csütörtök, március 11, 2010

CIVREP fejlesztések Baghlanban

Írtam egy cikket a Volumen nevezetű fejlesztési újságba, amely elsősorban két fontos dokumentumot mutat, valamint azt, hogy a magyar PRT civil képviselője, a CIVREP, aki egyébként a Külügyminisztérium nagykövete, és a rendőrök mellett a tábor egyetlen állandó nem-katonai tagja, milyen programokat próbált megvalósítani.

Vicces, de ő van legrégebb óta a táborban (két éve), így minden túlzás nélkül állíthatjuk, hogy a legalaposabb ismeretekkel ő rendelkezik. Ráadásul nyelvtudása és habitusa miatt sok afgán civilt, politikust stb. is ismer. Az évi 459 millióból ha jól melékszem olyan 17 vagy 20 millió felett rendelkezhet, és amiről a cikkben is írok, a helyi kapcsolatok, a helyi infok miatt sikerült ezt a pénzt úgy elkölteni, hogy ezzel sikerült még mellé másik tízmilliókat? százmilliót? bevonni. A sztori elolvasható a cikkből, de konklúziómat ide másolom:

Magyarország fejlesztési tevékenységének irányait tekintve nagyrészt kirajzolódik, hogy mi lenne hosszútávon is működőképes. Megerősített civil jelenlét a magyar PRT-ben, a fejlesztési keret növelése (legalább az 500 milliós forintos szintig), és a döntéshozataliszint „leszállítása" Budapestről Pul-i Khumriba. Itt a diplomaták, fejlesztési szakemberek, NGO-k és a katonák közösen a legjobb döntéseket tudnák hozni, és a pénzt a lehető leghatékonyabban tudnák elkölteni.

egyébként most már jó lenne valami másról is írni, mert kezd kicsit unalamassá válni ez az állandó "baglánozás".

Nincsenek megjegyzések: