Különösen rühellem a fikázó, lekicsinylő megnyilvánulásukat olyan emberektől, akiknek legnagyobb problémájuk, hogy kényelmes munkahelyükön azon gondolkodjanak, hogyan jöjjenek ki a fizetésükből hó végéig. Onnan jutott ez eszembe, hogy manapság, sőt már évek óta egyik legdivatosabb fikázandó személy Hamed Karzai.
A kedvencem, amikor manapság is Kabul polgármesterének hívja valaki. Ez a dehonesztáló, bár igaz megjegyzés 2004-ben volt igaz, azóta nem, de valaki nem tudott túllépni ezen. Nem egy szent emberről van szó, persze ismerem a sztorikat a korrupcióról, meg a amnesztiát kapott drogkirályokról, a védett rokonokról, stb. De mégis egy polgárháborúban álló országot kell irányítania, ahol a saját embereinek is meg kell felelnie, meg a világ legnagyobb hatalmának, meg még másik 50 kispályásnak. Azért ez nehéz. Ez kihívás.
Onnan jutott eszembe ez az egész, hogy olvasom Ahmed Rashid cikkét Karzairól. Rashid 1979-ben ott állt, amint begördültek a tankok Kandahárba. Legalább azóta követi pakisztáni újságíróként az afgán eseményeket. Mindenkit ismer és szinte mindenki szóba áll vele. Taliban c. könyve indított engem is arra, hogy Afganisztánról írjam a szakdolgozatom. Az 2000-ben megjelent könyv egyszerre érdekes és olvasmányos, alapmunka lett a szakirodalomban. Szenzációs ma is.
Novemberben készített interjút ismét Karzai-val majd két órán keresztül. Ami megragadott belőle - mondom egy olyan emberről van szó, aki Karzait vagy húsz éve (bocs 26, most olvasom) ismeri és pontosan látja az ember átalakulását - azaz, ahogy belelát Karzaiba és ahogy megírja azt az ijesztő változást, amin az afgán elnök átment az elmúlt években.
Lasting nearly two hours, my off-the-record conversation with Karzai was vigorous, and at times I strongly pushed back, reminding him of his past commitments and his professed support for such ideals such as transparent democracy—ideals that he had stressed in numerous earlier interviews with me and others. But this time he rejected every argument. By the end of our talk, it was quite clear to me that his views on global events, on the future course of NATO’s military surge in southern Afghanistan, and on nation building efforts throughout his country have undergone a sea change. His single overriding aim now is making peace with the Taliban and ending the war—and he is convinced it will help resolve all the other problems he faces, such as corruption, bad governance, and the lack of an administration.
Karzai’s new outlook is the most dramatic political shift he has undergone in the twenty-six years that I have known him. Although it is partly fueled by conspiracy theories, it is also based on nine years of ever growing frustration with the West.
Ma meg olvasok egy másik cikket Rashidtól, ebben egy szösszenet erejéig wikileaks hatását foglalja össze Karzai-ra. A cikkben van egy érdekes, de ki nem fejtett gondolatmenet. Eszerint Karzai csalódva az USA-ban, a NATOban, maga fordul Iránhoz és Pakisztánhioz, hogy támogatást kapjon a tálibokkal való megegyezéshez. A lényeg, hogy nem csak a vezetéshez, hanem az ISI-hez is odafordul. bocs fiúk, tudom mit csináltok, hagyjátok abba, segítsetek: But after spending eight years criticising the ISI, he recently decided to cosy up to them. This change is crucial to understanding what is really happening in Afghanistan.
Van még újdonság persze annak is, akinek nincs ideje olvasni a táviratokat:We now know, for example, that civilians are being killed in much larger numbers than officially admitted by Nato. We know that the Taleban has acquired surface-to-air missiles which downed Western helicopters. We know that both Iran and Pakistan are deeply involved in the conflict, working closely with the Taleban.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése