vasárnap, február 28, 2010

"MegRPG-zett" járőr a Blikkben

Miközben elbeszélgettünk az előző poszt végén a helyi tálibokról (és más ellenállókról :) szóló információk elégséges, vagy nem elégséges voltán, regisztráltam magam a Facebookon, mint a fejlődés egyik megkerülheteten lépcsőfokán (bármit is jelentsen ez a mondat.)

Mindjárt rá is találtam Szabadi Klaudiára a Blikk riporterére, sok, Afganisztánt megjárt katona kedvenc újságírójára (na ő újságíró), aki napokban írt egy cikket a múltkor megsebesült katonákról. Jó, hogy megtette.

Ezen a blogon is foglalkoztam az esettel, a kommentek között, sok érdekes adalék kiderült (nem feltétlenül az esettel kapcsolatban). Két RPG indult a konvoj felé, és mi egyértelműnek vettük, hogy a második talált. Nos Klaudia cikkéből úgy tűnik az első talált és a második ment mellé. Itt egy illusztráció a cikkből


Lengyel László százados volt, aki az anyósülésen ült és ahogy emlékszem ő volt a súlyosabb sérült. Rangjából következtethetek arra, hogy ő volt mondjuk a Force Protection parancsnoka?
Lengyel százados ezt nyilakozta a a Blikknek:
Szinte leblokkoltunk, el kellett telnie pár másodpercnek, amíg felfogtuk, hogy ez bizony a valóság. Csengett a fülünk, röpködtek a repeszdarabok, oldalra néztem, és már jött is a következő, de az már nem ért célt. Nekem pedig hál' istennek megvan kezem-lábam

A magyar PRT eddigi történetéről szólva ezt mondja Klaudia?
Eddig ötször támadtak rájuk a felkelők; tavaly két tűzszerész hősi halált halt, és Lengyel századossal és sofőrjével együtt hárman sérültek meg.

Hááát, ennél azért többször volt támadás, ha csak azokat számolom, amiről a HM/sajtó is beszámolt. A tűzszerészek pedig 2008-ban vesztették életüket.

13 megjegyzés:

Névtelen írta...

Üdv WP: Azert ebben a cikkben is akadnak hibak. Mar csak a szamok is: Ha a szds. 02.07-en sebesult meg, es kb. 102.24-en tert vissza PeK-be, akkor hogy a brontban tolthetett 4 hetet a korhazban? Azt pedig jol sejted, hogy a magyarokat mar joval tobbszor megtamadtak es a sebesultjeink szama is tobb volt, mint harom!! Szerencsere a sebesulesek csak olyan fokuak voltak, amelyek nem kerultek be a hirekbe!
Egy erdekesseg a cikkhez kapcsolodva: hazateres elott par nappal egy banui projekt kapcsan (Banu es PeH kozott tamadtak meg az oszlopunkat) a sebesult szazados visszatert a helyszinre, ahol a helyiek unnepelyesen megkoszontek a munkajat. O volt a kornyekert felelos osszekoto csoport parancsnoka. (Nem FP!)

PeK

loislane írta...

Persze, hogy jóval többször, eztjól tudjuk mi is, de szerintem egyre többen tudják. Mindenesetre, ahogyan a facebookon is reklamált egy katona, itt is ugyanazt tudom reagálni: amíg nekem valaki nem mondja el névvel, arccal, nem értem, milyen alapon reklamál, hiszen őt is védem azzal, hogy nem adom ki. Nem beszélve arról, hogy persze, bizonyára nagy szenzációt lehetne kelteni azzal, hogy most gyorsan leírnánk az összeset, de nem biztos, hogy ez a megfefelő menet. Egyébként pedig egyszer azt is észre lehetne venni, hogy elég nagyot nyitott ezen a téren a minisztérium, én nem emlékszem rá, hogy korábban sajtájt szerveztek volna még aznap, hogy fotót lehetett volna közölni az érintettekről, etc. Nyilván ez az én szempontom, mert én mindig a minisztériummal együttműködve dolgoztam, tudom, "büdös bértollnok" vagyok:), nem is vitatkozom ezzel, sőt nem is kérem ki magamnak.

Névtelen írta...

Ez volt a másik tippem, hogy ő lesz a LT vezetője. Köszönöm. Remélem a századossal majd majd lehet itthon találkozni, olvassa a blogot és szeret beszélgetni nem-katonákkal is :)
wp

Névtelen írta...

udv mindnekinek, a cikkben egy hetet ir a szerzo, nem negyet, nem ertem tehat ezzel mi a gond, mint ahogyan azt se, hogy az elso hozzaszolo, miert nem meseli el az o igazsagat, ahelyett, hogy az ujsagirot tamadja. Mondjuk meselhetne arrol, hogy miert is rohog a HUN-PRT 7 -en az eszaki regioban mindenki...Pontosan ennek a tamadasnak a kapcsan. Nos?

Névtelen írta...

Mért röhögnek rajtunk? elhomályosítani valaki? Van valami konkrétabb oka, vagy csak úgy általában?

Péter, holnap megpróbálok lenézni az Urániába.

Üdv,
Berhidi ÁDám

Névtelen írta...

elhomályosítani=felhomályosítani=felvilágosítani:)

Névtelen írta...

Elég lenne csak azokat a támadásokat és sebesüléseket normálisan összeszámolni, amelyekről jelent meg híradás a médiában! Számszakilag az sem egyezik a cikkben szereplő adatokkal! K

Névtelen írta...

Az egy het korhazi kezeles ugyanugy nem jon ossze, mint negy. A negy het reszemrol felreolvasas volt!

Névtelen írta...

Lemaradt: Elnezest kerek! PeK

Névtelen írta...

Kedves Péter! Elért a Kreatív Blogger díj! Hogy ez mit jelent és mily' kitűnő meg10teltetés olvasd el a téged ajánló blogbejegyzést itt: http://nemfelejtjuk.blog.hu/2010/03/02/kreativ_blogger_dij_17
Üdvözlettel, Zig Zag

Névtelen írta...

02:27 DU: nem csak emiatt röhögnek rajtunk... vagyis ez inkább már nem is röhögés, hanem értetlen vigyor...

Névtelen írta...

Meg is mit kene tenni, hogy ne "rohogjenek" a mieinken? Mifele strategiai - operativ - tatkitkai hibakat latnak az urak?

Névtelen írta...

Ez engem is érdekelne, miért röhögnek?

Azon, ahogy a katonáink végzik a dolgaikat?

Vagy azon, amilyen hátteret kapnak itthonról?

Vagy miért?

Köszönöm,

Ádám