csütörtök, április 07, 2011

Aktív külpolitikai tájékozatás

Ma beszélgettem egy török újságíróval, aki diplomáciai kérdésekkel, biztonságpolitikával és külpolitikával foglalkozik. Azt mondta, hogy náluk otthon a külügyminiszter (nem csak a mostani, hanem a korábbiak is) havonta egyszer leül beszélgetni a külpolitikai újságírókkal abszolút off ther record. Azaz nem lehet rá hivatkozni, nem lehet megírni, de elmondja, hogy mi volt, mi lesz, mit miért tettek. Így pedig az újságírók tájékozottabbak lesznek. Vannak persze kérdések, amire a külügyminszter sem válaszol, de akkor azt mondja, bocs erre nem válaszolhatok, figyeljék az eseményeket.

A külügy sajtószóvivője hetente tart egy ilyen háttérbeszélgetést újságíróknak, gondolom kicsit részletesebben, leíró jelleggel, ezt sem lehet hivatkozni, vagy megírni. Kölcsönös bizalmon alapszik. Van állítólag heti rendszereséggel olyan sajtótájékoztató is, ahol mindent lehet hivatkozni, ezt is a szóvivő tartja a heti aktuális ügyekről.

Nem vettem még egyetlen ilyenen sem részt, szóval nem tudom a gyakorlatban hogy néz ez ki, tényleg ilyen-e a valóságban. Nem tudom máshol is csinálnak-e ilyet, más országokban. úgy sejtem igen. De mindegy is.

Úgy tudom Magyarországon nincs ilyen és nem is volt ilyen az elmúlt 5 évben biztosan. Előtte? Még nem éltem.

Ha azt akarjuk, hogy az külpolitikai újságírás színvonala magasabb legyen, több legyen az ilyen téma a sajtóban, ha el akarjuk adni a magyar külpolitikát, ha meg akarjuk értetni a lakossággal a kormány céljait és szándékait, akkor talán ez hasznos lenne. Nem csak az EU elnökség alatt.

Igaz, a kommunikációs főosztálynak össze kellene kapnia magát, és kopó módjára üldözni a többi kümös főosztályt, hogy minden szükséges info birtokába legyenek a heti tájékoztatókra. Üldözni, hajcsárkodni és igazi érdeklődéssel viseltetni a világ dolgai felé.

Ez nem arról szólna, hogy a Küm megmondja az újságírónak mit kell írni, hanem alakítaná az jságírók figyelmét, mire kell fgyelni, hol vannak a hangsúlyok pl jelenleg a líbiai konfliktus kapcsán. Melyek a NATO vagy az EU vagy Magyarország prioritásai? Melyek lesznek az elköetkező hét fontos eseményei, miről fognak döntések születni, mit akarunk mi elérni.

Kíváncsi lennék működne. Lehetne-e bízni az újságíróknak. Persze a többségben lehet, de ilyenkor elég egy újságíró, aki ha felrúgja a bizalmat, menne a kukába az egész program.

8 megjegyzés:

Névtelen írta...

Jogos felvetes. A szabaly felrugasa eseten az ujsagironak kellene a kukaban landolnia, nem a programnak/policy-nak.
Egyebkent sztem naiv az a feltetelezes, h egy jol atgondolt kulpolitikai strategia menten torennenek dolgok, sokkal inkabb tunik ugy, h ad hoc modon balfaszkodunk tobbnyire--sajnos. Pedig nagy volt a bizalmam ebben a tekintetben a most mar nem annyira uj adminisztracioban.

A. Molnar írta...

A fordítottjáról hallottam Angliában. Létezik egy bordó dosszié, amit minden reggel a napijelentés mellé megkap a miniszterelnök. Ebbe minden kényes dolgot bele lehet írni következmény nélkül. Ilyen van nálunk??

Névtelen írta...

Nem értem, ki írhat bele a dossziéba?
wp

A. Molnar írta...

Miniszterek, MI5-6-vezetők. Ebben szerepelhet minden olyan téma, amiről "jobb hallgatni". Úgy emlékszem, hogy a Vaslady honosította meg ezt a módszert.

Mirwais Janan írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
kabulimiri írta...

szerencsére a magyar (ok, általában a mainstream) újságíró nem arról híres, hogy nem írja meg a "név nélkül nyilatkozó magas rangú kormányzati tisztviselő" által elmondottakat.
egyébként bajnaiék próbálkoztak ilyennel. de alig volt érdeklődő.

Névtelen írta...

Igen, nem csak a kormányzaton múlik, hanem a sajtón is.

wp

Névtelen írta...

"Ha azt akarjuk, hogy az külpolitikai újságírás színvonala magasabb legyen..." WP, ki akarja? Te, meg esetleg még ketten, esetleg hárman ;-) Bocs, hogy talán cinikusnak hangzik, de a rendszerváltás utáni Mo-n semmi jele sem volt egyik kormány részéről sem ilyesféle bizalmi nyitottságnak a sajtó felé. Még válogatott körben sem. Azt el tudom képzelni, hogy egyes újságíróknak négyszemközt megsúgtak ezt, azt, kizárólag kiszivárogtatás és/vagy dezinformációs céllal. Szép dolog amit írsz, csak szerintem álomvilág. A Külügy részéről pedig különösen. (Lásd. csak az utóbbi sikersztorikat pl. médiatörvény külföldi kommunikálása, csak hogy egyet említsek.) ZZ