péntek, július 09, 2010

Baghlani hírek a tálibokról

Rámentem a Pajhwok honlapjára, mert kerestem, hogy ki is az új bagláni rendőrfőnök. És mit látok, rengeteg hírt a tartományról és a tálibokról.

Itt van a kedvencem az árnyékormányzókról. Egyszer már említettem, de akkor nem voltak linkeket. Szóval a május 20-i hír, hogy Mullah Rohullah-t és néhány társát megölték korábban. Ő volt a Pakisztánban elfogott Mir mohamed utódja. A következő hír június másodikáról, hogy az utódját is elfogták. Bár ez a hír nem adja meg nevét, az előző hírből kiderül, hogy a Mollah Mobariz-nak hívták az illetőt. kíváncsi lennék, hol van, vagy lehet már szabadon engedték?

Majdnem egy hónapos az a hír, hogy elfogták Dade Khudát. Ez egy régi arc Andarabból. Nevét már 2006-ban is emlegették, igaz például, amikor tavaly ott voltam novemberben, akkor azt mondták róla, hogy már régen nem járt erre. Sajnos a hír nem mondja, hol fogták el, ez bizonyos szempontból indikatív lenne. Az a rossz, hogy egy ennek az embernek a nevét annyiféle módon írják, hogy egy mondatot sem találok róla, azok közül, amit idáig írtam.

Legalább két hír foglalkozik a mobilhálózat ügyével, amit itthon csak a pletyka szintjén hallani. A tálibok megfenyegették a szolgáltatókat, hogy ha nem kapcsolják ki tornyaikat este hat után, akkor felrobbantják őket. Eszerint a hír szerint: Taliban militants have banned four mobile phone networks from operating at night in Baghlan-i-Markzai, Nahrin and Dahana-i-Ghori districts over the past 10 days.

A hír májusi, de még mindig ez a helyzet az információk szerint. Itt van egy hosszabb hír róla.

Egyébként meg viszonylag sok hír van arról, hogy vesznek a tálibok. Nyilvánvalónak tűnik, hogy ez összefüggésben áll az elmúlt hónapok ISAF és ANA műveleteivel, de felmerül a kérdés, hogy mekkora emberi tartalékokkal rendelkezik a szervezet.

Ja és még két hír: az egyik, hogy a tálibok mennyi járást ellenőriznek, a másik, meg hogy a tálibok még a tartományi központban is szabadon járnak kelnek.

9 megjegyzés:

Névtelen írta...

Hát az utolsó kettő hír elég kemény.

Üdv,
B. Ádám

smalladam írta...

Azért az érdekes, hogy a tálibok fel akarják robbantani a mobilszolgáltatók tornyait, miközben ők maguk is használják a mobilhálózatot.

Névtelen írta...

Szerintem csak ott akarják felrobbantani, ahol nem tudnak megegyezni. Egyre kevésbé merik használni a mobilt, mert egyre többet hallgatják le őket.

Délen és keleten már biztos nem használják.

Bár most eszembe jut, hogy amikor volt az a dokumentumfilm a baghalni hizbisekrőpl , akik képtelen voltak egy máűködőképes IED-t összerakni, nos ott mobilt használtak a kommunikálásra. Bár lehet azóta Baghlanban sem lehet így könnyelműsködni.
wp

Névtelen írta...

nem csak akarják, fel is robbantját
pekben is csak nappal van szolgáltatás és akkor sem mindig

Névtelen írta...

Az ellenállók még mindig jobban tudnak alkalmazkodni a "fakerekes" módszerekhez, ha kommunikációról van szó. Nem hülyék és biztosan rájöttek, hogy nem csak lehallgatják őket, de az ISAF csapatok maguk is előszeretettel használják a mobil telefonokat. Rájöttek, hogy az ellenség számára nagyobb érvágás ez, mint maguk számára.

Névtelen írta...

Kedves Péter!
Az általad említett filmben az IED működött,csak épp a "humán faktorral" volt gond.

Egyébként 1800 után valóban nincs mobil szolgáltatás PeK környékén.Sokszor nappal is csak módjával.

Üdv!

K.T.

Névtelen írta...

Érdekes, hogy a legnyilvánvalóbb okot senki sem említi ...... a NATO számára a rosszfiúk éjszakai mozgásáról információt adó helyieket próbálják elnémítani. Egyébként miért pont este?

Névtelen írta...

Az ellenállók tapasztalatai alapján a tervezett tevékenységeiket igyekeznek a sötétedés időszakában végrehajtani a szövetséges erők ellen, amikor az éjjellátók használhatósága még korlátozott. Az afgán biztonsági erőkkel szemben - mivel ők még csak korlátozottan ellátottak éjjellátókkal - egyértelműen kihasználják az éjszakát (jobb helyismeret, stb.), pláne, hogy már a felkelők is egyre gyakrabban jutnak hozzá éjjellátókhoz!

Névtelen írta...

a www.bundeswehr.de hírei alapján gőzerővel folynak a hadműveletek Baghlanban is. Lassan nincs olyan nap, hogy ne lenne valamilyen hír a Baghlanban és Kunduzban végrehajtott támadásokról.