hétfő, március 22, 2010

Afgán biztonsági erők

LÁtok egy hosszú Newsweek cikket ezzel a címmel: The Gang That Couldn't Shoot Straight. Hosszú, hosszú cikk a rendőri erők bénaságáról. Hat milliárd dollár és semmi értelme az egésznek. A rendőrök továbbra is korruptak, eladják a lőszert és a fegyvereket a táliboknak, nem tudnak egyenesen lőni, stb. Millió ilyen történet van, a magyar rendőrök is tudnának mesélni párat (szoktak is). Az afgán rendőrök egy részéről (mert van rendes, tisztességes rendőr is) pontos képet fest az a video, amit egy mobiltelefonnal készítettek, és amelyet először a BBC perzsa nyelvű adása sugárzott Afganisztánban (és a világban). Olyan kivételes helyzetben vagyunk, hogy az eset Baghlán tartományban történt, már nem emlékszem, hogy a Dahan-e Ghori járásban, vagy Dand-e Ghori kerületben. Majd valaki megmondja a kommentelők közül.

Nem tudom betenni, innen megnézhető a video.

Mint látszik,a tálibok és a rendőrök nincsenek túlságosan megijedve egymástól, sőt néhányan egészen barátságosan elvannak. Állítólag a járási rendőrfőnök is rajta van a képen, aki nem tudom, hol van most, de 2010 elején még a helyén volt. Ja a video tudtommal 2009nyarán vagy tavaszán készült.

A kérdés, hogy már annyi ideje meg a képzés és még mindig semmi hatása nincs, akkor nem kellene a valamit csinálni? Újragondolni? Nyilvánvalónak tűnik, hogy az eddigi képzés nem ér semmit. Miért?
Rossz az emberanyag (ezen nem lehet változtatni)
Rossz az oktatott anyag (nem azt és nem úgy tanítjuk, hogy hatásos legyen)
Rosszak a kiképzők (a kiképzők nem érdekeltek a helyzet javításában, megváltoztatásában, mert nincs elszámoltatás - a Dynacoprt évek óta veszi fel a zsét, és nem rúgta seggbe még senki - vagy olyat kellene oktatni, amit nem tudnak az oktatók). Ezek után világos, hogy rendőrképzés az elmúlt 8 évben csak azért folyt, mert ez politikailag korrektnek számít, illik csinálni.

Miután így kipuffogtam magam még egy hír a hadseregről, hogy elérte a 110000 fős létszémot. Először a mennyiség, és bízzunk benne, hogy utána jön majd a minőség is.

A z utolsó hír, hogy újabb 2500 amerikai katona jön Észak-Afganisztánba. A cikk sem egyértelmű, mert lehet úgy érteni, hogy akkor ez már a második 2500 fő, azaz 5000-ren lesznek, de lehet úgy is érteni, hogy most jön a régen megígért 2500 fő. Ki tudja?

13 megjegyzés:

Névtelen írta...

Szerintem a cikk közvetve jól mutatja azt is, hogy mennyire értelmetlen az egész afganisztáni misszió. Kutyából nem lesz szalonna. Olyan nagyok a világnézeti különbségek (szép szóval: interkulturális), amit nem lehet még évek alatt sem áthidalni. Az afgánok törzsi és vallási alapokon nyugvó értékrendjét nem lehet látványosan megváltoztatni. Ezzel próbálkoztak már mások is különböző módszerekkel, de nem jött össze nekik. De mit is várunk, amikor a hazai környezetükből kiragadt és a "nyugati" országokban asszimilálódott afgánok esetében sem mindig történik ez meg!? Amennyiben ezek az emberek ott saját közösségeikben - csoportjukban - élhetnek, akkor ez a változás még lassabb! Attól, hogy valamit oktatunk és tanítunk nekik ott, attól még nem fog változni a felfogásuk. Ahhoz nevelni is kellene, ami viszont már sokkal nehezebb, főleg az ottani környezetben. Szerintem a nevelés kérdése nem is nagyon szokott felmerülni a feladatok között. Mindenki azt hiszi, hogy "bérreformmal" (pénzzel) meg lehet oldani a problémát. A helyzet erre erősen rácáfolni látszik. Ez egy hatalmas különbség Irak és Afganisztán között. Az irakiak a társadalmi fejlődés egy magasabbnak számító szintjén álltak és az ő értékrendjük jóval közelebb áll a "miénk"-hez, mint az afgánoké. (Természetesen minden relatív!)

Névtelen írta...

Érdekes az iraki polgárháború idején ugyanezt mondták az irakiakról is. Hogy törzsiségben élnek, meg a kultúrális különbségek stb. Érdekes megfigyelni, hogy ahogy ott rendeződik a helyzet (afgiban meg romlik), úgy alakul át ez a közbeszéd. Most az irakiak különbek, magasabb kulturáltsági fokon állnak stb.

Névtelen írta...

Nem hiszem, hogy az iraki és az afgán törzsi viszonyokat egy lapon lehetne tárgyalni.

Névtelen írta...

http://www.honvedelem.hu/cikk/0/19054/talibok_nem_targyalnak.html

Névtelen írta...

Most már nem hiszed, hgy egy lapon lehet tárgyalni, de 3 évvel ezelőtt még at hitted. Mit fogsz hinni újabb három év múlva. Az a baj, a tömegek látásmódja a aktuális helyzettel változik. Amíg Irak szar volt, addig az irakiak is kezelhetetlenek, tradícionálisak, vakhitűek voltak. (annak látta őket mindenki). Amint kijöttek a kátyúból, már is különbnek tartjuk őket az afgánoknál.


Lehet, sőt biztos hogy mások mint az afgánok. Engem az zavar, hogy ezt a sok okos csak akkro veszi észre, és csak attól veszi észre, hogy itt javul, ott meg romlik a helyzet.

Zig írta...

Ngyon jó az Economist cikk!

Azon gondolkodom, hogy annak idején, amikor a mi Európánk államai azon a fejlettségi szinten voltak, mint Afganisztán mostanság (nem technológiai értelemben, hanem az államszervezet szempontjából) akkor minálunk milyen rendőri szervezet volt. A válasz pedig az, hogy olyasféle rendőrség egyáltalán nem volt, mint ami mostanság, hanem volt katonai karhatalom rendészeti feladatokra (is) igénybevéve, voltak még detektívek, akik városi népek voltak és jellemzően (ma úgy mondanánk: kiemelt) bűnügyi nyomozásokat végeztek és volt még a titkosrendőrség, akik az állam külső és belső ellenségeire vadásztak, méginkább pedig az uralkodó saját ügyeit intézték. Esetleg korábban a pallosjoggal felruházott földesúr és saját igazságszolgáltatása a saját katonai erejével kiegészítve. Nem tudom, hogy rávilágítottam-e kellőképpen, hogy szerintem milyen koncepcionális zavar lehet egy államban a korát többszáz évvel meghaladó formátumú szervezetet létrehozni. Egyelőre úgy néz ki nem is sikerül írástudatlan embereket oktatni a forgalmi engedély ellenőrzésére. :(

Kedves kollega ment anno oda. Megkérdeztem tőle, minek mész? Mondja: rendőri kiképzőnek. És tudsz-e aknavetővel lőni? Mert arra van szükség. Esetleg még az ellenség megsemmisítésére is szükség lehet. A közúti ellenőrzés tematikájára, vagy a szabájsértési jog rejtelmeinek ismeretére kevésbé.

Üdv mindenkinek, Zig Zag

Névtelen írta...

Névtelen 08:31 :

Honnan tudod, hogy én mit gondoltam 3 vagy 9 évvel ezelőtt, esetleg még korábban? :) Azért mindent még Te sem tudhatsz! Mint ahogy én se, hogy később bejön-e az, amit gondolok immár csaknem 9 éve az afganisztán elleni háborúról. Nem, nem én találtam fel a spanyol viaszt, de szerintem akadnak még páran, akik szerint már a kezdet kezdetén értelmetlen és indokolatlan volt ez a háború.

Névtelen írta...

Zig:

Tetszik a felfogásod. Én is azt szoktam mondani, amikor felvetődik a téma, hogy mindenki gondolja bele magát, hogy milyen lehetett az emberek gondolatvilága és értékrendje , amikor mi írtuk a XIV. szd. végét. Mit szóltunk volna hozzá, ha valaki olyan ötletekkel és akarattal jött volna hozzánk, mint "mi" most Afganisztánba?

Zig írta...

Re: Névtelen 2:57 DU

Normál esetben nem bánnám, ha az amerikaiaknak lenne 6 milliárd dollárjuk elszórni a nagy semmire és így is tennének. Nem ez lenne az első ilyen. Ha jól emlékszem valamelyik GAO jelentésben olvastam pl, hogy éppen 8 milliárd dollárnyi hadianyagukat sem tudják hol van, amit a Sivatagi Vihar és az OPS Enduring Freedom közötti időszakban "adtak fel" csak éppen nem érkezett meg. Legalábbis nem hozzájuk. Azóta a nagyszakálluak társasoznak a "COCOM listás izékkel". A probléma pusztán az, hogy mások is részt vesznek a műveletben ergo a kockázatok is megoszlanak. Innen nem mindegy.

david írta...

sztem "az afganok torzsi es vallasi alapokon nyugvo ertekrendje" meg a "mi Európánk államai azon a fejlettségi szinten voltak, mint Afganisztán mostanság" olyan szintu altalanositasok ami semmilyen szempontbol nem hasznalhatoak, ez utobbi a tarsadalmak unliniaris evoluciojat feltetelezi, amit ennyire szo szerint ertelmezni felrevezeto is lehet.

Névtelen írta...

David: Szerinted nem használható, szerintem meg igen. És nem félrevezetni kívánok senkit, csupán segíteni abban, hogy felfogja a felfoghatatlant. Mert még mindig jobb egy a valóságot jobban megközelítő pontatlan kép, mint egy a valóságtól teljesen elrugaszkodott - saját értékrendünk szerinti - és fals kép. Az senkit ne zavarjon, hogy a nagyvárosokban talál európai fejjel is gondolkozni tudó és akaró afgánokat és esetleg még barátokat is szerez arra felé. A vidék többsége azonban egészen másként gondolkozik és ők a meghatározók. Gondolom, a megállapításais neked is gyakorlati tapasztalatokon nyugszanak, nem csak emléletieken!? (unlineáris evolúció - nagyon "tetszik"!)

Névtelen írta...

http://www.honvedelem.hu/cikk/0/19110/ensz_afgan_lazadok.html

Zig írta...

http://www.militaryphotos.net/forums/showthread.php?177782-Today-s-Photos-Thursday-April-15th-2010

itt van néhány friss kép az afganisztáni rendőrnőkről lövészeten magyar AMD-65 gépkarabéllyal a kézben. Talán nem veszitek rosszmájúságnak, hogy a humánpolitika még nem túl erős arrafelé :)