szombat, május 28, 2011

Meghalt Daud Daud tábornok

Ki az hördülhetne fel az érdeklődő. Daud tábronokról az elkövetkező napokban még pár cikk biztos meg fog jelenni. Utolsó beosztása Észak-Afganisztán kilenc tartományának a rendőrtábornoka volt. Ebbéli pozíciójában az egyik leghatalmasabb ember. Daudnál a pozíció ambícióval és képességekkel is párosult, mindenki dicsérte, az afgánok is, a nyugatiak.

Az elmúlt hónapokban, talán évben a magyarok is megismerkedtek vele, néhányan személyesen is. a 2010 óta tartó ANA/ISAF offenzívák végén mindig volt a rendőrésgnek is feladata, Daud jött személyen ellenőroizni őket, néha hozta saját rendőreit, és maga vezette a műveletet. A helyi ellenzéki erők megbékéltetésében is könyékig benne volt, irányított, egyezkedett, lobbizott, hogy az ő ismerősei kapjanak lehetőséget.

Régen Maszud egyik tábornoka volt, korábban volt már Takhar kormányzója, ott ahol megölték. Ja tényleg, a körülményeket még nem mondtam.

Tegnap Takhar tartományban, (szomszédos Baghlannal) egy öngyilkos merénylő sikerrel robbantotta fel magát. Megölte Daudot tábornokot, a tartományi rendőrfőnököt, két német katonát, két vagy három afgán rendőrt.

Megsebesítette az ISAF északi régiójának német parancsnokát, Markus Kneip tábornokot. Ilyenre még nem volt példa. A tartományi kormány megégett. Ahírekből úgy tűnik, és reálisnak tűnik, hogy ott volt az afgán hadsereg 209 hadtestjének (ez felel Észak-Afganisztánért) parancsnoka is.

Nagyon magas rangú találkozó volt, amelyről úgy tűnik a táliboknak pontos infoik voltak. A robbanás akkor következett be, amikor a tanácskozás véget ért és kifelé tartottak a teremből, akkor egy rendőrruhában levő öngyilkos merénylő felrobbantotta magát.

Miért volt ez a tanácskozás? Na ezt majd leírom gyorsan egy MKI Gyorselemzésbe )

6 megjegyzés:

Névtelen írta...

A német források már több öngyilkos merénylőről beszélnek. Azt még mindig nem említik, hogy Kneip tábornok a könnyű sérültek között van-e, vagy pedig ő a súlyosabb sebesült. A találkozó biztos, hogy a jó egy hete történt német "kis PRT"-t is érintő erőszakos események kapcsán történt. Az akkori tüntetésekben 12 tüntető meghalt és a sebesültek száma igen magas volt. A német katonáknál is volt fegyverhasználat, mert gyújtópalackokkal és kézigránáttal támadták őket, amit ők másként nem tudtak hárítani. Takar és Kunduz tartományban is nagyon felforrósodott a levegő az elmúlt hónapban. Csak pár napja, hogy a németek egyik oszlopát IED-kkal támadták és ott is elesett egy tisztjük. Másik alkalommal egy gyalogos járőrüket támadták meg kézifegyverekkel, de ott s németeknek nem volt vesztesége, csak a támadóknak.

Névtelen írta...

A legújabb német híradások szerint Kneip tábornok marad kint, tehát csak könnyebben sérült. A súlyos sérült elvileg egy katonanő. A két német halott közül az egyik egy őrnagy, a másik egy főtörzsőrmester. (www.bundeswehr.de)

Névtelen írta...

Daud tábornok valóban egy nagyon magával ragadó és karizmatikus személyiség volt rengeteg tervvel és elképzeléssel. Jól beszélt angolul. Rendkívül népszerű volt az egyszerű emberek, katonák és rendőrök között. Nem esett hasra senki előtt és odafigyelt rá, hogy ne tartsák korruptnak. Ha kellett, akaratát akár a külföldi szövetségesei támogatása nélkül is keresztülvitte. Persze ennek ellenére mindenféle pozitív és negatív legendák lengték körül személyiségét. Nagy népszerűsége sokakat elgondolkoztatott. Időnként kissé sokat kockáztatott, mint általában a népszerűségre és elismerésre törő afgán katonai vezetők. Az ellenállók számára ő volt az "első számú közellenség", noha minden művelet előtt felajánlotta nekik a megadás lehetőségét. Nem tartom kizártnak, hogy ezt is Maszud mellett tanulta el és valaha vele egy szinten fogják majd emlegetni. Igazi vezéregyéniség volt a szó pozitív értelmében. Isten nyugosztalja!

kabulimiri írta...

Dupla Daud még az olyan körökben is népszerű és híres/hírhedt, akik az utóbbi időben nem jártak AFG-ben, bár onnan jöttek.

kabulimiri írta...

Bocsánat. Volt.

Névtelen írta...

Egy cikk róla pashto nyelven:
http://larawbar.org/details.php?id=26902&date=2011-05-29