szerda, június 10, 2009

Harcban az OMLT

Nos tegnap valami olyasmi történt, amire azt hiszem még nem volt példa és katonai berkekben más sokan számítottak. A HM MTI-hez eljuttatott, és ott 21.11 kiadott sajtó közleményéből a következő dolgok derültek ki.
- ANA/OMLT járőr Pol-e Khumritól északra mintegy 40 km-re hajtotta végre feladatát, amikor magyar idő szerint a hajnali órákban ellenálló csoportba ütközött és tűzharcba került.
- A tűzharc során saját áldozat nem volt
- A tűzharc során a másik oldalon: 12 fő életét vesztette, 5 fő fogságba esett, továbbá számos fegyverzeti eszközük került az Afgán Nemzeti Hadsereg birtokába.
-
A művelet során a járőr segítségére sietett egy, a belga hadsereg által mentorált afgán zászlóalj is.
- AZ OMLT/ANA zászlóalj légitámogatást kért és kapott.
- A művelet 17 órakor ért véget

Hátradőlök a karosszékembe és azon gondolkodom, hogy itt minden azt mutatja, hogy ez volt talán idáig a legkomolyabb katonai akció, mióta a magyar PRT van a tartományban.
- Hajnalban kezdődött, délutánig tartott
- Rengeted katona volt, bár a hírek nem tiszták, abból szempontból, hogy akkor mind a két zászlóalj ott volt végül vagy csak alegységek. De ez így is több száz.
- Helyi mértékkel nézve rengeteg halott. Az könnyű célpontokat támadó öngyilkos merénylőket leszámítva ennyi halott még nem volt, arról nem is beszélve, hogy a helyi ellenállók között ilyen veszteség még nem volt.

Öt nappal korábban (juni 4.) volt egy hasonló esemény, valszeg ugyanott. Az akkori HM hír szinte szó szerint ugyanez volt. 40 km-re Puli Humritól északra. Az OMLT egyik része? alegysége futott be támadásba, ahonnan áldozatok nélkül sikerült visszavonulniuk. Sőt most nézem, március 9-én is Puli Humritól kb. 40-re északra érte támadás a magyar PRT járőrét. Meg kellene már néznem egy térképet, hol van ez a 40 km-es pont. Hol robbantották fel az első magyar tűzszerészt? Az 48 km-re volt.

Figyeljünk a szavakra és megtaláljuk az ellentmondást. A mostani HM közlemény szerint egyszerűen csak annyit mond a járőr feladatát hajtotta végre, amikor ellenálló csoportba ütközött. Mindezt hajnalban? A teljes OMLT, amerikaiak-magyarok együtt? Nem furcsa?

Két dolog lehetett:
1. Ismét lesből támadták az OMLT-t, amely az nem csak hogy nem vonult vissza, hanem felgöngyölítette a helyi társaságot vagy annak nagy részét.
2. Visszament a zászlóalj a napokkal korábbi esemény színhelyére és visszaadta, azt amit kapott. Reggel, túlerővel, meglepetésből. Ez megmagyarázná a hajnali kezdetet és az ellenállók veszteségeit.

A rengeteg talált fegyver is utalhat arra, hogy azt valahol felhalmozva találták. Húú ez eredeti gondolat volt Péter. De úgy értem, hogy annak nincs nagy valószínűsége, hogy a én vagyok az ellenálló és rajta akarok ütni a kormányerőkön, és ehhez kiválasztok egy helyszínt, akkor ott van annak a közelében nagy mennyiségű fegyvert rejtek el. Hiszen a rajtaütés után úgy is elszaladok. Ha viszont az OMLT ütött rajta a figurákon otthon, a bázisukon (lenne ilyen nekik), akkor ott lehetett mit találni.

Ez persze oda vezet, hogy ha az OMLT ilyen "egyszerűen visszament a korábbi támadás helyszínére és rajta ütött az ellenállókon, akkor valószínűleg pontos információkkal is rendelkeztek az ellenállókról. Azt meg nem az elmúlt négy napban szerezték. Mire akarok kilyukadni. Hogy talán a legtöbb csoportot ismeri a magyar/ISAF/afgán felderítés, csak nem tud, mer hozzányúlni. Ebből a szempontból most az afgán hadsereg nem laca-facázott. Növeli a reputációjukat a lakosság körében? Nem tudom.

Ami furcsán hiányzik a közleményből, azaz, hogy ki is volt az ellenfél. Az ellenzéki csoport kifejezés jótékony homályban hagyja, hogy ezek most helyi tálibok voltak? Hizb-i Iszlami volt? Dade Khuda molla csoportja volt? Valami szigorúan helyi a fentiekhez nem kapcsolódó társaság volt, akikről még nem beszélt senki nyilvánosan (hát ez tényleg nem egy nagy dolog!).

Amennyiben a dolgok tényleg olyan flottul mentek, mint a rövid HM hír sugallja, akkor ez most az OMLT és az afgán katonák közötti barátság, bajtársiasság, együttműködést, bizalmatlanság csökkenését is jelenteni fogja. Reméljük.

Gyorsan továbbugorva, a tegnapi esemény egy dolgot tisztáz számunkra a PRT-val való kapcsolat szempontjából. A PRT gyorsreagálású egysége a hírek szerint nem volt ott, nem ment ki megsegíteni az OMLT-t. Ezt nem valami megrovásként mondom, hanem egyszerű ténymegállapításként. Ez biztos mindenki tudta eddig is a PRT-ben és az OMLT-ben, de nekünk egyszerű híreket olvasó embereknek nem mondta még senki.

A másik érdekes, jövőbemutató dolog, hogy az OMLT mennyire fogja magára húzni a helyi ellenállókat. Úgy értem nagyobb létszámuk, aktívabb jelenlétük arra vezetheti az ellenállókat, hogy inkább őket támadják nem a PRT járőreit. Ja és van még egy szempont, joggal hihetik az afgán ellenállók, hogy egyelőre katonai értelemben könnyebb ellenfél egy járőrnyi afgán katona mint egy járőrnyi magyar/ISAF katona.

Amennyiben a feltételezésnek (OMLT magára húzza az ellenállókat) a jövőben bármi realitása lesz, akkor az viszont a PRT valamelyest tehermentesülését, fenyegetéscsökkenését vonhatja maga után.

25 megjegyzés:

Névtelen írta...

Brilliáns eszmefuttatás!
Talán évek múlva, meg is tudjuk, hogy történt valójában, de könnyen azonosulok a véleményeddel.
Amikor a PRT járőrre rálőttek, akkor is 20 percig tartott a tűzharc (csak nem verték nagy dobra), az is egyedülálló dolog a II. VH (illetve 56) óta, ez pedig főként. Szerintem egyre gyakrabban látunk majd ilyen sajtóközleményeket a HM oldalán.
Azt lenne jó tudni, hogy a magyarok lőttek, esetleg öltek is-e...
Üdv!
Ádám

Sajnálatos, de ez nagyon jól jön a diplomavédéshez.

Névtelen írta...

Megint én.

A belga OMLT is viszonylag friss egység, Kunduztól északra települve.

Nem hinném, hogy ők voltak a legközelebb, akik segítséget nyújthattak volna, miért nem a többi afgán katona + OMLT maradék jött?
Hacsak nem a belgák is hajnalban járőrözgetnek.

Itt egy link róluk, ha jól olvasom, van egy kis komponens a belga OMLT-n belül, ami légi támogatás kérésére szakosodott szintén belga repülőktől.
http://www.baha.be/Webpages/Navigator/News/Special%20Features/Operation%20Guardian%20Falcon/Operaton%20Guardian%20Falcon.html

Hacsak nem egy közös akció volt, egy lázadó csoport fölszámolására.

Bár az, hogy délután 5-ig tartott az egész, azt is takarhatja, hogy pl. 8 órán keresztül már "csak" kutakodtak, összeszedték a fegyvereket, stb, stb...

A térkép szerint, Kunduz messzebb van, mint Pol-e-Khomri, és Khilgaj (ha jól nézem) ha tényleg 40 km észak.

Katona urak! Mennyire bevett gyakorlat hajnalban járőrözni?

Este jövök, remélem addigra lesz valami újdonság.

Üdv, Ádám

Névtelen írta...

A belgák vannak legközelebb

Névtelen írta...

A korábbi hírek alapján éa a következőkre gondolok: A prt múltkor "beletenyerelt" valamibe, ami talán k9vetkezménye a Kunduz környéki német biztonsági műveleteknek (kiszorulás dél felé). A PRT-inkat ért támadás "kivizsgálására" ment vissza az OMLT, akik múltkor ugyebár megint csak azon a környéken ütköztek ellenállásba. Ez felveti az előkészíTés minőségét!! És az eddigi infók alapján ez az akció is folyamadványa lehetett az előzőknek, csak alaposabb felderítési adatok és alaposabb előkészítést követően. Szerintem ne véletlen a B-ANA z. jelenléte sem. Egy É-D tengelyű közös műveletet lehet mögötte sejteni. Elég hamar ott voltak, mint ahogy a CAS-t is előre leigényelhették a korábbi tapasztalatokra hivatkozva.

A PRT-t ért támadásnál a magyarok állítólag nem csak visszalőttek, de találtak is! Nem is egyszer!

Névtelen írta...

Péter!

Valamit benéztünk! MAGYAR idő szerinti hajnal, ami ott 3 és fél órával előttünk van. Mondjuk a hajnali 2-3 az ott is elég korai.

Kedves Első Névtelen!

Ezt úgy érted, hogy az adott helyen és időben belga egység volt a közelben, vagy egyszerűen az ő bázisuk közelebb van, mint a kilgaji? Meg tudod mondani (mondhatod?), hol történt az elmúlt pár publikus incidens, vagy legalább ez?

Mert a PeK-től északra 40 km azért viszonylag tág fogalom.

Én mindkét lehetőséget reálisnak tartom (rajtaütés+ellentámadás vagy tervezett felszámolás), persze ne legyenek előítéleteink a hírrel kapcsolatban :D

A 12 halott és 5 sérült vajon a légitámadásnak köszönhető? Mert ugye lehet hogy ez volt: innen lőttek, koordináta elküld, porigbombázás, ANA+OMLT bevonulás, halottszámlálás, stb. Így simán eltarthat 5-ig, ha várnak a légitámadásra (repülő? heli? - mennyit szokás egy ilyenre várni?)

Az előre tervezett akció ellen szerintem az szól, hogy túl sokáig tartott, illetve várni is kellett. Ha lezsírozták volna, csak nem kellett volna várniuk.

De miért beszélnek műveletről? A járőrözés "művelet" (nem lekicsinyelni akarom), vagy csak a támadás után lett az?

Na persze részletek nélkül csak találgatni tudunk, de hátha így is okosabbak leszünk.

Szerintem.

Kíváncsi leszek az esti "híradók" felhozatalára.

Ádám, a civil okoskodó

Névtelen írta...

Még pár apróság:

I)tényleg az egész zászlóalj jött a belgákkal? Kicsit sok lenne. És mi mennyien lehettünk? Mert ebből 2 zászlóaljra következtetek: "...illetve az OMLT által mentorált afgán zászlóaljak katonái is sértetlenek maradtak...", ha ők az egyik, mi vagyunk a másik. Vagy jó nagy kommunikációs baki.

II) "Az OMLT katonái az ellenálló csoportot felszámolták": gondolom azért az afgán katonák is részt vettek benne (újabb tájékoztatási hiba)

Ebből az is következik, hogy 12+5 fő volt az ellenálló csoport, ha tényleg szó szerint felszámolták.

És hogy lett a HM közleményben Műveleti Tanácsadó és Összekötő Csoportból hirtelen Műveleti Összekötő és Tanácsadó Csoport? Angol szerint az első a helyes...

Ádám

Névtelen írta...

"Többórás tűzharc után végül visszaverték a támadást" RTL klub szerint, FH-ra hivatkozva. Az FH weboldalán viszont erről szó sincs.

A videón látszott pár MRAP is gondolom az amcsiké, a mieink a PRT-ban mennek (mentek?), ugye?

A TV2 meg tálibozik, illetve a PRT új feladatának teszi meg az OMLT-zést.

Ádám

david írta...

at eredeti kozlemenyben ez van: "Az OMLT katonái az ellenálló csoportot felszámolták, közülük 12 fő életét vesztette, 5 fő fogságba esett, továbbá számos fegyverzeti eszközük került az Afgán Nemzeti Hadsereg birtokába."
ami sztem nem sugallja azt egyertelmuen, hogy csak 17en lettek volna. "rövid tűzharc után az ellenállók visszavonultak." szal a maradek vszeg felszivodott.

Névtelen írta...

...és a tálibok szerint :)))

In ambush 8 puppet solders were killed in Baghlan

Yesterday afternoon 10-06-2009, The mujahedin of the Islamic Emirate carried out an armed attack on an puppet army patrol in Norizak area of Central Baghlan district of Baghlan province .

The attack that took place as an ambush 5 puppet soldiers were killed 3 wounded .The mujahedin did not suffer any casualties in the attack. Reported by Zabihullah Mujahid
http://www.alemarah1.org/english/

Névtelen írta...

Igen, ez a gond. Nem elég egyértelmű.

Azt hiszem elég alaposan ízekre szedjük ezt a nyúlfarknyi hírt :D

A "tálib hírek"-ből talán az a Norizaki igaz lehetne, hátha jó támpontnak.
Üdv,
Ádám

Névtelen írta...

Az ellenállók eddig is széleskörűen használták a "média-háború" eszközét. Szerintem hamarosan jönnek majd képek mindkét oldalról.

Az OMLT-elve azt a végcélt szolgálja, hogy az afgánok képesek legyenek maguk rendezni "dolgaikat". Éppen ezért jelentenek "fontos célpontot" az ellenállók számára. Ennek értelmében nem a kiképzők adták a felszámolásban (?) résztvevő erők zömét. Ez is, mint midnen más - elegendő infó hiányában - csak találgatás.

WaPe! Nem hiszem, hogy ezek az akciók tehermentesítenék a PRT-t. Sőőőőt! Nem lehet ugyanabban a térségben egy időben hatásosan cukrot osztogatni és ütni! Majd az elkövetkező események megmutatják, hogy melyikünk sejtése helytálló! Remélem, hogy a Tiéd! :)

M

Névtelen írta...

Kunduz tartományban (annak déli részén) hasonló kombinált támadásokat intéznek a németek ellen, mint a mieink ellen (IED és tűzrajtaütés). Talán ez sem véletlen!

http://www.bundeswehr.de/portal/a/bwde/kcxml/04_Sj9SPykssy0xPLMnMz0vM0Y_QjzKLd443DnQHSYGZASH6kTCxoJRUfW99X4_83FT9AP2C3IhyR0dFRQCsXOUq/delta/base64xml/L2dJQSEvUUt3QS80SVVFLzZfQ180QzU!?yw_contentURL=%2FC1256EF4002AED30%2FW27ST99T687INFODE%2Fcontent.jsp

Névtelen írta...

Azt azért megjegyezném, hogy magyar idő szerint hajnalban, adjunk hozzá 3,5 órát, és már reggel, vagy délelött történt, mikor vmiolyen fea vh-ra mentek.
Üdv
1SG

Névtelen írta...

Urak! Tisztázzuk először is fogalmakat. Az OMLT egy kicsi csoport /10-30 fő/, tagjai az újonnan felállított és alapképzésen túlesett afgán lövész zászlóaljak /kandak/ továbképzését végzi. Mondjuk ha van egy járőr és abban nyolc afgán katona vesz részt, akkor hozzájuk beosztanak 2-3 mentort.

A harci cselekmény időtartama (kora reggeltől estig )már azért sejtetni enged arra, hogy itt nem azokkal álltak szemben akik összesen 30 darab lőszerrel rendelkeznek. Nyilván a szövetséges oldal sem úgy tervezte, hogy ha reggel korán terepre mennek, akkor késő estig ott maradnak, sokkal kevésbé számoltak a szembenálló fél által képviselt erővel. (Mert ugye nyilvánvaló, hogy kellő információ hiányában oda se ment volna HU+US+AFG katonákból álló alegység)

Azt, hogy kik lőttek, öltek szerintem ne firtassuk, ezt hagyjuk bulvársajtó hírhajhászaira.

Üdv Mindenkinek!

Névtelen írta...

Szia!

Ez az OMLT 28+27 főből áll.

Az, hogy magyar ölt-e már nem csak bulvár téma, hanem némi (had)történeti jelentősége van. Kicsit több mint 50 év óta először harcol, esetleg öl magyar katona. Most + a PRT járőr korábbi 20 perces tűzharca.

Ezek szerintem nagyon nagy dolgok, amik mellett a tömegmédia simán elsiklott.

Azt lenne jó tudni, mivel töltötték a többi időt, hiszen a nyilatkozat szerint a tűzharc rövid volt. Bár a múltkori 20 perc is csak egy fél mondatból derült ki.

Üdv!

Ádám

Névtelen írta...

Ádám!

Az OMLT a kiképzőket jelenti. Ő rájuk bíznak egy zászlóaljnyi erőt.
Szerintem a harc hosszabb volt, mint 20 perc, hiszen a híradások is azt mondták, hogy reggel kezdődött és este fejeződött be.
Azt nehezen fogod kideríteni, hogy ki ölt és hány főt. (én nem látom a hadtörténelmi jelentőségét jelenleg)

Az viszont sokkal komolyabb, hogy mi várható a térségben mondjuk a Ramadán időszakáig. Mennyire romlott a térség biztonsága és ebből mennyi veszély hárul a magyar katonákra. A diplomavédéshez ez kell (ha biztpol szakon végzel).

Üdv!

Névtelen írta...

Az, hogy a magyar katonák egyre több éles harchelyzetbe kerülnek és tűzkeresztségen esnek át, az közel sem mellékes.

Ádám a 20 percet szerintem a PRT-járőr tűzharcára értette. (Valamivel kevesebb, mint 20 perc!) Ott is voltak áldozatai a támadóknak.

Nem tartom valószínűnek, hogy a mostani OMLT-akcióban anélkül mentek volna az előző két tűzharc helyszínére, hogy ne számoltak volna újabb harcra! Ha ezt tették, akkor egy sor kérdés merül fel bennem! Arról nem is szólva, hogy az OMLT mindig is fontos célpont volt Baglanban, még akkor is, amikor a HUN-US mentori csoport még nem volt ott!

Gondolkozzunk! Az ANA z. baglani jelenléte nem öncélú, de még csak nem is csupán a kiképzést célozza. Az ISAF vezetését szerintem aggasztja a leendő fő ellátási útvonal PLUTO-szakaszán uralkodó állapot. Nem engedheti meg, hogy ott komoly ellenálló csoportok tevékenykedjenek! Ezeket fel kell számolni. Mindezt összevetve az misszió END STATE-jével, próbálja ezt a feladatot az ANA-val megoldatni!

Az egy másik kérdés, hogy az ellenállás megszüntetésének leghatásosabb módszere már évszázadok óta a lakossági támogatottság megszüntetése. Ezt a pastuk által lakott Baglani Jadid járásban fegyverrel nehéz lesz megoldani! A jelek szerint döntöttek - CIMIC és újjáépítés mellett növelik az erő alkalmazásának arányát. Nekem ez kicsit ellentmodásos, de majd meglátjuk! Az ellenállók se teljeen kezdők és nagyon jól tudják, hogy az ANA mögött az OMLT áll.

Az oroszoknak nem jött be ez a stratégia! Szerintem a PRT helyzete is bonyolódni fog. :(

Névtelen írta...

Kedves utolsó előtti Névtelen!

Tudom, mi az az OMLT, mivel a magyar szerepvállalásból szakdolgoztam. MEg amúgy is. Nem tudom miből tűnt ki, hogy nem. De lényegtelen.

Kicsit lehet rosszul fogalmaztam, nem biztos hogy hadtörténeti jelentőségű, akkor csak simán nagy dolog.

Igen, a PRT rajtaütést teszem 20 percre (Tömböl interjú fél mondata). Itt csak "rövid"-et írnak ami azért elég szubjektív.

A ramadánt köszönöm, hogy eszembe juttattad!

Kedves utolsó Névtelen!

"Ott is voltak áldozatai a támadóknak." Úgy érted, hogy a támadók között, nem?

Az új utánpótlási vonal ezek szerint Baghlanon át megy? A legfrissebb infóm annyi, hogy északon lesz, de ha Baghlan...annak nem lesz jó vége.

Üdv, Ádám

wape írta...

Minden névtelent kérek, hogy jelölje magát valamivel, óvodai, jel, szám, betű. Csak hogy tudjunk reagálni egymásra

Ádám,

Nézz a térképre, az utánpótlási útvonal csak Baglan vagy Herát felé mehet északról délre.

Utolsó névtelen! (aki a baglan jadidi ellenállás megszüntetéséről írt)
Szerinted ezt hogyan lehetne elérni? Mert csak CIMICkel és fejlesztéssel, biztos nem.
üdv
wp

Névtelen írta...

Ádám!

Igen, a támadó ellenállóknak voltak áldozatai a LT elleni támadás során.

WaPe-hoz csatlakozva: nézz a térképre és látni fogod a lehetőségeket. De szerintem lehetett is már olvasni róla, hogy hol tervezik az északi "kapukat" kialakítani.

u

Névtelen írta...

Hello u

Miért nem tudta ezt a HM elmondani. A katonáink biztonságának érdekében?

Mik azok a északi kapuk?
üdv
Zoli

Névtelen írta...

Zoli!

Sikerült megállapodni Oroszországgal és az Afg-nal északról határos országok némelyikével, hogy a jövőben rajtuk keresztül fogják szállítani az utánpótlást az ISAF részére az időközben veszélyessé vált pakisztáni útvonalak helyett. Ha jól emlékszem, akkor két nagy határátkelőhelyet alakítanak át a feladatra alkalmassá. Ezek lennének megfogalmazásomban a "kapuk".

A HM azt mond el és tart meg, amit akar. Pontos szándékait egyszerű halandóként nem ismerhetem. Ráadásul a sajtónyilatkozat időpontjában a támadókra vonatkozó adatok még kerültek megerősítésre. Egy sajtónyilatkozat amúgy is csak annyi adatot tartalmaz, amennyit nagyon muszály. Sajnos ekkora távolságból az információk nagyon könnyen torzulnak, ami felesleges későbbi magyarázkodásoknak adhat okot.

u

Névtelen írta...

a támadókra vonatkozó adatok még nem (!!) kerültek megerősítésre

u

csu írta...

tisztelt névtelenek!
Írt már valaki szakdolgozatot arról hogy mennyire "RÖVID" 20 perc lövöldözés?
Kellene!!!!!!

Névtelen írta...

Tisztelt Csu

Szerintem még senki sem írt, de azt hiszem mind kíváncsiak lennénk, ha valaki hajlandó lenne ezt elmesélné nekünk. Névvel vagy névtelenül, személyesen vagy a neten
üdv
wape