketámogató Főosztály pedig megszűnik. Élt két évet.

A főosztályból tudtommal egyedül a három iránytiszt fogja tovább végezni ugyanebben a körben a munkáját, ők (és beosztásuk) átkerül a ORFK-hoz, a Szervezési és Koordinációs osztályra (ha jól értettem)

Sok kérdés felmerül az emberben, pl, hogy mi indokolta a megszüntetést, de ebben a kérdésben még nem végeztem kutatásokat. Végül is a spórolásra rá lehet gondolom fogni. Kérdés, hogy mit fognak folytatni abból a munkából, amit a főosztály végzett, és hogy folytatódnak-e azok a képzések, amelyeket eddig létrehoztak. Miért nem folytatódhatnának? Elvileg továbbra is minden adott lesz ehhez. Az egyetlen szemöldök emelintést csak az okozza, hogy vezetői akarat nélkül nem működik semmi a bürokráciákban, és a a Szervezési és Koordinációs osztályra elrakott három referens lobbierejét mindenki el tudja képzelni.

Engem önző módon ez az egész átalakítás egyetlen szempontból érdekel. Mégpedig, hogy az egy évtized alatt felhalmozott hivatalos jelentések, feljegyzések, emailek és power point prezentációk nehogy eltűnjenek a költözésben. Későn hallottam erről ahhoz, hogy aggódásom nevetséges tárgyával elkezdjek megkeresni fontos és befolyásos embereket, úgyhogy most már csak a bizakodás marad, hogy semmi sem veszik el. Ezek az anyagok ugyanis kulcsfontosságúak ahhoz, hogy egy-egy missziót a jövőben rekonstruálni lehessen majd (engem persze az afganisztáni érdekel). Itt és most fel is vetem, hogy az archiválandó anyagok kerüljenek át a Hadtörténtei Múzeumba vagy Levéltárba, vagy ha nem legalább az elektronikus anyagokból készüljen egy másolat.

8 megjegyzés:

yefim írta...

Sajnos a cikk számos tévedést tartalmaz, nem hiszem, hogy jó úton jár vele...

yefim írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
Névtelen írta...

Kedves Yefim,

Segítsen kérem kijavítani a hibákat.
wp

Névtelen írta...

It does not matter if a borrower carries a a bad credit score record or otherwise mickey live magic show today,
such loan is widely offered online to help you many borrowers.

Névtelen írta...

But again, that's being driven by the committee on the board, not by me eric clapton concerts for people who will be searching for payday,
this can be a most crucial factor.

Névtelen írta...

Most finance companies simply require three to four
months of both business bank statements and merchant account statements along which has a one page
application miranda lambert concert another point
to think about is in case you plan to borrow against your equity
within the future for college tuition and other foreseeable expenses.

Névtelen írta...

Medical Emergency - When you use a medical emergency and also you find
yourself being forced to go towards the hospital you could possibly need money to pay
for the cost and you might need it fast la concerts appropriate you now accept to accord your 18-carat data and after that, abide it onthe lenders'
website in adjustment that the lenders ability affirm your
dataand your bulk ability be accustomed immediately.

Névtelen írta...

Using the Internet to acquire a cash advance
preserves financial stability cheap tickets for concerts when you benefit on your own,
you may not be able to protect a payday advance.