csütörtök, december 17, 2009

Német COIN Kunduzban

Char Dara járásban, Kunduzban pár napja több napos akció indult a helyi ellenállók ellen. 240 afgán katona, 60 rendőr és a német PRT 300 katonája. Az hiszem, ez a felvétel is ennek a műveletnek a során készült, bár nem teljesen világos, mert a riporter egy híd átadásáról/helyreállításáról beszél, ami a táliboknak nem tetszett (amennyire szegényes némettudásom engedi). Minden esetre újszerű látvány német katonákat akció közben látni. Figyeljük a Combat Camerat, ő is ott figyel.


Az első dolgok, ami beugrott ennek a műveletnek a kapcsán, hogy fogják tudni tartani? Ott maradnak az afgán és a német erők utána? Különben mi értelme az egésznek? A nyáron a PRT és az ANA szintén indított egy műveletet Char Dara megtisztítására (Op. Adler/Op. Oqab), a tálibok leléptek, több százan állítólag, motorokkal és terepjárókkal, hogy aztán már egy nappal a művelet véget érte után visszatérjenek.

Na, hova mentek át pihenni, kivárni a csetepaték végét? Állítólag Baghlan tartományba, amely "a magyar PRT felelősségi körzete", ahol a "PRT szavatolja a biztonságot". Mindegy, lépjünk tovább.

A németek ha lassan is, de kezdenek rájönni, hogy az a fajta békés hozzáállás, amit eddig követtek, nem működik. nem arra gondolok, hogy mennyire agresszívan járőrözünk, hány tálibot ölünk, hiszen ez a McChrystal jelentés óta már mindenkinek nyilvánvaló, hogy nem megoldás. A politikai, diplomáciai részre, gondolok. Ez a britek, az amerikaiaknak természetes. ha odamegyek valahova, nem játszom el, hogy kivül álló vagyok, mert nem vagyok az. Ha változtatni akarok valamit, akkor azért megteszek mindent, szóvá teszem, interveniálok, rákérdezek stb.

Itt egy remek cikk a Spiegeltől 2009 tavaszáról. Végre leírják benne, hogy a németek egyáltalán nem elégedetettek a saját kormányzójukkal, Tálibokkal tart kapcsolatot, drogkereskedelemben érdekelt. Évek óta kormányzó, de a németek csak most tették szóvá Kabulban. A britek, amerikaiak, hollandok nem vártak volna ennyit. Más a mentalitás.

Hozzáteszem a kormányzó még mindig hatalmon van, azaz a német diplomácia és katonai vezetés érdekérvényesítő képessége még nem az igazi. De legalább végre megpróbálták.

Ebből a cikkből egyébként kiderül, hogy a kunduzi tábor védelmére a németek beszereztek (130 millió euróért) két fegyverrendszert egyenként 6 db 35mm gpu-val,, amelyek képesek a tábor felé tartó rakétákat időben lelőni. Eszerint nagyon kritikussá válhatott a rakéták száma.

Ami az ellenállókat illeti, a tartományi árnyékkormányzó Salam molla a nyár idején Kandahárba ment, akkora volt rajta a nyomás. Lehet azóta visszatért? A cikk szerint nagyon aktív volt. A helyettesével, Shamsullah mollával interjút is készítette a Spiegel, érdemes elolvasni. Shamsulla felelős egyébként Char Dara-ért.

Lehet, hogy ha egyszer hosszabb időt töltenék el Baghlanban, lehetne ott is interjút készíteni. Biztos találnék valakit, aki ismer valakit, aki ismer valakit, akinek megvan a helyi árnyékkormányzó száma? ha véletlenül itt megvan bárkinek, az email címemre, elküldheti :)

De vissza Kunduzba. A németek már próbálkoztak azzal, hogy kint hagytak a helyszínen egységeket hosszabb időre, persze valószínűleg nem feltétlenül azzal a céllal, hogy tálibokat rettentsék el. Itt van NYT cikkből egy rész. A company of German paratroopers in the district of Chahar Darreh, where insurgent activity is particularly pronounced, fought off a series of attacks and stayed in the area, patrolling on foot and meeting with local elders for eight days and seven nights.
The longer we were out there, the better the local population responded to us,? said Capt. Thomas K., the company?s commander. Another company relieved them for three days but then abandoned the position, where intelligence said that a bomb was waiting for the next group of German soldiers.

Szerintem az utolsó előtt mondat a kulcs, amit a táborban lakó katonák, a külső informátorokra és lehallgatásokra támaszkodó katonai erő el sem tud képzelni. Hogy egy idő után szóba állnak az emberrel, és minél tovább vagy kint, annál többet fogsz hallani.

Az idézet elsősorban arra mutat, van-e, lenne-e az egy ilyen akció mögött politikai akarat (a katonák megtudják csinálni, csak Berlinben hajlandóak-e vállalni a veszteségeket?)

A FAZ cikke rámutat egy másik problémára is, bár nekünk magyaroknak elég hihetetlen, hogy még a német katonák sem érzik magukat teljesen elégedettnek: Ahhoz, hogy a PRT bemenjen a tálibok uralt területekre, több katonára, MEDEVAC-ra (gondolom ami va, nem elég gyors), támadóhelikopterekre, The Bundeswehr does not penetrate into the heartland of the Taliban. Das unwegsame Gelände westlich von Kundus ist mit „Dingo“ und „Fuchs“, den beiden Patrouillenwagen der Truppe, nicht zu durchqueren. The rough terrain west of Kunduz has not crossed with "Dingo" and "fox", the two patrol cars the troupe to. Um in die Dörfer zu kommen, wären Operationen abgesessener Infanterie notwendig. To get into the villages, dismounted infantry operations would be necessary. In Anbetracht der Ausrüstung und der Personalschwäche der deutschen Truppen in Kundus ist das nicht möglich. In view of the equipment and personnel weakness of the German troops in Kunduz is not possible. „Wir bräuchten Transport- und Kampfhubschrauber, die uns hineinbringen, Feuerschutz geben und aus Notlagen evakuieren können“, sagt ein Feldwebel. "We need transport and attack helicopters, which can give us hineinbringen, fire protection and evacuation from emergency situations," says a sergeant. „Wir bräuchten funktionierende Fernmeldeverbindungen und mehr Soldaten, um die Orte anschließend so lange zu halten, bis afghanische Sicherheitskräfte nachrücken. "We need a functioning telecommunications links and more soldiers to keep the place then so long, moving up until Afghan security forces. Doch alles das haben wir nicht.“ But everything that we have not. "

Na jó, most már megpróbálom befejezni a posztot, mert kicsit hosszú lesz. Az amerikai csapaterősítésből nekem kimaradt, de ebben a riportban benne van, hogy az amerikai erők egy része Észak-Afganisztánba fog jönni, Mazar-ba és Kunduzba. Érdekes módon németeknek is eszükbe jutott az ami nekem, hogy ha nem történik változás Baghlanban/Kunduzban, a jelenlegi irányítás alatt (magyar/német), hogy akkor az USA majd átveszi a dolgok irányítását: Sollten die USA ihre Kräfte im Norden demnächst wie geplant verstärken ( Kunduz und Mazar-e-Sharif sollen zu den zehn Schwerpunkten im Land gehören ), könnte der Einsatz der Bundeswehr in Kunduz endgültig irrelevant werden. Should the U.S. step up its forces in the north near future as planned (Kunduz and Mazar-e-Sharif are among the top ten priorities in the country are), could be the deployment of the Bundeswehr in Kunduz finally irrelevant.

11 megjegyzés:

Névtelen írta...

""PRT szavatolja a biztonságot"" Szerintem itt már tübbször is volt róla vita. A PRT nem tudja és nem is akarja a tartományban szavatolni a biztonságot. A projektjeivel és programjaival esetleg hozzájárul a biztonság megszilárdulásához. A biztonság szavatolásának feladata a ASF-é! Őket lehet támogatni de nem közvetlen, hanem közvetett eszközökkel. Ellenkező esetben a "megszálló" jelző rögtön életbe lépne a magyarokkal szemben, mint ahogy a németekkel szemben ez már általános vélemény kezd lenni a kunduzi tartományban! Az RCN parancsnokai nem igazán értik, hogy a magyarok igen korlátozott katonai képességei ellenére miért tudnak sikeresebbek lenni a saját tartományukban, mint a németek Kunduzban. Pedig a válasz elég nyilvánvaló: Jóval kevesebbet avatkozunk be afgán belügyekbe! Másként - szerintem - nem is lehet!

Névtelen írta...

Először is idézőjelbe tettem, pont ezért. Másrészt a Szekeres mondta többször, azárt hittem, hogy ez a feladat. Azóta már megfejtettem a dolgot és látom, hogy teljesen már van leírva a honlapon.

Egyébként elárulnád mitől tartod sikeresnek, vagy sikeresebbnek a magyar szerepvállalást a németnél?
üdv
wp

Névtelen írta...

Elég ha megnézed, hogy hányszor támadják a németeket és hányszor a magyarokat! És nem csak akkor, amikor a németek "tálib" területre "tévednek"! Természetesen ez a fajta "siker" csak viszonylagos. Jelen esetben a németekkel összehasonlítva. A németek alapvetően már elvesztették a helyiek bizalmát, mert nem tudják teljesíteni az ígéreteiket. A magyarok valószínűleg kevesebbet szoktak ígérni. Így például a biztonsággal kapcsolatban szinte semmit. Már az elején letisztázták, hogy ez az afgánok belső ügye. Minket annyiban érint, amennyiben minket akarnak támadni. Art pedig erős forráskritikával kell kezelni, amit a politikusok mondanak! :)

Névtelen írta...

http://www.bundeswehr.de/portal/a/bwde/kcxml/04_Sj9SPykssy0xPLMnMz0vM0Y_QjzKLd443DnQHSYGZASH6kTCxoJRUfW99X4_83FT9AP2C3IhyR0dFRQCsXOUq/delta/base64xml/L2dJQSEvUUt3QS80SVVFLzZfQ180QzU!?yw_contentURL=%2FC1256EF4002AED30%2FW27YSH8S207INFODE%2Fcontent.jsp

A németek tovább folytatják tisztogató akcióikat Kunduz városától nyugatra.

Unknown írta...

Módosítok: a németek és belgák által mentorált ANA-erők folytatják ezt a tevékenységet! :)
Riport Nógrádival. Érdekessége, hogy korábban a BW honlapján pont azt írták, hogy a két amerikai pilóta akart nagyobb "töltettel" támadni és Klein ragaszkodott a kisebb tömegű, de azonos számú (2) bombákhoz! Nógrádinak más forrásai lehetnek. http://www.honvedelem.hu/cikk/0/17589/nogradi_nem_csitul_a_botrany.html

Névtelen írta...

http://www.honvedelem.hu/cikk/0/17589/nogradi_nem_csitul_a_botrany.html

géza írta...

kedves első névtelen: azért ne felejtsük el, hogy mióta a magyar prt baghlanban van rohamosan romlik a tartomány biztonsága. és ez tény. 2009-ben eddig legalább 40 katonát, rendőrt, kormányzati személyt öltek meg tálibok és kb 50 tálibot pedig az afgán hivatalos fegyveresek, illetve nemzetköziek. ha csak a számokat nézzük ez a helyzet, vagyis nem biztonságos a tartomány. a prt sok helyre már el sem megy.... és nehogy már azt higgyük, hogy az afgánok nem tekintenek megszállónak egy idegen fegyverest! mi a ráknak kellenek akkor a fegyverek??? azzal csináljuk a békét meg építjük az iskolákat??? - azt lehet anélkül is csinálni!! ez egy fucking háború... és a szovjetek is ugyan úgy csinálták az utakat, mecseteket, hidakat, sőt... akkor ők sem voltak megszállók? (ja persze nem, mert őket is behívta az akkori "legitim" kormány ensz alapokmányokra hovatkozva -- ez is tény 1ébként...)

géza írta...

szval a képlet bonyolultabb 1 picit. az afgánok többségének már elege van a tálibokból ugyanakkor az idegen katonákből is. és elegük van a hárborúból - még ha alacsony intenzitású is. biztonságot szeretnének és azt, hogy normálisan tudjanak élni. Sajnos amit eddig a nemzetközi közösség tett, az nem érte el ezt az eredményt.

Névtelen írta...

Üdv Géza!

Senki se írta, hogy a biztonsági helyzet javult volna Baglanban! Teljesen egyetértek a véleményed legtöbb részével. Nem az hangzott el, hogy a magyarok sikeresek, hanem az, hogy sikeresebbek, mint a németek és hogy a siker viszonylagos. Jelen esetben csak egy összehasonlítás a németekhez képest. Olyat sem állítok, hogy ne lennének, akik a magyarokat is megszállónak tartják, viszont a tartomány nagy többsége még elfogadja a magyarok jelenlétét, mert több hasznot tud belőlünk húzni, mint amennyire zavarja a jelenlétünk. A németekről Kunduzban ezek már közel sem mondhatók el!

Névtelen írta...

Nem tudom Nógrádi információi más információk esetében mennyire pontosak, de ebben biztos téved (az interjúból):
"Sajnálatos tény, hogy az amerikaiak és a britek után, a németek szenvedték el a legtöbb áldozatot a harcok során – árulta el a biztonságpolitikai szakértő."

A németek a negyedikek "csak" és épp csak megelőzik a franciákat. Szegény kanadaiakról mindenki megfeledkezik
Z

Névtelen írta...

http://www.hm.gov.hu/honvedseg/missziok/afganisztan_prt/szekeres_afganisztan_2009