szerda, november 03, 2010

Remekmű a KMCS-ről és az új Nemzet és Védelem

Ádám küldte el a székesfehérvári tv Seregszemle c. műsorát. Ez az adás a Különleges Műveleti Zászlóaljról szól, és szerintem valami elképesztően profin van megszerkesztve, megvilágítva, forgatva, még a zene is pont eltalált. Nagyon értelmeseket mondanak a megszólalók, és amikor valaki azt mondja, hogy a hazámat szolgálom, akkor az ember megborzong, mert ritkán hallani ilyet, és ritkán tudatosítják az emberekben a katonák, hogy a katonai szolgálatban végső soron erről van szó. Felemelő.

A műsor a ÖHP-vel együttműködésben készül. Még van másik két adás, másik két zászlóaljról. Már most arra vagyok kíváncsi, hogy mi lesz ha elfogytak a zászlóaljak?

Erről eszembe jutott a Nemzet és Védelem, belekukkantottam a október 22.i számba. Úgy tűnik pörgősebb lett. 10.24-nél járok és már a harmadik téma van.
- nemzetközi heligyakorlat, benne az új magyar képesség az éjjeli helikopterezés.
- Hende miniszert úr az interjú alany
- új stratégiai koncepció bejátszás (két hibával: a NATO ENSZ mandátuma nem arról szól, hogy terroristák felszámolása a feladat, illetve3 nem mondják Brüsszelben ősidők óta, hogy nincs katonai megoldás. Ezt csak 1-2 éves mondják)
- Hende visszatér, kérdés hozzá az afgán misszió jövője? Miért fontos ez nekünk? Hóóóoooooo! Hende jól mondja mire adott az ENSZ felhatalmazást a NATO-nak. Jól magyaráz. De nem válaszol a kérdésre. Mintha a riporter is meglepődne.
- Riport: Hende Csaba ciprusi látogatása
- Műsorvezető ismét kérdez, szakértők szerint felül kellene vizsgálni M.o. missziós politikáját? Hende nem válaszol. Azt mondja, fontos magyar érdek a ciprusi misszióban részt venni (amiben egyébként igaza van).
19 percnél járunk
- Riport: Hende Csaba kitünteti Mága Zoltán hegedűművészt.
- Műsorvezető kérdése, miszerint a közvélemény mostanában kevesebbet érdeklődne a Honvédség felől. Ez egyrészt tévedés szerintem, másrészt totálisan ellentmond a műsorvezető magának, mert eddigi kérdéseinek pont az volt a felütése, hogy vita volt, téma volt, szakértők szerint, a lakosság támogatottsága stb.

Na jó abbahagyom, ez önkínzás. Egy riport az elején, egy riport alany végig. Tanácstalan vagyok.

31 megjegyzés:

Névtelen írta...

Azt hittem az afgán tevékenység kapcsán is szólsz pár sort, hátha megvilágított valami újat az a pár bevetéses kép:)
Agyonpakolt kommandós Hummer, amerikai rakétavetővel, ici-pici magyar trikolórral az oldalán...

Az nekem új, hogy a rendőrség képzésében is rész vettek (vesznek?). Mikor?


üdv,
B. Ádám

Névtelen írta...

amerikai automata gránátvetővel, bocsi, nem rakétavetővel:)

vartam írta...

a Seregszemle 12 részes.

teletabi írta...

Tisztelt Wágner Péter Úr!

Nagyon szépen köszönöm, hogy foglalkozott a blogjában a Seregszemle című sorozattal. Igazán megtisztelő. A sorozatot néhány elhivatott civil sajtós kollégával készítem, akiket érzelmileg már teljesen "megfertőzött" a katonák küzdeni akarása és hivatástudata. Mert van, létezik. Ritkán beszélnek róla, pedig érdemes lenne meghallgatni őket. Lehet, hogy nem profi nyilatkozók, de komolyan gondolják. Annak azért örüljünk, hogy habár tényleg elvesztettük a szentesi Műszaki Zászlóaljat, de kaptunk helyette egy Ezredet. (Tudom, nem erre gondolt. :) )Még egyszer köszönöm!!!! Tisztelettel: Tabi őrnagy

Névtelen írta...

Kedves Tabi őrnagy,

Szerintem a katonák teljesen profin nyilatkoztak. Most rájöttem, pontosan mi volt a hátborzongató (pozitív értelemben). Hogy nem látni katonák ilyen dolgokról nyilatkozni, ilyen dokumentarista környezetben. Látunk politikusokat, tüntetőket, dühös embereket beszélni hazaszeretetről, önfeláldozásról, de ez olyan hiteltelen, mert mindenki tudja, hogy nem mondják komolyan.

De ott ül egy katona, steril háttér, teljesen nyugodt arccal, nincs gesztikulálás és hidegvérrel beszél arról, hogy önfeláldozás, hazaszeretet, veszély. Ez a hátborzongató, hogy ezeknek az embereknek a szájából ez hihetp, komolyan is gondolják. És ehhez senki sincs hozzszokva.

Ha egy riportban látok egykatonák nyilatkozni, ahol a kamera előtt jelent a miniszternek vagy valami fejesnek és úgy mondja, "hogyha kell az életünket áldozzuk a hazáért", azt ma már mindenki PR-nak tartja és meg sem hallja. De így. Fontos a körítés és a hangulat. A tévés kollégái is profi munkát végeztek :)
üdvözlettel
wp
p.s. A nevemet a-val írom, nem á-val.

Névtelen írta...

Tabi őrgy: Én ugyan csak egy részt láttam a nevezett sorozatból, de azt tényleg profi volt. Gondolom, nem egyszerű az sem, hogy a katonák valóban profi módon nyilatkozzanak. Azt is gyakorolni kell!? Nem lehet valamelyik Netes oldalon is megnézni a sorozatot? Kik lesznek még benne?

Névtelen írta...

KEdves Utolsó, ott a lint a post elején, amúgy meg a Fehérvár TV oldalára keress rá.

Névtelen írta...

WP: Akkor az első rész most a KMZ-ről, vagy a KMCS-ről szól? ;)

Névtelen írta...

Bocs, bocs, a Fehérvár TV hivatkozott műsora a KMZ-ről, a zászlóaljról szól, de a végén van szó a KMCS-ről is.

Névtelen írta...

Es van ott meg egy film a 28/88-as zaszloaljrol es a szentesi muszakiakrol is, amik szinten tok jok, erdemes megnezni oket.

teletabi írta...

Tisztelt Wagner Úr!

Elnézést a betűhibáért, ahogy szoktam, a két talált verzióból sikerült a rosszabbat kiválasztanom. :) :) Bocsánat, ígérem, megtanultam. Kérem, engedje meg, hogy egy megszólalás erejéig még igénybe vegyem a blogját. Aztán ígérem, átadom a helyet a fontosabb, magasabb rendű gondolatoknak. :) Önnek teljesen igaza van. Minden film készítése kapcsán meg kell küzdeni saját elöljáróim kritikáival, annak érdekében, hogy a megszólalók spontának legyenek, amibe még a hibázási lehetőség is belefér. A kérdéseket éppen ezért nem kapják meg előre, pontosan azért, hogy őszinte legyen a "vallomás".
Egyetértek önnel, és köszönöm a véleményt.

Szeretném tájékoztatni az olvasókat, hogy az új részek minden hónap utolsó keddjén kerülnek adásba a Fehérvár Tv-n, (a honlapon online nézhetőek)aztán másnaptól a honlapon, a seregszemle link alatt megtekinthetők. Novemberben az MH Pápa Bázisrepülőtér lesz "terítéken." Nem tudom, hogy meddig tudjuk készíteni az újabb filmeket, sok a rajtunk túlmutató akadályozó tényező. 12 részt terveztünk, én talán még 5 részt látok ebben a pillanatban. Mégegyszer köszönöm a megszólalás lehetőségét! Önnek és mindenkinek sok sikert, erőt, egészséget kívánok! Tabiné Darabos Anna

smalladam írta...

Érdeklődő civilként (újságíróként) nekem eddig többnyire az volt a benyomásom, hogy a honvédség nem csak a negatívumokat takargatja, hanem azt is, ami pozitív, amire lehetne büszkének lenni. Remélem ez megváltozik. Sok sikert hozzá!

Névtelen írta...

nem annyira idevág, de végre egy normális cikk, a pakik szerepéről

http://nol.hu/kulfold/20101030-talibok_a_ringben

ScoTTThun írta...

"Iránymutatás szerint Észak-Afrika"
WTF????

...és miért ők képzik az Afgán különleges rendőri erőket????

...és miért olyan hosszú az orra? :)

Névtelen írta...

Kedves Tabiné,


Ez egy nyilvános fórum, ide annyit lehet írni, amennyit szeretne. Nincsenek magas és alacsony gondolatok. sőt ez az a hely, ahol ha én írok hülyeséget, azt is számon lehet kérni. A stílus persze számít, de írni bármit lehet.

Úgyhogy bátorítom, hogy ossza meg velünk nyugodtam ötleteit, gondolatait máskor is. És köszönöm, hogy most is hozzászólt.
üdvözlettel
wp

Névtelen írta...

A Nemzet és védelem témához:
utolsó előtti bekezdés "- Műsorvezető kérdése, miszerint a közvélemény mostanában kevesebbet érdeklődne a Honvédség felől. Ez egyrészt tévedés szerintem, másrészt totálisan ellentmond a műsorvezető magának, mert eddigi kérdéseinek pont az volt a felütése, hogy vita volt, téma volt, szakértők szerint, a lakosság támogatottsága stb."
Végignéztem. Vita, vitatéma, szakértőkre való hivatkozás oké. A lakosság támogatása viszont csak a műsor végén hangzott el kérdésben.

Névtelen írta...

Elnézést, akkor tévedtem, úgy látszik belehevültem. De vajon miből vette a műsorvezető ezt a megállapítást? Hogyan állapította meg? (hogy az állításom első részében próbáljak még valami igazságot találni). Vitatom, hogy a lakosság érdeklődése csökkent volna. Eddig sem érdekelte, most sem érdekli.
wp

Unknown írta...

Tisztelt Őrnagy Asszony!

Gratulálok a filmhez! Végre!
Beidézem azt amit az index mh fórumára írtam:
"Még csak az elsőt volt időm megnézni, de nagyon korrekt profi film. Jó kamera mozgással, jó vágássokkal. Teljesen jó bemutató film egy civil számára.

Többet ér mint a Haza és Védelem az mtv-n. Inkább ezt kellene ott vetíteni. Kár, hogy ezt kevesen fogják látni."

Valamint:
"Megpróbáltam civil, laikus szemmel nézni, valamint a nejem is belenézett, ő full civil teljesen anti katona. Ezekből jött ki az, hogy érdekes, ismeretterjesztő, sőt más civilek véleménye az volt akiknek elküldtem, hogy közelebb hozta őket kicsit a katonákhoz. Legalább már tudnak olyat amit eddig nem."

Remélem lesz felső akarat a folytatásra! További sok sikert a munkához!

Unknown írta...

Bocsánat kószák egyike voltam, de nem írta ki a teljes nevet.

Péter!
Köszönet, hogy írtál erről a film sorozatról és így is reklámot csináltál neki. Talán az érdeklődés és a siker hangja eljut majd felülre és így lesz folytatás, bővülés.

teletabi írta...

Ja, csak mégegy. Amit szeretnék megérni: The Best (Military) Commercial a youtubon. Nem azt, hogy bakancs nélkül, letolt gatyávan, derékszíj nélkül keljen sorba állnom Ferihegyen,emberek százainak szeme előtt amikor egyébként katonai géppel utazom misszióba. BRRRR. Ennyire becsülik meg a magyar katonát. Nézzétek meg ezt a filmet. USA ide vagy oda, a filmnek van mondanivalója. Rövid, de hatásos. Ajánlom!

teletabi írta...

Tisztelt Kószák egyike! (jajj, ezek a nevek)

Köszönöm a hozzászólást. Átnéztem a hivatkozott fórumra is, megnéztem a beírásokat. Köszönöm mindenkinek, főképpen Péternek, hogy foglalkoznak munkánk "gyümölcsével". "Kicsi, savanyú, de a miénk." A TV honlapján az első kommentet követően több mint 4000 ember nézte meg a filmeket. Ez egy "helyi TV" esetében kiemelkedően nagy szám! Én nem vagyok marketinges. Nem is ez a szakmám, nem vagyok filmes, de próbálkozunk a civil kollégákkal valamit kihozni a lehetőségekből. Rengeteget tanulunk közben. Hiába vagyok őrnagy, be kell vallanom, hogy a legtöbb alakulatunkról, arról, hogy a feladataikat a mindennapokban hogyan hajtják végre, nem tudtam semmit. Személy szerint nekem, a forgatások rengeteget adtak, adnak. A mai Magyar Honvédségben nagyon nehéz kommunikációs vonalon bármit is csinálni. Mindenki fél, retteg, mindent titkosnak ítél, ha kell, ha nem. Pedig ebben óriási erő és lehetőség van, illetve lenne. Mindenesetre az tiszteletre méltó, hogy civil sajtósok, akiknek előtte nem volt közük a sereghez, ilyen elkötelezettséggel és szeretettel küzdjenek egy projektért, ami 0 támogatottságú. Miért is? Azért, mert találkoztak olyan katonákkal, akiknek a hozzáállása valamiért megfogta őket. Nem mind volt "Rambo". De küzdenek, velem együtt. Nincs profi technikánk, csak kőkorszaki TV-s dög nehéz kamerák. A sereg egy része mereven ellenáll a bemutatkozás ezen lehetősége ellen, mert nem érti, hogy mit akarunk. Tulajdonképpen csak bemutatni őket és a mindennapjaikat a civileknek. Nem mindenki van harcoló beosztásban. A munkájuk nem látványos, de akkor is VANNAK. valaki azt írta, hogy kíváncsi lesz a logisztikusokra, vajon mit lehet róluk bemutatni. Bizonyára nem fog minden robbanni és repülni a filmjükben, de a tartalom, ami a munkájuk mögött van, az nélkülözhetetlen. Mi csak csinálunk valamit, ami hasznos lehet. Dicsőség nem jár érte, csak munka és gondok tömkelege. Pénz, ember és technika hiányában azt hiszem, hogy a TV-s kollégáimnak elismerés jár azért, hogy ebből a néző vajmi keveset vesz észre. Nem tudom, hogy miért is írtam ezt le. Talán azért, hogy megköszönjem a visszajelzést, mert nagyon örülök neki, és továbbítani is fogom majd az érintetteknek. Ebben a hónapban Pápa Bázisrepülőtér kerül sorra. Az egyik legnehezebb forgatásunk volt, annyira "féltek" tőlünk. talán most már akarják ezt a 25 percet. Egyszer könyvet írok ennek a filmnek a születéséről. :) Még egyszer köszönöm mindenkinek. A negatív véleményeket is. Üdv: Anna alias teletabi

Névtelen írta...

Tengermély tiszteletem Teletabi!
Én is gratulálni szeretnék filmekhez nekem a Bercsényis a kedvencem.Remélem lesz még folytatás


http://www.youtube.com/watch?v=8g8_e1m6ocU&playnext=1&list=PL63D8C63217F56F9E&index=1
...és ez "csak" egy Budweiser reklám

Névtelen írta...

HPéter84

Tiszteletem teletabi!

Érdeklődnék,hogy tervezik-e feltenni az anyagot mondjuk a youtube videómegosztóra?

teletabi írta...

Tisztelt Érdeklődők!

Kérdésükre a válasz: nem a seregszemle nem kerül fel a youtubra. Túl hosszúak, no meg egyelőre tisztázatlan, hogy mi lesz a sorsa. Én csak a honvédségi honlapokra szeretném felrakni, de nem fogadják be. Miért? Hát.... nem tudom. A fehérvár tv meg nem foglalkozik a promotálással. Miért? Hát.... Nem tudom. A munkánk így meg fabatkát sem ér. Illetve nem igaz. Sokat is ér, mert kaptam hozzászólásokat. ha már Önöknek, nektek tetszett a kezdeményezés, akkor megérte. Azok a bizonyos malmok lassan őrőlnek. Az én általam csak zászlóvasalóknak nevezett, másokon átgázoló és mások hátán felkapaszkodó emberek már mocorognak sikerre éhesen. Kiveszik a kezünkből vélhetőleg az elismerést, csak nem tudják, hogy akkor a munkásokat is elveszítik. :) :) :)

teletabi írta...

Ebben a hónapban Pápa Bázisrepülőtér kerül adásba 30-án. Utána meg fel a TV honlapjára.

wape írta...

Kedves Teletabi?

Kihez tartozik a szerzői jog? Gondolom a Fehérvár TV-é?
wp

teletabi írta...

Kedves WP!

50%-ban a seregé. Csak mi nem adhatjuk el. A megegyezés szerint a sereg belsőleg használhatja (nem megevésre), az adott alakulat helyőrségének helyi televíziója vetítheti (pl: Szentes VTV a szentesiekét-már folyamatban), katonai rendezvényeken pl: bemutatósátrakban vetíthető, iskolákban szintén, katonai honlapokra kirakható, saját használatra a katonák másolatot készíthetnek, illetve a nyersanyagból előadások, filmbejátszások készíthetők. A sereget sajnos mindezek a lehtőségek nem vagy csak alig érdeklik. Ez van. A TV ugyan tervezi, hogy értékesíti, csak szerintem ez nem fog összejönni, mert egy pár hónap múlva a tervek szerint már csak HD anyagokat vehetnek és vetíthetnek a televíziók, ez pedig nem az. pontosan nem tudom. Tanácstalan vagyok, mert egyik fél sem közöl velem semmit. Így a fini. Sem a sereg, sem a TV nem foglalkozik a termékkel, a jogokat nem tisztázzák. Addig küzdöttem, hogy már feketelistás vagyok.  Sajnálom, mert nekünk, a készítők kicsiny csapatának túl sok lelkesedésünk van benne. Úgy tervezem, hogy visszatérek az irodista papírgyártás folyamatába, mert alkotni felesleges!!!!!! És mellékesen fárasztó. :) :) Azért szép volt és jó volt. Sokat tanultam a kollégáimtól. Ezt azért nem vehetik el tőlem, ugye?

Farkasata írta...

Kedves Mindenki és Tabiné őrnagy!

A produkció felében a Fehérvár TV tulajdona. És a termék ötlete is közös, amiben talán az az új elem, hogy mindkét fél részéről nyitott hozzáállás tette lehetővé. A Fehérvár TV ezért a produkcióért sokat dolgozott. És, - nem zsírozásból mondom -, de jómagam, a tv igazgatójaként komoly erőforrásokat mozgosítottam a produkciók elkészüléséért és az elkészülésüket óhatatlanul körülvevő konfliktusok kezeléséért is. A promotálásról csak annyit: az országos médiumokba való bekerülésért mi is teszünk, de soha nem zárkóztunk el a segítség elől sem, hiszen ne feledjük, ez közös produkció. Még egyetlen hivatalos sajtóorgánumot nem zavartunk el amiatt, hogy információkat akart volna közölni a produkcióról... Magyarán: ami a Fehérvár TV-n múlik, azt mi megtesszük. Ezúton szeretnék tájékoztatni mindenkit a fórumon is, hogy dec. 1-től a Seregszemle című műsor like-olható lesz a Facebook-on, a Fehérvár TV honlapjáról pedig bármely tv broadcast minőségben letöltheti majd a produkciót és le is adhatja, persze némi ellenszolgáltatásért cserébe, ami nevetséges összeg, néhány ezer forint lesz. Erről a lehetőségről természetesen a szóba jöhető országos médiumokat is értesíteni fogjuk.
Szóval kedves Őrnagy, ahogy mondani szoktam, nyugalom. És ne feledkezzünk el arról, hogy az a "néhány lelkes sajtós kolléga" is a főnöke utasítására teszi azt, amit tesz. Szóval, mindenki tegye azt, ami a dolga, a többi elromlik úgyis magától.:)

üdv,

Farkas Attila Erik
ügyig
Fehérvár TV

Névtelen írta...

Tisztelt Teletabi!

semmi ok a csüggedésre :-))

http://www.hm.gov.hu/cikk/14492/kepernyon-a-katonak

teletabi írta...

Kedves Attila!

Először is köszönöm, hogy figyeled a blogot és reagáltál. A válaszomat mégsem itt fogod majd olvasni, mert ez nem az a hely, ahol vitát kellene generálni. A többit majd emailben vagy személyesen, szigorúan barátilag mondom el. Megfogadom, amit írtál. megnyugodtam és csak a saját dolgommal foglalkozom ezután az irodámban. Sok sikert!!!

wape írta...

Kedves Tabiné és Farkas Attila

Én mindkettőjüket keresem jövő héten vagy valamikor. Csak úgy, beszélgetni, tervezgetni. Addig is beszélgessenek. Én nem látok konfliktust Önök között.
üdv
wp