hétfő, november 28, 2011

Benkő interjú az Arénában

Az kedden este az Info Rádió Aréna c. műsorában volt Benkő Tibor tábornok, vezérkari főnök. Még a Info rádió hírei azzal indulta, hogya elfogadták a KBH és a KFH összevonását. A két szervezetnél múlt évben is volt némi leépítés emlékezetem szerint, és most őket is érintette a 1200 fős leépítés (lásd lentebb ezt a számot 1000 helyett, Benkő mondta).

Csak találgathatunk, hogy az összevonás fog-e jelenteni újabb csökkentést, remélem már csak a személyügyet és a karbantartókat, ha a két szervezetet össze is költöztetik. Ezzel összefüggésben voltak személycserék is. Kovács József vezérőrnagy, az ÖHP eddigi vezetőjét bízta meg a Hende miniszter az összevonás levezénylésével, gondolom emiatt a tábornok többen a leendő új szervezet vezetőjeként kezdték el emlegetni.

Pár héttel ezelőtt Domján László ezredes, az önálló KBH 2010-ben kinevezett igazgatója vette át a ÖHP Kovácstól. Hoppá, de már nem lehet ezredes. Egy gyors csekk, és látom, hogy már vezérőrnagy. Úgy emlékszem korábban az ÖHP-n volt törzsfőnök-helyettes, de látom a neten, már akkor is tábornok volt.

A témához ide kell tegyem Lemil blognak az eset kapcsán született vitaposztját. Itt felbukkan még a legendás volt KBH igazgató Stefán Géza volt KBH igazgató (CV-je itt és itt, doktorijának tartalomjegyzéke) és egy 550 fős végeleges létszám is.

De még egy szót sem szóltam az interjúról. Először is itt a hangfelvétel. Aztán itt van amit kijegyzeteltem:
Hende Csabának az év elején priorizálni kellet a megszorítások miatt, ez lett a sorrend:
1. fizetni év végén is fizetést
2. missziók végrehajtása
3. laktanyák fenntartása, működtetése
Azaz nincs szó fejlesztésről, modernizálásról, új beszerzésekről.

"A tartalékokat jelentősen feléltük" - mondta a tábornok

- Nincs meg a korszerű vagy modern fegyverzet, személyi állomány vonatkozásában sincs tartalék.

- Racionalizálási feladat - 1200 megszüntetése (nem 1000), egy részük elküldve, egy részük átirányítva. Mert közben 3000 fő hiány.

Gyakorlatok: ott is priortások:
1. készenléti szolgálatok, missziók felkészítése a cél
2.arra törekszünk, hogy az itthoni katonák az alap harcászati gyakorlatok megkapják (lövészet)

A 3000 főt nem tudunk felvenni, laktanyákra 30 százalék megy el.

Ezek persze sokaknak nem újdonságok, de bízom benne, hogy nem csak katonák olvassák a blogot, hanem olyanok is akiknek újdonságot jelentenek ezek az infok.

4 megjegyzés:

Szlankó Bálint írta...

Kovács József _vezérőrnagy_

Névtelen írta...

javítom
wp

Szlankó Bálint írta...

haha sőt most latom (mti) h mar altabornagy. sőt mar egy szeptemberi hiradas szerint is. bocs.

Névtelen írta...

http://index.hu/belfold/2011/12/01/uj_foparancsnok_a_honvedseg_elen/

Még egy hozzá nem értő cím!