csütörtök, augusztus 20, 2009

Update - Támadások Baghlanban a választások napján

A Pahjwok weboldalán még van némi hír a baghlani támadásról, ebből kiderül az is amit a Kossuth krónikában hallottam, miszerint az ANA és vele az OMLT is részt vette a harcokban. A hír szerint 21 halott volt a tálib oldalon, egy ANA és civil sebesültek. Mindjárt átesett a tűzkeresztségen az új OMLT.

Valahol olvastam, hogy tegnap az ellenállók duplaannyi támadást követtek el, mint egy "átlagos" napon. Szám szerint 73-ra emlékszem, de ez egy kicsit kevésnek tűnik. Mai hír szerint még Balkh tartományban is megsemmisítettek egy autót, amely a szavazólapokat szállította. Bár, most hogy ezt írom az is lehet, hogy valamelyik jelölt intézte el, amelynek nem tetszett az előzetes eredmény.

A kommentárok szerint nagyon sok volt az erőszak, ezért nem mentek el az emberek szavazni. Nekem annyira nem tűnt erősnek, sokkal inkább az apátiának és a technikai nehézségeknek gondolom. Szintén olvastam valahol, hogy pl Helmandban egyetlen helyen nyitott ki szavazó kör, annyira hatásos volt a megfélemlítés.
Az AP friss híre a választásokról külön említi Baghlant, ahol a helyi ellenállók (nem tálibokat írnak, hanem insurgent-eket) egy koordinált támadásban 14 szavazó kört támadtak meg, és a támadásokban meghalt több rendőr mellett a Baghlan város rendőrfőnöke is. Akkor gondolom ez megint a pastuk lakta északi rész lesz.

Militants carried out a string of assaults around the country. In northern Baghlan province, insurgent attacks closed 14 polling sites, and the police chief of Old Baghlan city and several police were killed, said Abdul Malik, the provincial election director.

"Some of the stations are open, with the presence of our personnel, but there is no one coming to vote. I told them to wait until the end of the day before coming back," Malik said.

13 megjegyzés:

Névtelen írta...

Kozben az OMLT nehagy mentora es az altaluk mentoralt egyik ANA szazad harcba keveredett. Ha hidnal, akkor valoszinuleg az ugynevezett "romai" hidnal.

Névtelen írta...

Ne hidd, hogy az uj OMLT-nek ez lett volna az elso harcerintkezese. Legfeljebb nem kotik az orrunkra. Ennek az osszecsapasnak viszont nagy a hirerteke, hiszen a valasztasok napjan tortent.

Névtelen írta...

Hidd el nem konnyu nem hinni dolgokat ilyen esetben, mikor az ember csak a nagyon vékony valóság, tények mezejéről próbál valamit kitalálni meglátni. Addig amíg nincs más info, az ember abból főz amiből tud, abból hisz, amit olvasott. De köszi a komentet, ez is benne lesz a következő tanulmányban valahogy.
üdv
wp

Névtelen írta...

En ugy gondolom, hogy az OMLT egy kicsit hasonlít a KMCS-re, amelynek az akcioit szinten nem kotik az orrunkra. Az OMLT viszont a nagyobb nyilvansossag miatt nem bujhat teljesen ki a media figyelme alol. Egyebkent eleg a hireket olvasni es par kovetkeztetest le lehet vonni. Pl. Ha mozdul az ANA, akkor altalaban az OMLT egy resze is vele egyutt mozdul! Egyebkent eppen most "fogtam meg" a nemeteket is. A 20-i baglani "kirandulasukrol most ok sem adtak hirt. Pedig tobb forras szerint is ott voltak! :)

Névtelen írta...

Sziasztok!

Egy rövid hozzáfűznivalóm lenne ehhez a témához. Ezen az oldalon találtam lehetőséget arra, hogy felhívjam a figyelmet egy tévesen keringő hírre. A hírszerzőn is olvastam, a hírtvben is hallottam, hogy, idézem; "Baglan Pol-e-Kumritól néhány kilométerre fekszik. Ez utóbbi mellett működik a Tartományi Újjáépítési Csoport (PRT) magyar bázisa, amelynek katonái sok egyéb mellett az afgán haderő tagjainak kiképzésében vesznek részt." Tehát. Az afgán haderő kiképzésében az OMLT vesz részt, a PRT-nak egészen más feladatai vannak. az meg már egészen mellékes, hogy aki ilyet ír, hogy Baghlan néhány kilométerre fekszik PeK-től, az először is nézze meg térképen mégegyszer, aztán nézze meg élőben is. Hátha változik a véleménye. Üdv, dzsangdzsu

Névtelen írta...

Sziasztok.

Nem kotozkodeskent de:

A PRT feladatakore itt olvashato:

" PRT tábor üzemeltetése, fenntartása, őrzés-védelme,
civil szakértők, tanácsadók elhelyezése, ellátása és védelme,
a civil környezet, helyi lakosság bizalmának elősegítése,
személyek, szállítmányok kísérése, biztosítása,
a NATO és ezen belül a magyar katonai jelenlét demonstrálása,
átvonuló szövetséges erőknek, személyeknek segítségnyújtás,
az Afgán Nemzeti Hadsereg kiképzésének, felkészítésének segítése,
az afgán rendőrség tanácsadással történő segítése."

Szoval a feladatai kozott van az ANA kikepzese is csak eppen amikor indult akkor meg nem volt Baghlanban egy fia ANA sem. Mire odakeveredtek addigra meg lett OMLT. (Sot most mar a rendorsegi OMLT t is kezdik szervezgetni POMLT neven.)

Ha jol tudom a tavolsag kb 20 km a ket varos kozott. Ha ugy vessuk ezt ottani viszonyok kozott ez nem szamit nagynak.Igaz par km nek se mondhato.
Osszehasonlitasul:

(Egy 152 mm es önjaro löveg mint pld Jacint Sz vagy a Dana 20- 27 km re tud ellovoldozni.)

Egy hazilag gyartott Kasszam raketa meg 10 km re repul.

Sarga Toyota Corollaba ulo ongyilkos merenylonek a tavolsag kb fel ora, ha nem siet. :)

Udv Flashbang

Névtelen írta...

Na sziasztok megint!

Már vártam a válaszkommentet, és nagyon örülök neki. Ha érdekel, szívesen beszélgetek ezzel a témával kapcsolatban olyanokkal, akik valamennyire benne vannak ebben a témában. Most többet nem, de bizonyos kérdéskörben szívesen vitázom, mert azokkal, amik a neten megjelentek, lehet vitázni. Itt is volt erre vonatkozólag felvetés, hát jöjjön, amminek jönni kell, természetesen keretek között. Üdv, dzsangdzsu

Névtelen írta...

Hello Dzsangdzsu

Pontosan miről is vitatkoznál? Ha szeretnél vitaindítót írni, küldjed felteszem. Vagy szóban vitatkoznál (egyszerűbb lenne:)?
üdv
wape

Névtelen írta...

hello wape!

Élőszóban könnyebb lenne, állok rendelkezésedre, de itt is olvastam, meg sok netes portálon olyan dolgokat, maik közelítenek ugyan a valósághoz, de vannak eltérések. Nyilván nem lehet teljesen felfedni mindent, ezt te, mint boztonságpolitikával foglalkozó, tudhatod, de lenne hozzáfűznivalóm egy-két megjelent íráshoz. üdv, dzsangdzsu

Névtelen írta...

Szia Dzsangdzsu!

Sajnos abból a kevésből kell "alkotnunk", amit hajlandóak az orrunkra kötni, esetleg külföldi sajtóból elhallunk, illetve így-úgy kilogikázunk.

Az általad felhozott példa szerencsére az itteniekre nem érvényes, de a média igen nagy szamárságokra képes.

Külön kedvencem az AK géppiszoly :D

Üdv!

B. Ádám

Névtelen írta...

AK géppisztoly??? :D:D:D ezzel nem is találkoztam, de hatalmas. vagy inkább durva? :D kacagnom kell. Igen, tudom, hogy abból kell gazdálkodni, amit a média nagy kegyesen kitár, és annak örülök is, hogy vannak olyanok, akik átlátnak ezen és összelogikáznak egész jó dolgokat, persze - és ez most nem sértés - vakon, ami legalább közelít az igazsághoz. És örülök annak is, hogy van ez a blog, nagyon hasznos, és jó látni, hogy azért van ebben az országban, akit érdekel, hogy mi van a magyar katonával, él-e, hal-e ? sarkítva. De azért a vakon kirakózásból is születnek olyanok, hogy húha. de legalább megy a próbálkozás és ez nagyon jó. üdv, dzsangdzsu

Névtelen írta...

Nem csak a média. Az egész HM alig csurrant-cseppent valamit. A PRT az már nagyjából körüljárt, de a többi...

Üdv!

B. Ádám

Névtelen írta...

ahhoz, még, hogy nemcsak a média, de a hm sem, lenne hozzáfűznivalóm, de azt itt nem lehet :(
üdv, dzsangdzsu