SVKI elemzés Afganisztánról

Tálas Péter gyakorlatilag azt a tanulmányt írta meg, amit nekem kellett volna :( Az alábbi 14 oldal áttekinti az elmúlt egy év politikai eseményeit, előveszi a biztonsági helyzetet jól mutató adatokat az áldozatok növekedéséről, van benne egy hiánypótló fejezet a segélyhatékonyságról és a végén van még egy fejezet a kábítószer-termelésről illetve egy kitekintés a fontosabb államok hozzáállásáról (benne az oroszok, kínaiak, irániak). Alul ki is másolok valami részt a fejlesztésekről.

Tálas Péter: Csökkenő esélyek Afganisztánban
Az SVKI Elemzések 2009/8. számában megjelent „Az új Afganisztán-stratégia esélyei” című írás arra igyekezett felhívni a figyelmet, hogy csak akkor kerülhető el a nemzetközi közösség afganisztáni kudarca, ha az Obama-adminisztráció és a NATO 2009 márciusában megfogalmazott új Afganisztán-stratégiája képes lesz négy területen: a biztonság, a segélyezés és fejlesztés, a kábítószer-ellenes politika és a regionális hatalmi ellentétek problémáinak megoldásában viszonylag gyors eredményeket elérni. Az alábbi tanulmány az említett problémakörök jelenlegi állapotát kísérli meg összevetni az egy évvel ezelőtti helyzettel.

Itt a kimásolt részlet:
Az afganisztáni nemzetközi segélyezés hatékonyságát jelentősen rontja a segélyezési és fejlesztési erőforrások szétforgácsolódása is. A PRT-k felállítása óta például 2 milliárd dollárt fordítottak 22 ezer PRT-projektre, ezek 80%-a azonban 100 ezer dollár alatti értékű volt. A biztonsági helyzet stabilizálását a fejlesztési tevékenységgel összekapcsoló PRT-tevékenység ráadásul csak néhány tartományra fókuszál (Afganisztánban 34 tartomány van, és jelenleg 28 PRT működik), most nem is beszélve a PRT-ket fenntartó nemzeteknek anyagi lehetőségei közötti jelentős különbségekről: tevékenységük többnyire rövid távú szemléletű, a donorországok hazai közvéleményének elvárásai határozzák meg, s ami talán ennél is fontosabb, nem építi, hanem csupán pótolja az afgán képességeket.21 (Például helyi afgán orvosok hiányában a PRT-k által felépített rendelők csak addig képesek működni, amíg a tartományi újjáépítési csoport – vagy szélesebb értelemben a nemzetközi koalíció – biztosítani tudja azok személyzetét.) Az „építés” helyett „pótlás” gyakorlata ráadásul nem egyszer komoly feszültségeket is gerjeszt az afgán és a külföldi vezetés között. A tekintélyére büszke és azt megtartani igyekvő helyi afgán hatalom ugyanis sokszor érzékeli úgy – más kérdés, hogy jogosan, vagy sem –, hogy a forrásokkal és eszközökkel rendelkező tartományi újjáépítési csoportok vezetése egyfajta beavatkozó „kvázikormányként” tevékenykedik. Ez pedig elidegenítheti még a mérsékelt helyi vezetőket is a nemzetközi koalíció képviselőitől. Mindezek miatt egyre komolyabb kritikák érik a PRT-koncepciót, sőt egyes elemzők már a NATO-n belül is egyenesen a koncepció kudarcáról beszélnek.22 Persze ezzel kapcsolatban látnunk kell azt is, hogy a PRT-k vezetése a gyakorlatban egyáltalán nincs könnyű helyzetben. Addig ugyanis nincs nagy gond, amíg a vita arról folyik a helyi afgán vezetők és a PRT-k vezetése között, hogy egy szélturbinával felszerelt generátort az iskola vagy az orvosi rendelő közelébe építsenek-e fel. A gondok akkor kezdődnek – miként azt láthattunk például Cseke Eszter és S. Takács András On the Spot – A helyszín: Afganisztán című dokumentumfilmjében –, amikor egy helyi kormányzó a donorországok adófizetőinek pénzéből a generátor helyett inkább mecsetet szeretne a főtérre, vagy légkondicionálót a saját irodájába. Vagy akkor, amikor a PRT biztonságát szavatoló információkért a kormányellenes erőkkel kapcsolatot tartó helyi vezetés pénzt követel…
Természetesen csökkenti a segélyezés hatékonyságát az afgán társadalom korruptságának közismerten magas mértéke...