hétfő, december 13, 2010

Biztonságpolitikai prognózis

A BHKK nemrég ünnepelte 20-ik évfordulóját. A kevés magyar biztonságpolitikai kutatóműhely (nem állami - ez nagyon fontos!) egyike. Sokat tett az elmúlt 20 évben, gondolom pénzszűkében mindig, de szerintem még egy csomó mindenre képes lenne. Szerintem hihetetlen potenciálok vannak abban az szervezeteben a kapcsolatrendszerén keresztül. Nem tudom mennyire sikerült megújulnia, fiatalokat egyelőre nem látni a vezetésben.

Kiadtak egy tanulmány kötetet Biztonságpolitikai prognózis 2015-ig címmel. Micsoda ötlet ez is, miért nem csinál ilyet minden intézet. Persze a tudósok nem szeretnek jósolni, de az elemzők igen, vagy legalábbis nekik kell.



Két tanulmányba olvastam bele. Az egyik Rácz Lajosé (Kína) a másik Kis-Benedek Józsefé (iszlám világ). Mindkettő nagyon érdekes jó tanulmány, bár műfajilag teljesen más. Kis-Benedek tanulmányában jól hivatkozott oldalak váltják a hivatkozások nélkülieket, amit nem nagyon értek. A másik dolog amit sose tudok hova tenni az ez: az iszlám terrorizmus legitimitását az iszlámok elleni rendőri fellépéseknek tulajdonítja, beleértve a konfliktus övezetekben a katonai jelenlétet is

Egyrészt nincs iszlám terrorizmus. Mert nem a vallás terrorizál, hanem a iszlám fundamentalizmus, iszlamizmus, politikai iszlám, amely suta megnevezése ellenére is egy politikai ideológia (az én értelmezésemben). Másrészt nincs olyan, hogy iszlámok, többesszámban.

Mindenezek persze nem befolyásolják Kis-Benedek következtetéseit tanulmánya végén, amelyekkel viszonylag egyet is értek.

itt a tartalomjegyzék:
dr. Erdős André: Az ENSZ előtt álló kihívásokról .................................................................. 5
Dunay Pál: Takaréklángon. Az EBESZ hozzájárulása a nemzetközi biztonsághoz a következő években .................................................................................................................. 14
dr. Gonda László: Németországi Szövetségi Köztársaság biztonságpolitikai stratégiája és annak várható alakulása 2015-ig .......................................................................................... 37
dr. Jávor Endre: Az Osztrák Köztársaság biztonsági és védelmi doktrínája ..................... 54
Bárdos-Féltoronyi Miklós: Franciaország az atlantizmus és az európai önállósodás kettőség. Egy geopolitikai megközelítés ............................................................................... 62
Hamberger Judit: Biztonságpolitikai kihívások a visegrádi országokban Lengyelország, Csehország, Szlovákia ............................................................................................................ 86
dr. Tóth Sándor: Románia – biztonságpolitikai kihívások ................................................. 111
Szilágyi Imre: Biztonságpolitikai perspektívák a nyugat-balkáni régióban .................... 136
dr. Rácz András: Közép- és hosszú távú biztonságpolitikai előrejelzés a balti államok és Belarusz vonatkozásában .................................................................................................... 141
Kemény László: Ukrajna biztonságpolitikai dilemmái ...................................................... 159
Sz. Bíró Zoltán: Oroszország – biztonsági kihívások ......................................................... 182
Rácz Lajos: Kína felemelkedésének biztonságpolitikai és katonai aspektusai – előrejelzés ............................................................................................................................................... 200
Folk György: Biztonságpolitikai kockázatok Indiában ..................................................... 247
dr. Réti Ervin - Yahuda Lahav: Meddig jutottunk – merre tartunk? Válság és kilátások a Közel-Keleten ........................................................................................................................ 262
Kis-Benedek József (PhD.): Az iszlám világ jelenlegi helyzete .......................................... 277
dr. Benkes Mihály: A biztonság főbb közép- és hosszútávú indikátorai Fekete-Afrikában ............................................................................................................................................... 316
Mezei Tibor: A Magyar Köztársaság biztonságpolitikai helyzete .................................... 357
Tóthi Gábor: A Magyar Köztársaság polgári válságkezelési képességei; az állami és civil együttműködés jelene, lehetőségei ezen a területen ........................................................... 372

3 megjegyzés:

ScoTTThun írta...

Az MHTT is nemrég ünnepelte fennálásának 20. évfordulóját.

http://mhtt.eu/

Névtelen írta...

Töritanár vagyok és már 14 évesekbe is próbálom beleverni, hogy nincs olyan, hogy iszlámok. Elég nehezen megy. Úgy látszik valakinek még tovább tart...

Névtelen írta...

Az iszlám egy főnév. A magyarban nem lehet jelzőként használni. Maximum "az iszlám világa" vagy "muszlim terrorizmus" típusú kifejezések lehetnének. Az angol "Islamic" szónak nincs magyar megfelelője (még talán a kissé suta iszlamista képzelhető el jelzőként).
Tehát jelzőként maradjunk a "muszlimnál", az iszlám pedig maradjon meg főnévnek (amely a vallást jelöli).
Az újságokban megjelenő, rengeteg mozlim, mozlem, muzulmán, pláne mohamedánról nem is beszélve. Elég nagy a zavar e téren, pedig a szabályok világosak.